„Akkor ezt mondta Mózesnek az ÚR: Miért kiáltasz énhozzám? Szólj Izráel fiaihoz, hogy induljanak!” (2Móz 14,15)
Má-ticák éláj (מַה־תִּצְעַ֖ק אֵלָ֑י)? Miért kiáltasz hozzám? – kérdezi az ÚR. Furcsa pillanat, amikor Isten mondja a szolgájának, hogy ne imádkozzon többet. A meglepett Mózessel éppen ez történik. Az ÚR szól rá, hogy most már ne hozzá kiáltson, hanem Izráelhez, hogy induljanak el a tenger irányába.
Izráel szorult helyzetben van, hiszen egyik oldalról a Vörös-tenger, másik oldalról az egyiptomi hadsereg veszi őket körbe. A Vörös-tenger meg fog nyílni előttük, hogy száraz lábbal kelhessenek át rajta, de ezt Izráel még nem tapasztalja. Ilyen helyzetben mi lenne helyénvalóbb annál, hogy Istenhez kiáltsanak? Isten mégis azt mondja Mózesnek, hogy hagyják abba az imát és induljanak.
Sokszor halljuk, hogy nekünk mindig Istenre kell néznünk. De ha mindig Istenre nézünk, csak az egyik felét éljük meg az istenes életnek. Isten néha mögénk akar kerülni. Ő nem csak hív: küld is! Amikor küld, a feladatra kell néznünk, bízva abban, hogy ő velünk van. Ha ilyenkor Istenre nézünk, lehet, hogy hitetlenek és engedetlenek vagyunk. A hit miután látta Isten arcát, elindul Isten nevében, Isten erejével, és bátran cselekszik.
Az ora et labora kettős parancsának biblikus megvalósulása az, amikor helyes arányba kerül egymással a kiáltás és a cselekvés, a pihenés és a mozgás, a várakozás és az engedelmesség, a gyengeség és az erő, az imádkozás és az elindulás. Ha rosszak az arányok, Isten tőlünk is meg fogja kérdezni: Má-ticák éláj? Miért kiáltasz hozzám?
„Urunk, olyan sok arca van a hitetlenségnek és az engedetlenségnek! Támogass bennünket az engedelmesség lelkével! Tégy bátorrá és erőssé, hogy a nevedben elindulhassunk abba az irányba, amerre küldesz!”
Zsoltár 3.
„Mikor kiáltottam, meghallgattál engem, felbátorítottál engem, lelkemben erő támadt.”
Igehely: Zsoltárok 138:3
Hitem és látásom szerint van olyan szolgálati terület, ahol nem fog elhangzani az a felszólítás, mint amit Mózes a Vörös tenger partján kapott: „Miért kiáltasz énhozzám?” Ez pedig az imaszolgálat:
„A valóban özvegy és magára hagyatott asszony reménységét az Istenben veti, és foglalatos a könyörgésekben és imádságokban éjjel és nappal.” (1 Tim. 5:5)
és mivel felismerte feladatát, ami folyamatos tanulással, felkészítéssel jár, ez pedig szívét mély örömmel, békével és megelégedettséggel tölti be, ezért ezt szeretné folytatni az örökkévalóságon át, csatlakozva a mennyei lényekhez, akik:
„…… nem szűnnek meg nappal és éjjel ezt mondani: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, aki van és aki eljövendő,” (Jelenések 4:8)
Rég olvastam, valószínű, hogy pontatlan, sőt, nagyon hozzávetőleges az, ahogyan emlékszem, de a lényeget ez nem érinti. Tálán Spurgeon volt az, aki üzletemberek találkozóján, a közös imát szakította félbe, mikor a gazdagok közül valaki azért könyörgött, hogy Isten rendelje ki a rászorulóknak is a szükségest, a prédikátor valami olyat mondott hangosan, hogy ezért nem imádkozni kell, hanem zsebbe nyúlni.
Amúgy a kérdés igen komoly, ha úgy fogalmazok, hogy van-e ma is olyan, hogy valamiért, netán valakiért egyértelműen abba kell hagyni az imát? Hogyan értheti/hallhatja meg a mai ember, hogy Isten mire mondja, hogy ezt ne tovább, elég néked az én kegyelmem, vagy nem az ÚR útja, akarat, amiért buzgón könyörögsz? Más irányba indulj!
„Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt az ilyen hit? Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: „Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól”, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” (Jak 2:14-17)
„Hát nem az-e a böjt, amit kedvelek, hogy megnyitod a gonoszság bilincseit, megoldod az iga köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és minden igát széttörsz? Nem az-e, hogy az éhezőnek megszeged kenyeredet, és beviszed házadba a szegény bujdosókat; ha mezítelent látsz, felruházod, és nem zárkózol el saját testvéred elől. Akkor fölvirrad világosságod, mint a hajnal, és gyógyulásod gyorsan kivirágzik, igazságod előtted jár, és az ÚR dicsősége követ. Ha kiáltasz, az ÚR meghallgat, ha jajgatsz, ő azt mondja: Íme, itt vagyok! Ha eltávolítod a magad köréből az igát, ha nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz hamisságot, ha megosztod falatodat az éhezővel, és megelégíted az elepedt lelkűt, akkor fölragyog a sötétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél.” Esa 58:6-10