(Hamar Dávid barátom posztját közlöm változtatás nélkül. Dávid az Agóra Corvin gyülekezet lelkésze, három gyermek apja.)
41 éves vagyok, ezzel a GenX végéhez tartozom. Az édesapám és a nagyszüleim korosztályát szeretném együttérzéssel és szeretettel megszólítani. Most nagyon sokan érezhettek dühöt, csalódottságot vagy szégyent, mert a gyermekeitek illetve az unokáitok generációjának megvetését érzitek. Még csak az első hullámokon vagyunk túl, de kétség nem fér hozzá, a kultúránk abba az irányba sodródik, amelyik végleg szeretné elidegeníteni egymástól az idősebb és a fiatalabb generációkat. Az ok pedig a Föld megmentése.
Tudom, hogy mit éreztek, mert bár fiatalabb vagyok, már engem is szíven üt, hogy mennyi csatornán üti fel a fejét a megvetés és a lekezelés. Ti vagytok a Boomerek, akik értetlenek, fafejűek, lassúak, és akiket meghaladott az idő.
Mi történik?
A klímakérdés visszavonhatatlanul áttörte a nyugati társadalmak ingerküszöbét. Központi téma lett, és azon sem lepődnék meg, ha idővel háttérbe szorítaná a ma még divatos LMBTQ, vagy női egyenjogúság témákat. Ebben a változó kulturális klímában az Y, de leginkább a Z generáció (vagyis a mai tizen-, huszonéves korosztály) hangja nagyon meghatározó lett. Ennek a hangnak pedig egyik megtestesítője Greta Thunberg, a svéd iskolás lány, akit most a Time magazin az év emberének választott.
A klímakérdés önmagában egy nagyon fontos téma, és a napirendre kerülésének mindenki örülhet. Sajnos azonban ennek a farvizén is megjelennek olyan túlkapások, amik idővel fájdalom forrásaivá válnak, és a társadalmat roncsolják. A klímakérdés ugyanis kitermelte a maga ideológiáját, ami már nem csak az éghajlattal foglalkozik, hanem az egész létnek akar identitásbeli alapot adni. Bár a fiatalok nem látják, de a Föld iránt érzett aggodalom mellett egy ideológiát is a szívükbe engednek. Ez az ideológia pedig a kulturális változásból kulturális háborút szít. Ennek egyik célpontja pedig ti, az idősebb korosztály lettetek.
A fiatalok úgy érzik, az idősebbek cserbenhagyták őket, és nem tettek meg mindent értük. Az ő szemüvegükön keresztül a mulasztásaitok jobban látszanak, mint az erényeitek. Ezt ráadásul a terebélyesedő ideológia fel is erősíti, torzítja. Végül sokan azt a következtetést vonták le, hogy igazságtalan, hogy olyanok döntenek a jövőjükről, akik kevesebbet fognak élni a Földön, mint ők.
Így jutottunk el oda, hogy egy politikus szájából elhangzott: OK, Boomer! Ezzel a mondattal intette le idősebb, beszólogató kritikusát Chloe Swarbrick. Ezt a kifejezést a net felkapta, és ma már virális mémként popkulturális elem lett. Lehet, hogy egy fiatal ezt nem érzi át, de az „OK boomer”-nek nem csak az az üzenete, hogy nincs kedvünk már veletek párbeszédet folytatni. Ez a mondat egy korosztály nyilvános megszégyenítésének lett a szimbóluma. Az apáink és a nagyapáink megbélyegzésének kezdete. Magyarul legjobban az adná vissza: ”OK Nyugger!”. Nem csak azt üzeni: túl lassúak vagytok. Hanem azt is: végeztünk veletek, mert nekünk a Föld fontosabb, mint ti.
