Pán isten patái és a kereszténység

2017 szept. 10. | Divinity, Elmélkedések, Művészet, Spiritualitás | 23 hozzászólás

A kereszténység egyik időszerű üzenete ma is abban áll, hogy a természetet megkülönbözteti az istenitől, és visszahelyezi saját függő méltóságába. Ez a természettel való kapcsolatunkban a gyógyulás útja. „A Természeti Vallással szemben az az egyetlen ellenvetés” – írja Chesterton –, „hogy valahogyan mindig természetellenessé válik. Reggelente ártatlanságáért és kedvességéért szeretjük a természetet, este pedig, ha még mindig szeretjük, sötétségéért és kegyetlenségéért. Virradatkor tiszta vízben mosakodunk, miként a Bölcs Sztoikus Férfiú, s mégis, midőn a nap komoran alkonyul, bikák meleg vérében fürdőzünk, mint Julianusz Aposztata.” (Igazságot!, 109) Chesterton szerint a természet abszolutizálása mindent természetellenessé tesz. „A nézet, mely szerint minden jó, orgiájává vált annak, ami gonosz.” (Uo.) Ez igaz a panteizmustól a naturalizmusig az összes világképre, amelyben nincs a természettől különböző isteni valóság. A történelem egyik tanulsága, hogy amikor Pán istent imádattal illették, végül mindig láthatóvá váltak csúf patái is.

Chesterton szerint a kereszténység oldotta fel a természet és az erények között feszülő ellentmondást, mert a természetvallással szemben azt tanította, hogy a természet és Isten két külön entitás. „Olyan volt a felelet, mint egy kardcsapás; valamit kettévágott; nem próbálta a dolgokat szentimentálisan egyesíteni. Röviden: elválasztotta Istent a világegyetemtől. Az istenség transzcendenciája és különállása, melytől néhány keresztény meg akarja fosztani a kereszténységet, volt az egyetlen valódi ok, amiért valaki keresztény akart lenni. Ebben rejlett ama válasz lényege, melyet a kereszténység a boldogtalan pesszimistának és a még boldogtalanabb optimistának adott.” (110) Az új hit azt a régi igazságot hirdette, hogy a természet nem önmagában való, erényei sem önmagából származnak, hanem Istentől, aki rajta kívül áll. A kereszténység legyőzte Pánt, mert bemutatta azt, aki különbözik Pántól.

„A keresztény teizmus gyökérfrázisa ez: Isten a teremtő, abban az értelemben, ahogy teremtőnek nevezhetünk egy művészt. A költő annyira különáll költeményétől, hogy úgy beszél róla, mint valami apróságról, amit ’kivetett magából’. Midőn közzé teszi, el is szakítja magától. Az az elv, hogy minden teremtés és nemzés elszakadást is jelent, legalább annyira következetesen megmutatkozik a kozmoszban, mint az evolucionisták elve, mely szerint minden növekedés egyben elágazás. Ha a nő gyermeket szül: gyermeket veszít. Minden teremtés: elválasztás. A születés éppoly magasztos elválás, mint a halál.” (111)

Központi princípium Chesterton szerint a Teremtő és a teremtés különbsége, melyben az utóbbi függősége egyben szabadság is. „A kereszténység ősi filozófiai alapelve, hogy az isteni teremtés aktusában rejlő eme elválás (hasonlóan ahhoz, mely a költőt művétől, anyját újszülött gyermekétől elkülöníti) nem egyéb, mint hű leírása annak az aktusnak, mellyel az abszolút energia létrehozta a világot. A legtöbb filozófus szerint azzal, hogy Isten megalkotta a világot, egyúttal rabszolgává is tette. A kereszténység viszont azt mondja, hogy megteremtvén, szabadlábra helyezte. Isten nem is annyira költeményt írt, hanem inkább színjátékot, melyet tökéletesnek alkotott, ám az – szükségszerűen emberi színészek és színiigazgatók gondjaira bízva – elsilányult.” (111-2) Ezért tapasztaljuk a természetet szépnek és egyben romlottnak, és ezért van az, hogy amikor feltétel nélkül megadjuk magunkat neki, erényeinket is elveszítjük.

