„És ha egy asszony mellett feküdve a férfinak magömlése támad, mosakodjanak meg mindketten vízben, és legyenek tisztátalanok estig.” (3Móz 15,18)
Bizonyos testből távozó nedvek – különösen a vérzés és a magömlés – tisztátalanná tették a törvény alatt élőket. A tisztátalanság nem morális kategória volt, de arra emlékeztetett, hogy erkölcsi értelemben is szükség van megtisztulásra, illetve engesztelésre, hogy Isten a népe között lakhasson. Rituális értelemben a szexuális kapcsolat is tisztátalanná tett, hiszen magömléssel járt. Az „asszony mellett feküdve” itt eufemizmus: a sácháv (שָׁכַב) ige a nemi együttlétre utal, a sichvát-zárá (שִׁכְבַת־זָ֑רַע) pedig a férfi ejakulációjára.
Fontos, hogy a Tóra magát a szexuális kapcsolatot férj és feleség között jónak nevezi, az szerelmük kifejeződése (vö. Én 5,1) és a szaporodás isteni parancsának való engedelmesség (vö. 1Móz 1,28), tehát a házasság szövetségén belül nem valami bűnös dologról van szó, hanem Isten akaratáról. Azonban rituális értelemben tisztátalanná tett, ezért a szexuális együttlét napján nem mehetett se a nő, se a férfi a szent dolgok közé. Meg kellett mosakodniuk vízben és egészen estig tisztátalanoknak számítottak.
A szöveg nem részletezi, hogy miért volt szükség megtisztulásra, ha egyébként egy Istentől való, jó dolog történt köztük. A legvalószínűbb ok azonban az, hogy a környező kultúrákban bevett szokás volt a kultikus prostitúció: az adott istenek imádatához hozzátartozott a szent helyeken prostituáltakkal létesített viszony. A zsidók között is előfordult ilyen (pl. Hós 2), de a próféták felszólaltak ez ellen, mert ellentétes volt Isten erkölcsi törvényével. Az, hogy a tisztasági törvényekkel is ellentétes volt, megerősítette, hogy Izráelben teljesen elfogadhatatlan mindenféle rituális prostitúció. Ha még a férj és a feleség közötti szexuális együttlét is tisztátalanná tesz estig, akkor lehetetlen, hogy a templomi istentisztelet valamiféle rituális szexszel kapcsolódjon össze. Maga a szexuális együttlét zárta ki a zsidókat aznap a szent helyen való megjelenésből.
Isten a régi szövetségben sokféleképpen őrizte népe szentségét, ezek közé tartozott ez a rendelkezés is.
„Urunk, köszönjük, hogy vigyázol népedre, hogy ne váljunk lelki értelemben se paráznákká! Támogass Lelkeddel az új szövetség idején is!”
V.ö.:
II. Mózes 19:14-15
I. Sámuel 21:4-5
Én nagyon valószínűnek tartom, hogy az a parancs, hogy a „parázna nő bérét” ne vigyük be a templomba… ez is a szakrális prostitúció ellen irányult.Illetve esetleg lehetett olyan prostitúció is, amely azért volt a templom körül, mert hiszen tudták a prostituáltak, hogy érdemes ott dolgozni, mert sűrűn járnak ott az emberek. Enélkül érthetetlen volna ez a parancs: hiszen kinek jutna eszébe a prostituáltnak szánt pénzt a templomba bevinni – és Isten eleve tiltja is a prostituáltak látogatását.
De mivel volt szakrális prostitució az ókori Keleten, és mivel Józsiás király is elpusztította a Szentírás szerint a „kéjelgőket”, a bálványimádás elleni fellépésekor (tehát azokat, akik a tiszta Jáhve-kultusszal ellentétes kultuszokat kicsapongásokkal kapcsolták össze), ezért ragaszkodik a Törvény ahhoz, hogy még ha járunk is prostituálthoz, ezt radikálisan „szeparáljuk” életünk szakrális szférájától.