Ez egy nehéz pillanat sok idős ember számára. Most könnyebb megkeseredni, mert ma azt az üzenetet kapjátok, hogy a világ, amit teremtettetek, amiért dolgoztatok, fabatkát sem ér. Hogy az építés valójában rombolás volt. Azok, akik mondják, legtöbbször nincsenek tisztában azzal, mit jelent egy életen át dolgozni. Ezt még én sem ismerem, de látom, hogy minden egyes nap, amit azzal töltök, hogy a családomról gondoskodjam, minden nap, amivel hozzáteszek a világhoz, országomhoz, a társadalomhoz és szűk környezetemhez, meghatározza egy részemet – hiszen itt élek a Földön, és itt munkálkodom. Nem tudok szörnyűbbet elképzelni, mintha életem végén valaki azt mondaná, hogy szemétnek tartja minden fáradozásomat. Ezzel azt mondaná, hogy kár volt, hogy éltem.
Ráadásul sokan nagyon igazságtalannak is érezhetitek ezt. Közületek sokan emlékeznek a jegyrendszerre, az 50-es és 60 évek szegénységére, arra az időszakra, amikor a szüleiteknek, és fiatalon már nektek is egy világháborúban romhalmazzá lőtt, erkölcsileg, emberileg és fizikailag megsemmisített országot kellett újra felépítenetek. Ebben az időben mindezt a szovjet típusú, értelmetlen társadalmi és gazdasági kísérlet alatt kellett megvalósítani, ami tetézte a bajokat. Ti még emlékeztek arra, hogy mennyit kellett dolgozni, hogyan kellett összefogni és mindent megbecsülni, hogy csak egy picit félre tudjon tenni az ember. Emlékeztek arra, hogy a vidéki rokonok nagylelkűségén múlott, hogy lesz-e kenyér a városi asztalon.
És sokan arra is emlékeztek, hogy az egy pazarló módon működő diktatúra volt, a megvalósult szocializmus, ahol a mennyiség volt a fontos, nem a minőség és hatékonyság. A rendszerrel szemben nem emelhettétek fel a szavatokat, nem mehettetek ki tüntetni, nem mondhattátok, hogy „Ok, bolsevik”. Ti mégis kétszer felálltatok az elnyomás alatt. A legidősebbek egyszer a szabadságért 56-ban, a később születettek pedig a környezetért, amikor a Bős-Nagymaros vízlépcső megépítése ellen tiltakoztatok. Ezekhez sokkal nagyobb bátorság kellett, mint amit mi – a fiatalabbak – el tudunk képzelni.
Hallgatva a nagymamám és a szüleim korosztályát nincs kétségem afelől, hogy sok ma lenézett „boomer” számunkra ismeretlen szegénységben és elnyomásban töltötte életének egy jó részét. Lefordítva ezt a mai fiatalok nyelvére: Egy mai 20 éves valószínűleg már nagyobb ökológiai lábnyomot hagyott maga után, mint az én apám 40 éves koráig és a nagymamám egész életében.
Keserűség vagy megbocsátás?
Amikor az embert méltóságában megsértik, érthető módon védekezni kezd. Nagy a kísértés, hogy az idősebbek is megvetéssel kezeljék a fiatalok nézeteit, életmódját és gondolkodását. Mégis az az érzésem, hogy ez egy vissza nem térő pillanat, amikor nem a keserűségetekre, hanem a szeretetetekre van szüksége a fiatalabb generációnak, mert a klímakérdéssel együtt járó ideológia most egy rettenetes dolgot tanít nekik: Azt, hogy be kell zárkózni, és nem szabad megbocsátani.
Óh, Gréta!
Greta Thunberg leghíresebb beszédében azt mondta, hogy ha nem változtatnak az (idősebb generációhoz tartozó) vezetők, akkor ezt az ő generációja sosem fogja megbocsátani. Itt válik el a valódi vezető és a gyermeki forradalmár. Valójában ő még tényleg csak egy gyermek. Nem látja, hogy nincs veszélyesebb üzenet, amit az emberiség magáévá tehet, mint a meg-nem-bocsájtás üzenete. Háborúk, gyűlölet, elnyomó rendszerek üzenete ez. „A mi ügyünk fontosabb akár még egy emberi életnél is”. Nálatok is. Az idősebbeknél is. Thunberg üzenete világos: jogunk és okunk van haragudni rátok, mindhalálig.
Hiába vezérel valakit forradalmi hevület és mély aggodalom, ez a példa bármi másnál nagyobb kárt okozhat a fiatalabb generációkban. Ez annak az értékrendnek az elsajátítása, ahol egy ügy fontosabb lehet, mint hogy kinyújtsam a kezem az embertársam felé. Egy értékrend, ahol a bűnöket – a legfőbb bűnt, jelen esetben a környezetszennyezést, vagy azt, hogy korábban születtél – nem szabad megbocsátani. Ahol megítélhetek és leírhatok embereket azzal, hogy legyintek: „OK boomer!”
Ez most mégis a megbocsátás ideje. Erre nem lehet az a felelet, hogy „OK klímahiszti!” Két generáció egymásnak feszülését egyedül a megbocsátás tudja megakadályozni. Ebben pedig nagyobb a felelőssége az idősebbeknek, hiszen ti többet láttatok, többet tapasztaltatok, jobban ismeritek az életet, mint az, aki csak 15-20 éve él ezen a földön (és már nagyon szeretné azt vezetni). Ki másé lehetne a kezdeményezés, ha nem a tiétek? A megbocsátásnál pedig jelenleg nincs nagyobb ellenkultúra. Ha az elzárkózás helyett (amit az „OK, boomer!” kifejez) ti odafordultok és megpróbáljátok megérteni ezt a generációt (Y, Z, Alfa, szevasztok!), már ezzel példát mutathattok. Ez pedig egy ilyen helyzetben azzal kezdődik, hogy megbocsájtjátok az ő bűneiket: a lenézést, ítélkezést és elzárkózást.
Mit érez az Ypszilon és a Zé?
Sokaknak nehéz nem haragudni Greta Thunbergre. Én mégsem haragszom. Nekem szenvedélyesnek és valóban kétségbeesettnek tűnik. Nem látom köpönyegforgatónak, inkább reményt vesztettnek. Sok fiatal életérzését fogalmazza meg, amiből világossá vált számomra, hogy mekkora hiánycikk a remény manapság. A föld és a jövőjük iránt érzett aggodalom kulturális szintre emelkedett. Egyre inkább részévé válik az identitásuknak, amit a bizonytalanság, félelem és szorongás határoz meg. Ezt ki más érthetné meg, mint az a generáció, amelyik egy elpusztított világba született, a mai életszínvonalhoz képest hihetetlen szegénységben élt, és amelyik még emlékszik az összefogás erejére? A „boomerek”, akik túléltek mindent. Ti, ennek a generációnak a nagyszülei és dédijei. Minden híresztelés, viccelődés, mém és lenézés ellenére nagy reménysége vagytok a Földnek. Most rajtatok a sor. A gyermekem 13 éves, pár évvel fiatalabb, mint Greta Thunberg, de ha így kiáltana hozzám, a szívem összefacsarodna és keresném a módját, hogy segítsek.
Fura egy világ ez. Ma egy olyan generáció mutathat példát az emberségből, megbocsátásból és szeretetből, amelyik pont céltáblájává lett a populáris kultúrának. Ha megbocsátotok, és kinyújtjátok a kezeteket az elveszett Y és Z generáció felé (és jönnek az Alfák!), akkor van esély, hogy meglássák, mi a valódi kihívás a változó éghajlati körülmények között. Megtaníthatjátok, hogy a remény nem az elefántokkal pusztul ki végleg a bolygóról, hanem akkor, ha az ember a lelkében kárt vall. Megmutathatjátok, hogy nincs nagyobb érték a földön, mint maguk az emberek, akikkel összefogva ti is átvészeltetek sok pusztulást. Ha szeretettel közeledtek feléjük, akkor talán láthatják, hogy ennek a bolygónak az egyik legnagyobb kincse maga az ember, beleértve titeket is. Kicsik és nagyok, nők és férfiak, keletiek és nyugatiak, fiatalok és idősek. Nincs értelme megmenteni egy bolygót azon az áron, hogy valami lényegeset örökre elvesztünk az emberségünkből. Megláthatják, hogy milyen méltatlan számukra is, ha szavakban, tettekben és viccekben egy generációt hátrahagynak, hiszen ezzel emberségük is odalesz. Hiszem, hogy így észreveszik, mennyi érték lapul bennetek, akik felé legyintenek.
