Köntös László személyes hangvételű cikkéből értesültem Wolfhart Pannenberg német teológus haláláról. Azt hiszem, értem, református blogszerző társam miért érzi közel magához Pannenberg életművét, hiszen a német teológus valóban visszavezette a teológia tudományát az objektivitás talajára, a Jézus feltámadásának történetiségét középpontba állító ortodoxia világába (vagy legalábbis annak közvetlen közelébe), oda, ahol a helyettes áldozat koncepciója érvényes értelmezése Krisztus kereszthalálának, és az eszkaton sem pusztán csak az egyház hitében meglévő kérügmatikus maradvány, hanem valódi reménység. Pannenberg tényleg korszakalkotó teológus volt. Évekkel ezelőtt én is írtam a Rendszeres teológia magyarul megjelent első két kötetéről. A szerző halála apropóján most változatlan formában felteszem ide az akkori reflexióimat. Anélkül, hogy Köntös Lászlóval vitába akarnék szállni, nyilvánvaló lesz, hogy az én személyes viszonyulásom Pannenberg életművéhez valamivel távolságtartóbb, mint az övé. De szívesen tanulok, és én is nagyon várom már azt a hiányzó harmadik kötetet.
***
Tavaly felírtam a karácsonyi kívánságlistámra Wolfhart Pannenberg Rendszeres teológiájának nemrég megjelent első két kötetét (Osiris Kiadó, 2005, 2006), majd miután helyette mást kaptam, egy antikváriumban áron alul megvettem (valaki talán úgy kapta meg, hogy nem volt a kívánságlistáján). A harmadik kötet megjelenésére még várnom kell, de az első két kötetet nagy érdeklődéssel olvastam végig. Pannenberg azért került a figyelmem középpontjába, mert az elmúlt évtizedekben az akadémiai teológusok szűk körén kívül az evangéliumi világban is jelentős visszhangra talált, részben a neo-ortodoxiával szembeszegülő és a tér-idő történelem jelentőségét hangsúlyozók, részben a hagyományos evangéliumi hitet meghaladni akaró poszt-konzervativizmus (vagy poszt-evangélikalizmus) köreiben. Előbbiek a Jézus feltámadásának történetisége mellett kiálló szövetségest, utóbbiak a jelenben elérhető bizonyosságot a jövő reménysége által táplált valószínűségre cserélő teológust látják benne. Akik a teológiai liberalizmustól a keresztény tanok megkérdőjelezését szokták meg, meglepve és örömmel fogadják Pannenberg érveit Jézus feltámadásának valószínűsége mellett. A poszt-konzervativizmus pedig azt szereti Pannenbergben, hogy tagadja az előzetes bizonyosságot, és a hit alapját a jövő, az eszkatológia világából elővételezi. Ez passzol a népszerű „Emergent Church” (a hagyományos evangéliumi igazságfelfogást elvető, Brian McLaren, Stanley Grenz, Roger Olson és Robert Webber nevéhez köthető poszt-konzervatív irányzat) hangulatához.
I
A Rendszeres teológia első kötete a keresztény teológia igazságigényének kérdésével kezdődik. Pannenberg elutasítja a hagyományos prolegomenákat (előszókat), és azt állítja, hogy a kereszténység által vallott igazságokat csak az eszkaton (az idők vége) igazolhatja. A Biblia tekintélyére alapozó felfogást a felvilágosodás kritikája után végleg elbukottnak nevezi, a konzervatív teológia elmúlt évtizedekben felhalmozott érveivel való párbeszédre kísérletet sem tesz. Pannenberg számára a kijelentés forrása az üdvtörténettel azonos szférában lévő történelem, azon belül is elsősorban Jézus története. Éppen ezért a neo-ortodoxiától átitatott teológiai környezettől megszokottnál pozitívabb a véleménye a természeti teológiáról. A természeti teológia részleges igenlése és a bibliai tekintély prolegomenában betöltött szerepének elvetése miatt Pannenberg teológiájában a filozófiai és tudományos eredményeknek valódi tétjük van. A tétről tanúskodik a teológus tudományos precizitása, mely elképesztő tudással és integráló képességgel párosul. Pannenberg egy pillanatig sem hiszi, hogy a vallás a rációval kutatható valóság szféráján kívül érvényes lehetne. Szembeszáll a bizonyosságot a megtérésre alapozó pietizmus minden formájával, így Schleiermacher vagy Kierkegaard antropológiai istenbizonyításaival is. Távol áll tőle Kierkegaard tétele, miszerint „logikai rendszer létezhet, de a létezésnek nem lehet rendszere”. Pannenberg rendszere komplex és vállaltan bizonytalan ugyan, de koherenciára és a racionális verifikáció lehetőségének megteremtésére törekszik.
Az első kötet Isten dogmájával folytatódik. Más rendszeres teológiáktól eltérően az istentan tárgyalását Pannenberg nem Isten egységével, hanem Isten hármasságával kezdi. A Szentháromság igazságait a hagyományos dogmatika keretein belül, de azok újrarajzolásával bontja ki, az Atya elsőbbségét és az isteni lényeg jelentőségét újszerűen világítja meg, megközelítéséhez felhasználja a 19. századi mezőelméletek által létrehozott kategóriákat. Isten egységének tulajdonságait (végtelensége, szentsége, örökkévalósága, mindenütt jelenvalósága, mindenhatósága, szeretete) csak a Szentháromságon belüli isteni lényeg jelentésének kifejtése után tárgyalja.
A posztmodern ízlésnek imponáló, hogy a Biblia Istenét a sokféle vallási istenkép egyikének tekinti, és a kinyilatkoztatásról szóló elképzeléséhez hasonlóan az igazi Isten kérdését is csak az eszkaton fényében tartja végleg eldönthetőnek. A keresztényeknek meg kell elégedniük a valószínűséggel, a bizonyosság csak az idők végén válik lehetségessé. Persze jogosan vethetnénk ellen, hogy ez a megközelítés önmagát gáncsolja el, hiszen mi a bizonyossága annak, hogy az eszkaton létezik, és ha az eszkaton bizonyosságát a Bibliából vesszük, miért ne lehetne bizonyosságunk a Biblia más tanításait illetően is? A Biblia ráadásul az eszkaton bizonyossága mellett a hit bizonyosságáról is beszél. Ha az utóbbit megkérdőjelezzük, az előbbi is kérdésessé válik. Ez érzésem szerint Pannenberg teológiájának Achilles-ina.
II
A második kötet a világ teremtéséről, az ember méltóságáról és nyomorúságáról, az antropológia és krisztológia kapcsolatáról, Jézus istenségéről és a világ kiengeszteléséről szól. A teremtés tárgyalásánál Pannenberg maximálisan figyelembe veszi az ismert tudományos kutatások eredményeit, a létező hipotéziseket, és ezek igazságigényeit illeszti a keresztény egyház hitéhez. A tudományt nem a teológiai meggyőződések alátámasztására, inkább azok formálására használja.
A gondviselésről szóló tant az eszkatológia tágabb összefüggései között tárgyalja: teodicea (istenigazolás) csak a végső dolgok kibontakozásában lehetséges. A gonosz léte sem magyarázható másképpen, csak és kizárólag a vég elővételezése által, vagyis azáltal, hogy feltételezzük, hogy Isten már az első teremtéskor is a második teremtésre nézve alkotott. Az ember rendeltetése hasonlóképpen csak Krisztusban érthető meg: az ember a Logoszra nézve teremtetett, vagyis rendeltetése eleve az új emberrel, Krisztussal van kapcsolatban. Pannenberg tagadja az áteredő bűnt, de a bűnt ezzel együtt általánosnak és szükségszerűnek tartja (a halált ellenben nem tekinti a bűn következményének). Kérdés, hogy ha a bűn metafizikai és nem etikai szükségszerűség, miért számítja azt be Isten? Pannenberg ezt is a jövőben oldja fel: a válasz az eszkaton elővételezése, amelyhez képest a jelenlegi lét csak ideiglenes és önmagában értelmezhetetlen. A bűn metafizikai szükségszerűsége viszont nem végleges, mert Krisztusban lehetséges a megváltás, benne ugyanis más létmód jön létre, mint az első, amely szükségszerűen bűnössé tette az embert.
Pannenberg legendának tartja Jézus szűztől születését, de valószínűnek istenségét és feltámadását, sőt, az „alulról induló” krisztológia jegyében istenségét éppen feltámadásában látja igazolódni. Jézus feltámadását szerinte az üres sír mellett a tanítványoknak való megjelenései valószínűsítik. A hagyományos felfogással ellentétben Pannenberg szerint feltámadásakor Krisztus azonnal a mennybe is emelkedett, így a tanítványokkal való találkozásai nem földi és testi megnyilatkozások, hanem a mennyei valóságból való egyedi kilépések sorozata.
A világ kiengesztelésével kapcsolatban Pannenberg sorra veszi a teológiatörténetben kialakult álláspontokat, és a helyettesítést nevezi meg a Krisztus általi engesztelés fő motívumának. Eközben cáfolja azt a vélekedést, hogy az emberiség történelmének változó megértésbeli előfeltételei miatt Jézus halálának különböző értelmezései között önkényesen válogathatnánk. Pannenberg véleménye ebben a kérdésben egybeesik az engesztelést különböző modellekre redukáló – és ezáltal relativizáló – irányzatot elutasító evangéliumi keresztényekével. A későbbi elméletek szerinte szükségszerűen magukba ötvözik a korábbiakat, de nem teszik azokat érvénytelenné. Pannenberg úgy érvel a helyettesítés mellett, hogy egyrészt elutasítja azt a nézetet, mely szerint megbékélésre Isten oldalán lett volna szükség, másrészt viszont a megbékélést a Szentháromság személyeinek közös munkájaként mutatja be. Az előbbi elutasítása logikailag megkérdőjelezi az elégtétel szükségességét (Pannenberg ezt a problémát nem teszi szóvá), az utóbbi viszont a Lélek munkájának hangsúlyozásával ügyesen húzza ki a talajt Barth „objektivista” nézete alól, mely az emberi szubjektumot gyakorlatilag kizárta az üdvösség elfogadásának folyamatából.
III
A harmadik kötet a Szentlélekről, az egyházról és a végidőkről fog szólni. Görföl Tibor gördülékeny fordítása már idáig is felért egy életművel, bízom abban, hogy az utolsó kötetet az eddigi színvonalon fogja magyar nyelvre átültetni, és továbbra is méltó lesz a 20. század egyik legismertebb teológusának bámulatosan sokrétű ismeretanyagot integráló munkájához. Azt viszont el kell mondjam, hogy Pannenberg nem került a kedvelt teológusaim közé. Néhány területen (pl. a Szentháromság, Isten végtelensége, az idő és az örökkévalóság kapcsolata) érdekes, új meglátásokkal gazdagított, de nem látom, hogy rendszeréből hogyan állhat össze a hitnek az az egyszerűsége, mely a gyermekek számára is megragadható, és amelyet minden hibája ellenére sikeresen elért mind a pietista, mind a neo-ortodox, mind az evangéliumi teológia. Az az érzésem, hogy Pannenberg teológiájában túl hosszú az út lélektől Lélekig, vagy Lélektől lélekig. Ezen kívül bosszantónak tartom, hogy a Biblia tekintélye, a bűn, a halál, Krisztus személye és a bizonyosság kérdéseiben a konzervatív (és többnyire angolszász) evangéliumi irányzat messze nem súlytalan érveit szinte egyáltalán nem vette figyelembe, sőt, mintha a (német) liberális teológiai örökségre támaszkodva ezt eleve szükségtelennek is tartotta volna. Emiatt viszont alapvető kérdésekben folyton hibásnak éreztem következtetéseit, sőt, időnként nem is alakulhatott ki valódi párbeszéd azok és az én belső előfeltevéseim között.
Az evangéliumi anglikán J. I. Packernek igaza van akkor, amikor sürgeti a tekintély kérdésének világos megválaszolását. Ha a Biblia nem az, akkor vagy az Egyház, vagy az egyén, vagy az aktuális tudományos konszenzus, vagy egy adott közösség értelmező hagyománya veszi át annak szerepét. A teológia igazságigényéhez közösen elfogadott tekintély hiján könnyen süketek párbeszéde jön létre. Azt hiszem, Pannenberg olvasásakor néha ezt éltem át. Ami pedig a bevezetőben említett kezdeti érdeklődésemet illeti: Jézus feltámadása melletti érveiben nem igazán találtam újat, a poszt-konzervatívok számára izgalmas bizonyosság-elméletét pedig éppen teológiája egyik legtámadhatóbb pontjának gondolom. Pannenberget olvasni nagy intellektuális élmény, de a hozzám hasonló hívők számára, akik a Szentírást feltétlen igazodási pontnak tekintik, a Rendszeres teológia első két kötete összességében inkább csalódás. A korrekt véleményalkotáshoz azért még hiányzik a harmadik kötet.
Kedves Ádám!
Nem lehet, hogy a hosszan és bonyolultan előadott mondanivalók vagy hülyeségek, vagy haszontalanok? Én elhajítanám a harmadik kötetet, menjen az első kettő után!
Kifejtés: ami értelmes, csak hosszan, bonyolultan van előadva, az előadható tömören és egyszerűen is. Akkor adjuk úgy elő.
Ami nem értelmes, csak hosszan, bonyolultan való előadva, az nem adható elő tömören és röviden, mert akkor feltűnő lesz, hogy hülyeség. Ha így van, ne féljünk ezt kimondani.
Az eredmény az lesz, hogy csupa értelmes, és tömören, egyszerűen előadott dologgal fogunk foglalkozni, ami mindenkinek jó.
Nekem ez az egy mondat jut eszembe a Zsidókhoz írt levélből:
„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.”
Mi keresztények biztosak lehetünk, de a kívülálló nem fog többet látni a reménynél és a meggyőződésnl…
A keresztény hitet ért gondolati kihívásokkal kapcsolatos tépelődés, viaskodás, reflexió az egyház teológusainak Istentől kapott feladata. Ebben a tekintetben – és néhány jó meglátás miatt – nem érzem haszontalannak Pannenberg eszmefuttatásait. Abban még sikeres is volt, hogy újra fontossá tette a teológiában Jézus feltámadásának történetiségét és a keresztény hit objektivitását. Más területeken nem látom ennyire sikeresnek Pannenberg teológiai programját, de még így se kukáznám a könyveit.
„még így se kukáznám a könyveit”
– Én sem feltétlenül ezt javaslom. De akkor foglald össze érthetően, ami a haszon volt belőle.
Ha a négy evangélium összesen kb. 120 oldal, akkor az evangéliumok mondanivalójának 1/10-éről ki ír három kötetet? Szerintem olyan alkatú ember, mint a kabbalisták, akik megszámolták az Ószövetség összes szavát és betűjét, hogy megállapítsák, pontosan hol van a közepe, és arra építsenek elméleteket… Pandacsöki Boborjánt idézve: nóóórmááális?
A kereszténység lényege benne van a négy evangéliumban. Aki erről tovább elmélkedik, az jól cselekszik, de igyekezzen röviden és érthetően fogalmazni.
A Zsidókhoz írt levél idézet nem negatyv értékítélet volt, sőt.
Az ilyen tépelődés fontos, hogy értsük, hogyan látnak minket keresztényeket kívülről. Elengedhetetlen a misszióhoz szerintem.
Hippói Szent Ágoston = Pandacsöki Boborján?
Aquinói Szent Tamás = Pandacsöki Boborján?
Soren Kierkegaard = Pandacsöki Boborján?
Karl Barth = Pandacsöki Boborján?
Barth egyébként összefoglalta teológiája lényegét: Engem szeret Jézusom, Bibliámból jól tudom. De amikor ő foglalja össze így a világnézetét, akkor tudom, hogy emögött rengeteg gondolkodás van. A hit olyan, hogy a legkisebb gyerek is meg tudja érteni, de a legokosabb felnőttnek is fejtörést okoz. Egyszerre egyszerű és végtelenül komplex. Pannenberg rendszere számomra kevésbé egyszerűsíthető, de Jézus feltámadását és történetiségét még így is könnyű kihalászni belőle.
Köszönöm a méltatást!Elolvastam a Köntös László méltatását is.
A teológiai analízishez nem tudok hozzászólni,ehhez túl kicsi
és tudatlan vagyok.Egy részét megértettem,egy másik(nagyobb része)
megfoghatatlan számomra,egyszerűen meghaladja az ismeret szintemet és
mentális képességeimet.Amit viszont megértek azt majd megpróbálom
valamilyen módon hasznosítani a lelki életemben.Annyit azért
megértettem,hogy egy nagy formátumú teológus távozott a világból.
Nagy fa dőlt ki.Őszintén,most hallottam először erről a teológusról.
Úgy látom a két méltatásból,hogy nagy hatása volt sok teológusra.
Jó,hogy leírtad a kritikai észrevételeidet,így nekünk laikusoknak
is könnyebb tájékozódnunk.Végül is ő egy konzervatív teológus volt
vagy pedig félúton volt a liberális német teológia irányába?
üdv.
Konzervatív volt abban az értelemben, hogy a Jézus feltámadása melletti bizonyítékokat és a keresztény hit történeti alapjait elfogadta. Abban az értelemben nem volt konzervatív, ahogy egy evangéliumi keresztény, aki a Biblia igazságát nem kérdőjelezi meg, nem bírálja. Pannenberg egy átlag liberálisnak (ha van ilyen) inkább konzervatív, evangéliumi keresztényeknek még mindig inkább liberális.
Csak részben olvastam Pannenberget, de az a rész nekem igencsak tetszett. A magam részéről pont Görföl fordítását éreztem nagyon nehézkesnek, és a könyv egyébként is irgalmatlanul tömény mivoltát ez csak tovább fokozta számomra. 🙁
Mindazonáltal Pannenberget bármilyen értelemben vádolni és „leboborjánozni” azért, mert differenciáltan gondolkodott és hosszasan elmélkedett… ezt elég erősnek találom. És egyben korjelenségnek is. Én azt látom, a mai instant módon felépített világ, ahol a felszínesség és gyorsaság diktálják a tempót, egy-egy ilyen aprólékosan felépített rendszert, mint amit ezek a könyvek hoznak, kivet magából. Ez nem Pannenberg hibája. Fárasztó olvasni, komoly agymunkát igényel, de éppen ez adja a gyönyörűségét. Persze ha valaki nem szereti a szisztematikus teológiát, az tényleg messzire kerülje el – semmi gond nincs ezzel, nem minden könyv való mindenkinek.
Kedves László,
Ha jól értelek, feltételezed, hogy ami hosszú, az nem értelmes. Ami értelmes, annak rövidnek kell lennie, vagy legalábbis röviden is előadható.
Ezzel a feltételezést a magam részéről nem fogadom el — azzal a megjegyzéssel, hogy sokszor az értelmes gondolatokat csak megfogalmazásuk után jóval később lehet tömören összegezni.
Ezzel az erővel nemcsak a teológiát hanem mindenféle műalkotás kritikáját, irodalomkritikát, filmkritikát, tankönyveket, dobhatnánk a máglyára. Ami a teológiát illeti, a Szentháromságtanig sőt esetleg Jézus isteni természetéig kukázhatnánk a dolgokat.
Elég sokan írtak pl. az Újszövetségről annak terjedelmét meghaladóan. Az egyházatyák, hittudósok, a reformátorok. Ha mindezt ki akarnánk dobni, azzal azt mondanánk, hogy érdemes fütyülni mindarra, amit a Szentlélek az elmúlt kétezer év alatt ezeken az embereken keresztül (nyilván nem a Bibliával megegyező ihletettséggel és tekintéllyel, de mégiscsak a Szentlélek munkája lehet mind e mögött) kijelentett.
Vagyis: minden generációnak fell kell találnia a spanyolviaszt a teológiában és a műértelmezésben általában is.
Számomra igencsak abszurd.
Sytka, Vértes László ha jól olvastam, csak annyit állított, hogy elő lehet adni röviden is. Ebben pedig belefér az amit te is írsz, hogy az első verziótól a tömör alakig idő telhet el. Vértes Lászlónak azzal van baja, ha ez a tömörítés lehetetlen. S szerintem ebben igaza van. Ha a Bibliára tekintek a 10 parancsolat igen csak tömör. Jézus még ezt is két mondatban összefoglalta. Márk 12,30-31. S ez a mi Krisztushoz vezérlő mesterünk.
Ezenfelül ne keverjük a kijelentés tömörségét a benne levő mélység feltárásával. Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz! Ez tömör és egy gyerek is megértheti. S erről a megértésről kimeríthetetlenül sokat lehet írni. Ám amikor valaki saját dédelgetett előfeltevéseit szintetizálja a Bibliával, s csak ami így megfelel neki azt fogadja el, az nagy valószínűséggel tévtanító. Az evangéliumi keresztyén nem bírálja a Bibliát, hanem a Biblia formálja őt.
„Pannenberg legendának tartja Jézus szűztől születését, de valószínűnek istenségét és feltámadását.”
„Pannenberg tagadja az áteredendő bűnt,”
Ennyiből lehet tudni, hogy egy antikrisztusról vannak ezek a szentimentális megemlékezések.
1Jn2,18 „Gyermekeim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, az antikrisztus eljön, most pedig sok antikrisztus támadt, amiből tudjuk, hogy itt az utolsó óra.”
1Jn2,22 „Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút.”
1Jn4,3 „és amelyik lélek nem tesz vallást Jézusról, az nincs Istentől, és az az antikrisztus, amelyről hallottátok, hogy eljön, és már most a világban van.”
2Jn1,7 „Mert sok hitető jött erre a világra, akik nem vallják Jézust testben eljött Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus.”
Ha Jézus nem szűztől született, akkor az áterendő bűn is érvényes rá. Róma5! Aki tehát tagadja szűztől születését, az tagadja Krisztus voltát, vagyis Krisztus testté lételét, azaz antikrisztus.
Elnézést kérek, a 2014. szeptember 18. csütörtök – 12:38 hozzászólásnál megint megtréfált a laptopom, és valahogy az első sor bemásolódott a kommentíró nevéhez 🙁
Éppen Vértes Lászlónak címeztem volna a választ.
Hunor,
Pannenberg nem tagadja Jézus istenségét, megtestesülését, helyettesítő kereszthalálát, feltámadását. Én is vitatkozom vele több ponton, de Pannenbergnek éppen az egyik érdeme az, hogy a fenti igazságokat kimentette a liberális teológia karmai közül.
Szia Ádám,
Segítesz nekem megérteni egy-két dolgot?
Nemrég bukkantam egy honlapra, és valahogy jó lenne laikusként beazonosítani.
http://www.evangelikalcsoport.hu
Az evangelikalizmus egyenlő az evangéliumi teológiával?
Mit jelent a protestáns ortodoxia? Elolvastam a bemutatkozó interjút MB Bence és M András között, de olyan más fogalmakat használ, mint Te szoktál, és én laikus vagyok, nem képzett ember a teológiában.
Az evangelikalizmus bizonyos oldalakról pejoratívan támadott megfelelője az újkálvinizmus?
(Bocs, ha ezek a kérdések nem ez alá a poszt alá valók..)
Köszönöm,
Barbara
Barbara,
az lenne a jó, ha erre Bence vagy Tamás válaszolnának, ha olvassák ezt a kommentet.
Sajnos az ő oldalukon nincsen kapcsolat link, sem kérdezési felület.
De hátha olvassák ezt itt…
Kedves Barbara,
Köszönöm a linket!
Kiváncsi leszek, ha hallok többet pl. a Szabó László – Kodácsy Tamás vitáról — napokon, esetleg heteken belül többet fogok tudni 🙂
Számomra furcsa ez az evangélikál – protestáns ortodoxia párosítás, ugyanis evangélikálnak vallom magam, de a protestáns ortodoxia kapcsán gyakran érzem azt, hogy a folyamatos reformáció jegyében jobb lenne visszamenni a reformátorokhoz, és itt-ott darabonként felülvizsgálni a protestáns ortodoxia idején építgetett teológiát..
update: itt megtalálható a videó a vitaestről:
http://www.evangelikalcsoport.hu/2017/03/14/vitaest-a-korlatozott-engeszteleserol/
Még nem tudtam meghallgatni a vitát.
Kedves Barbara!
Mint az Evangelikál csoport egyik szerkesztője, ha megengeded, röviden válaszolok a kérdéseidre. 🙂
„Az evangelikalizmus egyenlő az evangéliumi teológiával?”
Alapvetően igen.
„Mit jelent a protestáns ortodoxia?”
Erről a kérdésről olvasható a honlapon egy jól érthető és érdekes interjú Szabó László református lelkésszel itt.
„Az evangelikalizmus bizonyos oldalakról pejoratívan támadott megfelelője az újkálvinizmus?”
Az újkálvinizmus az evangelikalizmuson belül egy irányzat, de vannak evangelikálok, akik nem újkálvinisták (pl. sok magyarországi baptista és pünkösdi). Viszont az evangelikál teológia számos képviselője az újkálvinisták közül került ki, mind nemzetközi téren, mind Magyarországon.
Kedves dzsaszper, hadd reagáljak még tőled is erre: „Számomra furcsa ez az evangélikál – protestáns ortodoxia párosítás (…)”
A párosításra az ad alapot, hogy mindkét teológiai irányzat vallja a protestáns alapelveket, és a teológiáját a Bibliából igyekszik levezetni – ez a kettő pedig egy széles közös alapot ad a közös munkára és gondolkodásra. A csoport hangsúlya ezen a közös alapon van, így természetesen helyt ad mind a protestáns ortodoxia evangelikál kritikájának, mind ennek fordítottjának is – bár legtöbben a jelenlegi körülmények között nem ezt tartjuk a legfontosabbnak.
Köszi, Bálint, hogy ezt leírtad. Egyetértek. (Én csak az evangélikál szót nem szeretem, de ez részletkérdés.)
Kedves Bálint,
Köszönöm, hogy megszólaltál itt.
Egy megjegyzést engedj meg Tőlem az oldallal kapcsolatban. Segitene, ha leírnátok, hogy miért nem nyitottatok felületet a kétoldali kommunikációra az oldalon. El tudok több okot képzelni, de mivel laikusokat is terveztek megszólítani-ha jól olvastam a bemutatkozó interjúban- a kérdezés egy alapvető pillér lehetne.
Egyébként Ádámot használom szűrőnek, ezért ide irtam kerdéseket az oldalatokkal kapcsolatban 🙂
De csak utánad nyilatkozott végtelenül diplomatikusan…
Üdvözlettel,
Barbara
Kedves Barbara!
Lehetővé tettük a kommentelést az oldalon. 🙂 A bemutatkozásnál nem, de mindenhol máshol igen.
Üdvözlettel,
Bálint
Kedves Bálint,
köszönöm a gyors választ!
A párbeszédre való nyitottságnak pedig különösen is örülök. Ez nem csak a kommented tartalmában látszik, hanem egyáltalán a vitaestek ötletén is 🙂