A figyelmes bibliaolvasó időnként beleszalad olyan bibliai részletekbe, amelyeket nehezen tud összeegyeztetni a Szentírás más részleteivel. Egy ilyen példa Dávid népszámlálása, amelyről két beszámoló is fennmaradt: az egyik a Sámuel második könyvében, a másik a Krónikák első könyvében. Dávid király az Úr (2Sám 24,1) és/vagy a Sátán (1Krón 21,1) indítására megszámlálta az Izráelben és Júdában lakókat. A 2Sám 24,9 alapján a népszámlálás végeredménye: „Izráelben nyolcszázezer kardforgató ember volt, Júdában pedig ötszázezer.” Az 1Krón 21,5 szerint: „egész Izráelben egymillió-százezer kardforgató ember volt, Júdában pedig négyszázhetvenezer kardforgató ember.” Első látásra nyilvánvaló ellentmondás feszül a két adat között. A Krónikákban szereplő adat Izráel esetében háromszázezerrel több, Júda esetében harmincezerrel kevesebb, mint amit a Sámuel könyvében olvasunk. Vajon mi magyarázhatja ezt a különbséget?
Egy másik látszólagos ellentmondás kapcsán írtam már a bizalom és a bizalmatlanság hermeneutikájáról. Ha bizalmatlanul közelítünk a szöveghez, a legkézenfekvőbb magyarázat az lesz számunkra, hogy a két adat közül valamelyik (vagy mindkettő) téves. Ez a magyarázat sokaknak annyira egyértelmű, hogy a krónikás és a (Sámuel könyve szerzőjének tartott) deuteronomista író adatai közti eltérést az egyik legkönnyebben megragadható példaként szokták említeni a Biblia megbízhatóságával szemben. A krónikás és a deuteronomista szerző ellentmondó adatokat tárnak elénk – hangsúlyozzák –, az adatok közötti eltérések az objektív történész számára feloldhatatlanok. Aki mégis harmonizálni akarja a két beszámoló eltérő adatait, az szerintük dogmatikai megfontolásoknak veti alá az objektív történeti kutatást és megerőszakolja a szöveget. De vajon nem épp a bizalmatlanság hermeneutikája mondatja-e ezt?
Van más észszerű megközelítés? Vajon milyen eredményre jutunk, ha a két szövegben rejlő ellentmondás okát nem a bizalmatlanság, hanem a bizalom hermeneutikájával keressük? Feloldható az adatok közti feszültség a szöveg megerőszakolása nélkül? Van észszerű feloldás, ha nem a tévedést könyveljük el (abbahagyva a további magyarázatok keresését), hanem megelőlegezzük, hogy talán van olyan magyarázat, amelyben az eltérő adatok egy irányba mutatnak? Tudjuk, hogy a statisztika pont az a terület, ahol nem mindegy, milyen szempontok szerint összegzik az adatokat. Látszólag ellentmondó adatok harmonizálhatók, ha az adatok mögé nézünk és megvizsgáljuk az adatok összegzésének a módszertanát. Nem észszerűtlen azt feltételezni, hogy ez igaz lehet a bibliai beszámolókra is, vagyis van értelme a harmonizálási kísérleteknek. Felvázolok néhány megoldási javaslatot a krónikás és a deuteronomista számai között feszülő ellentmondásra, amelyek nem elégszenek meg azzal az egyszerű és logikusnak tűnő magyarázattal, hogy a szerzők tévednek.
1) Az egyik lehetőség természetesen az, hogy nem a szerzők tévednek, hanem másolói hiba csúszott valamelyik fennmaradt szövegbe (pl. Keil-Delitzsch ezt javasolja). Ezt alátámaszthatja az a tény, hogy Josephus és a Lukianosz-féle „LXX” Sámuel-szövege kilencszázezer izráeliről és négyszázezer júdairól tud, a fennmaradt szöveg tehát nem teljesen stabil. A számok héber írásmódja könnyen lehetőséget adott a másolási hibákra, mert a számokat nem írták ki fonetikusan, hanem betűket használtak rövídítésként a jelölésükre (pl. 100 = ק). A másolás során a héber betűk egymáshoz való hasonlósága hozzájárulhatott a szöveg romlásához. Ebben az esetben az egyik könyv (vagy mindkettő) fennmaradt szövegváltozatai nem az eredeti szöveget tükrözik, hanem annak egyik korai, hibás változatát, tehát nem bibliakritikai (ún. „magas” kritikai), hanem csupán (szűkebb értelemben vett) szövegkritikai problémáról van szó.
2) Egy másik megoldási javaslat megpróbál a számok mögé nézni. A 2Sám 24,9 szimplán „Izráel”-ről beszél (vagyis a tíz északi törzsről), az 1Krón 21,5 azonban „egész Izráel”-ről (כָֽל־יִשְׂרָאֵ֡ל), ami magában foglalhatta Izráel reguláris hadseregét, amely akkor 288 ezer főből állt (1Krón 27,1-15). Ha a 288 ezret hozzáadjuk a 800 ezerhez, kis kerekítéssel kijön az 1 millió 100 ezer (ami eleve már egy kerekített számnak tűnik). Ez többek közt J. Barton Payne megoldási javaslata („The Validity of Numbers in Chronicles,” Near Eastern Archeological Society Bulletin 11 [1978], 5-58), aki a krónikás számait máshol is alapos elemzésnek vetette alá. A kerekített számokból nyilvánvaló, hogy egyik szerzőnek sem volt célja a pontosság, mindketten nagyjábóli számokkal dolgoztak. Mi a helyzet a júdaiakkal? A 470 000 júdai kerekítve 500 ezer. De az is lehet, hogy a krónikás nem vette bele az adatba azt a harmincezer júdai harcost, akik már eleve számba voltak véve (2Sám 6,1), a deuteronomista azonban igen: így viszont pontosan kijön a két szám közötti különbség.
3) Az is egy lehetséges magyarázat a látszólagos ellentmondásra, hogy a 2Sám 24,9 külön veszi az izráelieket és júdaiakat („Izráelben nyolcszázezer kardforgató ember volt, Júdában pedig ötszázezer”), a krónikás azonban összevonja őket: „egész Izráelben egymillió-százezer kardforgató ember volt, beleértve a Júdában lévő négyszázhetvenezer kardforgató ember”. Ez az olvasat a וִֽיהוּדָ֕ה szóösszetételben szereplő waw-ot inklúzív értelemben veszi: az „és Júda” az egész Izráelen belül képez külön csoportot, tehát a számuk nem hozzáadódik az izráeliekéhez, hanem benne foglaltatik a nagyobb összegben. Az NIV angol fordítás ebben az értelemben veszi a mondatot: „In all Israel there were one million one hundred thousand men who could handle the sword, including four hundred and seventy thousand in Judah”. Ez az olvasat nyelvtanilag lehetséges (vö. Holladay 2098.4; BDB, 251), és a krónikás teológiai céljaival is összhangban lenne, hogy Júdát „egész Izráel”-en belül kiemelje, mert a krónikás máskor is kiemelt figyelmet fordít Júdára. Ha inklúzív értelemben értjük a mondatot, a krónikás és a deuteronomista adatai közti különbség nagyjából felére csökken. A további eltérést az magyarázhatja, hogy a krónikás bizonyos (meg nem nevezett) csoportokat tudatosan nem vett figyelembe, amelyeket a deuteronomista viszont igen.
4) Még egy szempont hatással lehet a számok értelmezésére, ami akár az előző magyarázathoz is illeszkedhet: a népszámlálás adatainak megbízhatósága eleve erősen megkérdőjelezhető volt. A fennmaradt adatokban lévő eltérések tükrözhetik a kaotikus körülményeket, amelyek a bibliai beszámolók szerint a cenzust – különösen a végén – jellemezték. A krónikástól tudjuk, hogy Joáb, aki végrehajtotta Dávid parancsát, nem értett egyet a népszámlálással, és bizonyos pontokon obstruálta is a folyamatot. A krónikás megjegyzi például, hogy „Lévit és Benjámint… nem sorolta közéjük, mert utálatosnak tartotta Jóáb a király parancsát” (1Krón 21,9). Jóáb ellenkezése ráadásul egybeesett az Úr nemtetszésével („Isten rossznak látta ezt, és megverte Izráelt”), amely dögvészt hozott Izráelre, és hetvenezer ember meg is halt ebben a dögvészben. Ki tudja, a két beszámolóban szereplő adatok mikor születtek, mikor és hol lettek lejegyezve, és mi módosíthatta közben (vagy utólag) a végeredményt? Elképzelhető, hogy mind a deuteronomista (2 Sám 24,9), mind a krónikás (1Krón 21,5) adatai helyesek, de más-más fázisait (vagy összegzéseit) tükrözik a népszámlálás befejezésének. A kerekített számok is utalhatnak arra a bizonytalanságra, ahogy a cenzus zajlott és befejeződött (vagy be sem fejeződött – vö. 1Krón 27,24).
A fenti négy megoldási javaslat a látszólagos ellentmondásra legalább annyira észszerű, körültekintő, a szöveg irodalmi és történeti kontextusát figyelembe vevő magyarázat, mint az az értelmezés, amely szerint a deuteronomista vagy a krónikás egyszerűen tévedtek. Vannak olyan racionális magyarázatok, amelyekben a számok stimmelnek, vagy legalábbis nem a bibliai szerzők hibája, ha nem egyeznek egymással. A fenti magyarázatok között nem az a különbség, hogy az egyik becsületes, nyitott, érdeklődő, a másik viszont tisztességtelen, zárt és dogmatikus. A magyarázatok közötti valódi különbség az, hogy a szöveghez a bizalom vagy a bizalmatlanság hermeneutikájával közelednek-e. Ebben az esetben úgy tűnik, a bizalmatlanság hermeneutikája vezetett a kutatást akadályozó lusta és elhamarkodott következtetéshez, míg éppen a bizalom ösztönözte a kutatást és a megalapozottabb következtetések levonását. A számok közötti eltérés csak akkor bizonyítja a bibliai beszámolók megbízhatatlanságát, ha a bizalmatlanság hermeneutikájával értelmezzük. De hogy ez helyes attitűd-e a bibliai szövegek vizsgálatakor, azt többek közt éppen ez a példa teszi megkérdőjelezhetővé.
Köszönöm a postot. Nagyon sokat segített és az időzítés is lélegzetelállítóan pontos…
Örülök.:)
Kedves Ádám,
Köszönom a postot.
Egy ortodox forrásban olvastam, hogy a második Templom idelyén három különböző Tóra-verzió létezett a Templomudvarban.
Időhiány miatt a google szerint
„Héber Biblia írások, a Maszoréta szövegig
A Talmud vallja, hogy a héber biblia eredeti példányát a jeruzsálemi templom udvarán tartották, hogy ellenőrizzék a másolókat; a Templom szolgák között voltak olyanok, akiket különösen összegyűjtöttek és fizettek, hogy foglalkozzanak a bibliai könyvek korrekciójával. A héber biblia eredeti példányát számos ősi forrása idézi vissza: Aristeas levele; Philo bizonyságtétele Alexandriában; Joseph Flavius bizonyságtétele.
Egy másik Talmud-jelentés, talán egy régkorra hivatkozva, azt mondja, hogy a Templom udvarán egyszerre három különböző Tóra kéziratot találtak; a három különbséget a bölcsek egyes összejövetelei egységesítették. – Teodor Danalache (szerint)”
Olvastam egy különleges Tóra-változatról, a daghesztáni Derbent városában található, ez bizonyos helyekben eltér mind a Maszoréta, mind a Szeptuaginta változattól.
(A, No 1), a Pentateuch roll s, unpointed, brought from Derbend in Daghestan, appears by the subscription to have been written previous to A.D 580 and if so is the oldest known biblical Hebrew s MS. in existence. https://st-takla.org/bible/dictionary/en/o/old-testament.html
Erről tudnál késziteni egy posztot, mivel AD 580 előtti időből való?