Fontos időszak ez. Ha odafigyelünk arra, ami bennük a legnagyobb aggodalmat kelti, akkor talán ők is figyelmet szentelnek ránk. Akkor talán nem csak egy megmentett bolygót hagyhatunk a jövő generációira, hanem egy jobb generációt hagyhatunk erre a bolygóra.
***
Kapcsolódó cikk:
1. Van itt egy apróság ami már rég óta nem hagy nyugodni: a „férfiak és nök”-böl mikor (de leginkább, miért?) lett „nök és férfiak”? Gondoltam egyszer már megkérdezem.
2. Szerintem a boomer generáció minden kritikát megérdemel, de nem azért mert „tönkretették a Földet”. A valódi okok talán ebben a videóban lettek a legjobban összefoglalva és elöadva: https://www.youtube.com/watch?v=V9bVnQPaj48
Talán megbotránkoztató, hogy Gavin McInnes-t osztok meg itt, de ne feledjük, a progresszíó gyorsvonatát nem Mike Pence vagy Ted Cruz lassította le, hanem Donald Trump, nem Jordan Peterson tért meg, hanem Kanye West, és míg a XIX. században Dosztojevszkij kritizálta a legjobban a „társadalmi igazságosság harcosokat”, addig a XXI. században a South Park.
3. Nemrég hívták fel a figyelmemet az Ésaiás 3-ra, amiszerint amikor egy társadalmat nök és gyerekek kezdenek el vezetni, az Isten egy fajta ítéletét jelenti az adott társadalom felett. És hát nem túl nehéz egy ilyen irányú trendet felfedezni a nyugati világban, ugye: https://www.breitbart.com/europe/2019/12/10/finland-is-now-led-by-a-government-of-under-35-millenial-women-has-majority-female-cabinet/
Kedves Tesók!
Nagyon jó írás, és időszerü.Sajnos ez a probléma családon belül a legfájdalmasabb .-mivel érzelmileg mégis csak összetartoznánk..Távolodunk egymástól,. ideológiai, generációs, politikai okok miatt is.A Diabolos müködik ,a keresztyények között is,sajnos.Már a szükség sem hajtja az embereket az összetartásra sem, mert idős korára már mindenki megteremtett némi egzisztenciát.,és szépen el van rajta.A vérségi kötelék sem jelent semmit.Az írás mégis vígasztal,és kötelességre serkent,-ha alkalom adódik -bocsássak meg . Egyebet úgy sem tehetek, mert egy kapcsolathoz mégis csak 2 ember kell.
Nem is tudom, motoszkált bennem olvasás közben is: hogy valamivel rímel ez a jelenség, igen… de nem szeretnék úgy tenni, mintha rájöttem volna, mert csak elolvastam máshol: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20191126-ok-boomer
Oda-vissza hallaható, ugyanabból a lelkületből fakad a „bezzeg az én időmben…” és az”ok, boomer…”: generációs egoizmus.
Nehéz egy ilyen szituációból jól kijönni, mert mindegy, milyen életkorú az a generációs egoista, akihez nekem szeretettel kellene fordulnom, ha nincs előtte semmi tekintélyem egy olyan tulajdonságom miatt, amiről egyáltalán nem tehetek. Ez az „ok, boomer” érzelmi válasz, a másikat személyében sértő, amolyan arconköpésféle, távolról sem egy meggyőző logikus érvelés.
Tetszik a magyarhirlapos cikk utolsó előtti gondolata is, mert az új generációk számára megfoghatóan fogalmazta meg a problémát azon az egyetemi órán: életkor szerint kirekeszteni valakit ugyanolyan, mint egy bizonyos biológiai jegyekkel született embert, aki unikornishercegnőnek képzeli magát.
Ez a generációkon alapuló skatulyázgatás eleinte a marketingből/üzleti életből eredeztethető (legalábbis én innen ismerem). Ott vizsgálták a fogyasztói szokásokat, korosztályokra lebontva és mindegyiknek adtak egy nevet: X, Y, Z, stb. Mindenféle kutatást végeztek, hogy jobban megismerjék a korcsoportok jellemzőit, preferencia rendszerét és úgy általában, hogy kik is ők valójában. Ezek a kutatások a szélesebb közönséghez is eljuttotak a média által és így honosodtak meg a köznyelvben is ezek a cédulák.
Az nagyon is igaz, hogy erre rátelepedett a politika, és a jellemzően eléggé apolitikus fiatalokat úgy akarják aktivizálni, hogy a generációs ellentétekre építenek egy kampányt. Mondanom sem kell, hogy ez egy nagyon primitív eszköz de annál hatékonyabb. Egyébként amit itt mások posztolgatnak youtube videók (a boomerek bűneiről stb.) is ennek a kampánynak a része.
Viszont azt meg kell említenem, hogy ennek az egész generációs hisztériának a kezdete nem az „ok, boomer”, hanem a „millenialok” kifigurázása volt. Kb. 1-1,5 éve kezdődött, hogy elkezdték főleg a nyugati sajtóban (NBC, CNBC, CNN stb.) nyomni, hogy a millenialok mennyire „szerencsétlen” generáció:
– Nincs saját egzisztenciájuk, a mamánál laknak
– Hatalmas diákhiteleik vannak stb.
Aztán ennek a válaszcsapása lehet az „ok boomer”, amikor is ránéztek a baby boomer generáció milyen feltételek mellett lett felnőtt. Összehasonlítva a mai generációval azért szembetűnő, hogy valóban egy (az USA-ban, nyugaton) elég elkényeztett generációról van szó, akinek nincs joga a mai gazdasági környezetben a kritizálásra.
Tehát ez a frusztráció már megvolt a fiatalokban, és erre jött csak rá az „ok boomer” kampány. Nem akarok túl „konteós” hangot felütni, de ezt az egészet mesterségesen generálták/generálják, nagyon is tudatosan. De a szülők felelőssége, hogy a gyermek tisztelettudó legyen nem csak feléjük, de az idősebbek felé is. Ennek a mai világban elengedtettlen része, hogy tudatos „média fogyasztót” neveljünk belőle. Úgy tűnik ez csak egyre inkább fontosabb lesz.
Kedves Turbucz István!
Sok erőt ehhez a misszióhoz!
Kedves Halmaz!
Egyetértek, hogy sok kategória erőltetett. És azzal is, hogy nagyon sok társadalmi folyamat nem természetes, hanem generált. Most igyekeztem nem erre vezetni a cikk témáját, mert ebben nagy a véleménykülönbség és sokszor inkább vitához vezet. Ami a „millenial” vagy Y generáció megítélését illeti, meglepő módon nem a boomerek, hanem az én generáciom, az X járt elől ebben. Féltékeny rohammal esett neki az őt követő nemzedéknek, mikor konstatálta, hogy már nem az X az új, trendi és lázadó generáció, aki fúja a passzátszelet.
A cikk jó, de nem feltétlenül értek vele egyet teljesen.
1) Szerintem aki egy közösségnek a tagja, az elég gyorsan rá fog (rá tud) jönni, hogy a közösséget különféle emberek alkotják, van aki okos, van akihez mondjuk személyes kérdésekkel/problémákkal érdemes fordulni, és van aki kb mindenre alkalmatlan. Olyan is van, akinek teljesen hiányzik a szövegértéshez való képessége, és ostoba szólamok visszaadásából él. (Sajnálom, én ügyvéd vagyok, így muszáj a szövegembe ‘defined term’-eket bevezetni, őket hívjuk mondjuk „Ostobák”-nak.) Ez pedig nem korhoz kötött, mindenféléből van 20 éves és 60 éves is.
2) Ráadásul a világ mindennél gyorsabban változik. Ha valaki 200 éve megszületett, biztos lehetett benne, hogy nagyjából ugyanazok szerint a szabályok szerint fogja leélni az életét, mint az édesapja, ma egy generáción belül fordulhat a rend.
