„Ezek azok a parancsolatok, amelyeket az ÚR parancsolt Mózes által Izráel fiainak a Sínai-hegyen.” (3Móz 27,34)
A Leviticus (Vajjikra) ezzel a mondattal zárul. Az ÚR parancsolt Mózes által Izráel fiainak a Sínai-hegyen. Az ÚR (יהוה). Parancsolt (צִוָּ֧ה). Az, aki kijelentette Mózesnek a nevét, a Vagyok, parancsolt Izráel fiainak. Ennek súlya van. Mindaz, ami a könyvben le van írva, az áldozatok különböző formáitól kezdve a tisztasági szertartásokon át a fogadalmak megváltásáig mind-mind JHVH parancsolata. A szentély királya parancsolt népének, és azt várta tőlük, hogy tartsák meg a parancsolatokat.
A Leviticus rendelkezései Mózes által adattak Izráel fiainak. A kegyelem és az igazság viszont Jézus Krisztus által jött el (Jn 1,17). A Mózes által adatott rendelkezések a lévita papságon nyugvó szövetség parancsai voltak. Ezekben is volt kegyelem, hiszen a szövetség népe számára teremtették meg annak a lehetőségét, hogy a szent Isten, aki kihozta őket Egyiptomból, köztük lakhasson. Kegyelemre adatik a kegyelem (Jn 1,16). A parancsolatok, amelyek középpontjában az engesztelő áldozat állt, előképei voltak annak, hogy az ÚR hogyan fogja végleg megoldani a bűn kérdését.
A Zsidókhoz írt levél szerzője írja a mózesi szövetségről: „Példázat ez nekünk a mostani időre, mert ott olyan ajándékokat és áldozatokat mutatnak be, amelyek nem tudják lelkiismeretében tökéletessé tenni azt, aki az áldozatot bemutatja. Ezek a külső rendelkezések, amelyek ételekre, italokra és különböző mosakodásokra vonatkoznak, csak az új rendelkezés idejéig kötelezők. Krisztus pedig mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett.” (Zsid 9,9-12)
Az ÚR új szövetséget kötött Jézus Krisztusban, amely betöltötte az első szövetséget és egyben hatályon kívül is helyezte azt. A Leviticus rendelkezései Jézus Krisztusban teljesedtek be és öltöttek új formát. Ma már nem kell különböző étel- és állatáldozatokat bemutatnunk Istennek, mert Jézus Krisztus „egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket” (Zsid 10,14).
Azonban azt se felejtsük el, hogy a Leviticus Istene ugyanaz az Isten, aki Jézus Krisztusban betöltötte saját törvényét. Az ÚR parancsolt, és az ÚR betöltötte értünk a parancsolatot. Ez felfoghatatlan, meg nem érdemelt kegyelem. Ugyanaz a szent Isten tette ezt minden népért, aki Mózes által parancsolt Izráel fiainak. Ő továbbra is szent életre hív bennünket, minden népből és nemzetből, csak már az új szövetség szabadságában (vö. 2Kor 3).
„Urunk, Te parancsoltál, majd kegyelmeztél! A parancsod súlyos, a kegyelmed mély. Imádunk Téged, az URat, és a Bárányt, akit értünk adtál! Áldunk Téged az első szövetségért, amely megmutatta a szabadulás árnyékát, és áldunk Téged az új szövetségért, amely elhozta a valóságot! Dicsőség az Atyának és a Fiúnak a Lélek által!”
„………. a Leviticus Istene ugyanaz az Isten, aki Jézus Krisztusban betöltötte saját törvényét. Az ÚR parancsolt, és az ÚR betöltötte értünk a parancsolatot. ………….”
Minek következtében Isten igazsága így már törvény nélkül jelent meg (Róma 3:21/a) hit által azokban, akik Jézus Krisztusban hisznek (Róma 3:22), hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek (Szellem) szerint. (Róma 8:4)
A 3. Mózes 27. rész az Úrnak (oda)szentelt dolgokról szól. Ebből egy igeszakasz érdekelne:
3Móz 27:28 De semmi, amit valaki teljesen az Úrnak szentelt, mind abból amije van, akár ember vagy barom, akár mezei birtokából való, el ne adassék, és meg se váltassék; minden, ami teljesen [neki] szenteltetett (háram), igen szentséges (kódes) az Úrnak.