Mondjuk én ilyenekbe még ateistaként se kötöttem bele. 🙂
Amúgy netes fórumokon már ott tartanak hogy az is ellentmondás a Bibliában, hogy Isten először azt mondta hogy a kert minden fájáról ehettek, aztán meg azt hogy arról a fáról nem. 🙂 Ez már lényegében nem a Biblia, hanem az emberi nyelv dekonstruálása…
James Barr szerint a klasszikus fundamentalista válasz a Krónikák számai és a többi könyvekben lévő számadatok közötti ellentmondásra a következő:a Biblia a Krónikák Könyvében nem azt mondja el, hogy mi volt a valóságban, hanemhogy mi áll a királyok krónikáiban. A krónikák valahogy összekeveredtek, és itt-ott téves adatokat közölnek, de ettől még a Biblia tévedhetetlen: tévedhetetlenül közvetíti milyen téves adatok vannak a krónikákban… James Barr persze nem ért egyet ezzel a válasszal, de mivel Önök – úgy látom – meggyőződéses fundamentalisták, ezért figyelmükbe ajánlom.
Kedves Szalai Miklós!
James Barr egy kalap alá veszi a fundamentalizmust és az evangéliumi teológiát, noha a kettő között módszertan és attitűd tekintetében jelentős különbségek vannak. De a fenti cikkben körüljárt probléma kapcsán nem is ez a fő gondom az Ön kritikájával. Hanem a következők:
1) A Szentírás tévedhetetlenségébe/megbízhatóságába vetett hit nem a fundamentalizmus sajátja, hanem J. S. Semlerig az egész keresztény teológiáé. Erről egy 35 részes cikksorozatot írtam, itt kezdődik. Ajánlom figyelmébe továbbá a kiváló egyháztörténész John Woodbridge ezzel kapcsolatos tanulmányait. (És: Mindig igazat mond a Bibia?, A Biblia igazsága és a beszédaktus-elmélet (1), A Biblia igazsága és a beszédaktus-elmélet (2) c. cikkeimet.)
2) A Szentírás megbízhatósága (a hagyományos felfogás szerint) nem zárja ki, hogy a szerzők tévedésekről számoljanak be. Pl. „Azt mondja a bolond a szívében: nincs Isten.” A népszavazással kapcsolatban maga a bibliai szöveg sejteti, hogy a végeredménye nem volt megbízható, a szerzők azokat az adatokat rögzítik, amelyek a cenzus eredményeként bejöttek. A megbízhatóságról/tévedhetetlenségről szóló tan félreértése az, hogy maguknak a cenzus adatainak tévedéstől mentesnek kellene lennie. Ezért Barr kritikája a fenti probléma kapcsán irreleváns és céltévesztett.
3) Ez a blog az én személyes blogom, az olvasói pedig nagyon sokfélék, vannak köztük hívők és nemhívők, keresztények és agnosztikusok, fundamentalisták és liberálisok, sőt, a Teremtő létében hívő ateisták is, mint Ön. A többes szám („Önök”) tehát ebben a kontextusban nehezen értelmezhető. A párbeszédet jobban elősegíti, ha általánosítás helyett világossá teszi, kivel száll vitába és miért.
Tisztelt Szabados úr,
Akkor ezek szerint az Ön és az evangéliumi teológia felfogása szerint, ha a Biblia egy kijelentése ellentmond a történettudomány, vagy a természettudomány tényeinek, vagy egy másik bibliai kijelentésnek, akkor ez nem magyarázható sem
azzal, hogy nem-teolőgiai és nem-erkölcsi kérdésekben a Biblia tévedhet, sem
azzal,hogy „az akkori emberek számára érthető” módon akart Isten beszélni. Hanem: 1. Lehet, hogy az egész Biblia tanulmányozása révén megtaláljuk a harmóniát(például ez a helyzet a népszámlálások adataival, ahol a Biblia közli, hogy ezek tökéletlen népszámlálások voltak,amelyeket egyesek – pl. Joáb – nem is akartak pontosan elvégezni). 2.Isten valamilyen képekben,vagy drámai stilusban beszélt, amivel ki akarta emelni mondanivalóját (pl.:AZ izraeliták száraz lábbal mentek át a tengeren” -ezt nyilván nem cáfolja, ha itt-ott kicsit sáros volt a két szétnyílt vízfal között a talaj),és ilyenkor nem az számít, hogy minden konkrét adat pontos legyen. Az ilyen lehetőségek megengedése választja el az Ön által láthatóan védelmezett evangéliumi teológiát a szigorú, voltaképpeni fundamentalizmustól?
