Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (32) – A sodródás bűne

2021 júl. 21. | Divinity, Elmélkedések, Spiritualitás | 2 hozzászólás

Majd ezt kérdezte Mózes Árontól: Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen nagy vétekbe vitted őket?! Áron így felelt: Ne lobbanjon haragra az én uram! Magad is tudod, hogy milyen gonosz ez a nép. Ezt mondták nekem: Készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki kihozott bennünket Egyiptomból. Erre azt mondtam nekik: Akinek van aranya, szedje le magáról! Ők ide is adták nekem, én meg tűzbe dobtam, és ez a borjú lett belőle.” (2Móz 32,21-24)

Ahhoz, hogy a nép bálványimádóvá váljon és Isten ítélete alá kerüljön, Áronnak – a leendő főpapnak – elég volt akarattalanul sodródni az ő akaratukkal. A tragédiához csak annyi kellett, hogy Áron nem állt ellen gonosz törekvéseiknek. A meghatározó pillanatban ernyedt volt. Konfliktuskerülése miatt született az aranyborjú.

Döbbenetes a történet. Mózes fent van a hegyen, ahol Isten a saját ujjával ír a kőtáblákra (2Móz 31,18), mert szereti választott népét. A nép közben lent gyűjti az arany fülbevalókat, hogy pótistent csináljon magának. Fent a hegyen az egy igaz Isten, lent a völgyben az istenpótlék. Áron, a vezető, pedig sodródik.

Az előző fejezetben arról olvastunk, hogy Becalélt Isten lelke töltötte be, hogy isteni bölcsességgel és értelemmel készítse el a Szentsátor felszereléseit. Itt pedig Áron előveszi a vésőjét, és úgy dolgozik az aranyborjún, mint akiben nincs lélek, nincs akarat. Amikor Mózes végül a hegyről lejőve rákérdez, hogy mi történt, Áron így védekezik: ők ideadták, én tűzbe dobtam, és ez a borjú lett belőle. Értjük: megcsinálódott. Egyszer csak ott lett. Nem gondolkodtam, azt tettem, amit mondtak.

A történet talán legfontosabb tanulsága az, hogy a nagy vétkek elkövetéséhez sokszor elég, ha úszunk az árral. Máshogy fogalmazva: ha nem úszunk az árral szemben. Ha hagyjuk, hogy az ár sodorjon bennünket. Ha nem védjük magunkat a környező világ nyomásától. Ha nem gondolkodunk, nem értelmezünk, nem kérdezzük az Urat. Ha a békesség és a nyugalom iránti vágyunk felülírja bennünk az istenfélelmet. Ha erőtlenül ténfergünk.

Ez a fajta oktalanság Isten Lelkének a hiánya. Becalél a Rúah Adonáj által cselekedetett. Áron akaratát a világ lelke mozgatta, mert nem állt vele harcban Isten Lelke. Áron sodródott a korszellemmel. Döglött halként vitte őt az ár. Hagyta, hogy a dolgok történjenek vele. Erőtlenül, akarattalanul ütötte a fémet a vésőjével. Végül kinyitotta a szemét, és ott volt előtte a szobor.

Nem így kerül elénk is időnként egy átkozott borjú?

Urunk, tégy bennünket bölcsekké, éberekké, és erősekké, hogy ne oktalan állatok módjára hánykolódjunk a világban, hanem az igazsághoz ragaszkodva ellenállhassunk a korszellem csábításának és ravaszságának! Óvj meg bennünket a sodródás rettenetes bűnétől!

 

2 hozzászólás

  1. Márta

    Köszönöm, Ádám! Nagyon gondolatébresztő!

  2. István

    Áron maga személyesen készítette az aranyborjút (az ‘anti-Istent’), és az is döbbenetes, hogy ennek ellenére ő lett Isten kijelölt főpapja.
    (Bár az sem véletlen, hogy az Úr hosszú távon azért Melkizéd rendjére támaszkodott a papság kapcsán : )

    MIlyen jó, hogy van lehetőség kijönni a sodródásból, és természet feletti módon alkalmassá lehet válni az elhívás és a szent terv megvalósítására.

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK