„És örült Jetró, hogy annyi jót cselekedett az ÚR Izráellel, amikor megmentette őket az egyiptomiak kezéből.” (2Móz 18,9)
Jetró fontos tanácsot adott vejének, Mózesnek. Azt ajánlotta, hogy ossza meg feladatait alkalmas emberekkel, és figyeljen a fontosabb döntésekre, mert ha szétaprózódik, az nem jó sem neki, sem a népnek. Mózes örömmel hallgatott Jetróra, bízott a tanácsában, aminek az is megalapozott, hogy Jetró pedig tudott örvendezni abban, amit Isten Mózes által tett.
Jetrót az indította Mózes felkeresésére, amit Isten tetteiről hallott, hogy hogyan hozta ki Isten Izráel népét Egyiptomból. Amikor találkoztak, Mózes leborult Jetró előtt, tisztelettel megcsókolta apósát, majd elbeszélt neki mindent, amit Egyiptomban és a Vörös-tengernél átéltek, és azt a sok nehézséget is, amit a pusztában kellett elszenvedniük, meg hogy hogyan gondoskodott róluk az Isten.
Jetró pedig örült a híreknek. Vájjihád (וַיִּ֣חַדְּ): örvendezett, ujjongott. Kifejezte belső örömét. Lelkesedett. Így örvendezett: „Áldott az ÚR, aki megmentett benneteket az egyiptomiak és a fáraó kezéből, aki megmentette a népet Egyiptom hatalmából! Most már tudom, hogy nagyobb az ÚR minden más istennél, és azért történt ez velük, mert kevélyek voltak.” Jetró még égő- és véresáldozatot is bemutatott Istennek.
Az após az örömével megerősítette veje szolgálatát, bátorította a szívét, mellé állt és felemelte őt. Az örvendezés mozzanata megelőzte a tanácsadást. Jetró öröme valódi volt, és feltételezhetjük, hogy ezután Mózes is örömmel hallgatott apósa tanácsaira. A gyorsan haladó járművet könnyebb kormányozni, mint az álló járművet. Jetró lendületet adott Mózesnek, és csak utána korrigálta a haladás irányát.
A bátorítás és az együtt örvendezés alapozta meg a tanács hitelességét. Van mit tanulnunk Jetrótól.
„Urunk, köszönjük, hogy Te is először mellénk álltál, és csak utána kezdtél korrigálni bennünket!”
„………………………………………………………………………….
„Urunk, köszönjük, hogy Te is először mellénk álltál, és csak utána kezdtél korrigálni bennünket!””
E föntebbi ima egy testvérnő imáját juttatja eszembe, aki elindulva a hit útján, majd járva azon, az egyik imaalkalmon az alábbit mondta az Úrnak:
„- Köszönöm Uram, hogy olyan állapotban fogadtál be, amilyenben voltam. Bár tudtam, bűnös vagyok, de annak mélységét csak most kezdem látni abban a „tükörben”, amit kegyelmes szeretettel elém helyezel. Amit abban látok, azzal korábban képtelen lettem volna szembesülni, elhordozni. Olyan mértékben engeded látom bűneim rútságát, amilyen mértékben képes vagyok hit által megragadni kegyelmed.”