Jobban szeretem a saját szavaimmal elmondani, amit gondolok, mint amikor a számba adják a véleményemet (vö. „So you are saying..”), mert az utóbbi sok felesleges félreértésre adhat okot. Ebben a cikkben arról írtam, hogy a bizalom és a bizalmatlanság hermeneutikai döntése más-más eredményre vezetnek. A bizalom egyik oka lehet az, ha a Szentírást Istentől ihletett szövegnek tartjuk, ahogy a bizalmatlanságnak meg lehet oka az, hogy éppen ezt akarjuk cáfolni.
Mi van akkor, ha a Biblia egy kijelentése ellentmond a történettudomány vagy a természettudomány tényeinek? A számomra felkínált két opció helyett (amelyeket természetesen megfontolnék) hadd közelítsek máshonnan. A bibliai szövegek maguk történettudományos források (is), ezért a kérdés pontosabb lenne így: mi van akkor, ha a bibliai szövegek ellentmondanak más történeti forrásoknak? Ezen a téren az ismereteim szerint elég jól teljesít a Szentírás, de konkrét eseteket kellene megvizsgálni, hogy milyen egymásnak feszülésre gondol. Egy pusztán történeti vizsgálódásnál a bibliai forrásokat nagy bizalommal használnám forrásokként, és nem zárnám magam sem a neo-albrighti minimalista iskola, sem a módszertani naturalizmus szükségtelenül szűk falai közé. Ehhez az állásponthoz nem kell hívőnek sem lennem, de a hitem egyértelműen növeli a Szentírás történeti értékében való bizalmamat.
A természettudomány és a Biblia kapcsolata sokkal nagyobb téma, sokat is írtam erről itt ezen a blogon. Talán ez a cikkem tartozik leginkább ide: Összehangoljuk a Genezist a tudománnyal? Polányi mondta, hogy minden tudományos ismeret bevezető jellegű („preliminary”), nem végleges. A Szentírás értelmezése is komoly munkát igényel. A kettő összehangolása ezért nem mindig sürgető feladat, hiszen lyukak tátonghatnak mindkét oldalon. A bizalmam azonban nagy a bibliai szövegekben, és semmiképpen nem gondolom azt, hogy Isten cselekvése (amelyről szándéka szerint beszámol a Szentírás) a természet általunk feltárt törvényszerűségei közé lenne szorítva. Isten szinguláris cselekedeteit tehát akkor is lehetségesnek tartom, ha a világ a tapasztalataink szerint regularitások mentén működik.
A fenti posztom azonban két bibliai szöveg egymáshoz való viszonyáról szólt, és arra próbáltam rámutatni, hogy a krónikás és a deuteronomista szerző szövege közti látszólagos ellentmondás többféleképpen is feloldható anélkül, hogy a szerzőknek tulajdonítanánk hibát, és ezek a kísérletek a felelős gondolkodás keretein belül maradnak, sőt, indokoltabbak, mint a bizalmatlanság hermeneutikai döntése, amely ebben az esetben rövidre zárja a kutatást.
Tisztelt Szalai Miklós!
Remélem, nem haragszik, ha belinkelem egy a vitatémához kapcsolódó, a fundamentalizmust elemző tanulmányát. Több kiváló cikkét olvastam vallásfilozófiai témákban – nem vagyok biztos sajnos, hogy ez is hasonlóan kiváló lett. Kérem, fontolja meg, nem vezethette-e félre valamennyire, ha a fundamentalizmusról vagy az evangelikalizmusról jelentős részben, vagy akár elsősorban annak kritikusaitól tájékozódott. Nem sokkal konzervatívabb ez a teológia, mint az, amelynek filozófiai aspektusait képviseli Plantinga, Swinburne vagy van Inwagen.
Köszönöm a linket, Bálint. Érdekes és egyben kicsit csüggesztő volt új csomagolásban olvasni Barr sokszor megcáfolt tézisét. Viszont így jobban értem a szerző álláspontját.
