Hitben való hajótörések csak látszólag történnek egyik napról a másikra. Maga a hajótörés persze gyorsan és drámai módon zajlik le, de rendszerint megelőzik rossz döntések, és számos egyéb összetevő, amelyek okait nehéz utólag kibogozni. Mint a repülőgép-szerencsétlenségeknél. Gyerekkoromban tátott szájjal néztem a megmeneküléssel végződő Airport filmeket, manapság inkább a tragédiákat utólag rekonstruáló Mayday dokumentumfilmeket nézem, de közös bennük, hogy vagy az okokból vezetik le a kibontakozó katasztrófát, vagy a bekövetkezett katasztrófától kutatják visszafelé az okokat. Az okok általában emberi hibák, mulasztások, természeti jelenségek, és nem várt események valamilyen elegye. A katasztrófának van története, és a történet kezdete lehet akár egy kispórolt csavar vagy valamilyen emberi gyarlóság is, amilyen a gőg, a hiúság vagy mondjuk a hanyagság. Pont mint a hajótöréseknél.
Valószínűleg ez a helyzet Richard B. Hays utolsó teológiai gesztusával is. Az idén január 3-án elhunyt újszövetséges teológus 2024-ben fiával együtt írt The Widening of God’s Mercy: Sexuality Within the Biblical Story című könyvében visszavonja a homoszexualitásról alkotott nézetét, és gyakorlatilag leteszi a voksát az LMBTQ-ideológia által képviselt új morális vízió mellett. Egyik utolsó előadásában bocsánatot kér az „LMBTQ-közösségtől”, amiért 1996-os The Moral Vision of the New Testament című sokak által hivatkozott könyvében azt írta, hogy „a homoszexuális kapcsolat Isten teremtett rendjének tragikus torzulása”, és hogy ezt a következtetést semmilyen exegetikai bűvészkedéssel nem lehet megkerülni. Hays az előadásban elmondja az okait annak, hogy miért változtatta meg a véleményét. A magyarázata számomra talán még megrázóbb, mint a változás ténye.
Az indoklásban az a megrázó, hogy egy újszövetséges teológus képes hivatása és élete végén teljesen lejönni az Újszövetség térképéről, és egész etikai vízióját valami máshoz igazítani. Hogy mi ez a valami más? Hays saját elmondása alapján egy új világosság, egy radikálisan új erkölcsi látomás, amely a növekvő befogadás irányába mutat. Az Újszövetség erkölcsi víziója talán elítéli a homoszexualitást, arra azonban több példát is látunk magában az Újszövetségben, hogy Isten hogyan ad új világosságot, új erkölcsi parancsot, amely a fokozatos befogadás irányába mutat. A mi korunkban Hays szerint csupán az történik, ami az apostolok idejében történt, amikor megértették, hogy a pogányok is Isten népe részévé válhatnak. Most ugyanezt értettük meg szerinte a szexuális kisebbségekkel kapcsolatban. Hays a fejlődési ívekre építő hermeneutikának (trajectory hermeneutics) egy radikális változatát képviseli, amelyben az erkölcsi mércét már nem a Szentírás, hanem a kultúra szolgáltatja. Nem véletlen, hogy az előadása elején kifejezetten hangsúlyozza, hogy az 1996-os könyve megírása idején Amerikában még nem volt legális a homoszexuális párkapcsolat.
Mi változott az 1996-os könyv óta? A kultúra és Hays személyes kapcsolatrendszere. A kultúra változása elfogadottá tette azt az élményt, hogy progresszív keresztény egyházakban gyakorló homoszexuális (és egyéb nyíltan felvállalt szexuális identitású és abból következő életmódot folytató) emberek minden további nélkül részt vegyenek a közös imádatban, szolgálatban, akár a lelkészi szolgálatban is, Hays pedig rácsodálkozott ezeknek az embereknek a hitére, és egyre képtelenebbnek érezte, hogy azok mellé álljon, akik a hagyományos morális vízió mentén gondolkodtak a szexualitásról. Ezeknek az élményeknek a fényében revideálta saját morális vízióját, és arra a következtetésre jutott, hogy korábbi érvei gyengébbek, a másik oldalon lévő érvek pedig erősebbek, mint gondolta. Teológusként mindig az volt a meggyőződése, hogy az ige csak testet öltve igaz, és most, amikor a testet öltött igét figyelte LMBTQ embertársaiban, az élmény felülírta korábbi exegézisét.
Miért nevezem ezt hajótörésnek a hitben? Vajon nem szükséges, hogy az ige emberekben öltsön testet? Vajon Isten nem mindenféle emberért küldte el a Fiát? Vajon nem fontos más hívők tapasztalata? Nem vezethet a tapasztalat új megértésre? Vajon nem igaz az, hogy az újszövetségi evangélium egyik célja az Isten népébe való befogadás? Vajon nem gyönyörű, ha egy ember akár élete végén is képes tanulni, új megértésre jutni, és korrigálni korábbi tévedéseit? De igen. Mindegyikre azt válaszolnám, hogy igen, így van, elvileg igaz és gyönyörű. Akkor mi a probléma? Több is van, és egyik sem triviális.
Az egyik probléma az, hogy az Újszövetségben a szexuális etika nem adiaphoron. Vagyis nem tartozik azok közé a kérdések közé, amelyekkel kapcsolatban közömbösek vagy megengedőek lehetnénk. A keresztények a kezdetektől vallották, hogy a hitben vannak legitim és illegitim különbözőségek, ez az alapja a valódi keresztény egységnek. Ebben a cikkemben öt okot sorolok fel azzal kapcsolatban, hogy a homoszexualitás kérdése miért nem adiaphoron, másképp fogalmazva miért illegitim eltérés a homoszexuális kapcsolatok helyeslése. Ebben a cikkemben pedig azt mutatom meg, hogy a szexuális tisztaság állandó elvárása az evangéliumból következő etikának, tehát az Útnak, ahogy a kereszténységet kezdetben nevezték. Igaza van az 1996-os Haysnek, amikor hangsúlyozza, hogy semmilyen exegetikai bűvészkedéssel nem tudjuk ezt megkerülni. Akkor viszont ebben a kérdésben ugyanúgy felmerül a súlyos tévtanítás lehetősége, mint az apostolok korában a körülmetélés (Gal 5,1-12) vagy épp a szexuális szabadosság kérdésében (Júd 3-4; 2Pt 2,1-22).
A 2024-es Hays valójában nem is exegetikai bűvészkedéssel akarja ezt megkerülni, hanem egyszerűen csak megkerüli. Ez a második probléma. Hays a 21. századi nyugati kultúra új etikai víziója kedvéért elhagyja az apostoli hagyományt. Fordított metanoiája a világhoz igazodik (vö. Róm 12,2). A mintázatot erre az apostoli hagyományban látja, hiszen szerinte az apostoli hagyomány az egyre tágabb befogadás irányába mutat. A mi korunk újabb kijelentést kapott, ezúttal a szexuális kisebbségek befogadásáról. Csakhogy az apostoli hagyomány abból indul ki, hogy a Fiú az Isten utolsó, mindenkire érvényes szava (Zsid 1,2), és aki az ő tanítását (Mt 28,20) tanítóként megváltoztatja (Mt 5,19), súlyos ítéletben részesül (Jak 3,1; Gal 1,8-9). A Fiú az evangélium szerint pedig éppen a paráznaság kapcsán mondta: „Ha a jobb szemed visz bűnre, vájd ki, és vesd el magadtól, mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, mint ha egész tested vettetik a gyehennára. Ha pedig jobb kezed visz bűnre, vágd le, és vesd el magadtól, mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, mint ha egész tested vettetik a gyehennára.” (Mt 5,29-30)
Hays azonban saját kora antropológiai nézőpontjából látja már ezt. Identitásokként kezeli a szexuális vágyakat, ezért az eltérő szexuális önazonosságot ahhoz hasonlítja, amilyen annak idején a pogányok befogadása volt Isten népébe. A hangzatos retorika mögött az látszik, hogy Hays magáévá tette az expresszív individualizmus modern nyugati filozófiáját, és az abból kisarjadó LMBTQ-ideológia antropológiai vízióját, és annak a fényében írja újra a keresztény etikát. Hogy ebben mekkora szerepe volt, hogy saját oktatási intézménye, a Duke Divinity School idővel az egyik hírhedten „woke” intézménnyé vált, és ugyanez elmondható Hays összes alma materéről, azt Hays tudná elmesélni. Hogy mekkora közösségi nyomás nehezedett rá abban a közegben, amely a teológiai és egyéb konzervatívokra elnyomóként tekint, azt viszont mi is könnyen el tudjuk képzelni. Az ún. „társadalmi kívánatosság” (social desirability) faktor épp Hays közegében, az akadémiai világban az egyik legerősebb. De a 2020-as évek partvidéki Amerikájában és annak progresszív elit egyetemein ez sokkal több is. A szexuális etikában való evangéliumi helytállás maga a kereszt botránya.