Mikor Chesterton még maga is pogány volt, a kereszténységet megfejthetetlen misztériumnak látta, mely minden oldalról ostrom alatt áll. Az optimisták reménytelenül pesszimistának tartották, a pesszimisták reménytelenül optimistának. A teremtés és a Teremtő kapcsolata volt az egyik kulcs Chesterton számára ahhoz, hogy a kereszténység titka kinyíljon előtte. „A világban egy üreget találtam, azt a tényt, hogy valamiképpen szeretnünk kell a világot, de ne higgyünk neki, azaz szeretnünk kell anélkül, hogy mi magunk világiassá válnánk. És ekkor fölfedeztem, mintha kemény szög volna, a keresztény teológia legfőbb jellegzetességét, mely abban a dogmatikus állításban öltött testet, hogy Isten személyes lény, és önmagától különállónak alkotta meg a világot. A dogma szöge pontosan beleillett a világba – nyilvánvalóan oda szánták – s alighogy ez megtörtént, különös dolgok mentek végbe. Mihelyt a két gépezet e két alkatrésze szépen egymásba illeszkedett, kiderült, hogy a többi alkatrész is összeillik, méghozzá kísérteties pontossággal.” (112-3) „Olyan érzésem támadt, mint amikor a csont visszaugrik ízületébe.” (114)

A kereszténység ezzel az üzenettel lépett a pogány világba (vö. ApCsel 14,14-8; 17,24-25), hogy fenekestül felforgassa azt. A Teremtő megjelenésével Pán isten legyőzetett, a teremtés pedig függővé – és ezáltal szabaddá – vált. A szabadságot azonban védeni kell. Pán nem halt meg, a pogányság vissza-visszatér, egyszer felcicomázott ezotéria formájában, másszor durva szőrcsuhába öltözött naturalizmusként, ezért a menny és a föld között feszülő távolságot újra és újra meg kell nyitnunk, hogy felnézhessünk és megkönnyebbülhessünk. Ma, amikor a természet egy időben istenül meg és marad magára, megint mindennél nagyobb szükség van a kereszténység gyógyító üzenetére.

23 hozzászólás

  1. Gergely Erzsébet

    „…………………………………. „Olyan érzésem támadt, mint amikor
    a csont visszaugrik ízületébe.” (114)

    A természetre való minden előzőtől teljesen különböző rácsodálkozás nálam is
    az Istennel való személyes találkozással egy időben kezdődött. Bár nem lettem
    vak a súlyos problémákra, de a kék ég kékebb lett, az erdők, mezők zöldebbek,
    a virágok pompásabbak, a madárcsicsergés dallamos üzenetté vált, és sorolhat –
    nám. De a legradikálisabb változás az emberekhez való viszonyomban kezdődött.

    Mély, sötét veremből emelt ki a Kegyelem, melytől már maga a földi lét új di –
    menziót jelentett. Ám felbecsülhetetlen az éréke annak, hogy megnyílt a belső
    látásom arra a dimenzióra is, ahol magát a teremtő Istent mint Atyát, és az Úr
    Krisztus mint uraknak Urát és királyoknak Királyát egyre jobban megismerhetem.

  2. Kövi György

    „A kereszténység viszont azt mondja, hogy megteremtvén , szabadlábra helyezte [a természetet]. Isten nem is annyira költeményt írt, hanem inkább színjátékot, melyet tökéletesnek alkotott, ám az – szükségszerűen emberi színészek és színiigazgatók gondjaira bízva – elsilányult.”
    Szervusz Ádám. Hogyan silányult el a természet? És mit jelent az, hogy elsilányult? (Ha jól értem, amit ideidéztem?)

