„Ekkor tűz csapott ki az Úr színe elől, és megemésztette őket; meghaltak az Úr színe előtt.” (3Móz 10,2)
Alighogy felállt az ároni papság, és az áldozati rendszer, amely lehetővé tette, hogy a szent Isten Izrael népe között lakhasson, váratlan tragédia történt. Áron két fia, Nádáb és a Abíhú „idegen tüzet” (אֵשׁ זָרָה) vittek be a legszentebb helyre, az ÚR pedig halállal sújtotta őket. Valószínűleg arról lehetett szó, hogy nem a megfelelő időben, nem a megfelelő áldozatot vitték, és illetéktelenül egészen a szentek szentjébe, Isten tróntermében hatoltak be, amire nem volt felhatalmazásuk.
Isten elmagyarázza Mózesnek, hogy miért ennyire drasztikusan járt el. A hozzá közel állókon mutatja meg szentségét, az egész nép előtt jeleníti meg dicsőségét. Ha a nép felszentelt képviselői sem tartják tiszteletben az ő parancsait, és annak feltételeit, hogy közöttük lakhasson, akkor a nép sem fogja komolyan venni azokat. Már az elején félreérthetetlenül meg kellett mutatnia, hogy az áldozati rendszer, a vétekáldozatok, az engesztelő áldozatot, és azok Isten parancsa szerint bemutatása nem opcionális, hanem létfontosságú, elengedhetetlen feltétele annak, hogy közösségben legyenek.
Mózes megértette ezt, ezért először hallgatott. Engedte, hogy mélyre hatoljon benne az üzenet. Majd amikor azt látta, hogy Áron és a másik két fia nem ették meg az aznap bemutatott engesztelő áldozatot, hanem elégették a maradékot, haragra gerjedt, mert nagy ijedtségére újabb engedetlenséget látott abban. „Miért nem ettétek meg a vétekáldozatot a szent helyen? Hiszen igen szent az, és az Úr nektek adta, hogy hordozzátok a közösség bűnét, és engesztelést szerezzetek értük az Úr előtt.” (3Móz 10,17)
A megtört Áron azonban elmagyarázza Mózesnek, hogy az áldozatot ők úgy értelmezték, hogy az a saját vétkükért is volt, hiszen a két fiú halála jelezte, hogy a főpapi család vétkessé vált Isten előtt. A népért való engesztelő áldozatot meg kellett enni, a főpap önmagáért és családjáért való áldozatát azonban nem volt szabad megenni, hanem el kellett égetni. Vagyis Áronék ezúttal jóhiszeműen jártak el, nem vétkeztek. Mózes belátja, hogy igazuk van.
A Zsidókhoz írt levél hangsúlyozza, hogy vérontás nélkül nincs bűnbocsánat (Zsid 9,22). Ez a szomorú történet azt is mutatja, hogy Isten nem akármilyen áldozatot fogad el, hanem csak az olyan áldozatot, amelyet ő parancsolt, és úgy, ahogyan azt ő parancsolta. Itt azonban nincs vége a Nagy Történetnek. Amikor Isten új szövetséget kötött, saját Fiát adta főpapul értünk, ő pedig a saját vérével ment be a mennyei szentélybe, hogy engesztelést szerezzen a vétkeinkért (Zsid 9,26-27). Az ő áldozata tökéletes, és az ő főpapi szolgálata is tökéletes, mert ő maga tökéletes. Általa szent félelemmel, de félelem nélkül mehetünk Istenhez.
„Urunk, te szent és félelmetes Isten! Fiad vére által jövünk hozzád, ahogy rendelted! Ő a békesség.”
Köszönjük Ádám ezen képkockák összerakását, az elmúlt időszakban a legjobban érdekelt terület lett nálam is az áldozati rendszer és annak szolgálata, Krisztusra vetített előképei és szellemi kinyilatkoztatása. Ha ezt jobban megértjük, akkor közelebb kerülhetünk az Atyánkhoz, Krisztus Urunk, Főpapunk és Bárányunk által. Szerintem a mindennapi, szüntelen-folytonos áldozati rendszer az egész emberiség Nagy Történelmét és korszakát mutatja be Krisztusra vetítve, olyan képes beszédek, melyek mögött az Atya megváltói műve és terve is rejlik. Akit érdekel az ezzel kapcsolatos fellelhető egytelen egy magyar video összeállítás, annak szívesen ajánlanám TSR összeállítását: https://www.youtube.com/watch?v=rwRwY7ctYd0&t=32s Minden ízében és részletében hatalmas mély gondolatokat ültetett el az Atya az áldozati rendszerben Krisztusra és az ekklézsiára nézve is. Én úgy gondolom a történelmünk színpadán az ekklézsia jelenleg a bárányi test szétszedésének az állapotában, időszakában van és arra vár, hogy főpap és a papok segítségével az áldozati Nagy Oltárra kerüljön minden részével. Ez a videoban a 22:50-től nézhető végig. A mennyei Bárányunkkal való teljes azonosulás által (újjászületés víztől és Szellemtől, Úrvacsorai közösség megélése, testvéri kapcsolat ápolása, gondozása) mi is az áldozati bárány részeivé válunk, -ha válni akarunk-, viszont a teljes egyesülés-eggyé válás pillanata akkor történik meg, amikor az összes testrész felkerül az izzó, égő, tüzes Nagy Oltárra, hogy mint jóillatú áldozat az Atyának legyen áldozva, teljes, egészen égő áldozatul (thüszia) (Róma 12/1-2). Melyből a papok nem ehettek, mert az Atyának volt szentelve egészen. Szentnek kellett lennie annak, amit az oltárra tettek (2 Mózes 29/37), az oltár viszont még annál is szentségesebb volt: mert mi nagyobb, az ajándék, vagy az oltár, ami az ajándékot megszenteli (Máté 23/19)? Itt válik hatalmas kérdéssé, hogy a történelmünk mely idősíkjában és hogyan is valósul meg eme része az áldozati rendszernek, mikor egyesül a Bárány teste és válik eggyé (Jézus főpapi imája, 1 Kor 12 rész+13, ami az Atya szerelmére utal). A dánieli Nabu szobor lábfejére eső kőszikla (eben-ejtsd: even) valóságos kőszikla, égi, mennyei, mely azt a birodalmat fogja elpusztítani, amely a Nagy parázna Babilonra utal-mutat. Viszont nagyon sokan nem értelmezik ennek a szónak a mélyebb jelentését, mert valójában az „even” szónak több jelentése is van: oltárkő, sarokkő, botránykő, ítélet köve, egy nagyobb szikladarab. „2Móz 20:25 Ha pedig kövekből (even-ekből) csinálsz nekem oltárt, ne építsd azt faragottból: mert amint faragó vasadat rávetetted, megfertőztetted azt. 2Móz 20:26 Lépcsőkön se menj fel az én oltáromhoz, hogy a te szemérmed fel ne fedeztessék azon.” Ha tehát a dánieli prófécia alapján a kőszikla egy „even”, amiről áldozatot lehet bemutatni és az áldozat bemutatása szent és tiszta, mert emberi kéz nem érintette, akkor az a kérdés, hogy melyik lehet az az égi kőszikla, amelyiket maga az Atya állított fel áldozatra: „Sof 1:7 Csönd legyen az ÚR, az Isten előtt, mert közel van az ÚR napja, mert áldozatot (zevah) készített az ÚR, és megszentelte meghívottjait. Sof 1:8 Az ÚR áldozatának napján gondom lesz a fejedelmekre és a király fiaira, és mindenkire, aki idegen/parázna (Krisztushoz nem illő) viseletbe öltözik.” Ha a próféciát a szó szerinti értelmezésben próbálom lekövetni, akkor maga az Úr készít egy áldozati oltárt, ha pedig az Úr áldozati oltárt akar készíteni, akkor a saját törvényét fogja abban magára is vonatkoztatni. Ebből csak azt következtethetjük le, hogy a dánieli kőszikla (melyet sokan szimbolikusan értelmeznek) csakis egy igazi, égből jövő kőszikla darab lehet, mai modern nyelv megfogalmazásában egy aszteroida, mely a történelem nagy színpadjának egy részlete és szelete kell, hogy legyen, melyre a Krisztus építi fel az ekklézsiáját: „Máté 16:18 én pedig ezen a sziklaszirten fogom felépíteni egyházamat (ekklézsiámat), s a pokol kapui sem fogják azt legyőzni!” Ha pedig valójában az Atya királyságába vágyódunk, akkor éppen ideje lenne megérteni az áldozati rendszer erre vonatkozó üzenetét is a számunkra. Ábrahám próba által lett örök szövetségese és barátja az Istennek, hogy az élő fiát, Izsákot tette fel az oltárra, hogy azt az Úrnak feláldozza a feltámadás reménységében (Zsidó 11/17-19). Ábrahám fiai a feltámadás fiai is! Aki Ábrahám hite szerint akar cselekedni, annak az égi oltárra kell helyeznie magát, leborulnia előtte (Máté 21/44). Hogy eme áldozatunk kedves lesz-e az Úrnak, azt a tűz próbálja meg. Mert a becsapódás hatalmas tűzzel és hővel fog járni a Földön, nem szimbolikusan, hanem a szó valós értelmében is (1 Péter 4/12-13). És hogy lehet-e e kőszikla/oltárkő (even) darab a 2029-es Apophis nevű aszteroida, azt az idő közeledtével biztos sokan vizsgálgatjuk majd. Egyre több hívőnek kezd érdekessé válni e égi jelenség, mely Jézus utolsó idők jeleinek képkockáiba is erősen kezd beleilleszkedni: „Luk 21:25-26 Jelek lesznek a Napban (Napkitörések hatása a Földre-2025-26?), a Holdban (NASA – ESA- JAXA- CSA: Artemis holdprogram, holdraszállás 2027-2029?) és a csillagokban (aszteroida becsapódás?), a Földön pedig a nemzetek szorongása a tenger és a rengés morajlása miatti aggodalmukban (tengeri vulkánkitörések hatásai?, legutóbbi 2022. január Tonga), az emberek belehalnak a félelembe és a várakozásba, hogy mi lesz a lakott világgal, mert az egek erői meg fognak rendülni.” Tehát ne járuljunk idegen tűzzel a mennyei Szentélybe való bemenetelkor, csak azzal a tűzzel, amelybe a Krisztus fog bemeríteni/alámeríteni bennünket (Lukács 3/16), hogy ha azon átmegyünk, akkor már a feltámadás öltözetében jelenjünk meg előtte! Mert a mi Istenünk megemésztő tűz! Marana tha!
„…és vivének az Úr elé idegen tüzet, a melyet nem parancsolt vala nékik. Tűz jöve azért ki az Úr elől, és megemészté őket, és meghalának az Úr előtt.” (3Mo 10:1b-2)
„Felele János mindeneknek, mondván: Én ugyan keresztellek titeket vízzel; de eljő, a ki nálamnál erősebb, a kinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét megoldjam: az majd keresztel titeket Szent Lélekkel és tűzzel: Kinek szórólapátja kezében van, és megtisztítja szérűjét; és a gabonát az ő csűrébe takarja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.” (Lk 3:16-17)
„És harmadik angyal is követé azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, Az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt;” (Jel 14:9-10) ”
Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt a kik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!” (Jel 14:12)
„Marana tha!”
„Jel 8:1 Mikor pedig a hetedik pecsétet feltörte, csend lett az égben úgy félórára.
Jel 8:2 Ekkor láttam, hogy az a hét angyal, aki Isten előtt áll, hét kürtöt kapott.
Jel 8:3 Jött egy másik angyal is, és felállt az áldozati oltárra. Aranyfüstölő volt nála, és sok illatos füstölőszert kapott, hogy hozzátegye majd azt az összes szent imáihoz az arany áldozati oltárnál, amely a trón előtt áll.
Jel 8:4 Az illatszerek füstje felszállt az angyal kezéből a szentek imáival Isten színe előtt.
Jel 8:5 Az angyal pedig fogta a füstölőt, megtöltötte az áldozati oltár tüzéből, és ledobta a földre. Ekkor zengések, mennydörgések, villámok és földrengés támadt.
Jel 8:6 A hét angyal pedig, akinél a hét kürt volt, felkészült a kürtölésre.
Jel 8:7 Az első angyal megfújta a kürtöt; ekkor jégesővel és vérrel kevert tűz keletkezett, amely a szárazföldre esett: a fák egyharmada és az összes zöld fű elégett.
Jel 8:8 A második angyal is megfújta a kürtöt; erre a tengerbe vettetett valami olyasmi, mint egy tűzben égő nagy hegy, és a tenger egyharmada vérré változott.
Jel 8:9 A teremtmények egyharmada elpusztult a tengerben, azok, amelyeknek lelkük van; és a hajók egyharmada is elpusztult.
Jel 8:10 A harmadik angyal is megfújta a kürtöt; ekkor az égből lezuhant egy nagy csillag, égve, mint egy fáklya, és ráesett a folyók egyharmadára és a vízforrásokra.
Jel 8:11 A csillag neve: „Üröm”. A vizek egyharmada ürömmé változott, és sok ember meghalt a vizektől, mert azok keserűek lettek.
Jel 8:12 A negyedik angyal is megfújta a kürtöt; ekkor csapás sújtotta a nap egyharmadát, a hold egyharmadát és a csillagok egyharmadát, úgy, hogy egyharmaduk elsötétült: a nappal világosságának egyharmada nem fénylett, és hasonlóképpen az éjszakáé sem.
Jel 8:13 Ekkor láttam és hallottam, amint egy, az ég közepén repülő angyal hangosan így szólt: – Ó jaj, ó jaj, ó jaj a föld lakosainak a többi kürtszó miatt, amelyet a három angyal még meg fog szólaltatni!”
Szimbolikum és/vagy valóság?