Tihomir Dimitrov 50 Nobel Laureates and Other Great Scientists Who Believe in God c. idézetgyűjteményéből folytatom a szemezgetést. Ezúttal a modern fizika két kiemelkedő alakjától, Erwin Schrödingertől és Werner Heisenbergtől másolok be néhány válogatott idézetet a tudomány és Isten kapcsolatáról. Ken Wilber Quantum Questions c. könyvében csodálkozásának ad hangot, hogy „a modern fizika szinte mindegyik nagy úttörője – olyan emberek, mint Einstein, Schrödinger és Heisenberg – valamiféle lelki misztikusok voltak… A legkeményebb tudomány, a fizika, összecsókolózott a leggyöngédebb vallással, a misztikával.” (Ken Wilber: The Essential Ken Wilber: An Introductory Reader. Shambhala Publications, 1998, 16) Ahogy a sorozat első részében is hangsúlyoztam, az idézetek nem feltétlenül tanúskodnak keresztény vagy akár teista meggyőződésekről. Schrödinger esetében például inkább egyfajta panteizmusról van szó. Amit az idézetek megmutatnak, az a materializmus elutasítása és az anyagi valóságon túli isteni okok és megnyilvánulások előtti nyitottság, sőt, ezek szükségszerű létezéséről való meggyőződés.
Erwin Schrödinger (fizikai Nobel-díj)
„Megdöbbent, mennyire hiányos az engem körülvevő valódi világról megrajzolt tudományos kép. Rengeteg tényszerű információt közöl, a tapasztalatainkat lenyűgöző rendszerbe szedi, azonban rémesen hallgat minden olyan dologról, ami igazán közel van a szívünkhöz, ami ténylegesen számít. Egy szót nem mond a pirosról és kékről, a keserűről és édesről, a fizikai fájdalomról és fizikai élvezetről; semmit nem tud a szépről és a csúnyáról, Istenről és az örökkévalóságról. A tudomány néha úgy tesz, mintha ezeken a területeken is lennének válaszai, de a válaszok időnként annyira ostobák, hogy nem is jut eszünkbe komolyan venni azokat.” (Erwin Schroedinger: Nature and the Greeks. Cambridge University Press, 1954, 93)
„A tudatot nem lehet anyagi fogalmakkal megmagyarázni. Hiszen a tudat abszolút fundamentális. Nem lehet semmi mással megmagyarázni a létét.” (Erwin Schroedinger: ’General Scientific and Popular Papers,’ in Collected Papers, Vol. 4. Austrian Academy of Sciences. Friedr. Vieweg & Sohn, Braunschweig/Wiesbaden, 1984, 334)
„Mi, élőlények, mind egymáshoz tartozunk, valójában egyetlen Lénynek vagyunk a tagjai vagy vetületei, amely Lényt mi nyugati terminológiával Istennek hívjuk, az Upanisádok pedig Brahmannak nevez.” (Walter John Moore: Schroedinger: Life and Thought. Cambridge: Cambridge University Press, 1990, 477)
Schrödinger világképe jelentősen eltér a keresztény világképtől, de a lényeg most nem ez. A lényeg az, hogy a modern fizika egyik úttörő géniusza a megismert valóság fényében a materializmust tartotta elfogadhatatlan világmagyarázatnak, nem az istenhit különböző változatait.
Werner Heisenberg (fizikai Nobel-díj)
A Truth magazinban megjelent önéletrajzi cikkében Henry Margenau (a Yale University tiszteletbeli fizikai és természetfilozófia professzora) elmeséli, hogy 1936 és 1950 között volt néhány felejthetetlen találkozása Heisenberggel. „Az első találkozásom akkor volt, amikor a II. világháború végén Amerikába látogatott. A beszélgetésünk bensőséges volt, és nagy benyomást tett rám mély vallásos meggyőződése. Igazi keresztény volt a szó minden értelmében.” (Henry Margenau: “Why I Am a Christian” in Truth, Vol. 1. 1985)
„A természettudományok poharából az első korty ateistává tesz, de a pohár alján ott vár Isten.” (Ulrich Hildebrand: “Das Universum – Hinweis auf Gott?” in Ethos, No. 10, 1988)
„A tudomány történetében egészen Galilei hírhedt pere óta hangoztatják, hogy a tudományos igazság összeegyeztethetetlen a világ vallásos értelmezésével. Bár meg vagyok győződve arról, hogy a tudományos igazság a maga területén legyőzhetetlen, soha nem tartottam lehetségesnek, hogy a vallásos gondolkodás tartalmát elvessem, mint az emberiség tudatának egy idejétmúlt részét, melynek mostantól búcsút kellene intenünk. Életem során ezért újból és újból arra kényszerültem, hogy a két gondolkodási terület kapcsolatáról elmélkedjek, mert soha nem kételkedtem annak valóságában, melyre mutatnak.” (Werner Heisenberg: Across the Frontiers. Harper and Row, 1974, 213)
Einstein élete végéig hitt a szigorú okságban. Heisenberg – utolsó Einsteinnek szóló levelében, ami fennmaradt – azt írta, hogy míg az új kvantummechanikában Einstein kedves oksági elve alap nélküli, „mi azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy a Jóisten ismeri a részecskék pozícióját, és ezért Ő biztosíthatja, hogy az oksági elv továbbra is érvényes legyen.” (Gerald Holton: “Werner Heisenberg and Albert Einstein” in Physics Today, Vol. 53, Issue 7. 2000)
Heisenberget 1964-ben az ELTE díszdoktorává avatták. Egy anekdota szerint Heisenberg megállt az előadása egy kritikus pontján, és azt mondta többségében materialista tudósokból álló hallgatóságának: „Innen csak úgy tudunk továbblépni, ha feltételezzük Isten létezését.” A tudósok izegni-mozogni kezdtek, zavartan néztek egymásra, egyesek szeme könnybe is lábadt, hiszen nem egy pap, hanem a kor legnagyobb elméleti fizikusa tanította őket istenhitre.
Érdekesek ezek a bejegyzések, rendes tőled Ádám, hogy dolgozol ilyeneken. Bár szerintem (pontosabban a forrás megjelölésével, Jakab szerint) ez a hit nem az a hit, de végülis hátha segít valakinek, sose lehet tudni.
Az viszont kicsit furcsa kijelentés számomra, hogy a fizika a legkeményebb tudomány. Ki és mi alapján állíthat ilyet? Miért nem a szociológia vagy a közgazdaságtan? Miért nem az a legkeményebb, amelyben a legkevesebb látványos eredmény születik? Ez is logikus lenne, nem? Vagy miért nem az a legkeményebb, amellyel tuti éhenhalsz? 🙂
Miklós,
módszertani szigor, pontosság és objektivitás alapján különbséget szoktak tenni „kemény” (hard) és „puha” (soft) tudományok között. A természettudományokat (pl. fizika, kémia, geológia) a „kemény” tudományok közé sorolják, a humán tudományokat (pl. szociológia közgazdaságtan, pszichológia) a „puha” tudományok közé. Ebben a felosztásban (melyet nyilván lehet vitatni) a fizika a „legkeményebb” tudomány, mert a leginkább objektív és tesztelhető. A biológia például már kevésbé az, a humán tudományok pedig még kevésbé azok. A keménység tehát a módszertanra és a bizonyathatóságra vonatkozik, nem az eredménysségre.
Köszönöm a választ, Ádám! Már kezdtem hajlani arra a feltevésre, hogy azért a legkeményebb, mert ebbe öntötte a legtöbb pénzt a világ, és ahol sok a pénz ott általában „ölik” egymást az emberek. 🙂
Amúgy az, hogy mi mennyire tesztelhető, fejlett, objektív valóban múlik azon, hogy hosszú távon mennyit költenek rá…, lehet, hogy más tudományok is legalább ennyire egzaktak lennének, ha ennyi pénzt kaptak volna, sőt szerintem ez a fizikán belüli szakterületek közötti egyenlőtlenségekről is elmondható.
Az egzaktság nem csak a pénzen múlik, hanem a vizsgált valóság természetén és a vizsgálathoz szükséges módszereken is.
Igen, ez érdekes kérdés, szeretném azt gondolni, hogy a világ természete egységes, vagyis, hogy a dolog természetén csak az múlik, hogy mennyi pénz kell ahhoz, hogy megismerjük, de egyébként a világ minden része elég jól megismerhető. A fizika sem törekszik másra mint, hogy elég jól leírja a vizsgált jelenséget ahhoz, hogy megérthessük, alkalmazhassuk, és a megismerés szempontjából továbbléphessünk.
És szerintem a tudománnyal rokon hit is így működik, csak nem a természet, a világ igazságaira keres bizonyítékokat, bizonyságokat, hanem Isten igazságosságára. (Akár a Zsid. 11-et, akár Ábrahám kérdését nézzük: „Uram, miből tudom meg, hogy én öröklöm azt?”)
Vajon mi a feltétele annak, hogy két ember elég jó egységben legyen ahhoz, hogy azt az egységet teljesnek mondhassuk és ennek jelei a valóságban megmutatkozzanak? Mert, hát a kívülállók felé békességre és igazságra kell törekedni, irgalmasnak kell lenni, de a gyülekezeten belül ennél sokkal magasabb a mérce. Mert ha nem, akkor sem a magyaroknak, sem a muszlimoknak nincs miért otthagyni azt, amiben élnek.
A világ vizsgálata lehet, hogy valamilyen szempontból egységes, de a tudás egzaktsága nem. De ez nem is baj. A művészet a valóság megismerésének legalább annyira fontos eszköze, mint a tudomány (egy regényből sokszor többet értek meg a világ működéséből, mint egy anatómia tankönyvből), de máshogy közelít a valósághoz, más a „módszertana”. Egy vers vagy festmény esetében az egzaktság rossz cél lehet, mert a művészi megismerésben sokszor éppen a kétértelműség adja a valóság indirekt megnevezésének erejét. Ez hasonlóképpen van a tudományokon belül is. Az ún. „puha” tudományok esetében nem a matematikai egzaktság a cél, míg mondjuk a fizika esetében igen. Ez így van rendjén. A megismerés nem azonos az egzaktsággal.
Igen, a megismerésben ott van a keresés folyamata is. A művészeti alkotás erről szól. Kontrasztjaival „táncra” hív, inspirál, terelget, de az eredményt nem írja le, az Benned születik meg.
A tudományban az eredmény van a középpontban, és a kudarcokkal és kétségekkel teli keresési folyamat a háttérbe szorul, de ott van a kutatási naplókban, a levelezésekben, az eszmecserékben, ahogy kanyarog, mint egy folyó, és lehet, hogy a jelentős eredmény egy kis mellékágon elindulva születik meg, nem úgy, ahogy eredetileg tervezted. A természet néha különös utakon nyitja meg magát, nem úgy ahogy azt egy pályázat megírásakor kigondoltuk. Az R&D projekteknek csak a 10 százaléka sikeres, és azt hiszem a tudományos kutatás is így lenne, ha nem lenne nagyobb mozgástér az eredményeket illetően. Van aki egy felhőben botorkáláshoz hasonlítja ezt, melyben zavar és kétség van, és nem biztos, hogy ott lépsz ki, ahol eltervezted.
A hit sem más. Egy gyógyulás, egy kapcsolat rendezése elég jól meghatározott dolog. Az, hogy „többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod” is egy jól meghatározott „módszer”. A keresés viszont, míg rájössz, hogy mi az a bibliai igazság, ami hiányzik az életedből, mi az, amit eddig nem vagy rosszul értettél, ami miatt beteg vagy, az lehet egy hosszú küzdelem, tele kétségekkel, bizonytalanságokkal, hiszen nem is lenne küzdelem, ha nem ilyen lenne. Sok elmélyülés, odafigyelés, türelem. Nem mintha az igazság bonyolult lenne, sokkal inkább a téveszméket, a köteleket nehéz lefejteni, melyek makacsul ragaszkodnak az emberhez.
FIGYELD AZ OLDALT
FIGYELD AZ OLDALT FONTOS