„Azután parancsot adott Egyiptom királya a héber bábáknak – az egyiknek Sifrá, a másiknak Púá volt a neve –, és ezt mondta: Amikor a héber asszonyok szülésénél segédkeztek, figyeljétek a szülés lefolyását: ha fiú lesz, öljétek meg, ha leány, hagyjátok életben! De a bábák félték az Istent, és nem cselekedtek úgy, ahogyan Egyiptom királya meghagyta nekik, hanem életben hagyták a fiúgyermekeket.” (2Móz 1,15-17)

Jegyezzük meg ezt a két nevet: Sifrá és Púá. Egyszerű bábákról van szó, nem politikai vagy spirituális – vagy bármilyen – vezetőkről. Ez a két bába a bátorságával mégis védelmet és útmutatást jelentett Izráel népének egy rendkívül kritikus időszakban. Amikor munkájuk közben nem hajtották végre a világ akkor talán leghatalmasabb uralkodójának a parancsát, egy sokkal nagyobb hatalomnak nyitottak utat, és áldást hoztak népükre.

Ha azt gondoljuk, hogy bátrak vagyunk, mert időnként ki merjük mondani azt, ami szembemegy kultúránk ítéletével, gondoljuk meg, hogy ez a két bába nem pusztán a közvélemény ítéletét kockáztatta, hanem egy istenkirály kimondott akaratával szegültek szembe. A születés közbeni abortusz a történelemnek azon a pontján nem egyszerűen csak megengedett volt, hanem parancsba volt adva! A két bába mégis inkább a lelkiismeretére hallgatott, és a fáraó szándéka ellenében világra segítette a héber kisfiúkat. Miért? A szöveg szerint azért, mert jobban félték Istent, mint az uralkodót. A két bába istenfélelmén múlt, hogy a héber fiúk életben maradtak.

Sifrá és Púá tudták, hogy ezért őket felelősségre fogják vonni. De azt is tudták, hogy van egy magasabb hatalom, amelynek szintén el kell majd számolniuk, és az lesz a fontosabb elszámoltatás. Jézus mondta, hogy ne attól féljünk, aki a testet elpusztíthatja, hanem attól, aki a testet és a lelket egyaránt elpusztíthatja a gyehennában. Sifrá és Púá évezredekkel korábban ugyanígy gondolkodtak, és az emberek félelme helyett az Isten félelmét választották.

A bábák végül életben maradtak, és Isten jót tett velük (‎וַיֵּ֥יטֶב אֱלֹהִ֖ים). Sőt, istenfélelmük miatt az egész nép újabb és újabb gyermekkel áldatott meg. A bábák kockáztattak, és már rövid távon is nyertek. Ennek egy nagyon egyszerű, de mély tanulsága van számunkra. Amikor az emberektől félünk és a lelkiismeretünk ellen vétünk, könnyen lehet, hogy nem pusztán a végső elszámoltatásnál fogunk elvérezni, de az Isten közvetlen áldásaitól is megfosztjuk magunkat és a környezetünket. Éppen azt akadályozzuk meg, hogy Isten jót tegyen velünk. De ha a halálunk következne is az engedelmességből, nem az lenne akkor is a jobb választás?

„Urunk, köszönjük ennek a két egyszerű bábának a csodálatos példáját! Tegyél bennünket is istenfélőkké, mint Sifrát és Púát, hogy soha ne féljünk az emberektől!”