3) A probléma az, hogy a „boomer” generáció egy része ugyanúgy az Ostobák csoportjába tartozik, akik sok jót fiatalkorukban sem mondtak, de a világ változását nem kísérték figyelemmel, és nem is próbálták megérteni azokat a kérdéseket, amivel a fiatalok szembesülnek, hanem az életet a saját, 40 évvel ezelőtti konstrukciójukban képzelik el, de abból is csak az ostoba közhelyeket tudják mondani.
Most pedig átváltok a keresztény körökre, mert ez az ügyvédi világban is eléggé látott jelenség, de az ügyvédi világot gondolom kevesebben ismerik, és kevesebben is akarnak róla beszélni.
4) Nem vitatva a cikk észszerű megállapításait az „OK boomer” mondással kapcsolatban, de azért azt megjegyzeném, hogy a fiatal keresztyén generáció nagyon sok igazságtalan kritikát kapott az elmúlt években (a fiatal keresztyén férfiak szerintem a keresztyénség kb. büntetlenül üthető csoportja), pedig tapasztalatom szerint a fiatalok között is rengeteg a Krisztusért égő szívű keresztyén, és az idősek között és rengeteg az Ostoba, aki szeret „erősebben” és kéretlenül megnyilatkozni. Kevés cikket (vagy felszólalást) láttam az ilyen megszólalások ellen.
5) Keresztyén körökben egy csomó idősebb személy azt hiszi, hogy attól, hogy ők idősebbek, minden fiatal kíváncsi a véleményükre/tanácsaikra, és ezeket kéretlenül meg is osztják (ilyennel gondolom mindenki találkozott már). Ezekkel a tanácsokkal nem csak az a probléma, hogy ESZÜK ÁGÁBAN SINCS megérteni a fiatalok problémáit (esetleg elbeszélgetni velük), és csak a saját 40 évvel ezelőtti tapasztalatukon alapulnak, hanem ezek a mondások 40 évvel ezelőtt is hülyeségek voltak, mivel a szerők 40 évvel ezelőtt is Ostobák voltak. Fiatalként pedig igen frusztráló ezeket a marhaságokat sokadszorra meghallgatni, különösen akkor, ha valami szükségetelen hibáztatás/személyeskedés van benne. Erre pedig – ha valaki nem akarja 30x megvívni ugyanazt a csatát, – pont helyes válasz az „OK, boomer”.
6) Természetesen ez a boomereknek úgy jön le, hogy „A fiatalok tiszteletlenek, és nem kíváncsiak az idősek tanácsaira/élettapasztalatára/alkalmaira”, holott igazából a fiatalok szerintem mindennél jobban ki vannak éhezve a bölcs vezetésre, és vannak idősek, akikhez tódulnak a fiatalok.
7) Amúgy ezt a kérdést, az Ige is ismeri, de a prédikátor még nem úgy írta le, hogy „OK, boomer”, hanem úgy, hogy: „Többet ér a szegény, de bölcs gyermek a vén, de ostoba királynál, aki nem ismeri el, hogy figyelmeztetésre szorul. Amaz a fogházból is kikerül, és király lesz, még ha szegénynek született is emennek az uralkodása idején.”
TL;DR: Az idősebb generációnak (ahogy a fiatalabb generációnak is) egy része önkritika nélküli ostoba, az ő kéretlen és buta tanácsaikra pont jó válasz az, hogy „OK, boomer”.
Kedves Miklós!
Mélyen egyetértek sok meglátásoddal, igazad van, hogy van olyan dialógus, amiben tökéletesen ülhet az “OK boomer” is. Ám ahogy Te is írod, ez azért lehetséges, mert az illető “boomer” történetesen Ostoba (hogy a terminusoddal éljek:)
nem pedig azért, mert boomer. Ami engem iszonyatosan nyomaszt ebben az OK boomerben, az pont ugyanaz, ami a feministáknál a mansplaining. Az, hogy “Nem Hallgatlak meg, mert te FÉRFI VAGY.” Nem azért, mert Ostoba vagy, hanem pusztán azért, mert férfi. Ugyanez az OK boomer: az életkorod miatt nem hallgatlak meg, és kész. A generációk egymástól való elszakadása, elfordulása soha semmi jót nem eredményez. Az Ósz utolsó sorai egy olyan messiási próféciát tartalmaznak, amelyben az atyák és a fiak szívét egymás felé fordítul majd. Szóval biztos van egy rakás ostoba boomer, de velük nem az a baj, hogy boomerek, hanem hogy ostobák. Viszont az a fiatal, aki pusztán a másik életkora miatt nem hallgatja meg az idősebbet, az tuti hogy Ostoba.
