„Ekkor megjelent az ÚR dicsősége az egész nép előtt. Tűz csapott ki az ÚR színe elől, és megemésztette az oltáron az égőáldozatot és a kövér részeket. Amikor látta ezt az egész nép, felujjongott, és arcra borult.” (3Móz 9,23b-24)
Vajon lakhat-e Isten Izráel népe között? Ez volt annak a napnak a nagy kérdése. Vajon elfogadja-e JHVH az engesztelő áldozatot? Működik-e a papság rendszere? Megjelenik-e Isten dicsősége? Együtt sátorozhat-e a szent Isten a tisztátalan néppel? Lehetnek-e fiak, és Isten lehet-e atyjukká?
„Ekkor azt mondta Mózes: Ezt kell tennetek az ÚR parancsára, hogy megjelenjen előttetek az ÚR dicsősége.” (6) A kávód-Adonáj (כְּב֥וֹד יְהוָֽה) az ÚR súlyos és ragyogó jelenléte, amely egyszerre volt félelmes és kívánatos Izráel számára. E nélkül Mózes nem akart bemenni az ígéret földjére, mert a kávód-Adonáj hiányában maga Izráel is dicstelen. Aznap tehát mindenféle engesztelő áldozatot végeztek, hogy leszálljon közéjük a kávód, a dicsőség. Áron és fiai magukért is végeztek engesztelést, és a népért is.
Ez volt az áldozati rendszer próbája. Vajon elfogadja az ÚR? Az áldozatok bemutatása után „Mózes és Áron bement a kijelentés sátrába, azután kijöttek, és megáldották a népet.” (23a) Ez volt az utolsó, lélegzetvisszafojtva megélt mozzanat: egy utolsó imádság, egy utolsó áldás. „Ekkor megjelent az ÚR dicsősége az egész nép előtt.” (23b) „Tűz csapott ki az ÚR színe elől, és megemésztette az oltáron az égőáldozatot és a kövér részeket.” (24a)
Isten elfogadta az áldozatot, elfogadta a papságot, közösségre lépett Izráellel.
„Amikor látta ezt az egész nép, felujjongott, és arcra borult.” (24b) Ez a kettős reakció jellemzi a bibliai lelkiség lényegét. Amikor a bűnös ember az engesztelő áldozat után Isten dicsőségével találkozik, egyszerre érez örömet és mélységes, megrendítő tiszteletet. A dicsőség mindent más megvilágításba helyez. Elveszi a bűn sötétségét, és elveszi a lét súlytalanságát. Megtisztít és értelemmel ruház föl. Kapcsolatba hoz az élő Istennel.
Ismerjük ezt a dicsőséget? Átéltük az örömét? Leborultunk már a fény forrásánál?
„Urunk, a dicsőséged megtapasztalása után soha többé nem lehetünk boldogok nélküle. Ne hagyj bennünket magunkra! Köszönjük, hogy Krisztus áldozata örökre megnyitotta számunkra a mennyet!”
Kegyelem és kiváltság azok közé tartoznom, akik átélték, és időről időre átélik az „Úr dicsősége jelenlétében való ujjongást és leborulást”.
Igen!
Ez a dicsőség „……… Elveszi a bűn sötétségét, és elveszi a lét súlytalanságát. Megtisztít és értelemmel ruház föl. Kapcsolatba hoz az élő Istennel.”
„Isten előtt csak megalázkodni és ujjongani lehet.
Megalázkodni, hogy ami vagy, kegyelemből vagy, tehát nincs okod gőgre, fennhéjázásra, mert mindent ingyen kaptál,
– de ujjongani, hogy ingyen ekkora ajándékot kaptál…!”
(Ravasz László)
Ádám kérdezi: „Ismerjük ezt a dicsőséget? ………..”
Öröm néhány kijelentést idézni az Úr dicsőségével kapcsolatban:
Az Úr dicsőségnek visszatükröződése (fénye) a Fiú. (Zsidó 1:3/a)
Isten az evangélium által az Úr Jézus Krisztus dicsőségének elvételére (megszerzésére) hívta el népét. (2 Thessz. 2:14)
Aki Krisztussal együtt feltámadt, az odafelvalókat keresi, ahol Krisztus ül az Istennek jobbján. A fenti dolgokhoz ragaszkodik, nem a földiekhez, mert meghalt, és élete el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben. Mikor pedig Krisztus megjelenik, akkor vele együtt ő is megjelenik dicsőségben. (Kolossé 3:1-4)