„Minden ételáldozatodat sózd meg. Ne hagyd le ételáldozatodról Istened szövetségének a sóját. Minden áldozatot sóval mutass be.” (3Móz 2,13)
Az égőáldozatot általában ételáldozat is kísérte, ahogy egy jó ebédnél a hús mellé van köret is. Az első termés bemutatásakor is ételáldozatot vittek a hála kifejezéseként. Az ételáldozat kapcsán két fő szabály volt: nem volt szabad hozzáadni kovászt és mézet, de minden bemutatott ételt meg kellett szórni sóval.
A kovászról a romlottságra asszociáltak, és talán az a gondolat is kapcsolódott hozzá, hogy megváltoztatja a gabona jellegét, ami ellenkezett a Leviticus egyik fő hangsúlyával, hogy mindennek megvan a maga rendeltetési helye. Az is gond lehetett a kovásszal, hogy élő organizmus, és az oltáron nem volt szabad élőt áldozni. A mézben pedig cukor van, ami felgyorsítja a kovász erjedését. Ezektől tehát mentesnek kellett lennie az ételáldozatnak.
Viszont meg kellett mindig sózni. Ezt háromszor is hangsúlyozza a szöveg. Vajon miért? A só „Isten szövetségének a sója” (מֶ֚לַח בְּרִ֣ית אֱלֹהֶ֔יךָ). A melah börít Elóheha valószínűleg azt tette az izráeliek számára megfoghatóvá, hogy az Istennel való szövetség tartós, maradandó. Míg a kovász a romlást, változást, erjedést idézte elő, a só a tartósítás szerepét töltötte be. Amikor az ételáldozatot megsózták, azzal azt fejezték ki, hogy Isten hűséges a szövetségéhez, és a népétől is hűségét vár el.
A só jelzi, hogy Isten szövetségi hűségében bízhatunk. Bár ez a szövetség tartósságának alapja, tőlünk is azt kéri, hogy állhatatosak legyünk az ígéreteinkben. Sózzuk meg a hálaáldozatainkat az Isten szövetségének a sójával!
„Urunk, áldunk Téged azért, hogy örök szövetségre léptél velünk, azzal a szándékkal, hogy megtartod ígéreteidet! Támogass bennünket az engedelmesség lelkével!”
szia Ádám!
nem sokat tudok az ókori emberek gondolkodásáról és biológiai ismereteiről; tényleg tudták, hogy a kovász él?
A sóról amikor először olvastam a Bibliát mindig az jutott eszembe, hogy Isten milyen elképesztően kedves az emberekkel szemben, hogy tisztázza többször is, hogy az áldozathoz sót is kell tenni. most komolyan ettél már só nélkül sütött kenyeret vagy főtt húst? egyszer kérd meg a feleséged, hogy csináljon neked.
hála Istennek nem kellett azon aggódni, hogy vajon szabad-e megsózni ezeket a szent dolgokat, és nem kellett végig szenvedni a megehető áldozatok só nélküli evését, hanem az áldozat evése és az Istennel való kapcsolat minden szinten igazán örömteli és kielégítő lehetett. Ugyanerre asszociáltam a páskához járó keserűfüvekről is, hiszen mindenki tudja, hogy a bárány rozmaringgal vagy kakukkfűvel fűszerezve sokkal nagyobb élvezeti értékkel bír és Isten nyilván azt szeretné, hogy az övéi örömmel egyék ezeket az igen szentséges dolgokat.
istván: nekem ez a szempont is tetszik 😀. Simán ” kinézem” Atyánkból, hogy neki ez is fontos volt 😍
Ádám!
Hálás vagyok ezekért a bejegyzésekért! Különleges ajtókat nyitsz meg előttem. Minden mélyebb értelmet nyer ezek ismeretében.
Az általam tapasztalt mai világunkban: ahol a szó és a tett hitelét és erejét kezdi veszteni: döbbenetes élmény Isten jelentésekkel teljes tetteit és szavait megérteni. Köszönöm, hogy ebben – ismeretlenül is- segítségemre vagy!