„Megszentelem a kijelentés sátrát és az oltárt. Megszentelem Áront és fiait is, hogy papjaim legyenek. Izráel fiai között fogok lakni, és Istenük leszek. És megtudják, hogy én, az ÚR vagyok az Istenük, aki kihoztam őket Egyiptomból, hogy közöttük lakozzam én, az ÚR, az ő Istenük.” (2Móz 29,44-46)

Maga Isten választotta Izráel fiait a népéül, hogy Istenük legyen és közöttük lakjon. A szent Isten és a tisztátalan nép kapcsolatában azonban közbenjáróra és engesztelésre van szükség: ez ennek a fejezetnek is a legfőbb tanulsága. A főpap a közbenjáró, a kijelentés sátrához tartozó oltár pedig az engesztelés helye. Mindkettőnek szentnek kell lennie.

V’kiddásti (‎וְקִדַּשְׁתִּ֛י), azaz megszentelem, elkülönítem, felavatom. Isten mondja ezt Áronra és fiaira, meg a sátorra és az oltárra. Sem az oltár, sem a főpap nem lehet közönséges, pláne tisztátalan. Az oltárt véráldozatokkal kellett felszentelni: hét napon át egy-egy bikát engesztelésül, majd minden reggel és este egy-egy bárányt Istennek kedves tűzáldozatul. A főpap megszentelése számos elemből állt: öltözetből, bikaáldozatból, vérrel való megkenésből. A főpapnak elkülönítettnek kell lennie, hogy amikor Isten előtt közbenjár a nép bűneiért, ne legyen az oltárra vitt áldozata tisztátalan.

Szinte semmit nem értünk az evangéliumból, ha nem értjük ezeknek a mozzanatoknak a fontosságát. Maga Isten rendelte el az oltár és a főpap felszentelését (v’kiddásti), hogy népe között lakhasson. Maga Isten tanította népének, hogy a vele való kapcsolathoz engesztelésre van szükség. Maga Isten adta népének az oltárra az engesztelő áldozatot. Maga Isten rendelte Áront is fiait főpapnak Izráelben. És maga Isten lett végül emberré, hogy hibátlan, szent főpapunk legyen, és a saját vérét vigye a szentek szentjébe tökéletes engesztelésül.

A földi oltár és a tökéletlen főpap csak árnyéka volt az eljövendő valóságnak: megszentelésük Krisztus hibátlan áldozatára mutatott előre. „Krisztus pedig mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz, akkor Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.” (Zsid 9,11-14)

„Urunk, elmondhatatlanul mély hálára kötelez bennünket, hogy a tisztátalanságunk miatti szakadékot önmagad feláldozásával hidaltad át!”