A „társadalmi kívánatosság” miatt sokan változtatták meg a meggyőződésüket az elmúlt évtizedekben. Mint a Pál idejében körülmetélkedésre buzdítók, hogy a Krisztus keresztje miatt ne üldözzék őket (vö. Gal 6,12). Nem csodálkoznék, ha Hays megfutamodása mögött is ott lenne az okok között ez a társadalmi megfelelési kényszer. Hays hajója talán ugyanazon a zátonyon tört ketté, mint Rachel Held Evans, Tony Campolo, Rob Bell, Brian McLaren, Steve Chalke, Jim Wallis, Jen Hatmaker, Walter Brueggeman és mások hajója. Bennük az a közös, hogy bár megismerték, hogy helytelen cselekedetekről van szó, amelyek Isten ítéletét hordozzák, mégis – ahogy Pál mondja – „egyetértenek azokkal, akik ilyeneket művelnek” (Róm 1,32). Azt állítják magukról, hogy bölcsek, „pedig bolonddá lettek” (Róm 1,22).
Ez azt jelenti, hogy Richard B. Hays nem üdvözült? Természetesen nem az én dolgom ezt eldönteni, Isten a végső bíránk. Egyedül kegyelemből, hit által, Krisztus érdeméért jutunk üdvösségre. Hays ugyanakkor Krisztus tanításának kardinális pontjait tagadta meg élete végén, és talán már korábban is. Nem ismerem a szívét, nem tudom, miért tette. Két dolog azonban tisztán látszik. Az egyik az, hogy Hays megnyilvánulása nagyon komoly károkat okoz Isten népének. Vannak ugyanis ilyen mondatok az Újszövetségben: „Mert üres, fellengzős szólamokat hangoztatva testi vágyaik kiélésére csábítják azokat, akik nemrégen szakadtak el a tévelygésben élőktől.” (2Pt 2,18) Meg ilyenek: „De voltak a nép körében hamis próféták is, mint ahogyan közöttetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak közétek becsempészni. Ezekkel megtagadják az Urat, aki őket megváltotta, így gyors pusztulást hoznak magukra.” (2Pt 2,1) Hays ijesztő közelségbe került ezekhez a mondatokhoz.
Az is tisztán látszik, hogy Hays utolsó gesztusa súlyos, sötét árnyékot vet a teológiai módszerére. Ennek fényében (vagy inkább árnyékában) érdemes óvatosabban és kritikusabban viszonyulnunk ezután ahhoz is, amit korábban írt, hiszen meglehet, ott rejtőzik az életművében az a meglazult csavar, emberi mulasztás vagy akár valami rosszabb is, ami a végén a katasztrófát előidézte. Nagyon sajnálom, hogy Hays így ment el, csalódást okoz, szívesebben írtam volna egészen másfajta nekrológot. Jó lenne tudni, hogy mint Eugene Peterson, végül fel tudott valahogy állni a botlásból, de sajnos minden jel az ellenkező irányba mutat. A teológiai híd, amit Hays életében épített, látványos volt, sok ponton precíz és erős is, de nem bírta el a mi korunk terhelését. Nekünk, akik itt maradtunk, stabilabb szerkezetre van szükségünk.
Kedves Ádám, köszönöm a cikket. Ezt az egy mondatot nem értem Petersonnal kapcsolatosan: „Jó lenne tudni, hogy mint Eugene Peterson, végül fel tudott valahogy állni a botlásból”.
Élete végéhez közeledve tett egy nagyon rossz nyilatkozatot, amit aztán korrigált. Egyik sem megnyugtató, de legalább volt korrekció.
Többek közt tt olvashatsz róla: https://www.baptistpress.com/resource-library/news/eugene-peterson-clarifies-comments-on-homosexuality/
Köszönöm Ádám, hogy foglalkozol a témával, megszokott alapossággal! Ami az én olvasatom, hogy nem alapvetően a Biblia hitelességét kérdőjelezük meg, ha átírjuk azt? Annyira egyszerű: „férfi és nő”-nek teremtette Isten az embert. Mi lenne, ha egyszerűen csak elfogadnánk? Mi lenne, ha e felé tendálnánk? Csak azért mert a Biblia mondja?
Köszönöm Ádám, hogy jó és hűséges „őrálló” vagy!
Nem tartozik szorosan ide, csak az első kommentelő kérdéséhez még: Eugene Peterson interjúja én úgy tudom egy telefonos interjú volt és A Burning in my Bones c. életrajzi könyvében a fia úgy rémlik írta is, hogy Petersonnak nem szabadott volna vállalni azt az interjút, mert mentálisan már nem volt olyan állapotban. Mindenesetre ő számomra 100% megtestesítette azt, amilyennek Isten szolgájának lennie kell, szóval ha nem is értettem volna egyet vele, nem tudtam volna másképp tekinteni rá, csak azért, mert ebben nagyot tévedett. Túl sok olyan pásztor létezik, aki tudja a teológiailag “helyes” választ, de nincs benne alázat vagy együttérzés vagy elég szeretet és ez legalább akkora gond, mint lmbtq témában tévedni.
Egy lelkiismeret miatti hajótörés után van még lehetősege az embernek hinni? Olyan esetben, amikor nem tudatosan, hosszasan, megfontolva ment valaki a jó lelkiismeret ellen, hanem hirtelen döntésből tett valamit nem teljesen nyugodtan afelől, hogy Krisztus ellen megy-e azzal vagy sem. Józanul próbálva gondolkozni és imádkozva, de mégsem teljesen nyugodt lelkiismerettel…
Mi a halálos bűn (1János 5:16)?
Pár verssel előtte viszont (13. vers) úgy látni, aki hisz, az tudhatja, hogy örök élete van. Létezik, hogy valakinek örök élete van, aztán mégsem érvényes már rá egy ponton? Vagy akinek igazi volt a hite, annak biztosan megmarad örökre az örök élete?
Nem veszhet el az Ő juhai közül senki (János 10:28) De annyi valaha hívőként élt ember letér az Útról! Mi a jele annak, hogy valaki biztosan az Ő juha, valóban megtért? Lehet ezt biztosan tudni?
Nagyon ügyesen megfogalmazott cikk ez. Kínosan ügyel arra, hogy ne lehessen hullagyalázással, kárörvendéssel megvádolni, ugyanakkor mégis furcsa, de inkább csak ízléstelen valakinek a halála után egy ilyen cikket lehozni. Ugyancsak igaz ez arra is, amit az üdvösségéről írsz. Gyorsan közlöd, hogy „nem a te dolgod eldönteni”, de azért minden kétséget kizáróan leírod, hogy üdvözülni azért nem üdvözült. Persze úgy, hogy ezzel ne lehessen vádolni.
Úgy tűnik, nektek, fundamentalistáknak csak addig számít az empátia, amíg a bajtársakkal szemben kell gyakorolni.
T. G.,
bár kissé figyelmetlen olvasat, köszönöm a dicséretet! Az némiképp lehangol, hogy szalonfundamentalistából ezúttal megint sima, fapados fundamentalista lettem, de igyekszem ezt a címkét is újra megszeretni.
Egyébként:
Hol kezdődik a fundamentalizmus?
Szabados azóta fundamentalista, amióta befogadták maguk közé
Komolyabbra fordítva. Számomra megrendítő, amikor egy nagy hatású ember átlép az örökkévalóságba és el kell számolnia az életművével és saját lelkével. Rendszeresen írok az ilyen pillanatokról, mind bajtársak, mind általam tisztelt szellemi ellenfelek esetében. Utóbbiak kapcsán itt van pl. Umberto Eco:
A Név rózsája
Lesznek még hasonló cikkek. Memento mori!
Lehet, hogy titokban, a háttérben Hays meleg volt és emiatt történt ami történt?
„Lehet, hogy titokban, ………………”
Jellemfejlődésemre átformáló erővel hat Jézus alábbi kinyilatkoztatása is:
„Mert nincs semmi elrejtett dolog, ami ki ne derülne: és semmi titok, ami ki ne tudódnék.” (Lukács 12:2)
Az előző versből kiderül, a rejtett és titkos dolgok mozgatórugója képmutatás is lehet. Hálás vagyok ezen ismeretért, mert így tudatosan akarok a világosságban járni, ahol ezek szégyen és fájdalom kíséretében lelepleződnek, amit megtisztítás követ:
„De ha a világosságban járunk, amint Ő a világosságban van: akkor közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. (1 János 1:7).
Tehát ez az úriember elkezdte érzékelni az lmbtq+ emberek hitét, és úgy gondolta, hogy akkor fogadjuk el őket. Mi van akkor a női lelkészekkel? Régebben nem tartottam ezt elfogadhatónak, de egyértelműen áldás van a többségen.
Hát, látod, nem jöhet minden mindig össze 🙂
Egy szalonfundamentalista írás úgy nézett volna ki, hogy méltatod/elismered Hays munkásságát, egyben kifejezed részvétedet a halála miatt, majd úgy mellékesen, egyetlen utolsó bejegyzésben megjegyzed, hogy sajnos hajótörést szenvedett a hitben.
Így ez túl direktre sikerült, úgyhogy ez nem „maradt a szalonban”, hanem egyenesen fundamentalista lett.
Majd legközelebb. Hajrá!
Igen, mert ilyet akartam írni.
Sosem értettem, hogy a fundamentalizmus miképpen lehet negatív jelző. Hiszen a a kereszténység lényege éppen a fundamentumban, Jézus Krisztusban van.
Ez egy stratégia, amit azok találtak ki, akik a történelmi keresztény hit alapvető igazságaiban már nem hisznek, de az egyházat szeretnék önmagukhoz igazítani, vagy legalább első körben helyet akarnak biztosítani abban saját heterodox nézeteiknek.
A stratégia lényege egyszerű és könnyen átlátható. Fontos eszköze a kultúránkban rendkívül negatív konnotációval bíró fundamentalista címke. Ezt a címkét egyrészt maga a fundamentalista mozgalom járatta le és tette vállalhatatlanná, másrészt az iszlám, egészen más okokból. Kiváló címke, ha olyanra aggatod, akit a szélre akarsz tolni. És ez itt a cél. A középről a szél felé tolni azokat, akik egyszerűen csak hisznek az alapvető igazságokban, amelyekben a keresztények mindig is hittek. Ha a közepet elmozdítod, új szél jön létre a másik oldalon is: a heterodoxia legitim irányzat lesz, mint az ortodoxia. Majd ha ügyes és kitartó vagy, az új szél (a heterodoxia) kerül középre, és a régi közép (az ortodoxia) többé már nem is lesz része a halmaznak.
Ezt a célt szolgálja a fundamentalistázás. Ezt a folyamatot vitték végbe számos nyugati felekezetben, ahol korábban Krisztus bűntől megtisztító evangéliumát hirdették, ma meg szivárványos zászló alatt masíroznak. Így lett pl. Monostori Tibor szemében (aki ma már nemcsak az ún. „melegházasságért” küzd, de nőnek is hiszi magát) még Karl Barth (!) is fundamentalista, mert hisz a nemek esszenciális valóságában. Így lettem én is fundamentalista a rólam készített videóiban. De ez pusztán egy hatásos posztmodern nyelvi játék, és ezt azok is jól tudják, akik a játékot űzik. Ismerjük, nem félünk tőle. Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.
Kedves T.G.!
Egyetlen esetben lenne némi (!) alapja az elvárásainak, ha Ádám nekrológot akart volna írni. Ennek nyomát sem lehet a posztban felismerni, teljesen máshol van a fókusz.
Bizonyos fokú direktségre meg szükség van, ha a rosszat el akarjuk választani a jótól. Szerintem egyáltalán nincs túlmérve.
Kedves Ádám!
Ez némiképp csúsztatás. A „fundamentalista” ugyanolyan semleges szó, mint mondjuk a „paraszt.” Az utóbbit is lehet pejoratív értelemben használni, de alapvetően nincs negatív jelentéstartalma. A „fundamentalista” egy ugyanilyen kifejezés, bár kár lenne tagadnom, hogy én negatív értelemben használtam – de ettől maga a fogalom még értéksemleges. Mást ugyanis nem lehet használni, mert az „evangelikál” nagyjából ugyanolyan kifejezés, mint az „evangélikus.” Nyilván a reformáció korában az „evangélikus” jelölte az „evangélium szerintit”, jelezve, hogy minden más (főképp a katolikus) nem az. Csakhogy az „evangelikál” és a „fundamentalista” gyakran összemosódik, mivel az evangelikál nem feltétlenül egyértelmű. Amerikában is rengeteg eltérő evangelikál irányzat létezik, arról nem is beszélve, hogy Magyarországon az evangelikál messze nem ugyanazt jelenti, mint Amerikában.
Amit írtál, az érdekes, de úgysem fogunk dűlőre jutni benne. Amiről te azt mondod, hogy „mindig is a történelmi keresztény hit alapvető része volt”, arról én mondjuk egyáltalán nem gondolom azt. Eleve egy meghatározhatatlan dolog. A tévedhetetlenség pl.: egy modernista fogalom, hiába is próbáljuk meg rávetíteni az egyházatyákra.
Egyébiránt meg én nem szeretnék kitolni senkit sehonnan. Az agresszív progresszíveket ugyanúgy nem csípem, pl.: Perintfalvit. Szerintem a progresszív keresztényeknek ugyanúgy van helye az egyházban, mint a fundamentalistáknak. Csak ne akarjon senki kitolni senkit sehonnan, és jól vagyunk.
Ádám, légyszi majd legyen a progresszív pápáról (Richard Rohr) is cikk, mert aggasztóan sok keresztény ismerősöm kezdte el hájpolni, amin kicsit ledöbbentem. Köszi előre is!
Kedves „Kevesebb Rohrt”!
Én magam is örülnék annak, ha Ádám megosztaná Rohrral kapcsolatos gondolatait. Addig, amíg ez nem történik meg, ajánlok egy írást: https://www.evangelikalcsoport.hu/2021/11/11/krisztus-a-minden-es-egyeb-zavaros-uzenetek-richard-rohr-tollabol/
Hmm. Monostori Tibor nőnek hiszi magát? Én erről most olvasok először. Nem akarom emberi méltóságában sérteni természetesen, de ez meglepett. Ha ez így van, akkor az eddig bejárt ív sajátos perspektívába helyezi a korábban kifejtett nézeteit.
T.G.,
evangéliumi keresztény vagyok. A Biblia tévedhetetlensége kapcsán ezt írtam, ezt gondolom: Mindig igazat mond a Biblia?
De bármit is gondolok erről a konkrét kérdésről, teljesen nyilvánvaló történelmi tény, hogy a tévedhetetlenség nem modernista találmány. Nem rávetítjük ezt az egyházatyákra, hanem ahogy még a fundamentalistának nehezen nevezhető katolikus Hans Küng is hangsúlyozta: „az egész középkorban a modernitásig Szent Ágoston ihletettséggel és tévedhetetlenséggel kapcsolatos hatása győzedelmeskedett”.
A kiváló és elismert John Woodbridge egyháztörténész Biblical Authority: A Critique of the Rogers/McKim Proposal c. monográfiájában konklúzív módon bizonyította, hogy az egész teológiatörténetben meghatározó nézet volt, hogy a Szentírás eredeti kéziratai tévedésektől mentesek. Az a tévedés, hogy a tévedhetetlenség a modernitás találmánya lenne.
De egyébként nekem ez a téma eszembe sem jutott, amikor a keresztény hit alapvető tanításaira utaltam.
Kedves András!
Nagyon köszönöm a linket, máris olvasom! Számomra teljesen érthetetlen, hogy cseppet sem progresszív ismerőseim hogyan tudtak ennyire “ráharapni” Rohrra, aki a kereszténységgel teljesen összeegyeztethetetlen, New Age (vagy inkább New Thought) tanokat terjeszt. Rendkívül veszélyesnek tartom. Alisa Childers amerikai apologétának volt egy rendkívül alapos podcast epizódja, amelyben egy meghívott vendég 3 órán át boncolta és cáfolta az Ige alapján Rohr tanításait…tanulságos volt.
wkm,
elnézést, valamiért spamként kezelte a hozzászólásodat a rendszer, most vettem észre, ezért nem jelent meg eddig. Egyébként köszönöm! Valóban nem nekrológot akartam írni. Az a meghökkentő gesztus érdekelt, amit Hays a halála előtt tett. Az, amit utolsó mozdulatával ránk hagyott. Ha valaki a halála előtt tűzbe dobja egész életművét, az emberek jogosan az életműről, a tűzbe dobásról, és az utóbbi okairól fognak beszélni. Hiszen ő maga akarta, hogy erről beszéljenek. Ez a helyzet Hays utolsó gesztusával is.
Azért Hays elég sokban járult hozzá a teológia tudományához a módszertanával és meglátásaival. Pusztán azért, mert egyetlen kérdésben élete végén megváltoztatta a véleményét, még nem „dobta tűzre az életművét.” De ebből persze jól látszik, hogy Ádám mit tart a kereszténység lényegének.
A kereszténység egyik lényege a szexuális tisztaság. Ha valaki kérdezné…😉
Ez csak féligazság. A szexualitás valóban egy fontos része a kereszténységnek, azonban nem az egyik lényeges része. Jézus nem véletlenül mondja, hogy a paráznák hamarabb jutnak be a mennyek országába, mint az önelégült farizeusok.
A kereszténység lényege kinyilatkoztatás
Mi van a hitünk középpontjában?
Középpontban a szexuális tisztaság?
Csak rá kell nézni a fényképre! Ez egy megroppant, megtört, magyarázkodni próbáló, szerencsétlen ember. Nem volt képes ellenállni a progresszivista, LMBTQ nyomásnak, és feladta, megtagadta, a divathoz idomította a maga addig vallott keresztény hitét…
Megroppant, megtört, magyarázkodni próbáló, szerencsétlen ember?
Meg kell keresni a youtube-on, ott a link a cikk közepén. Van mellé egy interjú is. Pontosan ilyen egy valódi Krisztus-hívő, gondolkodó, bölcs ember. Nem azokra kell hallgatni, akik a könyveinek csak kiválasztott fejezeteit olvasták, idézték, forgatták bunkósbotként. Élmény hallgatni a csávót.