3Móz 27:29 Senki, aki teljesen az Úrnak (oda)szenteltetett (háram) az emberek közül, meg ne váltassék, hanem halálra (mút) adassék bizonnyal.
Ádám, kérlek kifejtenéd ezeknek a parancsolatoknak gyakorlati rendszereit és szokásait a törvény időszakának függvényében? Előre megköszönve.
Ami cherem, azt nem lehetett megváltani. Itt tehát az odaszánás speciális, szélsőséges esetéről van szó. Csak úgy nem lehetett bármit, bármikor cheremnek nyilvánítani. Tehát nem arról volt szó, hogy egy jeruzsálemi zsidó egyik nap felkelt, körülnézett, cheremnek nyilvánította a szolgáját, majd megölte őt. Ez gyilkosság lett volna, amit a Tóra tiltott. Inkább olyan helyzetekben alkalmazták, amikor súlyos, halált érdemlő bűn miatt ítéletet hajtottak végre (pl. a bálványimádók megbüntetésekor), vagy maga Isten szólította föl őket, hogy tekintsenek valamit cheremnek (pl. Kánaán elfoglalásakor). Szinte biztos, hogy ilyenkor sem egy átlagos izráeli döntött arról, hogy valaki cherem lesz, hanem Isten előtt a közösség, illetve Izráel felelős vezetői, akik ennek megfelelően átadták az illetőt az ÚRnak és gondoskodtak az ítélet végrehajtásáról.
Ádám, Köszönöm, szerinted Jézus Krisztus a maga szolgálatában „cherem” volt az Atya előtt, akit maga az Atya választott ki áldozatul (Luk 22/42, Ján 5/30)? A mi bűneink miatt lett „cherem”, hogy bennünket váltson meg, viszont Őt megváltani/kiváltani nem lehetett? Mert Ő Szent (kódes) volt/van az Atya előtt örökké? Valamint a főpapság az irigységükön kívül az Isten Fia megnyilvánulásáért is halálos bűn elkövetését olvasták rá, ami feljogosította Őket arra, hogy a „cherem” ítéletet végrehajtsák rajta?
Ha Jézus személyiségében a „cherem”, mint Istennek szentelt tulajdonság és képesség az egyik alapvető jegye, elképzelhető, hogy a Krisztus követésben a görög „hagiosz” (szentelt-odaszentelt) szó a „cherem”- mel megegyezik? 1Pét 1:16 mert meg van írva: „Legyetek szentté/szentek legyetek (hagiosz), mert én szent (hagiosz) vagyok!”
Az ekklézsiának szükséges ennek a spirituális szentség jegyének az állapotában élnie és gondolkodnia? Előre köszönöm a választ, az előző is nagyon mély igazságokat tartalmazott!
Batvan,
azt hiszem, azért lennék óvatos ezzel, mert ezt így sehol nem mondja az Újszövetség, és könnyen áthozhatunk az Ószövetségből olyan jelentéstartalmat, ami Jézus esetében nem igaz. A LXX az ἀνάθεμα (anathema) szóval fordítja a חֵרֶם (cherem) héber szót, és Jézus valamilyen értelemben tényleg átokká lett értünk (bár a Gal 3,13 nem az ἀνάθεμα szót használja), de például az 1Kor 13,3 szerint az „Átkozott Jézus” (ἀνάθεμα Ἰησοῦς) szófordulat nem Isten Lelkétől van. Valamilyen értelemben tehát Jézus átkozott lett, más értelemben viszont nem az, éppen ellenkezőleg. Talán mondhatjuk, hogy valamilyen értelemben Jézus cherem lett. De más értelemben meg nem lett az. Érdemes az Újszövetség explicit tanításából kiindulni, ami nem a cheremmel, hanem az áldozatokkal hozzá őt párhuzamba, illetve a cheremhez legközelebbi motívummal, a törvény átkával. Talán az Ézs 53,8 lehet még releváns, ahol azt olvassuk, hogy a nép bűnei miatt kiirtották a földről, de ott sem a cherem valamely formája szerepel, hanem egy másik héber ige.