Kedves Bálint, nem, ellenkezőleg, köszönöm, hogy belinkelte. Én nem is tudtam, hogy ez a cikk egyáltalán elektromos formában létezik. Ez valóban nem egy olyan jó cikk, egyszerűen azért nem, mert én főleg csak Barron keresztül ismerem a fundamentalista teológiát, bár kicsit olvastam hozzá magát Warfieldet, Hodget, Gresham Machent és másokat. (Én nem teológus vagyok.) Arra kérem ezért Szabados urat, hogyha félreértettem vagy hibásan közelítettem meg a fundamentalizmust (vagy általában az evangelikalizmust), akkor – ha ideje engedi – tájékoztasson róla, írja meg, hogy miért és mennyiben…
Kedves Szalai Miklós,
az Ön cikke korrekten mutatja be James Barr tézisét (amit eredetileg Ernest Sandeen fejtett ki 1970-ben), hogy a bibliai tévedhetetlenség tana a princetoni A. A. Hodge és B. B. Warfield találmánya, és az evangéliumi teológia (amit Barr a fundamentalizmushoz sorol) a modernizmussal szembeni harcában tette magáévá ezt a dogmát. A problémám elsősorban nem az Ön összegzésével van, hiszen csak Barr érvelését követi, hanem magával Barr (és Sandeen) tézisével. Kár, hogy nem kritikusan kezelte őt forrásként, mert a tézist történészek megcáfolták és a tények fényében ma már nem tartható. Ajánlom például John Woodbridge Biblical Authority (Zondervan, 1982, 2015) c. történeti kritikáját. A tények fényében nem áll meg sem az, hogy a tan a princetoniak újítása volna, sem az, hogy az evangéliumi teológia megkülönböztethetetlen lenne a fundamentalizmustól.
Bár Ön jól összegzi Barr (egyébként hibás) érveit, látok egyéb problémákat az Ön érvelésében. Ilyen például az, amikor a 459. oldalon indokolatlanul szembeállítja Charles Hodge megengedő és az ifjabb Hodge és Warfield merevebb álláspontját, holott éppen az idézett példa és mondat mutatja, hogy nincs szó valódi különbségről (ahogy ténylegesen nem is volt). A Hágár és Ismáel történet kapcsán csak azt hadd jegyezzem meg, hogy a harmonizálásra már a zsidó Rási midrása (11. sz.) is törekedett, ez sem csak Hodge utáni fundamentalista elhajlás. A bizalom hermeneutikája a bibliai szövegek esetében nagyon régi értelmezési hagyomány. Szent Ágostont is említhetném, aki foglalkozott a szövegek közti eltérések harmonizálásával.
Amikor a princetoniak érvelését Ön körkörös érvelésnek mutatja, figyelmen kívül hagy több fontos tényezőt, amit a princetoniak nem hagytak figyelmen kívül. Az újszövetségi iratok apostoli eredete mellett például fontos történeti érveket is felhoztak, ami logikailag megszünteti az érvelésük körkörösségét. Azért fontos ez, mert ha az apostolok hitelesen adták vissza Krisztus tetteit és szavait (és az írásokkal kapcsolatos nézeteit), ahogy a princetoniak jó okkal hitték, akkor a kör kívülről megnyílik, még ha ezt a Szentírás tévedhetetlensége mellett perdöntő érvnek nyilván nem kezelhetjük. A princetoniak természetesen hittek abban is, hogy a Szentlélek belső bizonyságtétele a Szentírás mellett valódi, külső megerősítés (egyáltalán nem igaz, hogy ez a tan náluk elsikkadna), ami a kört megint kinyitja. De abban Önnek igaza van, hogy a princetoniak a Bibliára is hivatkoztak, hiszen ők abban is hittek, hogy Isten igéjének van önmagát hitelesítő ereje, ahogy például a méz édességét is leginkább a kóstolás tudja igazolni. De nem ez volt az egyetlen érvük.
Azt hiszem volt más problémám is a cikkel, de ezek jutottak most eszembe. Annak viszont örülök, hogy a vitát behozta a magyar teológiai közbeszédbe.
Nem stimmel Ismáél életkora? (A kritikai magyarázat kritikája.)