Mit kaptam Marie Durand-tól?
Az évről évre megtartott életrajzi előadásom témája idén Marie Durand volt. A hugenotta hitvalló megrázó története évtizedek óta foglalkoztat, mélyen bevésődött a lelkembe. Fiatal lányként börtönözték be kálvinista hitéért, harmincnyolc évet töltött egy nyirkos, rossz levegőjű, fénytelen toronyban, ezalatt a francia evangéliumi hívők ikonjává, a Krisztusban való állhatatosság szimbólumává vált. Marie Durand történeténél kevés megindítóbb, inspirálóbb élettörténetet ismerek, pedig éppen egyhangú eseménytelensége tette évtizedekig szinte elviselhetetlenné. Az előadást itt tudjátok megnézni, a...
Szent Ágoston vallomásai
A Tűzfal podcast negyvenhatodik részében a világirodalom egyik legszebb kitárulkozásáról beszélgetünk, amely nem csak szép és mély, de igaz és releváns is. Szent Ágoston vallomásai ezúttal a témánk. Sok szó lesz ebben az epizódban szexről és Istenről, jóról és rosszról, akaratról és szabadságról. Mélyre ereszkedünk, hogy magasra emelkedhessünk. Az epizódot megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján, vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcasten is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!
Adventista politikai elemzők teológiai szemüvegéről
Korábban írtam már arról, hogy az eszkatológiánk miképpen befolyásolja azt, ahogy a kereszténység kulturális hatásáról gondolkodunk, főképp hogy mennyire vagyunk optimisták vagy pesszimisták ezzel kapcsolatban. Hadd hívjam most fel a figyelmet a teológia és a társadalomkép kapcsolatának egy sajátos, talán azt is mondhatnánk, hogy extrém formájára, annak a közösségnek az eszkatológiájára, amely a végidők (maradék) népeként gondol önmagára és prófétai küldetésére. A hetednapi adventizmusról van szó, és arról, hogy gondolkodóik milyen szemüveggel néznek a világban zajló folyamatokra, és milyen előjelekkel látják el azokat. Ez ugyanis egy kívülállók számára többé-kevésbé rejtett kapcsolat, amiről egyáltalán nem baj, ha tudunk.
Ne sodródjunk el!
Az azóta már csődbe ment Adam Air egyik gépével történt meg, hogy navigációs hibák miatt eltévedt a levegőben a végtelen hullámok felett. A pilótáknak fogalmuk sem volt, hol járnak. Eljött az a pillanat is, amikor ezt kétségbeesésükben már az utasokkal is közölték, hátha valakinek támad valami ötlete, hogy hol is lehetnek. Az üzemanyag vészesen fogyott, lassan a tengerre való leszállást fontolgatták, ami szinte biztosan halált jelentett volna a gépen ülők számára. Felvették a kapcsolatot más gépekkel, de mivel nem tudták, hol vannak, azoknak sem volt semmi ötletük, hogyan segítsenek. A légiirányítás rég elvesztette a fonalat, egészen máshol keresték a repülőt, mint ahol valójában volt. A gép ugyanis egy rosszul működő műszer miatt fokozatosan dél felé sodródott, és ami eleinte észrevétlen eltérés volt az útiránytól, idővel sok száz kilométeres távolságra nőtt. A légiirányítóknak eszükbe sem jutott, hogy a kijelölt útvonaltól ennyire messzire keressék az elveszett gépet. Végül a csodával határos módon szinte az utolsó pillanatban szárazföld fölé értek, ahol egy apró repülőtéren sikerült letenniük a földre a hatalmas gépmadarat. Hallatlan szerencséjük volt, a történet egészen máshogy is végződhetett volna.
„Így megy ez”?
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1944. február 14-én már egy napja potyogtak a bombák Drezdára. Az égő házak szép lassan tűzviharrá változtatták a barokk várost, és a légnyomáskülönbség iszonyú örvényként szippantotta magába és emésztette el a csapdába esett, tehetetlenül kapálódzó embereket. Történészek a mai napig vitatkoznak, hogy ez a lángoló pokol húszezer vagy kétszázezer embert porlasztott-e el azokban a napokban, de igazából mindegy is. A mindegy persze lehet úgy is mindegy, mint a tralfamadoriaknál, akik a halál láttán vállukat megvonva csak annyit mondanak: „így megy ez”, meg lehet úgy is mindegy, hogy a húszezer éppoly felfoghatatlan szám, mint a kétszázezer. Mindegy, legyen mondjuk százezer. Ha átlagolunk, ez három nap alatt annyi, mint tizennyolc nap alatt lenne hatszázezer, száznyolcvan nap alatt pedig hatmillió. Ipari szintű népirtás. A nyugati szőnyegbombázás elpusztított egy teljes várost annak polgáraival együtt, siettetve a náci Németország lélektani megroppanását és a háború végét. De ez akkor végül is rossz hír? Vagy ez is mindegy?
Vonnegut és a Történet
Kurt Vonnegut a fekete humor tragikomikus óriása volt, ellenkulturális ikon, pusztító ikonoklaszta, egy szépre szomjazó, boldogtalan kovakő, Mark Twain huszadik századi mogorva reinkarnációja. Egyszerre szerettem a könyveit és irtóztam tőlük. Az Időomlás után úgy éreztem magam, mint egy laposra kalapált alumíniumvilla, Az ötös számú vágóhíd még rosszabb állapotban hagyott. De amit ebben az előadásban (Shape of Stories) a jó történetek alakzatáról mond, attól a lélegzetem is elállt. Három okból.
Aaron Renn: pozitív, semleges és negatív világok
A Tűzfal podcast negyvenötödik részében egy nagy hatású esszé kapcsán az amerikai kultúra közelmúltbeli változásairól és az abban alkalmazott keresztény stratégiákról beszélgetünk. A végén egy csavarral. Igen, lesz szó Trumpról is, de ez majdhogynem lényegtelen, ha nem is teljesen az. A fókuszunk a kultúra és a kereszténység, mint mindig. Az epizódot megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján, vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcasten is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK