„Onnan továbbvonult a Bételtől keletre eső hegyvidékre, és felütötte sátrát. Bétel esett nyugatra, Aj pedig keletre. Oltárt épített ott is az ÚRnak, és segítségül hívta az ÚR nevét.” (1Móz 12,8)

Kain várost épített Nód földjén (4,17). A keleti emberek tornyot építettek Sineár völgyében (11,4). Abrám oltárt épített Mamré tölgyesében (12,7). Kain a fiáról nevezte el a várost. A keleti emberek maguknak akartak nevet szerezni. Abrám segítségül hívta az ÚR nevét.

Abrám Bételben építi a második oltárt (12,8). Aj keletre van tőle, Bétel nyugatra, mint a kertből kiűzött Ádámnak az elveszett Éden (3,24). Kain annak idején keletre vonult (4,16), az ÚR színétől el, Abrám az elveszett Éden felé vágyódik, Isten jelenlétébe vissza.

Abrám Bétel közelében gondosan összegyűjti az oltárépítéshez szükséges köveket, mielőtt segítségül hívja az ÚR nevét. Imádatának megadja a módját. Méltósággal közeledik a Magasságoshoz.

Abrám levonul Egyiptomba, de a Délvidékről visszatérve újra egészen Bételig jut, „annak az oltárnak a helyéig, amelyet ott először készített” (13,4). Bételben megint segítségül hívja az ÚR nevét. A második találkozásban már benne van az első emléke is.

Bétel (בֵּֽית־אֵ֖ל) azt jelenti: Isten háza. Évszázadokkal később Jeroboám ezen a szent helyen állította fel a borjút, amely paráznaságba vitte egész Izráelt. Két medve negyvenkét bételi család gyermekét ölte meg, jelezve, hogy az ÚR féltékeny Isten (2Kir 2,24).

Bétel azt jelenti: az Isten háza. A beszennyeződött lakhely megtisztulásához Isten Fiának kellett meghalnia. Benne mi lettünk az Isten háza, kegyelemből. Mert az ÚR féltőn szerető Isten.

„Urunk, te a golgotai oltáron önmagadat mutattad be áldozatul értünk, és házaddá tettél bennünket, akik segítségül hívjuk a nevedet! Lakozz köztünk és légy irgalmas hozzánk!”