  3. Szabados Ádám

    Nem tudom, Chesterton pontosan mire gondolt, de gyanítom, valami olyasmire, amiről Pál a Róma 8,18-23-ban ír, meg talán arra, hogy az Isten által teremtett rendet ezer és ezer módon rongáljuk ma is. A teremtés uralmát Isten részben az emberre bízta, ezért a lázadásunk hat a természetre is. Amikor a természet a gondozatlanság miatt visszahanyatlik elválasztatlan önmagába, ugyanúgy veszít értékéből (elsilányul), mint ahogy a magukra hagyott rendszerek az energiabefektetéssel járó rendtől a termikus kiegyenlítődés felé tartanak. Chesterton Az ember, aki Csütörtök volt c. regényében gyönyörű és meghökkentő irodalmi eszközökkel ír a rendről, amit Isten a világban létrehozott.

  4. Kövi György

    A „gondozatlanságon” azt érted, hogy az ember károsítja a környezetet, és beavatkozik a természetbe? Ha igen, így értem az „elsilányul” gondolatát. Ha a gondozatlanságon „elhanyagoltságot” értesz, az egy passzív „gazdát” sugall. De az ember egyáltalán nem passzív, sokkal inkább kártékonyan gazdálkodó gazdája a természetnek, ami az ő szempontjából messze nem tökéletes. Amennyire felelőtlenül gazdálkodik vele, legalább annyira a félelem is meghatározza a hozzá való viszonyát. Az ember kezdettől fogva a félelmet éli át a természettel való interakciója során. Mára elfelejtett nem félni tőle, pedig már jócskán képes zavartalanul élni benne és mellette.

  5. Szabados Ádám

    Én mind a kettőt értem alatta.

  6. Kövi György

    Közben elolvastam Pált is, mint jelölted. Pál szerint a teremtett világ kiszúrás, amitől szabadulni kell, nem ajándék. Nekem úgy tűnik, ez Pál szubjektív véleménye.

  7. Szabados Ádám

    Pál fenti szavait mindenképpen az 1Tim 4,1-5 és a Genezis fényében olvasd!

  8. Kövi György

    Elolvastam ezt is. Valójában nem értem, hogyan gondozhatná az ember a természetet, amely teljesen önjáró. A gondozás legfeljebb annyit jelenthet, hogy az ember visszafogja magát, nem terjeszkedik túl, nem avatkozik be túlzottan, mint az egyetlen lény, amely felfogja a természet törvényeit, és amely a technika révén képes volt korlátlanul megsokszorozni az erejét vele szemben. Ez világos. Mi egyéb dolga lehet az embernek a természettel azon túl, hogy önkorlátozást tanuljon vele szemben, és ebben az értelemben ne „lázadjon” ellene?

  9. Szabados Ádám

    Ezt a gondozást szerintem a kert képe fejezi ki legjobban. A kert nem más, mint a természet rendjébe vágott (és gondosan fenntartott) rend.

  10. Kövi György

    Az ember a kert rendjére akarja felcserélni a természet rendjét. Elvétette az arányokat.

    „Ezért tapasztaljuk a természetet szépnek és egyben romlottnak, és ezért van az, hogy amikor feltétel nélkül megadjuk magunkat neki, erényeinket is elveszítjük.” Erről eszembe jut, amit néhány éve írtam egy másik blogon: amit az Isten megenged az állatnak, nem engedi meg az embernek. Jól értem, hogy hasonlót akarsz mondani ebben az idézett gondolatban?

  11. Szabados Ádám

    Ez is benne van, igen.