Ilyen Ostoba volt az első OK boomerező fiatal: Roboám. Azt hitte, hogy a fiatalsága erény, és valamilyen rejtélyes oknál fogva azt hitte, hogy nagyobb ász, mint az apja, Salamon. Ilyenek voltak az Ézsaiás 30 “pártos”, és “apákat megtagadó” fiataljai. Valamennyien fölsültek. Az Ostoba az Ostoba, akár fiatal, akár idősebb.
Kb. minden évben egyszer elolvasom ezt a Wilheim András zenetudóssal készült interjút: https://fidelio.hu/edu-art/wilheim-andras-iszonyu-nagy-felelosseg-muveszetet-tanitani-83383.html
Szerintem az utolsó előtti bekezdése közvetett módon illik ide (főleg Bolyki Laci alá 🙂 )
Nekem tetszik a csendes borongása…
„- Véleménye szerint mi a jövője a kortárs zenének?
– Nem választanám szét a kortárs zenét és a zenét általában. Ha az ember tudná a jövőt, akkor lehetséges, hogy most hagyná abba az egészet. Nem vagyok túlzottan derűlátó. Úgy érzem, vége van valaminek: mintha nem kellene az a kultúra, amit mi őrizni próbálunk – bár ez nyilván közhely: aligha volt korszak, amelyben ne így éreztek volna. A mai helyzet ugyanakkor persze minden korábbitól különbözik. Tény, hogy az emberek nem olvasnak, nem hallgatnak zenét. Megszűnt az a fajta kultúra, amelynek a mi zenei világunk is része volt. Eltűnt a közege. Biztosan van és lesz helyette más, de ehhez mi már nem tudunk hozzászólni. A kultúrafogyasztás más módjai alakulnak ki. Nem tudom, hogy ez rosszabb-e vagy jobb, ám mindenképpen más. Az én generációm ebbe már aligha szólhat bele s nem is neheztelhet miatta. Mondtam, a növendékek nagyon sok mindent nem tudnak. Ám lehet, hogy másról viszont nagyon is sokat tudnak, tehát egy más jellegű tudásuk van a zenéről. Kétségtelen, hogy nehéz így megtalálni a közös hangot. Megkockáztatom, hogy talán nem is lehet – ám akkor ez nagyon sok mindennek az újragondolására kényszerít. Akár még a képzésnek az újragondolásához is vezethet. Szemléletváltás történt, megváltoztak az értékekről vallott nézetek, a tájékozódás módjai, mélysége.”
Generációk szemszögéből megközelíteni ezt a kérdést értelmetlenség mind Greta Thunberg mind Hamar Dávid részéről.
Vannak nagyon is konkrét felelősök (a „generációk” az nagyon megfoghatatlan dolog) akiket keményen meg kellene büntetni – mind a fiatal mind az idősebb generációban – csak az a baj hogy legtöbbször megússzák a felelősségre vonást mert van pénzük, vagy markukban tartják az államhatalmat. Ezek teszik tönkre a földet, mert a környezetvédelmi intézkedések népszerűtlenek és nem kockáztatják. Amíg az emberek kényelmét nem érinti addig mindenki kiabál, de mihelyt a hús eltűnne a boltokból megbukna az a kormány és ezt ki kockáztatja?
Egyre inkább szolgasorból jövők veszik át a hatalmat a különböző országokban akik nem tudják botlás nélkül hordozni mert nem erre lettek kalibrálva.
Igaza van Salamonnak amikor azt mondja: „…..Három dolog alatt indul meg a föld, és négyet nem szenvedhet el: A szolga alatt, mikor uralkodik…..”
Ezek a szolgák aztán megszédülnek, megmámorosodnak és megőrülnek és mivel kezükben van a fegyveres erő meg az államhatalom magukkal rántják a szakadékba az országot is. Szerintem a demokrácia átmeneti szükségmegoldás, sok buktatóval. Az igazi a királyság egy igazságos királlyal aki arra termett. Legyen mondjuk Aragorn? Csak kár hogy a beiktatásakor csókolózik. Lerontja a helyzet magasztosságát.
jgabor
Kedves kolléga úr, sajna nem értek egyet Wilheim Andrással.
A zenetudósok pozicionálása amúgy is vitás egy kissé mert olyanokról nyilatkoznak amit maguk nem csinálnak: a zeneművekről, meg az elóadásukról. Így hiányzik az a rálátás amit csak a vajúdás kínjaiban szerezhet meg az ember (vagy pedig marad Heine módszere aki úgy írt kritikát hogy el se ment a koncertre aztán másnap rendre meghívta magához az elõzõ este szólistáit, és ajánlatot tett nékik, miszerint a hangversenyrõl két kritikát is írt: az egyik ingyen van, a másiknak tíz frank az ára. Nem kétséges, hogy a mûvészek melyiket választották. Bülowról aki nem volt hajlandó fizetni, azt írta: „Bülow úr olyan, mint egy bonbon, amelyik szarba esett: jó, de nem kell senkinek.”)
Szóval az ember nem változott, ugyanaz a füle, az érzékei, a tonalitástól soha nem fog tudni elszakadni (a mai könnyűzene akkordrendszere is az utóbbi 3-400 év funkciós meg modális zenéjéből táplálkozik, kiegészítve egy kis dobszekcióval meg némi „off-beattel” Lehetnek divathullámok, de ami az emberi mértéktől eltávolodik az múló hóbort (emlékezz csak a ’80-as évek zenéjére és nézd meg az Edda, Korál, Karthago, Piramis meg a többi alatt lévő hozzászólásokat a mai fiatalok részéről. A legtöbb pozitív és többre tartja a mai ún. „trendy” stílusnál aminek se akkordvilága se dallama nincs. Arról nem is beszélve hogy a mai művészeti periódust csak 100-200 év múlva lehet tisztán látni mivel az idő még nem szűrte meg a pelyvát. Szerintem a barokkban, meg klasszikusban is voltak olyan ismeretlen „Hans”-ok(Serei kifejezésével élve) akikről mi már semmit sem tudunk.
És még nem beszéltünk a zeneszerzők alkalmazkodó képességéről illetve arról, hogy ha valamiben fantáziát látnak az még inspirálja is őket és létrejön ennek nyomán egy új kifejezési forma. Annak idején a dzsesz térhódításával is úgy tűnt hogy leáldozott a klasszikus zene. De mi történt? Beintegrálta Ravel, Sztravinszky a saját stílusába. Jó pesze a dzseszzenészek azt mondják hogy az Ebony concerto vagy a Bolero nem dzsesz (miért is kéne annak lenni) de mégiscsak ma is létenek, a könnyűzenén belüli fúziókról nem is beszélve. Vagy az avantgard is a helyére került mára és termékenyítő volt a továbbfejlődésben.
Úgyhogy az „….ehhez mi már nem tudunk hozzászólni…” teljességgel érzelmi hozzáállásból született, melankólikus, kissé búcsú a Földtől hangulatú.
Kellemes ünnepi pezsgőzést.
Bocsánat hogy elragadott a hév, kissé kócos az érvelésem, ahogy visszaolvastam. Nem akartam Wilheimet sem kissebbíteni sem az „átlag” zenetudós szintjére lerántani (főleg hogy ő csinálja is).
vándor,
Engem az fogott meg Wilheim András megszólalásában, hogy nem a szokásos „Bezzeg az én időmben!”, vagy „Hogy lehet ez Kodály országában?!”, stb. mondatokat hallom tőle. Szerintem nagyon is reálisan látja a helyzetet.
És igen, kicsit melankolikus. Az nem baj.
(Egyébként én azokkal tartok, akik azt vallják: Minden zenét megírtak már!)
Aristo: https://aristo.pestisracok.hu/egy-boomer-vallomasai/