Remény a közelgő összeomlásban
Aki végighallgat egy beszélgetést Stumpf-Biró Balázs összeomlás-kutatóval, az nagyon közel kerül ahhoz, hogy mentálisan maga is összeomoljon. Stumpf-Biró szerint ez az utolsó évtized, ami egyáltalán még hasonlít az ezelőtti évtizedekhez, utána véget ér a globális-ipari civilizáció. Az összeomlás szerinte sokkal gyorsabban következik be, mint ahogy felépült az a komplex rendszer, amelyet megszoktunk. A civilizációnk nem hanyatlani fog, hanem összeomlani, mert a szétesés exponenciálisan fog végbemenni. Ez olyan, mintha egy A4-es papírlapot kezdenénk félbe hajtogatni: az 50. hajtásnál a lap már annyira vastag lenne (persze ha ezt fizikailag is meg tudnánk csinálni), hogy a magasságával a Nap közelébe kerülnénk. A 48. hajtásnál viszont még szinte elképzelhetetlenül messze van a Naptól. Stumpf-Biró szerint a civilizációnk összeomlása jelenleg a 49. hajtásnál tart. Még messzinek tűnik, de már el tudjuk képzelni. Ha a mostani rend összeomlik, talán az egyiptomi vagy a római civilizáció szintjére hullunk vissza.
Fontos szakmai nyilatkozat a „konverziós terápiák” betiltásáról
Számos nyugati országban – Kanadától Franciaországon át Ausztráliáig – sorra tiltják be az ún. „konverziós terápiákat”. Ezzel a névvel törvényhozók azokat a terápiás beavatkozásokat illetik, amelyek célja a nemi orientáció megváltozása, de sok helyen azt is ide sorolják, ha egy lelkész vagy keresztény lelkigondozó ilyen céllal imádkozik egy saját neméhez vonzódó emberért. A tiltás megszegése több helyen ma már akár sok éves börtönbüntetéssel is jár. Nos, ezzel a törvényhozói gyakorlattal szemben született nemrég egy fontos szakmai állásfoglalás, amelyet az International Federation for Therapeutic and Counselling Choice (FTCC) adott ki, és magyarul itt olvasható. A szakmai nyilatkozat számos tudományos kutatásra támaszkodva többek között amellett foglal állást, hogy „a ‘konverziós terápia’ betiltása sérti az emberi jogokat és az önrendelkezést, és egyaránt veszélyezteti a szabad terápiaválasztást és a lelkigondozói, szakmai és szülői jogokat”.
Ideje van az élvezetnek, és ideje a lemondásnak
Jézus azt tanította, hogy csak az lehet a követője, aki kész elveszíteni az életét érte és az evangéliumért (Mk 8,35). A lemondás alapvető a tanítványságban. Pál ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy aki tiltja a házasságot és az ételek élvezetét, démonokra hallgat (1Tim 4,1-5). Vagyis az élvezet is bizonyos szempontból alapvető a tanítványságban. Jézus nem azt kérte a sokaságtól, hogy böjtöljenek, hanem megszaporította számukra a kenyeret, sőt, borrá változtatta egy esküvőn a vizet, valamint rendszeresen együtt lakomázott bűnösökkel, ezért falánknak és részegesnek nevezték (Mt 11,19). Keresztelő Jánossal állították kontrasztba, aki viszont böjtölt és sáskákat evett. De Pál is gyakran böjtölt, virrasztott, botütést és megkövezést szenvedett el, hogy az evangéliumot hirdethesse. És Jézus sem csak lakomázott, hanem fáradhatatlanul szolgált, sokszor a fejét sem volt hova lehajtania, és végül az életét adta értünk.
Jordan Petersont letiltotta a Twitter, de ezen a Twitter fog veszíteni
Jordan Petersont letiltotta a Twitter. Hogy miért? Na ez az, amit pontosan most sem lehet tudni, ahogy más esetekben sem (a Facebooknál sem), csak azt, hogy egy rövid bejegyzésével állítólag vétett a vállalat gyűlöletbeszédet tiltó szabályzata ellen. Hogy pontosan mivel, azt a Twitter nem mondja el. Az ominózus bejegyzés természetesen semmilyen gyűlöletbeszédet nem tartalmazott, csak valószínűleg nem kezelte az elvárt módon a woke kultúra egyik szent tehenét, a genderideológia előírt nyelvezetét. A tiltást a kanadai pszichológus egyetlen kattintással megszüntethetné: csak törölnie kell a cenzorokon fennakadt bejegyzést. Ezzel azonban azt ismerné el, hogy valóban vétett a gyűlöletbeszéd tilalma ellen. Amit Jordan Peterson természetesen nem fog megtenni, mert ilyenről szó sincs.
Miért nincs szüksége a kereszténységnek utópiákra?
Amikor az emberek nem hisznek többé a mennyben, nagy eséllyel utópiákban kezdenek hinni. Ennek két fő oka van. Az egyik könnyen belátható, a másik valamivel összetettebb. Kezdem a nyilvánvalóbbal. Az emberiség mélyen vágyik arra, hogy a világegyetemben megjelenjen a boldogság és az igazságosság, de ha nincs Isten és nincs mennyei reménység, akkor a boldog és igazságos világot csakis ő teremtheti meg a maga számára. Ebből a vágyból születnek az utópiák. A szekularista, aki arról van meggyőződve, hogy csak egy élete van, ez ügyben könnyen türelmetlenné is válik. A szekularizmus az „itt és most” vallása, a vallástalan embernek egyszerűen nincs ideje, hogy az álmai úgy épüljenek nemzedékről nemzedékre, mint egy középkori katedrális. Ő csak az „itt és most” boldog és igazságos társadalmában tud részt venni, egy jövőbeli paradicsomban nem. Ezért ha reményben akar élni, nem engedheti meg magának, hogy lemondjon egy utópia sürgős megvalósításáról.
Gyermekáldozatok az egyenlőség oltárán
Vajon miért harcolnak sokan a különös jogért, hogy az anyaméhben meg lehessen ölni az ott fejlődő emberi lényeket? Mert hogy emberi lényekről van szó, ahhoz ma már nem fér kétség, látjuk a képeket, halljuk a szívhangot, pontosan tudjuk, hogy mi az igazság. Akkor mi motiválja a halálnak ezt a döbbenetes kultuszát, amely mögött a teljes progresszív elit (Hollywoodtól az amerikai demokratákon át egészen a számomra csalódást jelentő Bonóig) felsorakozik? Mi ez a groteszk küzdelem? Mi történik a Krisztus utáni huszonegyedik században a világ nyugati tájain? Az Amerikai Legfelsőbb Bíróság friss döntése és az arra adott elkeseredett reakciók kapcsán újra fel kell tennünk ezt a kérdést. Én pedig most meg is válaszolom, mert a válasz nem bonyolult.
Az Isten országa (16) – Jelek és csodák ma?
Az előző részben az Isten országa jelenlétének jeleiről volt szó: megtérés, bűnbocsánat, erő a keresztény életre, gyógyulás, szabadulás, feltámasztás. Az utóbbi háromra a Szentírás a „jelek és csodák” (σημεῖα καὶ τέρατα) szavakat használja (pl. ApCsel 2,43; 4,31; 5,12; 6,8; 14,3; 15,12 stb.), és felmerül a kérdés, hogy vajon milyen mértékben kell ezekre ma is számítanunk, amikor az Isten országát hirdetjük. Vajon ma is követi (vagy követnie kellene) az igehirdetésünket ilyen jeleknek és csodáknak, ahogy Jézus és az apostolok igehirdetését követte? Vagy ez helytelen elvárás?
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK