„Akkor Száraj, Abrám felesége, fogta szolgálóját, az egyiptomi Hágárt, és férjének, Abrámnak adta, hogy legyen az asszonya…” (1Móz 16,3a)
A következő vers így szól: „És ő bement Hágárhoz, az pedig teherbe esett. Amikor látta, hogy terhes, úrnőjének nem volt többé becsülete előtte.” (16,4) Olvasva a történetet nem értem: mire gondolt vajon Száraj, amikor előállt ezzel a tervvel? Mégis hogy képzelte a szituációt? Hágár alázatosan kihordja majd a gyermeket, hálásan átnyújtja neki, és mindenki boldog, amíg meg nem hal? Egyáltalán nem mérte fel, milyen dinamikát hoz a kapcsolatukba az, hogy a szolgálóját a férje asszonyává teszi?
Száraj Abrámnak adta a szolgálóját asszonyul (לְאִשָּֽׁה). Ez ugyanaz a szó (issá), amit az elbeszélés Szárajra is használ. Száraj Abrám asszonya volt. Most pedig Hágár is az lett. Száraj akaratából. Száraj emelte be őt kettőjük közösségébe, vetélytársként. Mert hát azt ő sem gondolhatta komolyan, hogy a szolgáló, akit a férje ölébe ad, nem fog megváltozni az új státusztól, pláne, ha – ahogy tervezte – terhes is lesz a férfitől! Abban a korban a gyermektelenség szégyen volt, a gyermekáldás méltóság. Hágárnak most már volt mivel kompenzálnia alárendelt helyzetét, és ezt a fordulatot Száraj magának köszönhette.
Vajon mi nem hozunk hasonlóan ostoba döntéseket a magunk életében? Nem vagyunk néha olyanok, mint Száraj? Számos döntésnek előre beláthatók a következményei, mégis meghozzuk őket. Figyelemre méltó, hogy Száraj az új helyzetért Abrámot hibáztatja: „Sérelem ért engem miattad!” (חֲמָסִ֣י עָלֶיךָ). Száraj persze hozzáteszi, hogy ez az ő ötlete volt, de mégiscsak Abrám helyezte Hágárba a magját, ő a fő felelős. Ebben Szárajnak részben igaza van, Abrámnak nem kellett volna belemennie a tervbe. A baj mégis a közös saruk. Száraj vádaskodása kísértetiesen hasonlít Éváéra (3,13), aki annak idején szintén „zseniális” ötlettel kereste meg a férjét. Mi sem vagyunk különbek, amikor az ostoba döntéseink előre látható következményei miatt vádaskodunk, őszinte bűnbánat helyett.
„Urunk, ments meg bennünket saját ostobaságainktól!”
Amikor hozunk egy rossz döntést, akkor nem biztos, hogy számolunk a következményeivel is, mert ha így tennénk akkor máshogy döntenénk, mert ki akar magának ártani. Amikor egy nehéz vagy szorongatott helyzetben, meggondolatlanul cselekszünk, akkor egészen biztosan figyelmen kívül hagyjuk, hogy mi fog történni, de Isten képes a rosszat is jóra fordítani. Én már sajnos hoztam rossz döntést és határoztam úgy, hogy előtte nem kértem Isten útmutatását, ezzel természetesen még nagyobb bajt okozva, de ezek után valahányszor bűnbánattal segítséget kértem, Isten meghallgatott és ki/megmentett. Ha Isten gyermekei vagyunk akkor meg kell tanulnunk elfogadni, hogy mennyei Atyánk ebben a rövid földi életben folyamatosan tanít bennünket, vagyis mindig figyelnünk kell Rá, mindig meg kell beszélnünk Vele mindent. Bíznunk kell benne, ugyanúgy, mint egy kisgyermeknek a szüleiben.
Szia Ádám!
1 Mózes 30.3
Ő pedig ezt felelte: Itt van Bilha, a szolgálóleányom, menj be hozzá, és ha majd a térdemen szül, az ő révén nekem is lesz fiam.
Ezt a részt citálja az 1Mózes 16.2-höz a Magyar Biblia Tanács fordítása
Egy angol fordítás az „obtain children by her.” kifejezéshez odatesz egy magyarázatot –> [a] „Hebrew be builded by her”
And Sarai said unto Abram, Behold now, Jehovah hath restrained me from bearing; go in, I pray thee, unto my handmaid; it may be that I shall [a]obtain children by her.
Itt a blogon már elhangzott, hogy az Ószövetség csak eredeti nyelven fejti ki több szólamban a teljes igazságot és ezt különösen azoknak ajánlotta a kifejtő, akik nem tudnak óhéberül.
Én nem tudok óhéberül.
Tehát az én kérdésem az, hogy lehet-e itt is valami hasonló mint más ősi pogány dolog pl. elsőszülött feláldozása?
Csabacz,
itt arról van szó, hogy a héber בָּנָה ige egyik alakja (nifál) azt jelenti, hogy megépíttetni, ami képies beszéd arra is, hogy valaki családot alapít/épít, vagyis gyermeket fogan/szül.