„De Ért, Júda elsőszülött fiát az ÚR gonosznak tartotta, ezért megölte őt az ÚR.” (1Móz 38,7)

Amilyen rövid, egyszerű, lakonikus a mondat, olyan meghökkentő a tartalma. Ér gonosz volt az ÚR szemében, ezért az ÚR megölte őt (וַיְמִתֵ֖הוּ). Vájemitéhú. Megölte őt. Isten megölte Ért. Halálbüntetést hajtott végre rajta, gyakorlatilag kivégezte Júda elsőszülött fiát. Nem tudjuk, hogyan, nem tudjuk, mi volt a halál közvetlen oka, nem tudjuk, használt-e eszközöket, nem tudunk semmit a büntetés módjáról. Csak azt, hogy Isten megölte Ért. És miért? Mert Ér gonosz (רַע) volt a szemében. A szó itt morális jelentéssel bír: Érben olyat látott Isten, ami morálisan visszataszító, rossz, gonosz volt. És végrehajtotta rajta az ítéletet.

Ez a mondat szembemegy mindennel, amit a kultúránk helyesnek tart. Először is, ma már nemigen mondjuk emberre azt, hogy gonosz. Az emberek lehetnek furcsák, sérültek, személyiségzavarosak, félreérthetők, de nem gonoszak. A humanista lélektan nem tud mit kezdeni a morális gonosszal. A bűn kategóriáját más kategóriákra cserélte, ezért a gonosz embert nem gonosznak nevezzük, hanem csak betegnek, sérültnek, rosszul szocializáltnak vagy egy torzító rendszer áldozatának. A gonosz szót se használjuk. Vagy ha mégis, magát az embert nem mondjuk gonosznak. Egy tett lehet gonosz, egy ember nem. (Legfeljebb Hitler gonosz, de Thomas Gordon – a Gordon-tréning atyja – szerint Hitlerrel is inkább az a helyzet, hogy mi nem jutottunk még a lelki érettségnek arra a szintjére, hogy megértéssel kezeljük őt.) Isten azonban gonosznak látta Ért.

Aztán ott van a büntetés. Miért büntette az ÚR ezt az embert, miért nem segített inkább neki, hogy megváltozzon? Miért nem adott neki több időt? Miért nem kegyelmezett rajta? Miért nem változtatta meg a szívét, ha képes rá? Vagy miért nem hagyta, hogy bűnösen, de leélje az életét? Miért nem bocsátott meg neki? Miért nem hagyta, hogy egyszerűen csak learassa gonoszsága következményeit? Miért büntette Ért? És ha már büntetett, miért halállal? A halálbüntetés végleges, nincs benne második esély. A halálbüntetés erőszakos. Véres. Nem azt olvassuk, hogy Isten szeretet? Hogy lehet, hogy ő csak úgy, csettintésre kivégez egy embert? Nem az élet pártján áll? Nem arról szól a hitünk, hogy a halál kultúrájával szemben az élet kultúráját támogatjuk (vö. II. János Pál)? Nem Isten miatt vagyunk az abortusz és az eutanázia ellen is? Hogy lehet, hogy Isten csak úgy kioltja egy ember életét?

A mondat nehézsége elsősorban abból fakad, hogy még nem értettük meg sem Isten szentségének a súlyát, sem a bűn mélységét, és hogy az milyen éles ellentétben áll Isten szentségével. Vagyis pont az nincs bennünk, amit Kálvin minden bölcsesség alapjának nevez: Isten és önmagunk valóságos ismerete. Vagy amit Salamon a bölcsesség kezdetének mond: az istenfélelem. Azt gondoljuk, hogy Istennek kötelessége elhordozni az ellene lázadó, bűnös embert. De Isten már az Édenben megmondta: „amely napon eszel a fáról, meg kell halnod” (1Móz 2,17). „A bűn zsoldja a halál” (Róm 6,23). Ehhez képest kifejezetten kegyelem, hogy még élünk. Ha ezt nem értjük, nem ismerjük sem Istent, sem a saját szívünk gonoszságát. Ha Isten végrehajtja az ítéletet, csak azt teszi, amit megmondott.

Anna, Sámuel próféta anyja ezt megértette, mert a Szenthelyen így imádkozott: „Az Úr megöl és megelevenít” (1Sám 2,6). Amikor Jézushoz eljutott a hír, hogy Pilátus megölt galileaiakat, Jézus arra figyelmeztette kortársait, hogy pontosan így fognak elveszni, ha nem térnek meg (Lk 13,1-4). Mert a bűn zsoldja előbb-utóbb a halál. Van, akinek előbb, van, akinek utóbb. De nem a test halála a legrosszabb. Ezért mondta Jézus ezt is: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában” (Mt 10,28).

Ér történetét olvasva azt gondoljuk tehát végig, hogy mi mitől félünk leginkább! Ér halála figyelmeztetés a ma élőknek is. Az utolsó napon sokan fogják a hegyeknek mondani: „Essetek ránk, és rejtsetek el minket a királyi trónon ülő arca elől, és a Bárány haragja elől, mert eljött az ő haragjuk nagy napja, és akkor ki állhat meg?” (Jel 6,16-17) Azon a napon már nem lesz menekvés. A kegyelem ideje most van.

„Urunk, a bűn zsoldja a halál, a kegyelmi ajándékod azonban az örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban! Te megölsz, de meg is elevenítesz! Igaz vagy, ha ítélsz, de az igazságodat Fiad engesztelő halálában is megmutattad! Hadd rejtőzzünk el Benne jogos haragod elől!”