„A tüzet állandóan tartsák égve az oltáron: nem szabad annak kialudnia!” (3Móz 6,6)

Mozgalmasan indult a pap reggele. Először gyolcsruhát vett magára, mert a szent helyen az oltárt csak így érinthette. Erről a törvény máshol is rendelkezett: „Készíts nekik gyolcsnadrágot, hogy eltakarják szeméremtestüket; csípőtől a combig érjenek. Viseljék ezeket Áron és fiai, amikor a kijelentés sátrába lépve vagy az oltárhoz járulva a szentély körüli szolgálatukat teljesítik, hogy bűnbe ne essenek, és meg ne haljanak. Örök rendelkezés legyen ez neki és utódainak.” (2Móz 28,42-43) A beöltözés tudatossá tette a pap számára, hogy Isten szent dolgaival foglalkozik.

Utána ellenőriznie kellett, hogy ég-e a tűz az oltáron. Az oltár tüze (‎אֵשׁ הַמִּזְבֵּ֖חַ) soha nem aludhatott ki. Az áldozat bemutatása állandó volt Izráelben, nem lehetett egyetlen olyan pillanat sem, amikor az megszűnik. A papnak ügyelnie kellett a tűzre. Ehhez valószínűleg éjszaka is felkelt, reggel pedig eltakarította a parázsló fadarabokat ellepő hamut. Gondosan kellett ezt elvégeznie, hogy közben a pislákoló tűz és parázs ki ne aludjon. Át kellett megint öltöznie, mert az oltárról összegyűjtött hamut a szent helyről a táboron kívülre vitte.

Miután a pap eltakarította az oltárról a felhalmozódott hamut, égőáldozatot mutatott be Istennek. Ehhez a tüzet is fel kellett szítania. A reggeli áldozat mindig egy bárány volt, engesztelésként a népért (vö. 2Móz 29,38-42). Hogy jól égjen az áldozat, a pap az oltárra tett áldozatot az előző napi békeáldozatok zsírjával (kövérjével) locsolta meg. A gyakorlati célszerűségen túl ez egyesítette a nép és Isten közötti vertikális kapcsolatot a zsidók egymás közötti horizontális kapcsolatával, jelképesen keresztbe foglalva az oltáron bemutatott áldozat jelentését.

A pap hűségén múlt, hogy folyamatosan ég-e az oltáron a tűz, rajta múlt, hogy van-e engesztelés Izráelért. Krisztus éppen ilyen hűséges pap lett értünk, de van egy különbség. Az ő áldozata azért nem szűnik meg, mert egyszer s mindenkorra szóló tökéletes áldozat. Erre a különbségre mutat rá a Zsidókhoz írt levél szerzője: „Minden pap naponként szolgálatba áll, és sokszor mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek bűnöket eltörölni. Ő ellenben, miután egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért, örökre Isten jobbjára ült, és ott várja, hogy ellenségei zsámolyul vettessenek lába alá. Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.” (Zsid 10,11-14)

„Urunk, köszönjük hogy a tűz soha nem alszik most már ki, mert Krisztus áldozata örökre szóló áldozat értünk! Tegyél bennünket olyan hűséges szolgáiddá, mint a lévita papok, hogy minden reggel az oltárodhoz járuljunk, hálát adni tökéletes áldozatodért!”