„Egyszer éhínség volt az országban, azon az első éhínségen kívül, amely Ábrahám idejében volt. Ekkor elment Izsák Abímelekhez, a filiszteusok királyához Gerárba.” (1Móz 26,1)
A forráskritika számára rendkívül fontos és izgalmas az, amikor a bibliai narratívákban duplikációkkal (ismétlődésekkel) találkozik. Ilyenkor azt feltételezi, hogy valójában ugyanannak a történetnek két különböző forrásból származó változataira bukkant, amelyeket későbbi szerkesztők vagy redaktorok helyeztek egymás mellé, mintha azok különböző történetek lennének. Hágár például kétszer jutott bajba a pusztában (16. és 21. részben), mindkétszer Isten mentette őt meg, de a történetek közötti hasonlóság forráskritikusok szerint azt jelzi, hogy ugyanarról a történetről van szó, a különbségek pedig azt, hogy azonos történet különböző forrásból, eltérő hagyományozódással jutott a szövegbe. Ezt feltételezik akkor is, amikor Izsák elmegy Abímelekhez és ugyanazt játssza el Rebekával, mint amit Ábrahám tett Sárával.
Nekünk, olvasóknak azonban döntést kell hoznunk, hogy kiben bízunk. A bibliai elbeszélés szerzője ugyanis számít arra, hogy az olvasó össze fogja kapcsolni Izsák gérári történetét Ábrahám gérári történetével! A hasonlóság nem csak nekünk, 21. századi modern olvasóknak tűnik fel, nyilvánvaló, hogy az első olvasóknak is feltűnt évezredekkel ezelőtt. Ezért hangsúlyozza a szerző, hogy a két történetnek más a történelmi kontextusa. A forráskritikus abból indul ki, hogy az eredeti történet vagy Ábrahámról vagy Izsákról szólt, de a hagyományozódás során összekeveredtek a nevek és végül két külön történet lett abból, ami eredetileg egy volt. A bibliai szerző viszont megkülönböztet két történeti eseményt. Az éhínség, amely miatt Izsák elment Gérárba, azon az első éhínségen kívüli (מִלְּבַד֙ הָרָעָ֣ב הָרִאשׁ֔וֹן) éhínség volt, amely miatt Ábrahám ment le Gérárba. Ez tehát az elbeszélő szerint egy másik esemény, és tud mindkettőről.
Döntenünk kell, hogy kinek hiszünk. A bibliai szerző jelzi, hogy tudomása van a duplikációról, de határozottan leszögezi, hogy az ismétlődés nem a hagyományozás hibája, hanem a történelemben van. Pont az a döbbenetes Izsák viselkedésében, hogy ezt már az apja is megcsinálta! Nem is egyszer, hiszen megcsinálta Egyiptomban is és Gérárban is. Majd Izsák apja példáját követve megcsinálja újra Gérárban. Még a szereplők is szinte azonosak: itt is van egy Abimelek (értsd: királyfi) és egy hadseregparancsnok. De hát nem így van a mi életünkben is? Nem azt tapasztaljuk mi is, hogy sokszor szinte egy az egyben elkövetjük ugyanazokat a hibákat, amelyeket a szüleink elkövettek? Ugyanúgy kezeljük a házassági konfliktusainkat, ugyanúgy hibázunk a gyereknevelésben, ugyanúgy viszonyulunk a szomszédokhoz, ugyanaz a konfliktuskerülés vagy viszálykodás jelenik meg az életünkben, mint ami a szüleinket és nagyszüleinket jellemezte! Izsák viselkedése éppenhogy tipikus, amikor duplikálja apja bűnét.
Miért tartanánk valószínűbbnek, hogy az elbeszélő téved és nekünk van igazunk, többezer éves távlatból? Miért higgyünk inkább a forráskritikusoknak, mint a korabeli elbeszélőnek? Miért ne a bizalom hermeneutikájával közelítsünk inkább a szöveghez?
„Urunk, adj nekünk nyitott elmét és alázatot, amikor a te igédet olvassuk!”
Számtalan régészeti leletként előkerült régi kéziratok vagy nagyon-nagyon régről ránk maradt Bibliák bizonyítják, hogy Isten szava ma is úgy olvasható ahogyan azt a Szentírás írói a Lélek által papírra vetették. Csak nagyon minimális eltérések vannak nagyon kevésszer, melyek a tartalmat egyáltalán nem befolyásolják, mert nagyon körültekintően és nagyon szigorú szabályok betartásával másolták az írástudók a tekercseket/könyveket. De ha nem lennének ilyen kézzelfogható bizonyítékok, akkor is egészen biztosak lehetnénk abban, hogy Isten megőrizte eredeti formájában a nekünk adott kijelentéseit a történelem folyamán, mert nem csak Isten nem változik, de szavai is állandóak, ezért amit 3000 évvel ezelőtt kijelentett azt ma is éppen úgy hallhatjuk vagy olvashatjuk. A Szentírásban nincsenek hagyományok vagyis emberi okoskodások, bölcselkedések, a Szentírás Isten szava. De ezt a megállapítást maga az Írás is tartalmazza: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen.”(2Timóteus 3:16-17) A Szentírásban éppen ezért nincsenek hibák. Ha vannak benne hasonlóságok, ellentmondások, ismétlések, akkor annak nyilván valamilyen oka van.