„Sarjasztott az ÚRisten a termőföldből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját.” (1Móz 2,9)
A kert közepére Isten az élet fáját (עֵ֤ץ הַֽחַיִּים) helyezte el. Éc há-chájjím. Ez a fa a halhatatlanság szimbóluma. Onnan tudjuk, hogy amikor az ember vétkezett, Isten e szavakkal rekesztette el az élet fájához vezető útját: „Most azért, hogy ne nyújthassa ki kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyék, és örökké éljen…” (1Móz 3,22) Az élet fája nélkül az ember nem él örökké. A halhatatlanság feltételes: az élet fájától függ. Egyedül Istené a halhatatlanság (1Tim 6,16), az ember csak akkor nem hal meg, ha odajárulhat az élet fájához. Az éc há-chájjím-tól elválasztva az ember halálra van ítélve.
Ezért csodálatos hír, hogy Isten kész újra megnyitni az utat az élet fájához (Jel 22,12). A bűn zsoldja a halál (az éc há-chájjím-tól való elválasztás), Isten kegyelmi ajándéka az örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban (Róm 6,23). Az örök élet szimbóluma az, hogy újra járulhatunk az élet fájához. A vázába tett vágott virág elfonnyad. Ugyanígy fonnyad el az ember az élet fája nélkül. Az élet Isten maga. Tőle elszakadva hamar elhervadunk. Vele közösségben kivirágzunk. Lö-chájjím! – mondják a zsidók. Lö-chájjím! – mondja a Megváltó, amikor leteszi értünk az életét. Gyertek az élet fájához és fogadjátok az Isten ajándékát ingyen!
Az állatokat nem kellett eltiltani az élet fájától, hiszen fel sem merült a kérdés, hogy ehetnének arról. Az élet fája az ember és Isten közötti ügy volt. Isten csak az embert teremtette képmásának, csak ő élhet örökké. A billiárdnyi szúnyog, bögöly és más ízeltlábú a körfogásban nyeri léte értelmét. A növények és állatok számára a halál természetes. Amikor az emberek és állatok megettek egy zöld növényt, a növény meghalt. Az ember a kivétel. Az ember számára tragédia a halál, mert az ember hasonlít az örökkévaló Istenre. Az ember halhatatlansága azonban függő halhatatlanság. Csak akkor tud életet sugározni, ha mint a Hold, a Teremtő fényét sugározza vissza. A Nap nélkül elsötétül a fénye. Élete csak az Életből fakadhat.
Az állat halandó. Isten halhatatlan. Az ember Isten nélkül halandó, Istennel halhatatlan.
„Urunk, ha nem öntöz bennünket az élet vize, elfonnyad a létünk és visszatérünk a porba. Halandók vagyunk, és csak benned van számunkra örök élet. Te vagy az örök élet!”
Nem logikus hogy miért kellett megakadályozni az embernél hogy örökké éljen bűnös állapotában, ha bűneinek amúgy örökkévaló következménye van még halandóként is(örök kárhozat). Ennek így nincs értelme. Az egyetlen magyarázat az lenne ha a halállal megszűnne a bűn következménye: a kárhozat, ezért akadályozta meg Isten az embert hogy örökké éljen, más szóval az ember számára lett volna egy védelem. A judaizmusban van ennek alapja: azt tartják hogy ha egy gonosztevőt kivégeztek az lefizette a büntetést a bűneiért, sőt azt hiszem az USA alkotmányában is van ilyen kitétel, legalábbis elhangzik egyik filmben ilyen mondat miután villamosszékben kivégeztek egy gyilkost.
A két fáról:
1.mindkettőt Isten ültette, azt is amely az ember bukását okozta.
2.Mindkét fa a kert közepén volt, mint a legfontosabb döntés szimbóluma.
3. A szabad akarat nem elégszik meg a megismerés nélküli lemondással, tehát kikerülhetetlen volt hogy szakítson az ember a jó és gonosz tudásának fájáról. Ha nem szakított volna akkor gyakorlatilag szabad akaratból választotta volna a szabad akaratról való lemondást, de így nem vált volna erkölcsi lénnyé.
4.El tudom képzelni – habár nincs rá bizonyíték – hogy az édeni kísértés 40 napig tartott, mert Jézus mint második Ádám szintén negyven napig kísértetett. És Ádám után Jézus volt a második akinek nem volt eredendő bűne, tehát ugyanaz volt a tét.
Az ember és állat halhatatlanságáról/halandóságáról:
„….Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlő végök van azoknak; amint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lélek van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság.
Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz.
Vajjon kicsoda vette eszébe az ember lelkét, hogy felmegy-é; és az oktalan állat lelkét, hogy a föld alá megy-é?…..” (Péld.3.19-21)
Nekem úgy tűnik ebből a szakaszból hogy az állati lélek sem szűnik meg létezni a test halála után. A lélek nem anyagi természetű és szerintem nem is tud megsemisülni. Márpedig az Írás szerint az állatban is van lélek. Fruchtenbaumnál sem értettem miért mondja hogy megsemmisül.
vándor,
az első bekezdésed igaz. Nem is az örök élet a bűn végső büntetése, hanem az örök halál (a második halál – Jel 20,14), amelyből nincs feltámadás, a lélek pusztulása a testtel együtt a gyehennában (Mt 10,28).
Ádám
No, ez meglepetés.
Azt hittem hogy te a „hagyományos” teológiát vallod: az örök és tudatos szenvedést a gyehennában.
Bevallom, a lélek és test egyetemes megsemmisülése „vonzóbb” perspektíva ha gáz van az ítéletkor, csak szerintem sok igevers ellentmond neki („…távozzatok ti átkozottak az ÖRÖK tűzre……ahol férgük meg nem hal, tüzük el nem aluszik…..gyötrődésük füstje felszáll örökkön örökké….” stb).
Az biztos hogy a pokollal való fenyegetéssel tömegeket lehetett az egyházba bevinni még néhány száz éve, ezért én nem feltétlenül bízom meg abban hogy nem volt Konstantin idején több betoldás is és nemcsak a Márk végén.
Meg néha a próféciákkal is baj van pl. Ezékielnél ahol az armageddoni csatában elveszett sereg dárdáiból és nyilaiból, na meg a pajzsaikból fél évig fognak tüzelni. Ha majd megtörténik akkor sem így lesz mert ma tankokkal harcolnak meg vadászgépekkel. Tehát kissé elcsúszott a dolog.
Én csak bibliai igéket idéztem…
Sziasztok,
Arra lennék kíváncsi, szellemi értelemben az örökkévalóságot lehet-e a mi fogalmaink szerint, szó szerint érteni. Isten öröktől fogva van, gondolom nincs is alárendelve az időnek. Számára telik-e az idő, vagy ez csak a teremtett világ esetében van így? Mi a helyzet a nem öröktől fogva létező, teremtett szellemi lényekkel kapcsolatban? Nem tudnak meghalni, de az idő sem telik számukra, vagy ők valami módon alá vannak rendelve az időnek?
Sokféle nézet van az idő tekintetében és ez már inkább filozófiai kérdés. A Biblia – nekem úgy tűnik – nem határozza meg, hogy mit ért örökkévalóság alatt (időn kívüléseget vagy végtelen időt), sem pedig azt, hogy Isten ill. a spirituális lények milyen módon viszonyulnak az időhöz. A kérdést William Craig (kiváló keresztény filozófus) behatóan tanulmányozta és a gondolatait ill. a lehetséges alternatívákat bemutatja a Time and Eternity: Exploring God’s Relationship to Time c. könyvében (ill. ha ez így túl hosszú, számos szóbeli előadása is fellelhető a témban), ezt lehet érdemes tanulmányozni.
Köszönöm. Angolból egész jó vagyok, meglátjuk egy ilyen könyvvel hogy boldogulok.
Annyiból érzem ezt a filozófiainál „gyakorlatiasabb” kérdésnek, mivel egy jópár olyan dolog van, ami nagyon másképpen veszi ki magát egyik, vagy másik esetben.
Például amikor a Biblia a világ teremtése előtt elrendelt dolgokról ír. Ha Isten az időn kívül van, és ez valóban egy időfelest állóságot, nem csak azt, hogy nem változatlan, akkor az ő perspektívájából nincs is Világ teremtése előtt és után. De el fogom olvasni a könyvet, legalábbis megpróbálom.
A másik ami érdekelne a második halál. Ha jól tudom, az első halálról azt írja a Biblia, hogy állatot, embert, jót és rosszat ugyan úgy elér. Egy öntudatlan (nem-lét) állapotaként írja le, ahonnan Isten szelleme újra életre hív mindenkit (bár itt már nézőponttól függően van aki azt vallja, hogy még mindenki ebbe a nem-lét állapotba kerül az első halál után, és még várjuk a feltámadást, van aki szerint Jézus mennybe menetele után mindenki egyből az első halál után feltámad vagy örök életre, vagy ítéletre), de bármilyen állásponton is van az ember, abban ha jól tudom egyetértés van a keresztények között, hogy az első halált egy örök életre, vagy az ítéletre történő feltámadás követ, ami a második halál, az örök kárhozat.
Ez a második halál egy ugyan olyan elmúlást jelent mint az első, és az, hogy örök az örökérvényűsége a visszavonhatatlanságára utal, vagy esetleg azt jelenti, hogy az ember lelke/szelleme örökre el lesz választva teremtőjétől (ugyancsak visszavonhatatlanul) és ez lesz az örök szenvedés, vagyis azt érti második halál alatt, hogy a teremtőtől elválasztva kell léteznie?
Szia Dániel,
igen, ezek érdekes kérdések. Idő nélkül nincs „előtte és után” temporális értelemben, de ettől még logikai ill. ok-okozati értelemben lehet. Pl. egy kötélre felfüggesztett hinta esetén a kötél és a hinta egyszerre van, de mégis a hinta függ a kötéltől és nem fordítva. Emiatt a teológusok azt gondolják, hogy Isten tud a világ ill. az idő teremtése előtt is döntéseket és végzéseket hozni és van értelme arról gondolkodni, hogy mit miért döntött Isten és mi az örökkévaló végzések sorrendje (tehát pl. a kálvinizmuson belül van értelme az infralapszáriánus vs. szupralapszáriánus vitának – nem mintha én kálvinista lennék :))
Az időre vonatkozóan többféle nézet van. Van egy olyan nézet, amely a múltat, jelent és jövőt egyszerre mind létező valóságnak látja (egy négydimenziós téridő „blokként”), amelyet Isten kívülről időtlen módon szemlél. Ebben a téridőben mi mozgunk, az idő esetén egy rögzített pályájú és irányú (szemben a tér kooridnátákkal amely ilyen értelemben nem irányított) koordináta mentén. Ez esetben igazából már minden kész van, sőt, valójában minden örökkévaló (tehát nem csak Isten örökkévaló). Mindannyian négydimenziós lények vagyunk, nem csak térben hanem időben is kiterjedünk, a fogantatásunktól kezdve egészen a végső helyünkig bezárólag (tehát egyfajta időben található „giliszták” vagyunk – spacetime worm -, ahol az egyes szelvények a különböző időpontban található példányaink). Ez esetben nincs értelme kezdetről sem beszélni, valamint a teremtés is teljesen más értelmet nyer, de pl. a felelősség, döntések, kauzalitás, stb. is másfajta értelmet nyernek. Ez nem tűnik egy túl koherens nézetnek, szemben a prezentizmussal, ami a common sense nézet – eszerint a múlt már nincs, a jövő pedig még nincs, a jelen a valóság, ami viszont egy végtelenül pici pillanat – ebben az esetben egyedül Isten örökkévalő, van kezdet, van teremtés, stb. Craig is ezt az iskolát követi és úgy látja, hogy Isten a teremtéssel véglegesen elkötelezte magát és belépett az időbe, tehát Isten örökkévalósága ugyan a teremtés előtt időtlenséget jelent, de a teremtést követően már a pozitív végtelenbe tartó időbeliséget (ahogy a mi örök létünk is ez utóbbit, de konkrét időbeli kezdettel). Isten változhatatlansága ez esetben nem valamiféle cselekedet/interakció mentességet jelent, hanem a természetére vonatkozik, valamint a halálunk után mi sem úgy lépünk ki az örökkévalóságba, hogy egyfajta megmerevedett fényképpé válunk – maximum a relativisztikus fizikai téridőből lépünk ki (amely viszont egy korlátozottabb valóság és a láthatatlanból állott elő és meg is fog szűnni az eszkatonban, de ez nem azt jelenti, hogy egyébként nem lenne valamiféle metaidő). Az, hogy Isten az idő mellett elkötelezte magát és belépett az időbe nem azt jelenti, hogy egyébként ne ismerné a múltat-jelent-jövőt – nem azért, mert azok ténylegesen léteznek (hiszen a prezentista nézet szerint nem léteznek), hanem azért, mert Isten mindentudó. A prezentista nézet jobban megengedi a libertárius szabad akarat létét és azt, hogy Isten szabad teremtményei a valóságot a döntéseikkel ténylegesen alakítsák (a világot „ko-aktualizálják”), ne csak egy előre megírt színdarabot játszanak el.
Az első (lélekalvás vs túlvilági lét?) és második halál (gyehennában való örök szenvedés vs gyehennában való megsemmisülés – annihillacionizmus) elég sok vita zajlott ezen a blogon, szerintem ha rákeresel, akkor nagyon hosszú beszélgetéseket találsz erről a kérdésről, pl. itt.
Kedves Steve, köszönöm a választ, utána fogok nézni ezeknek. Első körben nekem az a tanulság jött le, hogy bár a mi szemszögünkből például az idő egyértelműen telik, de ez messze nincs így, pontosabban nem tudjuk hogy van, azt meg végképp nem, hogy Isten és a szellemvilág szemszögéből ez hogy néz ki.
Ez például a predesztináció szempontjából egy nagyon érdekes kérdés lehet.
Kedves Dániel,
Azt írod: „A másik ami érdekelne a második halál…”
Én is gondolkodom rajta.
Mi az első halál? Az ember életfunkciójának megszűnése,a testből eltávozik az éltető szellem, a lélek pedig….no itt vannak viták.
Az első halál mindenkit elér ahogy írod. A testből kimegy az éltető szellem, és minden életfunkcióját elveszti. Egy hete láttam kedves, jó lelkű apósomat hogyan teszik be egy fekete nylon zsákba a szobájában, és hogyan húzzák ki a nappaliba a halottszállítók, ahol nagynehezen feltették egy kiskocsira, amivel kitolták az autóba. Ugyanígy vitték el 8 évvel ezelőtt a kutyánkat is. Jöttek, fekete zsák, és vitték.
Egy ember is így távozik. Megdöbbentő….
Ha a test az első halálban meghal, akkor a második halálban is megfog halni ugyanígy? Vagy a második halálban a tüzes tóban örökké égnek majd de közben nem halnak meg??
Láttam mit tesz az első halál az emberrel. Nem tudom elképzelni , hogy a második halálban mozognak és kiabálnak az emberek , ahogy sok leírás a pokolt mutatja be.
A halál az halál.
A halál az nem örök kínlódás, hanem halál.
Akkor nem nevezné a Szentírás második halálnak ha élnek tovább a feltámadott testben a gyehennába került emberek.
Mert oda nem a lelkeket dobják be ahogy én olvasom, hanem a feltámadt embereket akiknek neve nincs beírva az élet könyvébe. Élő emberek akik meghalnak, de mégis élnek???
Ezen gondolkodom.
Kedves Dániel, pont ez ad választ a predesztinációra: Istennél nincsen idő. Így lehetséges, hogy az ember számára, aki időben él NINCS eleve elrendelés, hanem az Isten idejében történik Pál apostol által írtan.
Tavaszieper, osztom a döbbeneted, ami szemünk előtt történő halálesetről írtál. Még az első szeretet idején, amikor nem értették sokan, honnan a hitem, próbáltam elmagyarázni. Nagymamám nővére – vagyis nem ő – feküdt egy kórházi ágyon, a sárgán és kisebb is volt. Belém vágott „az ember NEM EZ!” És rögtön utána – 14 éves voltam, katolikus gyermekkorral – „Igaz az EGÉSZ” !
Akik láttak, nagyon meglepődtek, hogy megváltozott a szemtelen bakfis (még hitre is jutottak …. )
A második halál az pusztulás azoknak – első helyen az Antikrisztus és a Hamis Próféta aztán akik nem írták be saját magukat – az időben – az élet könyvébe. Mert az Úr kegyelme ott van, mindenki számára egész életében, nem is egyszer.
Sejtésem van arról, hogy miért második, ez kapcsolódhat az ELSŐ feltámadáshoz …
Sziasztok,
Az fogalmazódott meg bennem, hogy az újjászületéshez meg kell halni a bűnös természetnek. Ha Isten nem száműzi az embert az Édenből, és lehetőséget ad neki, hogy egyen az élet fájáról is, akkor az ember a bűnös állapotában lenne halhatatlan és nem tudna újjászületni.
Ilyen formán azt, hogy az ember nem ehetett az élet fájáról inkább látom kegyelemnek, mint büntetésnek.
Ami viszont felkeltette a figyelmemet. Amikor Isten a kígyóhoz beszél, azt mondja: És ellenségeskedést szerzek közted és az asszony között, a te magod és az ő magva között az neked a fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.
Kik a kígyó magjai? Ez nagyon nem világos. Ha abból indulok ki, hogy a kígyó egy metafora ami a Sátánt személyesíti meg a történetben, akkor kik az ő magja?
1Jn2:22-23.