  12. Éva

    György, a témában a lényeg felé jársz amikor az önjáró természetről beszélsz. Nekünk nem az a dolgunk hogy másféle „kertet” építsünk, mert jobbára tönkretettük a csodálatos egyensúlyban létező természetet: már Hawking is azt mondja, száz év múlva másik bolygó után kell néznünk …(!) Az emberi tevékenység következtében a fajkihalások gyorsuló üteme (szükségük van egymás számára, ez adja a földi létet) és a SZENNYEZÉSEK élhetetlenné teszik a Földet lassan … pedig mindenből van elég, ha úgy bánnánk vele ami illeszkedik az egyszer tökéletesre alkotott, változatlan természeti törvényekhez. De nem így tettünk, mi jobban akartuk tudni már megint 🙁 „kezünkbe venni”: gondolom, Ádám, ezt érted „kert”alatt, művelt földet, hogy ne csak úgy „össze-vissza” legyen !
    Csak egy gondolatot még: szó van környezet- és természetvédelemről. Éppen a legnagyobb tudású emberek mondják, hogy a természetet nem kell védeni, mert köszöni szépen jól van. MI nem leszünk, nélkülünk a természet „fellélegzik” mondják sokan (már meglévő tudásunk ellenére, amit alig lehet érvényesíteni rendkívül kemény érdekek ellenében: szerintem Isten beavatkozása kell majd a mentésünkre akkor is, ha elkezdjük/elkezdtük „teremtéskonform” módon, hűen művelni földünket).

    Az ember dolga az – mert a Teremtő ránk bízta az IGEN JÓ művet – „látá Isten, hogy amit alkotott, igen jó” – hogy megismerje a törvényeit, és ANNAK MEGFELELŐEN bánjon vele. Chesterton munkássága az előző század fordulójára, elejére tehető, nem volt már itt akkor amikor kiderült, hogy milyen nagy baj van: akik ezzel foglalkoztak (kertészek) tudták már kb. 100 éve, a gondolkozó emberiség 1962-től eszmélt (Carson Néma tavasz c. írása után).

    Meg is érkeztünk ezzel az ökológia tudományához ami már a teológiával határos kb. úgy, mint az anyagtudomány egy darabig kémia, aztán már fizika és vannak határtudományok. Aki pl.kishazánkban a legnagyobb ökológus, már kertész 🙂 és konferencia előadásában azt mondta rögtön, bevezetésként, hogy „ebben amit mondani fogok, semmi tudomány nem lesz” – repdestem az örömtől magamban ekkor: valahonnantól már – éppen a helyes bánásmód megtalálásával – teológia … és a lejátszódó életfolyamatokat csak Isten tudja (érti 🙂 ) nekünk elég kell legyen helyesen alkalmazni – nem ?

    Később többet,régóta szerettem volna írni a poszthoz.

  13. Éva

    Olvasom vissza, György, „az ember technika révén képes volt korlátlanul megsokszorozni az erejét vele szemben”. Brrrr. Volt egy jövőkutató egyetemi tanár, aki a blogjára ezt írta jelmondatul: „Változtassuk meg a természetet” – na, ez mára már nincs ott. Ez már nem hangzik el.
    Ehhez csak halkan jegyzem meg, hogy a kémikus, aki először alkalmazott műtrágyát, később belátta, helytelen volt de már „a szellem ki volt engedve a palackból” és nem lehetett visszatuszakolni. Nem lehet, egész napjainkig: addig is tudott az emberiség – földközelben – eleget, jót. Kimutatható, hogy kavart be ebbe a jövedelem hajszolása, az erdők/közbirtokosságok megszüntetése búzatermelésért hasonlóan mint napjainkban az esőerdők kontra földek birtokba vétele banán,szója stb termelésére, egyéni haszonszerzésért (a magyarországi történetet Andrásfalvy kutatásai bizonyítják).

    Nemde Egyiptom kultúrájának a Nílus áradása volt az alapja? Mi meg azon vitatkozunk, hova tegyük gátat a Római parton 🙁

  14. Kövi György

    Éva: „Nekünk nem az a dolgunk hogy másféle “kertet” építsünk”. Egyetértek. Isten nem adta feladatul, hogy „kertté” alakítsuk a természet rendjét. NEKÜNK nem tetszik a természet rendje, ezért igyekszünk „művi” kertté alakítani, ami ellentétes Isten akaratával. A természet pedig, törvényei és rendje szerint, „megbosszulja” a művi kertépítést, pl. felcsavarja a meleget.

  15. tolerancia

    György kérdésére a válasz :

    „…Ha a Benső Világosság azt mondja, hogy férfi testem ellenére nő vagyok, akkor engedelmeskedek neki. Ha azt mondja, hogy az istenkapcsolatom rendben van, elhiszem. Akkor is, ha az Ige teljesen mást mond, mint a szívem. Mert a Benső Világosság az isten. Időnként keresztények között is…”- Benső vilagosság sötétsége.

    „…Ezért tapasztaljuk a természetet szépnek és egyben romlottnak, és ezért van az, hogy amikor feltétel nélkül megadjuk magunkat neki, erényeinket is elveszítjük…”

    Erzsébet:
    „…Ám felbecsülhetetlen az éréke annak, hogy megnyílt a belső
    látásom arra a dimenzióra is, ahol magát a teremtő Istent mint Atyát, és az Úr
    Krisztus mint uraknak Urát és királyoknak Királyát egyre jobban megismerhetem…”

    Ez felismerés megnyugtató.

  16. Szabados Ádám

    A modernitás valóban tiszteletlenül viszonyul a természethez, mert fő alapelvvé tette az ember autonómiáját. Ezzel nem keverném össze a föld művelését és a kert rendjének gondolatát, amely Isten parancsa, és amelyben éppen az ember istenképűsége mutatkozik meg. Az ember és a föld ideális kapcsolata kezdettől a kert művelése (1Móz 2,15). Isten a teremtéskor ezt bízta az emberre, a földdel való kapcsolatunk azután vált frusztrálttá, hogy kiűzettünk az Édenből (1Móz 3,17-18). Noé jól tette, hogy szőlőt ültetett, de romlottságát mutatja, hogy lerészegedett tőle (1Móz 9,20-21). Már (és még) nem az Édenben élünk, hanem tövisek és bogáncsok között – a szívünkben is. Az ígéret viszont az, hogy a föld egyszer megint kertté válik számunkra, amelyben mi is újra igazak leszünk (Jel 21,1-5). Sőt, a föld várja az Isten fiainak eljövetelét, hogy velünk együtt újulhasson meg (Róm 8,19-23). A kert a Szentírásban pozitív metafora, szinte a megváltás jelképe (pl. Ézs 29,17; 32,15; 51,3; 58,11; 61,11; Jer 31,12; Ám 9,14).

    Idevágó cikk: A Kert, a Templom és a Menny.

  17. Gergely Erzsébet

    „Ezt a gondozást szerintem a kert képe fejezi ki legjobban. A kert nem más,
    mint a természet rendjébe vágott (és gondosan fenntartott) rend.”

    Tudom, a posztnak mélyrehatóbb üzenete is van mint tapasztalataim, mégis
    megosztom, mert igazolják e föntebbi állítás igazságát és oly szépségesek.

    Évekkel ezelőtt ajándékba kaptam egy kedves otthont meglehetősen nagy udvar –
    ral, melynek gondozása az első időszakban anyagi okok miatt abban merült ki,
    hogy ne gazosodjon el. Középen állt a ház és körülötte homok.

    Majd dolgozhattam Angliában, ahonnan hazajőve már biztosított volt az anyagi
    feltétel a gondozás minőségi változtatására. Szaktudásom nem volt, így az in –
    ternetről, környezetemben élő emberektől és nem utolsó sorban maguktól a nö –
    vények tanulok, ők pedig tőlem. Például meg kell szokniuk, a kártevők ellen
    nem kapnak permetszert. Amelyik ezt nem bírja az elpusztul, melyet pótolok.

    Mindennek az eredménye pedig, ott, ahol régebben csak homok volt, most málnás,
    szamócás, ribizlis részek váltják egymást, valamint gyümölcsfák, fügebokrok,
    fekete szeder lugas és a kert éke, a kerítésként funkcionáló, zöldben pompázó
    200 db smaragdtuja.

    Mindezért Istennek vagyok hálás, hogy rám bízta ezt a földterületet, majd le –
    hetőséget adott az anyagi feltételek biztosításához, továbbá erőt, kitartást
    a megvalósításhoz, fenntartásához, melyről az idézet üzenete szól:

    „…………………………………………………… A kert nem más,
    mint a természet rendjébe vágott (és gondosan fenntartott) rend.”

  18. Gergely Erzsébet

    „…………………………………………………………………..
    Évekkel ezelőtt ajándékba kaptam egy kedves otthont ……………………..”

    Egy nagyon fontos tény kimaradt, melyet pótolok:

    Évekkel ezelőtt lányomtól ajándékba kaptam egy kedves otthont …………….”

  19. Kövi György

    https://www.youtube.com/watch?v=-Y3O6krlzC8

    Nem tudom, ismerős-e ez a film bárkinek. Kb. 15 év után újra megnéztem, még jobbnak találom, mint akkor. Talán nem hasztalan elgondolkodni azon, amit a „természet rendjébe vágott rendről” mond.

  20. Gergely Erzsébet

    Köszönöm György a linket.

    „Mit ér a szó azoknak, akik azt hiszik, az álom
    valóság, és ez (a földi lét) csak illúzió.”
    /Laforgue jezsuita testvér/

  21. Kövi György

    Örülök, Erzsébet, hogy sikerült megnéznie. Az idézett mondathoz annyit, hogy a „szó” vélhetően valójában „Ige”, csak pontatlan a fordítás.

  22. Gergely Erzsébet

    Az én olvasatomban, némi továbbgondolással:

    Mit érnek a szavak azoknak, akiknek az álomból való felébredéshez az Úr
    Isten valóságának bemutatása nem szavak, hanem cselekedetek által lehetséges.

  23. Éva

    A természettel való kapcsolat – ha közelben van, és nem annyira elidegenedett mint általánosan például mint azok a gyerekek akik csak a szupermarketből ismerik a répát, a narancsot – akkor is a Teremtőt dicséri, Őreá néz, ha látszólag nem. Én védem őket – nem Pán az istenük https://www.youtube.com/watch?v=tAKC5KEFwh4 és nem a földanyának köszönik meg, hanem Őneki, Akitől minden jó származik.

    Ennek kapcsán, hogy mi mindenben találunk hibát, elnéztem egy kisgyereket nyáron a strandon. Első lépéseit tette, de már nem az anyuka hívására, a kis lábai még rogytak (volna) ezért a könyökeivel egyensúlyozott. Kell a járáshoz könyök ? 🙂 nem … de neki kellett. Az jutott eszembe, hogy így lát minket az Úr mint gyermekeit, amikor KERESSÜK az igazságot, és nemrögtön találjuk meg, nem ugrik ki „teljes fegyverzetben” mint a mitológiában Pallas Athéné Zeusz fejéből. A megtérés egy hirtelen felismerés ugyan, mégsincs készen soha – tévedezünk, igyekszünk 🙂 mint az a kisgyerek.

    Hogy a keresztényeknek kell megmutatni a helyes utat ? A keresztényeket VÁDOLJÁK a Biblia mondata szerint – melyet az Úr mondott nekünk – hogy MI vagyunk az okai az uralkodással a természet megromlásának. Minden romlik mindig, állandóan javítani kell (Ádám írt egyszer erről a borotválkozás kapcsán 🙂 ) Akkor is, amikor az ember jót akar.

    Például a több termésért elkezdte a termőföldet vegyszerezni. Mérgezni akarta? Dehogy! Később kiderült, ha ez így folytatódik, a talaj teljesen terméketlenné válik. Számítani tudjuk DE visszautat éppen a természet mutat nekünk (sokszor idehozott „Ember és természetkímélő földművelés Gyulai Iván). Ezt egymástól függetlenül tanulatlan 🙂 kertészek fedezték fel, nyomán az ökológus tudós azt mondja, „ebben semmi tudomány nincs” ! De megtalálta/megtalálták a megoldást. Mi a dolgunk? Megtalálni a megoldást vagy leírni a működést(ha nem tudjuk)?

    Kérdés, mikor ismerik el, hogy a földet nem szabad felszántani ?! Csak takarni, takarni, takarni … TANULNI a természettől. Ez nem panteizmus, nem természet-imádat, sőt 🙂

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK