A Tűzfal podcast harmincötödik részében Richard Wurmbrand Marx és Sátán c. könyvéről beszélgetünk. Wurmbrand szerint Karl Marx és a marxizmus szoros kapcsolatba hozható a sátánizmussal. „Még a világi gondolkodásúak is megborzonganának, ha bebizonyosodna, hogy a marxizmus kezdeményezői és képviselői titokban sátánimádók voltak…” – írja. Igen, mi is megborzongtunk Wurmbrand meghökkentő felvetésétől, és ebben az epizódban azt beszéljük át, hogy vannak-e erre hihető bizonyítékok. A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján, vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcasten is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!
Kedves Ádám!
Mindig is nagyon tiszteltelek, és szívesen olvastam ezt a blogot. Nem csak a mélyen átélt és komoly intellektuális szinten védelmezett keresztény hitedet tiszteltem, hanem azt is, hogy a veled ellentétes álláspontokat sem tudatlanul és tiszteletlenül, hanem tiszteletteljesen és hozzáértően elemezted-kritizáltad.
Ez a videó azonban sajnos kivételt képez ez alól. Papírral-tollal a kezemben néztem végig a műsorotokat. Megdöbbentem és elszomorodtam. Elszomorodtam azon, hogy értelmiségieket a világnézeti ellentét és ellenszenv ilyen mértékű ferdítésekre, a tények meghamisítására ragadtatott.
Azt hiszem, hogy érdemtelenül, de Marx és a marxizmus egyik szakértőjeként tartanak számon Magyarországon. (Szakfolyóiratokban: Magyar Filozófiai Szemle, BUKSZ, Múltunk, Századvég, Eszmélet tucatnyi tanulmányom jelent meg eddig Marxról és a marxizmusról.). Ezért kell hát, hogy megszólaljak.
Előre kell bocsájtanom: a kritikám nem Wurmbrand úr személyének szól. Wurmbrandot tisztelet illeti meg azért, mert a kommunista diktatúra börtönében, kínzások közepette hű maradt a hitéhez, és megbocsájtott a kínzóinak. Az, hogy kiszabadulva nem tudott tárgyilagos lenni a marxizmussal kapcsolatban – igazán nem hánytorgatható fel neki. Hogyha engem a spanyol inkvízíció börtönében tartanának és kínoznának tizennégy évig, akkor
én sem tudnék azon gondolkozni, hogy ugye más a spanyol inkvizíció és más a római katolicizmus, és más a katolicizmus és más a kereszténység.
Ellenben az itt elhangzottak (amikből nem tudom mennyi az, ami Wurmbrandtól, és mennyi az, ami a ti kutfőtökből származik), súlyos tévedéseket és torzításokat tartalmaznak.
Végigmegyek a videó hamis (jobb esetben: megalapozatlan) állításain.
1. Azt állítjátok, hogy Marx Károly valamikor hívő keresztény volt, és idéztek a dolgozatból („A hívők uniója Krisztussal”). Németországban akkor kötelező vallásoktatás volt minden iskolában, nyilvánvalóan az ifjú Marx az iskola elvárásaihoz alkalmazkodott, amikor ezt a dolgozatot megírta. Egy kikeresztelkedett zsidó ügyvéd fiaként, kezdettől liberális körökben mozogva aligha lehetett keresztény hite Marxnak. Engelssel ellentétben soha nem is állította ezt magáról.
2. Felidézitek, hogy Marx szívtelenül, érzések nélkül reagálta le édesanyja halálát. Az anyjával valóban rossz volt a kapcsolata Marxnak, azonban kiterjesztitek ezt az apával való kapcsolatra is. Ellentmond ennek az, hogy Marx lelkes levélben számolt be édesapjának filozófiai tanulmányairól (19 évesen) és hogy haláláig magánál hordta Heinrich Marx egy arcképét.
3. Azzal kapcsolatban, hogy Helen Demuth (Marxék házvezetőnője) gyermekének Marx lett volna az apja, viták folynak. Maximilien Rubel például, korunk legkomolyabb Marx-szakértőinek egyike például ezt tagadja.
4. Lehetséges, hogy Marx ezt a históriát bevallotta a lányának. Ádám szerint azonban erre Marx „mindkét lánya” öngyilkos lett, a férjével együtt, rituális módon, csak az egyik férj, Eleanoré, visszalépett.
Vajon hogyha ez így lett volna, akkor miért várt az öngyilkossággal Eleanor 1898-ig, és Laura Lafargue és a férje Paul Lafargue 1911-ig? Eleanor egyébként a férje hűtlensége miatt lett öngyilkos 1898-ban, halálának semmi köze nem volt ahhoz, amiről Ádám beszél. A Lafargue-házaspár valóban közös öngyilkosságot követett el, de hogyha Marx valamilyen „vétke” miatt tették volna ezt, akkor nem azt írták volna a búcsúlevelükben, hogy azért halnak meg, mert
nem tudják tovább szolgálni a mozgalmat, és éljen az Internacionálé! Végül pedig Marxnak volt egy harmadik lánya is, Jenny Longuet, aki viszont nem lett öngyilkos, hanem hólyagrákban halt meg, még Marx életében.
4. Bakunyinnal kapcsolatban illett volna megemlíteni azt, hogy nem Marx „elvtársa”, hanem ellenfele, anarchista kritikusa volt, akinek az intrikái miatt az I. Internacionálé kettészakadt… MIndketten a legsértőbb, legkritikusabb hangnemben írtak a másikról.
5. Az osztrák titkosszolgálatnak pénzért átadott információ hol van dokumentálva? Hogyha bármilyen kapcsolata lett volna Marxnak az osztrák titkosszolgálattal, akkor azt a marxizmus ausztriai (keresztényszocialista és marginalista közgazdász) ellenfelei már réges-régen elhíresztelték volna.
6. Ugyanez a helyzet a brit belügyminiszternek átadott névsorral. Ez a vád, hogy Marxból még a kommunista „betyárbecsület” is hiányzott, mert ugye a saját elvtársait is lebuktatta – még értelmetlen is! Ugyanis az I. Internacionálé Angliában LEGÁLIS szervezet volt, amelynek az alakuló ülésén egy egyetemi történész professzor elnökölt. Mi értelme lett volna a benne résztvevőket „lebuktatni”?
7. Állításotok szerint Marxot a fia 1854-ben „Kedves ördögömnek” titulálta egy levélben. Tegyük fel, hogy ez igaz. Amit elfelejtetek megemlíteni az a következő: Edgar Marx akkor egy hétéves kisfiú volt,(a következő évben meg is halt). Nem hiszem, hogy az, hogy egy hétéves gyerek a levelében minek szólítja az apukáját, bármilyen relevanciával bír az apja jellemére nézve.
8. Azt állítjátok, hogy Marx „fekete öves antiszemita” volt. Hogyha Marx antiszemita volt, akkor Hess, aki mindig büszkén vállalta a saját zsidóságát, olyannyira, hogy a hatvanas években tüntetően Moritzról Mosesre változtatta a nevét, miért nem vetette soha ezt Marx szemére? (Volt bajuk pedig egymással elég: egyebek között Engels elcsábította egy közös úton Hess feleségét – a nő azt állította, hogy erőszak történt..). Egyáltalában egy antiszemitáról hogyan írhatta volna az önérzetes zsidó Hess, a cionizmus előfutára már 1842-ben: ” “Ő a legnagyobb, talán az egyetlen ma élő igazi filozófus – Doktor Marx – ez a neve az én bálványomnak, – még nagyon fiatal ember (legjobb esetben huszonnégy éves), és ő fogja a végső csapást mérni a középkori vallásra és politikára. A filozófiai mélységet a legcsipősebb szellemességel kombinálja: képzeld el Rousseaut, Voltairet, Holbachot, Lessinget, Heinét és Hegelt – nem valahogy egymás mellé dobálva, hanem egyetlen személyiségbe összeolvasztva – és megkapod doktor Marxot. ”
9. Az oroszokról és általában a szláv népekről szóló lekicsinylő, őket elmaradottnak tartó megjegyzéseket Marx valóban leírta. De ha komolyan, és élete végéig ez lett volna a felfogása, ha valóban olyan reménytelenül elmaradott népnek tartotta volna az oroszokat, akkor hogyan írhatta élete alkonyán 1881-ben Vera Zaszulicsnak, hogy az orosz társadalom, a földközösségre támaszkodva megkerülheti a nyugati típusú kapitalista fejlődést – és eljuthat a szocializmusba (persze csak akkor, hogyha Nyugatról egy sikeres nyugati szocialista forradalom esetén megfelelő technikai-gazdasági segítséget kap).? (Ráadásul pontosan azért írta ezt, mert Zaszulics tudakolta a véleményét arról, hogy oroszországi követői azt gondolják: Oroszországnak elmaradottsága miatt végig kell mennie a nyugati típusú tőkés fejlődésen).
9. A rabszolgaságot szerintetek Marx egyáltalában nem ítélte el – sőt gazdaságilag hasznosnak tartotta. Az I. Internacionálé azonnal gratulált Abraham Lincolnnak elnökké választásához 1864-ben, Marx végig az északiaknak szurkolva követte nyomon az amerikai polgárháborút, a rabszolgaságról pedig azt írta a Grundrissében: „A felismerés, hogy a termékek saját termékei, és a megítélés, hogy a megvalósítása feltételeitől való elválasztottság méltatlan, kényszerű -ez roppant erejű tudat, maga a tőkén nyugvó termelési mód terméke, s annyira a tőke végítéletének lélekharangja, ahogy a rabszolgának azzal a tudatával, hogy ő nem lehet egy harmadiknak a tulajdona, azzal a tudatával, hogy ő személy, a rabszolgaság már csak mesterségesen tengeti tovább létezését és nem maradhat fenn többé a termelés bázisaként.” Figyeljétek meg, hogy a rabszolga (és a modern bér-rabszolga, a proletár) állapotát Marx nem egyszerűen történelmileg meghaladottnak, hanem „méltatlannak és kényszerűnek”, MORÁLISAN elfogadhatatlannak nevezi itt.
10. Az, hogy Marx sznob volt, lekezelte, lenézte az egyszerű proletárokat (és a soraikból kikerült szocialistákat) egy régi legenda, ennek a legendának azonban az alapjai több mint kétségesek. Ezzel kapcsolatban olvassátok el Francis Wheen szövegét itt (az – egyáltalán NEM marxista Wheen Marx- életrajza magyarul is megjelent): https://www.marxists.org/subject/marxmyths/francis-wheen/article.htm.
Wheen itt megfelelő kritikában részesíti az Ádám által idézett Paynet.
11. Az ifjúkori költemények, és dráma (Oulanem), amelyekre hivatkozva Marx diabolikus karakterét igazolni akarjátok – egy kamasz szellemi termékei (ahogyan az érettségi dolgozat, és a Krisztus és a hívők uniójáról szóló szöveg is). Marx ezeket a költeményeket túlnyomórészt elégette, és soha életében nem emlegette őket.
Körülbelül olyan eljárás ezek alapján megítélni őt, mintha nekem – amikor én most, felnőtt emberként nem szeretem a pornót, és érvelek a pornó ellen, most a szememre vetnétek, hogy középiskolás koromban helyeseltem azt, hogy Khomeini hívei felgyújtják a teheráni diszkókat és a mozikat. (A magyartanárom nyugodt maradt, és annyit mondott: „a Miki szélsőséges”.)
12. Ezek után jön a legbizarrabb: Bolyki úgy idézi a Szent Családból ezeket a sorokat: „Úgy szerette a kritika a tömeget, hogy elküldte az ő egyszülött fiát, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem kritikai élete legyen. A kritika tömeggé válik és köztünk lakozik és mi látjuk dicsőségét, mint az Atya egyszülött Fiának dicsőségét” .- mint Marx saját álláspontját. Vagyis szerinte Marx a János-evangélium Istenről és Jézus Krisztusról szóló sorait parafrazálja és vonatkoztatja a „kritikára”.
Bolyki azt képzeli, hogy Marx a saját társadalom- és valláskritikáját képzeli Istennek és önmagát Krisztusnak, akiben a kritika „megtestesült”. Mert hiszen ugye Marx egy sátáni „új vallást” akart a kereszténység helyére állítani. Holott, ha csak egyszer átolvasta volna a Szent Családot, akkor látná: „a kritika” és a „kritikai kritika” nem Marxot, hanem Marx ELLENFELÉT, Bruno Bauert, és társait jelenti, akik önmagukat, és a „szellemet” „minden létező” (a vallás, a társadalom, az állam, a tömeg) kritikusainak tekintették, és azt képzelték, hogy eszmei kritikájuk megsemmisítheti ezeknek a dolgoknak a létezését. Marx evangélium-parafrázisa PARÓDIA, Bruno Bauer és irányzata önimádatának, és öntetszelgésének a paródiája. Mivel Bauer teológusból lett a kereszténység dühödt ellenfelévé, ezért használ Marx teológiai nyelvezetet. (Más kérdés persze, hogy tekintettel lehetett volna a keresztények érzékenységére, és nem használja így fel az evangélium szövegét. )
13. A sztálini rendszer halálos áldozataival kapcsolatban Ádám a húszmilliót mintegy alsó értéknek tekinti, és megkockáztatja a 65 milliós számot is! Valójában a 20 millió a Conquest és más antikommunista történészek által megadott szám, a szovjet archivumok a rendszerváltás után történt megnyitása óta számos történész sokkal alacsonyabb értékeket fogalmaz meg. Timothy D. Snyder például 6 millió meggyilkolt és további 3 millió a felelőtlenség, a szörnyű körülmények következtében elpusztult áldozatról beszél a sztálini rendszerben. Lásd: https://en.wikipedia.org/wiki/Excess_mortality_in_the_Soviet_Union_under_Joseph_Stalin
14. Emlegetitek az orosz birodalmi eszmét, amely bizonyosan jelen volt Sztálin gondolatvilágában – Leninnél azonban még bizonyosan nem: magát Sztálint „nagyorosz fogdmegnek” titulálta, ellenezve annak „oroszosító” politikáját.
15. Előkerül a Párizsi Kommün és az általa gyakorolt terror. A Párizsi Kommünnek voltak terrorisztikus intézkedései (például megölték a túszként fogvatartott Darboy hercegérseket). De a Párizsi Kommün nem marxista, hanem republikánus-jakobinus és nacionalista lázadás volt, a poroszok és a velük paktáló – royalista többségű – versaillesi nemzetgyűlés ellen. A Kommün szocialisztikus intézkedései nem a szocializmus megvalósítását, hanem a szükségállapotban a termelés megszervezését szolgálták. Marx utólag „sajátította ki” magának a Kommün eszmei örökségét.
16. A beszélgetésben a Kommunista Kiáltvány a forradalmi terror kézikönyveként jelenik meg. A Kommunista Kiáltvány szerint a hatalomra jutott proletariátusnak bizonyos – országról-országra különböző – rendszabályokkal kell átvezetnie a társadalmat a kapitalizmusból a szocializmusba. Ezek között a rendszabályok között szerepel az általános munkakötezettség, a hitel centralizálása, az állami üzemek számának szaporítása, a nevelés egyesítése a termeléssel – a szocializmus ellenfeleiről annyi van: „az összes emigránsok és lázadók vagyonának elkobzása” (4. pont).. Szó sincs az osztályellenség elnyomásáról, cenzúráról, a szabadságjogok korlátozásáról – végképp nincs szó az osztályellenség fizikai megsemmisítéséről, amivel ti vádoljátok Marxot.
17. Végül oda konkludáltok, hogy a marxizmus új vallást akart teremteni. Idézitek Hess kitételeit. Csakhogy amíg Hess valóban vallásos hevülettel és egy kvázi-vallásos filozófiával hirdette a kommunizmust („kommunista rabbinak” nevezték egyesek), addig ettől a fajta „vallásos” szocializmustól, (ahogy ők nevezték gúnyosan: az „igazi szocializmustól”) a marxizmus klasszikusai mindig elhatárolódtak. Mindig hangsúlyozták: az ő szocializmusuk tudományos, a történelem, a társadalom és a gazdaság törvényeinek feltárásán alapszik, nem „új világot” hirdetnek, amely a „régi romjain” megszületik, hanem azt mutatják meg, hogy most, ez a társadalom milyen irányban fejlődik, a maga belső társadalmi-gazdasági törvényszerűségei szerint.
Marx világosan megírja a Grundrissé-ben, hogy ha nem találjuk meg a társadalomban úgy, ahogy most létezik egy osztálynélküli társadalom feltételeit, termelési és érintkezési viszonyait, akkor „Minden robbantási kísérlet donquijoteség lenne”.
Ez mind nem azt jelenti, hogy a marxizmusnak ne lennének veszedelmes, erkölcsileg kétes , vagy tudományosan téves tanításai, nem azt jelenti, hogy a „rossz” alkalmazók a „jó” Marxot valamiképpen elrontották. Nem azt jelenti, hogy Marx ne volna felelős (legalább részben) a nevében elkövetett embertelenségekért… De ez a beállítás, amit ti itt kifejtettetek, mélységesen hamis és igazságtalan.
Ha reális képet akartok alkotni a marxizmusról, akkor figyelmetekbe ajánlom ezt a nekrológot. Pares Csattopadhjájról szól. Csattopadhjaj kanadai közgazdász volt, tavaly előtt ment el, 96 éves korában. Egész életét Marx szocializmus-fogalma kutatásának és a szovjet rendszer marxista alapú bírálatának szentelte: https://countercurrents.org/2023/03/adieu-paresh-chattopadhyay/
Bántó szándék nélkül írom. Vajon van-e meddőbb tevékenység annál minthogy valaki az egész életét Marx szocializmus-fogalma kutatásának szenteli? Másképp fogalmazva: Ki az az ember aki méltó arra, hogy halála után az egész életünket neki szenteljük?
Ne aprózzuk el magunkat, hanem csak olyat kövessünk aki méltó rá. Jézust kövessük aki ” a halhatatlanság egyetlen birtokosa, aki megközelíthetetlen fényben lakik; akit az emberek közül senki sem látott, és nem is képes látni: Övé a tisztelet és az uralom örökké! ” 1Tim 6:16
Kedves Fernando! Azzal az érdekes dologgal találkozom, amikor a kultúrát tanulmányozom, hogy azok az emberek, akik sokáig élnek, mindig azok, akik találnak valami „nagy ügyet”, amelyet szolgálni tudnak, amellyel foglalkozni tudnak. Akiket „éltet valami”! Csattópadhjáj nyilván azért élt olyan sokáig, 96 évig, mert izgalmasnak, értelmesnek, fontosnak találta Marxot, és kutatta meg értelmezte. Egykorvolt Dózsa György úti lakásomnál, a házfalon egy emléktábla van, egy Szilárd Klára nevű hölgyé, aki szintén 96 évig élt, szobrász és festő volt, neki a művészet adta meg az élet értelmét, azért élt olyan soká. XIII. kerületi volt otthonom közelében Sík Olga emléktáblája van, aki a zenészeket, énekeseket oktatta, ő is 96 évig élt…Szóval mindenki másban találja, találhatja meg az élet értelmét, és az meghosszabbítja, meghosszabbíthatja az életét… Szívből kívánom neked, hogy te, aki Jézus Krisztus követésében találtad meg a magad életének az értelmét, szintén éld meg ezt a szép hosszú életkort… De ne gondold, hogy mások, akik másban találják meg, „meddő” életet folytatnak…
Még annyit szeretnék hozzáfűzni a videóhoz, hogy nem a megfelelő kontextusba helyezitek Marx „istentelenségét”, Isten elleni lázadását. Marx a Szent Szövetség Európájában nőtt fel, amikor a keresztény vallás egyértelműen a „régi rend” visszaállítására, a Nagy Francia Forradalom eszméinek megfojtására irányuló eszmei-politikai törekvéseket jelentette. Abban, ahogy Marx a keresztény vallást appercipiálta, a kereszténységnek ez az akkori politikai szerepe, nem pedig a kereszténység voltaképpeni vallási tartalma dominált. Különösen igaz volt ez Poroszországban (Marx a porosz fennhatóság alatt álló Trierben született, ahol a trieriek számára különösen fájdalmas volt a porosz elnyomás, mert ők már előtte tizenöt éven át a liberális jogelvekhez, a Code Napoleonhoz igazodó francia állam fennhatósága alatt voltak, és mert számukra ez más vallású – protestáns – hatalomnak való alávetettséget jelentett. ) Jól mutatja ezt, hogy amikor Marx megházasodott, akkor a felesége „junker” családját, anyósát és sógorát úgy emlegeti: „Mindkét úrnak, az éginek és a berlininek is buzgó hívei”. A porosz evangélikus egyházra, amelyet egy katolikus szerző, Görres úgy emlegetett: „A porosz király házikápolnája”, ez különösen igaz volt… fel sem merült az, hogy a vallás más is lehetne, mint az abszolutisztikus állam legitimálója és szolgája… Hegel államelmélete ráadásul úgy ábrázolta a protestáns kereszténységet, mint amely az általa elképzelt „megjavított-racionalizált” rendi-monarchikus állam egyik pillére. A baloldali hegeliánusok és Marx „istenellenes” kirohanásainak a megítélésében a vallásnak ezt a szerepét is figyelembe kell vennünk.
Kedves Miklós,
köszönöm a jó kívánságot!
Tisztelettel,
Fernando
Kedves Miklós!
Köszönöm, hogy részletesen kommentáltad a beszélgetésünket. Engedd meg, hogy én is részletesen válaszoljak. Előzetesen és általánosságban két dolgot hadd mondjak. Az egyik az, hogy ebben a beszélgetésben felvállaltan Richard Wurmbrand Marx-képét mutattuk be, őrá támaszkodtunk, kiegészítve azzal, hogy úgy látjuk (én legalábbis úgy látom), az általa megrajzolt Marx-kép fontos pontokon egyezik Robert Payne, Paul Kengor, Paul Johnson és más kutatók Marx-képével. Marxista kutatók számára Marxnak ezek a megnyilvánulásai talán kevésbé fontosak, időnként akár még rejtve is maradnak, ezeknek az életrajzíróknak viszont valamiért kiemelten fontosak ezek a részletek. A másik az, hogy nekem is nagyon nehéz semlegesen viszonyulnom olyan történelmi személyiségekhez, akiknek az eszmerendszere sok-sok millió ember erőszakos halálához vezetett. Elismerem, hogy Marx kapcsán is van bennem negatív elfogultság.
1. Azt állítjátok, hogy Marx Károly valamikor hívő keresztény volt, és idéztek a dolgozatból („A hívők uniója Krisztussal”). Németországban akkor kötelező vallásoktatás volt minden iskolában, nyilvánvalóan az ifjú Marx az iskola elvárásaihoz alkalmazkodott, amikor ezt a dolgozatot megírta. Egy kikeresztelkedett zsidó ügyvéd fiaként, kezdettől liberális körökben mozogva aligha lehetett keresztény hite Marxnak. Engelssel ellentétben soha nem is állította ezt magáról.
Egyetértek, hogy Marx a szó valódi értelmében nem volt keresztény, ez számomra is nyilvánvaló. A beszélgetésben csupán arra utaltunk, hogy a dolgozatában keresztény meggyőződéseket fejteget, mégpedig nagyon megindító módon és teológiailag is helytálló szavakkal. Pár mondat ezekből el is hangzik idézetként.
2. Felidézitek, hogy Marx szívtelenül, érzések nélkül reagálta le édesanyja halálát. Az anyjával valóban rossz volt a kapcsolata Marxnak, azonban kiterjesztitek ezt az apával való kapcsolatra is. Ellentmond ennek az, hogy Marx lelkes levélben számolt be édesapjának filozófiai tanulmányairól (19 évesen) és hogy haláláig magánál hordta Heinrich Marx egy arcképét.
Elfogadom, hogy ambivalens volt az apjával a kapcsolata. Azonban konkrét tények szólnak amellett, hogy mind az apja részéről, mind az ő részéről kialakult egy mély bizalmatlanság a másik felé, és Karl végül nem ment el az apja temetésére.
3. Azzal kapcsolatban, hogy Helen Demuth (Marxék házvezetőnője) gyermekének Marx lett volna az apja, viták folynak. Maximilien Rubel például, korunk legkomolyabb Marx-szakértőinek egyike például ezt tagadja.
Robert Payne hosszasan ír erről, és még azt sem zárja ki, hogy Marx megerőszakolta Helen Demuthot. Kengor is lehetségesnek tartja ezt. Payne ezt írja:
„It was at this moment in the summer of 1851 that he received the blow that he had been long expecting. On June 23 Helene Demuth gave birth to his child in the small and cluttered apartment in Dean Street. There was no possible way to conceal the birth from Jenny. She knew only too well what was happening, and although sworn to secrecy, she could not prevent herself from mentioning in her memoirs that there occurred during the early summer “an event which I shall not dwell upon further, although it brought about a great increase in our private and public sorrows.” This was the birth of Henry Frederick Demuth.
The private sorrow endured for the rest of Jenny’s life; the public sorrow was short-lived, for only their closest friends came to learn of the birth, and they could be trusted. The existence of the child was carefully concealed and innumerable stratagems were employed to prevent its being known. Inevitably there were rumors. The German revolutionaries heard about it, and made inquiries, only to meet Marx’s categorical denials. At intervals the rumor would be revived, only to die a natural death. For the rest of his life Marx was to be haunted by the thought that at any moment one of his enemies would make a public statement about his bastard son.”
4. Lehetséges, hogy Marx ezt a históriát bevallotta a lányának. Ádám szerint azonban erre Marx „mindkét lánya” öngyilkos lett, a férjével együtt, rituális módon, csak az egyik férj, Eleanoré, visszalépett.
Vajon hogyha ez így lett volna, akkor miért várt az öngyilkossággal Eleanor 1898-ig, és Laura Lafargue és a férje Paul Lafargue 1911-ig? Eleanor egyébként a férje hűtlensége miatt lett öngyilkos 1898-ban, halálának semmi köze nem volt ahhoz, amiről Ádám beszél. A Lafargue-házaspár valóban közös öngyilkosságot követett el, de hogyha Marx valamilyen „vétke” miatt tették volna ezt, akkor nem azt írták volna a búcsúlevelükben, hogy azért halnak meg, mert nem tudják tovább szolgálni a mozgalmat, és éljen az Internacionálé! Végül pedig Marxnak volt egy harmadik lánya is, Jenny Longuet, aki viszont nem lett öngyilkos, hanem hólyagrákban halt meg, még Marx életében.”
Valóban rosszul mondtam: nem Marx, hanem Engels vallotta be a halálos ágyán, hogy Marx a valódi apa, Wurmbrand szerint ez vezetett Eleanor öngyilkosságához. Rosszul emlékeztem erre a részletre, köszönöm a korerekciódat! Kedvezőbb lett volna Marxra nézve, ha ő vallja be. Az így is különös, hogy Marx mindkét lánya a férjével közösen követett el öngyilkosságot (az egyik férj az utolsó pillanatban visszalépett), pont úgy, ahogy Marx egy írásában korábban elképzelte.
4. Bakunyinnal kapcsolatban illett volna megemlíteni azt, hogy nem Marx „elvtársa”, hanem ellenfele, anarchista kritikusa volt, akinek az intrikái miatt az I. Internacionálé kettészakadt… MIndketten a legsértőbb, legkritikusabb hangnemben írtak a másikról.
Ez olyan belvita, amely kívülről nézve ugyanahhoz a tág szellemi körhöz tartozik. Bakunyin anarchizmusa és Marx forradalmi attitűdje között nagyok a különbségek, de még nagyobbak a hasonlóságok. A tágabb szellemi mozgalmon belüli viszályok nem meglepőek, a kommunisták is egész történetük során egymást börtönözték be, kínozták meg, akasztották fel, ez a világon mindenfelé igaz, Magyarországon és Romániában is. Gondoljunk csak Rajkra, Kádárra, Nagy Imrére, vagy Romániában Vasile Lucára, Ana Paukerre vagy Lucrețiu Pătrășcanura.
5. Az osztrák titkosszolgálatnak pénzért átadott információ hol van dokumentálva? Hogyha bármilyen kapcsolata lett volna Marxnak az osztrák titkosszolgálattal, akkor azt a marxizmus ausztriai (keresztényszocialista és marginalista közgazdász) ellenfelei már réges-régen elhíresztelték volna.
Wurmbrand szerint a Reichsruf 1960. január 9-i száma cikkezett erről. A forrás Marx egyik levele, amelyet Raabe osztrák kancellár adott ajándékba Nyikita Hruscsovnak. Ebből kiderül, hogy Marx londoni száműzetése alatt tudósításokat írt elvtársairól az osztrák rendőrségnek, minden egyes információért átszámítva negyven márkát kapott. „Adatai Londonban, Párizsban és Svájcban száműzetésben élő forradalmárokra vonatkoztak.” (Wurmbrand, 34)
„Ruge is Marx spiontevékenységének áldozata lett, jóllehet ő Marx közeli barátjának tartotta magát. Több baráti hangnemben írt levél is megmaradt, amely megerősíti ezt.” (Wurmbrand, 34)
6. Ugyanez a helyzet a brit belügyminiszternek átadott névsorral. Ez a vád, hogy Marxból még a kommunista „betyárbecsület” is hiányzott, mert ugye a saját elvtársait is lebuktatta – még értelmetlen is! Ugyanis az I. Internacionálé Angliában LEGÁLIS szervezet volt, amelynek az alakuló ülésén egy egyetemi történész professzor elnökölt. Mi értelme lett volna a benne résztvevőket „lebuktatni”?
Robert Payne írja: „Bakunin accused him of being a police spy, but this was an understatement, for he delivered the documents of the International into the hands of the British Home Secretary, the head of the police.” (Marx: A Biography, 12)
7. Állításotok szerint Marxot a fia 1854-ben „Kedves ördögömnek” titulálta egy levélben. Tegyük fel, hogy ez igaz. Amit elfelejtetek megemlíteni az a következő: Edgar Marx akkor egy hétéves kisfiú volt,(a következő évben meg is halt). Nem hiszem, hogy az, hogy egy hétéves gyerek a levelében minek szólítja az apukáját, bármilyen relevanciával bír az apja jellemére nézve.
Én is csak azt jegyeztem meg, hogy ez furcsa. Nekem mindenképpen furcsa.
8. Azt állítjátok, hogy Marx „fekete öves antiszemita” volt. Hogyha Marx antiszemita volt, akkor Hess, aki mindig büszkén vállalta a saját zsidóságát, olyannyira, hogy a hatvanas években tüntetően Moritzról Mosesre változtatta a nevét, miért nem vetette soha ezt Marx szemére? (Volt bajuk pedig egymással elég: egyebek között Engels elcsábította egy közös úton Hess feleségét – a nő azt állította, hogy erőszak történt..). Egyáltalában egy antiszemitáról hogyan írhatta volna az önérzetes zsidó Hess, a cionizmus előfutára már 1842-ben: ” “Ő a legnagyobb, talán az egyetlen ma élő igazi filozófus – Doktor Marx – ez a neve az én bálványomnak, – még nagyon fiatal ember (legjobb esetben huszonnégy éves), és ő fogja a végső csapást mérni a középkori vallásra és politikára. A filozófiai mélységet a legcsipősebb szellemességel kombinálja: képzeld el Rousseaut, Voltairet, Holbachot, Lessinget, Heinét és Hegelt – nem valahogy egymás mellé dobálva, hanem egyetlen személyiségbe összeolvasztva – és megkapod doktor Marxot. ”
Egyetértek azzal, hogy az antiszemitizmus vádját óvatosan használjuk, különösen zsidó emberek esetében. Wurmbrand ezzel kapcsolatban egyrészt Marxnak A zsidókérdés c. könyvére hivatkozik, amit „rosszindulatú antiszemita” írásnak tart, másrészt a New York Tribune-ben megjelent „Russian Loan” c. cikkéből is idéz. Ott Wurmbrand szerint Marx ezt írja: „Tudjuk, hogy minden zsarnok mögött egy zsidó áll, mint ahogyan minden pápa mögött egy jezsuita. Ahogyan a jezsuiták hada minden szabad gondolatot megöl, volna esélyük a sikerre az elnyomottaknak, ha a kapitalisták által felszított háborúk hasznossága véget érne, ha nem a zsidókért folytatnák őket, akik az emberiség gazdagságain élősködnek. (Az a tény, hogy a zsidók olyan erősek lettek, hogy a világ épségét veszélyeztetik, arra ösztönöz bennünket, hogy leleplezzük szervezeteiket és céljaikat, bűzük a világ munkásait harcra ösztönözze e nyavalya kiirtására.” (41)
Látva a mai kulturmarxista progresszívek antiszemitizmusát, ez számomra nem is olyan elképzelhetetlen. Különösen annak fényében, hogy Wurmbrand szerint „sok más kommunista is követte Marx példáját a zsidógyűlöletben” (41). Idézve például Ruth Fischert, aki ezt írta: „Zúzzátok szét a zsidó kapitalistákat, akasszátok őket a lámpaoszlopokra, lábbal tapossátok őket!” (Wurmbrand itt Ossip Flechtheim Die kommunistische Partei Deutschlands in der Weimarer Republic c. könyvére hivatkozik, amely 1948-ban jelent meg az Offenbach kiadónál.) Wurmbrand Moses Hess cionizmusát eltorzultnak, hamisnak tartja, amely mélyebb szellemi síkon kapcsolódott össze Marx sátánizmusával. Magát Hesst is egyszerre látja cionistának és zsidógyűlölőnek, hol öntudatos zsidónak, hol zsidóellenes rasszistának, utalva például a „Pénzrendszerről” c. írására, amelyben Hess rendkívül negatívan ír a zsidók történelmi szerepéről. „Nem tragédia, ha nem igazán értik…” – írja Wurmbrand. Nekem erről nincs kiforrott saját véleményem.
9. Az oroszokról és általában a szláv népekről szóló lekicsinylő, őket elmaradottnak tartó megjegyzéseket Marx valóban leírta. De ha komolyan, és élete végéig ez lett volna a felfogása, ha valóban olyan reménytelenül elmaradott népnek tartotta volna az oroszokat, akkor hogyan írhatta élete alkonyán 1881-ben Vera Zaszulicsnak, hogy az orosz társadalom, a földközösségre támaszkodva megkerülheti a nyugati típusú kapitalista fejlődést – és eljuthat a szocializmusba (persze csak akkor, hogyha Nyugatról egy sikeres nyugati szocialista forradalom esetén megfelelő technikai-gazdasági segítséget kap).? (Ráadásul pontosan azért írta ezt, mert Zaszulics tudakolta a véleményét arról, hogy oroszországi követői azt gondolják: Oroszországnak elmaradottsága miatt végig kell mennie a nyugati típusú tőkés fejlődésen).
Jó a kérdés. Gondolom, Marx is összetett lélek volt, sokféle rejtett és kevésbé rejtett motivációval, ambícióval, reménnyel és reménytelenséggel. Ami számomra az említett életrajzokból (és a gyümölcsökből) élesen kirajzolódik, az az, hogy alapvetően nem a népek felemelése, hanem a meglévő rend lerombolása motiválta.
9. A rabszolgaságot szerintetek Marx egyáltalában nem ítélte el – sőt gazdaságilag hasznosnak tartotta. Az I. Internacionálé azonnal gratulált Abraham Lincolnnak elnökké választásához 1864-ben, Marx végig az északiaknak szurkolva követte nyomon az amerikai polgárháborút, a rabszolgaságról pedig azt írta a Grundrissében: „A felismerés, hogy a termékek saját termékei, és a megítélés, hogy a megvalósítása feltételeitől való elválasztottság méltatlan, kényszerű -ez roppant erejű tudat, maga a tőkén nyugvó termelési mód terméke, s annyira a tőke végítéletének lélekharangja, ahogy a rabszolgának azzal a tudatával, hogy ő nem lehet egy harmadiknak a tulajdona, azzal a tudatával, hogy ő személy, a rabszolgaság már csak mesterségesen tengeti tovább létezését és nem maradhat fenn többé a termelés bázisaként.” Figyeljétek meg, hogy a rabszolga (és a modern bér-rabszolga, a proletár) állapotát Marx nem egyszerűen történelmileg meghaladottnak, hanem „méltatlannak és kényszerűnek”, MORÁLISAN elfogadhatatlannak nevezi itt.
Marx Proudhonnak válaszolta (a beszélgetésben nem jutott eszembe, kivel vitázott erről): „A rabszolgaság nélkül Észak-Amerika, a legprogresszívebb ország, egy patriarchális országgá alakulna át. Törölje Észak-Amerikát a világtérképről, s az anarchia, a modern kereskedelem és civilizáció teljes összeomlásának lesz szemtanúja. A rabszolgaság megszüntetésével törli Amerikát a nemzetek térképéről.” (Wurmbrand forrása: Nathaniel Weyl: Karl Marx: Racist, Arlington House, New Rochelle, NY, 1979.)
10. Az, hogy Marx sznob volt, lekezelte, lenézte az egyszerű proletárokat (és a soraikból kikerült szocialistákat) egy régi legenda, ennek a legendának azonban az alapjai több mint kétségesek. Ezzel kapcsolatban olvassátok el Francis Wheen szövegét itt (az – egyáltalán NEM marxista Wheen Marx- életrajza magyarul is megjelent): https://www.marxists.org/subject/marxmyths/francis-wheen/article.htm.
Wheen itt megfelelő kritikában részesíti az Ádám által idézett Paynet.
Wurmbrand ezt írja: „Marx, aki a proletariátus élenjáró harcosa szerepében tetszelgett, ’süketek, szélhámosok és szamarak’ társaságának nevezte ezt a réteget.” (42) Vajon ha ez egy legenda, miért kapott szárnyra? Mindenesetre harmonizál azzal, amit Marx jelleme kapcsán egyébként is látunk.
11. Az ifjúkori költemények, és dráma (Oulanem), amelyekre hivatkozva Marx diabolikus karakterét igazolni akarjátok – egy kamasz szellemi termékei (ahogyan az érettségi dolgozat, és a Krisztus és a hívők uniójáról szóló szöveg is). Marx ezeket a költeményeket túlnyomórészt elégette, és soha életében nem emlegette őket.
Körülbelül olyan eljárás ezek alapján megítélni őt, mintha nekem – amikor én most, felnőtt emberként nem szeretem a pornót, és érvelek a pornó ellen, most a szememre vetnétek, hogy középiskolás koromban helyeseltem azt, hogy Khomeini hívei felgyújtják a teheráni diszkókat és a mozikat. (A magyartanárom nyugodt maradt, és annyit mondott: „a Miki szélsőséges”.)
Azért fontosak ezek az írásai, mert megrajzolják azt a szellemi forrásvidéket, ahonnan Marx céljai származtak. Abban az időben írta ezeket a döbbenetes műveket, amikor a szellemi formálódása legintenzívebb, leginkább meghatározó fázisa zajlott. A formálódás időszaka ugyanúgy fontos az ő esetében, mint Hitler, Sztálin, Nietzsche vagy mondjuk Lessing és Schleiermacher esetében.
12. Ezek után jön a legbizarrabb: Bolyki úgy idézi a Szent Családból ezeket a sorokat: „Úgy szerette a kritika a tömeget, hogy elküldte az ő egyszülött fiát, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem kritikai élete legyen. A kritika tömeggé válik és köztünk lakozik és mi látjuk dicsőségét, mint az Atya egyszülött Fiának dicsőségét” .- mint Marx saját álláspontját. Vagyis szerinte Marx a János-evangélium Istenről és Jézus Krisztusról szóló sorait parafrazálja és vonatkoztatja a „kritikára”.
Bolyki azt képzeli, hogy Marx a saját társadalom- és valláskritikáját képzeli Istennek és önmagát Krisztusnak, akiben a kritika „megtestesült”. Mert hiszen ugye Marx egy sátáni „új vallást” akart a kereszténység helyére állítani. Holott, ha csak egyszer átolvasta volna a Szent Családot, akkor látná: „a kritika” és a „kritikai kritika” nem Marxot, hanem Marx ELLENFELÉT, Bruno Bauert, és társait jelenti, akik önmagukat, és a „szellemet” „minden létező” (a vallás, a társadalom, az állam, a tömeg) kritikusainak tekintették, és azt képzelték, hogy eszmei kritikájuk megsemmisítheti ezeknek a dolgoknak a létezését. Marx evangélium-parafrázisa PARÓDIA, Bruno Bauer és irányzata önimádatának, és öntetszelgésének a paródiája. Mivel Bauer teológusból lett a kereszténység dühödt ellenfelévé, ezért használ Marx teológiai nyelvezetet. (Más kérdés persze, hogy tekintettel lehetett volna a keresztények érzékenységére, és nem használja így fel az evangélium szövegét. )
Erre Laci válaszol, ha akar, de a könyvben maga Wurmbrand vonatkoztatta az idézetet Marxra, tehát ha ez tévedés, akkor a tévedés Wurmbrandé, akinek a könyvéről beszélünk. Wurmbrand időnként ott is Sátánt lát, ahol talán más van. Ez a példa egy a sok-sok példa közül, amelyben azt látjuk, hogy Marx szellemi környezete a bibliai idézeteket kifordítva, megváltoztatva, ellentétére fordítva használja.
13. A sztálini rendszer halálos áldozataival kapcsolatban Ádám a húszmilliót mintegy alsó értéknek tekinti, és megkockáztatja a 65 milliós számot is! Valójában a 20 millió a Conquest és más antikommunista történészek által megadott szám, a szovjet archivumok a rendszerváltás után történt megnyitása óta számos történész sokkal alacsonyabb értékeket fogalmaz meg. Timothy D. Snyder például 6 millió meggyilkolt és további 3 millió a felelőtlenség, a szörnyű körülmények következtében elpusztult áldozatról beszél a sztálini rendszerben. Lásd: https://en.wikipedia.org/wiki/Excess_mortality_in_the_Soviet_Union_under_Joseph_Stalin
A Timothy Snyder által említett becslés szinte biztosan nagyon alacsony. Alexander Jakovlev, az A Century of Violence in Soviet Russia (2004) c. könyv szerzője, Gorbacsov munkatársa, akit a szovjet kommunizmus áldozatainak kutatásával bíztak meg, a kommunizmus áldozatainak számát 65-70 millióra becsülte. Más későbbi nemzetközi történészek, akiknek a munkáiról olvastam, 61,9 millióban állapították meg ezt a számot. Nyilván sok múlik azon is, ahogy mit számolunk bele, mit hagyunk ki belőle. Egyébként már a 20 millió is iszonyatosan sok lenne, sőt, a 3 millió is az.
14. Emlegetitek az orosz birodalmi eszmét, amely bizonyosan jelen volt Sztálin gondolatvilágában – Leninnél azonban még bizonyosan nem: magát Sztálint „nagyorosz fogdmegnek” titulálta, ellenezve annak „oroszosító” politikáját.
Ez mellékvágány volt, a témánk szempontjából nincs számomra jelentősége .
15. Előkerül a Párizsi Kommün és az általa gyakorolt terror. A Párizsi Kommünnek voltak terrorisztikus intézkedései (például megölték a túszként fogvatartott Darboy hercegérseket). De a Párizsi Kommün nem marxista, hanem republikánus-jakobinus és nacionalista lázadás volt, a poroszok és a velük paktáló – royalista többségű – versaillesi nemzetgyűlés ellen. A Kommün szocialisztikus intézkedései nem a szocializmus megvalósítását, hanem a szükségállapotban a termelés megszervezését szolgálták. Marx utólag „sajátította ki” magának a Kommün eszmei örökségét.
A szellemi rokonság látható, és az egyik legfontosabb összekötő szál az Isten tekintélye elleni lázadás.
16. A beszélgetésben a Kommunista Kiáltvány a forradalmi terror kézikönyveként jelenik meg. A Kommunista Kiáltvány szerint a hatalomra jutott proletariátusnak bizonyos – országról-országra különböző – rendszabályokkal kell átvezetnie a társadalmat a kapitalizmusból a szocializmusba. Ezek között a rendszabályok között szerepel az általános munkakötezettség, a hitel centralizálása, az állami üzemek számának szaporítása, a nevelés egyesítése a termeléssel – a szocializmus ellenfeleiről annyi van: „az összes emigránsok és lázadók vagyonának elkobzása” (4. pont).. Szó sincs az osztályellenség elnyomásáról, cenzúráról, a szabadságjogok korlátozásáról – végképp nincs szó az osztályellenség fizikai megsemmisítéséről, amivel ti vádoljátok Marxot.
Minden létező rend erőszakos megdöntéséről van szó benne, és rettegésről.
17. Végül oda konkludáltok, hogy a marxizmus új vallást akart teremteni. Idézitek Hess kitételeit. Csakhogy amíg Hess valóban vallásos hevülettel és egy kvázi-vallásos filozófiával hirdette a kommunizmust („kommunista rabbinak” nevezték egyesek), addig ettől a fajta „vallásos” szocializmustól, (ahogy ők nevezték gúnyosan: az „igazi szocializmustól”) a marxizmus klasszikusai mindig elhatárolódtak. Mindig hangsúlyozták: az ő szocializmusuk tudományos, a történelem, a társadalom és a gazdaság törvényeinek feltárásán alapszik, nem „új világot” hirdetnek, amely a „régi romjain” megszületik, hanem azt mutatják meg, hogy most, ez a társadalom milyen irányban fejlődik, a maga belső társadalmi-gazdasági törvényszerűségei szerint.
Marx világosan megírja a Grundrissé-ben, hogy ha nem találjuk meg a társadalomban úgy, ahogy most létezik egy osztálynélküli társadalom feltételeit, termelési és érintkezési viszonyait, akkor „Minden robbantási kísérlet donquijoteség lenne”.
Ez mind nem azt jelenti, hogy a marxizmusnak ne lennének veszedelmes, erkölcsileg kétes , vagy tudományosan téves tanításai, nem azt jelenti, hogy a „rossz” alkalmazók a „jó” Marxot valamiképpen elrontották. Nem azt jelenti, hogy Marx ne volna felelős (legalább részben) a nevében elkövetett embertelenségekért… De ez a beállítás, amit ti itt kifejtettetek, mélységesen hamis és igazságtalan.
Szerintünk nem az, és a történelem is szerintünk ezt igazolja.
Kedves Ádám!
Köszönöm a részletes választ. Ha megengeded – ha nem feszíti szét a blog kereteit – akkor majd részletesen próbálok válaszolni.
Kedves Ádám!
Köszönöm, hogy részletesen válaszoltál, és köszönöm, hogy elismerted a Marxszal szembeni negatív elfogultságodat. Próbálok viszontválaszt adni, hogyha úgy érzed, hogy ez már nem való a blogra, akkor természetesen nyugodtan moderáld ki.
A végén kezdem:
Azt írtam, hogy a ti videótok hamis és igazságtalan. Azt írod: „Szerintünk nem az, és a történelem is szerintünk ezt igazolja.”
Vagyis szerintetek nem hamis, és nem igazságtalan egy gondolkodót és egy eszmei irányzatot úgy bemutatni, hogy egyetlen állításával, egyetlen érvelésével sem vitatkoztok, semmilyen érvet sem hoztok fel ellene. Mert ebben a műsorban sem a történelmi materializmus, sem a marxi közgazdaságtan egyetlen tételéről sincs szó. Nem arról van szó, hogy ROSSZUL érveltek ezek ellen, nem arról van szó, hogy szelektíven érveltek, hanem arról, hogy SEHOGYSEM.
Amiket mondtok, illetve amiket Wurmbrand mond, azok morálisan súlyosan dehonesztáló állítások Marxról és a marxizmusról, de még ha igazak is, akkor sincs semmi közük Marx elméleteinek igazságtartalmához. És hát szerintem ebben a kérdésben mégiscsak ez a legfontosabb. Nem azt
mondta Jézus Krisztus, hogy boldogok akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot? Nem azt mondta, hogy az igazság megszabadít? Márpedig azt ti sem tagadhatjátok, hogy a marxizmus számos képviselőjét az igazság őszinte keresése vezette, és hogy komoly tudományos erudícióval keresték azt?
Csak a mai generációból szeretnék erre vonatkozóan két példával szolgálni: Neil Faulkner (1958-2022) kiváló angol régész volt, ásatásokat vezetett, megírta a „római” Britannia történetét, szerkesztett egy archeológiai, és egy hadtörténeti magazint … röviddel azelőtt pedig, hogy egy ritka és agresszív limfóma fiatalon végzett vele, írt egy teljes marxista világtörténelmet, From Neanderthals to Neoliberals. A Marxist History of the World címmel. Közben aktívan részt vett a szocialista politikában: Előbb a Socialist Workers Partyban aztán az Anticapitalist Resistance nevű szervezetben ténykedett, előadásokat tartott, agitált, megtalálhatjátok a youtuben is: https://www.youtube.com/watch?v=f1LkfzXD5dM&list=PLQEA0AfOP1nqDrhlcc1Tl-vXrcWIJFWuS
Minqi Li, a kínai közgazdász neoliberális volt, résztvett a Tiennanmen téri tüntetésben, utána a kinai kommunisták börtönbe vetették. A börtönben kezdte olvasni Marx és Mao írásait, ott tért meg a marxizmushoz. Mikor több év után szabadon bocsátották, különböző hamis személyazonosságokkal járta Kínát, vitatkozott a (túlnyomórészt liberális) kínai ellenzékiekkel, és egyik alapítója, fő teoretikusa lett az ún. „kínai új baloldalnak”, az ellenzék ama részének, amely marxista alapokon kritizálja a kínai „kommunizmust”. Li elhagyta végül Kínát, jelenleg világrendszer-elméletet és marxista közgazdaságtant tanít az utahi egyetemen, nézzétek meg az írásait itt: https://faculty.utah.edu/u0533475-MINQI_LI/research/index.hml
Nem gondoljátok, hogy ezek az emberek talán mégis megérdemelnének annyit, hogy ne érvek nélkül, kategorikusan vessétek el a nézeteiket? Persze, hogyha ez a videó csak egy lenne, és még a Tűzfalon más videók, beszélgetések is lennének Marxról, akkor nem szólnék egy szót sem.
„A történelem is ezt igazolja”.
Marx és a létező szocializmus viszonya egy nagyon bonyolult kérdés. A létező szocializmusok kizárólag olyan társadalmakban jöttek létre, ahol a marxi szocializmus megvalósításának összes objektív és szubjektív feltételei hiányoztak. Az objektívek azért, mert a marxi szocializmus a termelőerők, az ipari, sőt az iparon túli (automatizáláson, a tudomány közvetlen termelőerővé válásán nyugvó) termelés magas fejlettségi szintjét követeli meg, a szubjektívek azért, mert a szubjektív feltételek elsősorban abban állnak, hogy a társadalom nagy többségét a proletariátus alkossa. Oroszország elmaradott agrártársadalom volt, ahol százmillió paraszt és kb. egymillió ipari munkás élt. Az orosz forradalom azért tört ki, mert az Ideiglenes Kormány ostobán halogatta a békekötést a németekkel, az Alkotmányozó Gyűlés összehívását és a földreform törvényesítését. Egyiknek sincs semmi köze a marxizmus eredeti törekvéseihez.
A szocializmus későbbi kísérleteivel ugyanez a helyzet, a kommunisták „felültek” olyan népi indulatok „Hullámára” (amilyen például Kubában az USA elleni gyűlölet), amelyeknek semmi közük a proletariátus osztályérdekeihez, a kapitalizmus válságaihoz, bármihez, amiről a marxizmus eredetileg szólt.
Az, hogy ezek a kísérletek terrorisztikus diktatúrába, nyomort hozó rendszerekbe torkollottak és végül mind összeomlottak – nem cáfolja a marxizmust, hanem igazolja.
Marx szerint ugyanis, hogyha a kommunizmust a szegénység, elmaradottság talaján és „lokálisan” akarják megvalósítani, akkor „csak a szegénységet teszik általánossá, újrakezdődik a harc a szükségletek kielégítéséért és helyreáll az egész régi szemét” (az osztálytársadalom) vagy pedig „az összemberi érintkezés bővülése felbomlasztja a helyi, bornírt kommunizmusocskákat”. (Mindkettő megvalósult a XX. században).
Amellett a létező szocializmusok története azért is igazolja Marxot mert ő azt állította, hogy az egymással versengő társadalmi-gazdasági rendszerek közül mindig az győz, amely gyorsabban, hatékonyabban fejleszti a termelőerőket – így is történt: a Nyugat nem azért tudta megverni a Szovjetuniót és szövetségeseit, mert katonai konfliktusban legyőzte (ilyenre nem került sor), nem azért, mert ott volt nagyobb szabadság, hanem azért, mert a kapitalizmusban gyorsabban fejlődött a gazdaság és a technológia.
A marxi elmélet nem csak a létező szocializmus kudarcát magyarázza meg, hanem e társadalmak jellegére, természetére is fényt vet. Ezek a társadalmak ugyanis államosított társadalmak voltak. A pártállam (amely kezdetben egy intellektuel klikk és felfegyverzett, fosztogató-dúló fanatikusok uralma volt) teremtett „maga alá” egy társadalmat, a nép karrierista, feltörekvő tagjaiból,
egy „funkcionárius”-társadalmat, amelynek a rendszer adta meg az identitását, és ruházta fel kiváltságokkal, és akik ezért a rendszer támaszai lettek – ezért volt a létező szocializmus a maga irracionalitása és embertelensége ellenére olyan szilárd, megdönthetetlennek tűnő társadalom.
A marxizmus szerint azonban az állam önmagában nem uralkodik, csak valamelyik osztály uralmának az eszköze. Hogyan volt lehetséges hát, hogy az állam nem csak uralkodott a társadalmon, hanem maga teremtett meg egy egész társadalmi rendszert, amely több nemzedéken át fennállt? Marx a Louis Bonaparte brumaire 18.-ában elmagyarázza, hogy kivételes történelmi helyzetben az állam juthat önálló szerephez, ez volt a helyzet a bonapartista állammal III. Napóleon Franciaországában. A liberális burzsoázia, és a royalista nagybirtok már nem volt elég erős ahhoz, hogy megtartsa a hatalmat, a proletariátus még nem volt elég erős, hogy megszerezze… Ebben a helyzetben a döntő társadalmi súlya a parasztságnak volt – de a parasztság nem képes Marx szerint önállóan a hatalmat gyakorolni, saját államhatalmat teremteni, hanem maga FÖLÉ akar egy államot. Ezt valósította meg III. Napóleon és a bonapartista állam… Oroszországban ugyanez volt a helyzet, mert az orosz burzsoázia már elvesztette a hatalmat, de a csekély létszámú orosz munkásosztály nem tudta megszerezni – az orosz társadalom legnagyobb osztálya a parasztság volt – ebbe a hatalmi vákuumba nyomultak be a bolsevikok – és teremtettek aztán egy államosított társadalmat.
Ettől függetlenül természetesen Marxot és a marxizmust nem lehet felmenteni a létező szocializmusért való felelősség alól, mert hiszen Marx állította azt, hogy az emberiség minden problémája megoldódik, az emberiség elindulhat a jólét és a szabadság felé, hogyha megszüntetik a termelőeszközök magántulajdonát – azt pedig kétségkívül megszüntették a kommunisták. Némi joggal felelték a kommunisták mindig azt szocialista és marxista kritikusaiknak, hogy az ő szocializmusuk legalább létezik és nem egy értelmiségi utópia.
Ami pedig az alkalmazott eszközök embertelenségét illeti, kétségkívül Marx soha és sehol nem írta le, hogy a „cél szentesíti az eszközt” és nem javasolt embertelen rendszabályokat a szocializmus megvalósítására (beszélt a forradalom szükségességéről, de akkor a proletariátusnak a legtöbb európai országban még nem volt választójoga, és beszélt proletárdiktatúráról – de akkor a szó nem azt jelentette, amit a huszadik század diktatúráiban).Ámde Marx a Kiáltványban azt állítja, hogy az értékek relatívak, történelmiek (a kommunista társadalom új értékeket hoz a régiek helyére). És hát sok mindent ki lehet olvasni az írásaiból, de azt, hogy vannak abszolút értékű erkölcsi és jogi normák, amelyeket soha, semmilyen történelmi cél érdekében nem szabad megsérteni – bajosan.
Kedves Miklós!
Köszönöm a válaszodat. Egy kicsit elbeszélünk egymás mellett, ennek oka pedig számomra egyértelmű. Te azt kéred számon rajtunk, hogy nem adtunk méltányos, érvekkel alátámasztott kritikát Marx életművéről és a marxizmus közgazdaságtani megoldásairól. Ebben igazad van, ezt tényleg nem tettük meg. De azért, mert nem is ez volt a célunk. Mi egy könyvet beszéltünk át, amelynek szintén nem ez volt a célja. A beszélgetésünk Marx szívének tényszerűen dokumentálható korai szándékairól, indulatairól, megdöbbentő sötétségéről szólt. Ezt összekötöttük a végén a marxizmus világszerte tényszerűen dokumentálható, sötét, brutális, meghökkentően sötét történetével, és azt mondtuk, a gyökérzetnek köze lehet a gyümölcsökhöz. Te a fatörzsről beszélsz, azzal viszont mi nem akartunk most foglalkozni. Ha a fatörzsről (Marx tanairól, gyakorlati társadalomátalakító megoldásairól) röviden el akarom mondani a véleményemet, akkor analógiaként az a szélhámos jut eszembe, aki újra és újra eladja magát szakemberként, de a vége mindig ugyanaz: valamilyen kifogással lelép és kifosztott embereket hagy maga mögött. Hiszen ez a marxizmus tényleges története, sőt, ennél sokkal rosszabb, akkor is, ha Marx vagy a frankfurti Institut für Sozialforschung ezer és ezer számokkal kipingált oldalon bűvölte el hosszú évtizedeken át a kritikusan naiv értelmiséget.
Engem ez a kísérlet mindenestül elveszített magának.
Kedves Ádám!
Értem, hogy a ti videótoknak nem az volt a célja, hogy vitatkozzon Marxszal és a marxizmussal, érveket hozzon fel ellene…Hanem ti Marx személyiségének démoni vonásait kerestétek – hogy megmagyarázzátok vele a marxista gyakorlat démoni vonásait. És még az is lehet, hogy igazatok van (bár, mint olvashattad, több faktuális ponton nem értettem veletek egyet). Hogyha ezen kívül a Tűzfalon más videók is foglalkoznának Marxszal és a marxizmussal, akkor nem is kifogásolnám, hogy van egy ilyen is. De ez az egyetlen…
Én úgy gondolom, hogy minden világnézet, eszmerendszer – főleg azok, amelyek értékes kulturális alkotásokat hoztak létre, amelyekért emberek hősiesen az életüket áldozták, és amelyeket emberek komoly érvkészlettel, komoly tudományos erudícióval képviseltek – megérdemli azt a tiszteletet, hogy az illető eszmerendszer érveit ismerve, tárgyilagosan ismertetve, észérvekkel próbálják cáfolni.
Nem állíthatod rólam, hogy szelektíven alkalmazom ezt a hozzáállást, mert hiszen olvashattad a munkáimat, amelyeket a kereszténységről, és az istenhitről írtam, kizárólag érvekről és ellenérvekről van szó bennük (és nem arról, hogy milyen gonoszságokat követtek a vallások nevében), és merem remélni, hogy tárgyilagosan és alaposan ismertettem a vallásos gondolkodás érveit. Vonatkozik ez terád is, mert amikor úgy írtak rólad, hogy te vagy az „evangélikál tálib” és te „fundamentalista” vagy, akkor ezt korrigálni igyekeztem – mivel hogy nem igaz. Richard Dawkinssal is az a bajom (miközben a biológusi munkásságát tisztelem), hogy hiányosan ismeri és dilettáns módon cáfolgatja a vallásos gondolkodás érveit, amit erről gondolok, azt elolvashatod itt: chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/http://buksz.c3.hu/0804/03bir.szalai.pdf.
Remélem, te sem szeretnél egy „keresztény Dawkins” lenni…
Kedves Miklós,
veled kapcsolatban én is megerősítem, amit önmagadról állítasz: valóban méltányosan írtál mindig rólam is és példásan állsz ki értünk akkor is, amikor a hitünket méltánytalanul támadják. Ezt egyébként utólag is köszönöm.
Nekem ez a marxizmussal kapcsolatban nehezebb. Talán egy picit jobban érhetsz engem, ha egy analógiával megvilágítom az érzelmi viszonyulásomat, illetve negatív elfogultságomat a marxizmus iránt. Könnyen el tudom képzelni, hogy Lacival készítsünk egy epizódot mondjuk a nácik faji ideológusainak okkultista hátteréről, de azt hiszem, nem próbálnám kiegyensúlyozni a képet azzal, hogy azért a szociáldarwinista társadalomfelfogás mögött komoly biológiai tudás is állt, a nemzeti romantika gyönyörű művészeti alkotásokat hozott létre, Hitler pedig felfejlesztette Németországot (mielőtt katasztrófába sodorta), és talán voltak a Führernek méltányolandó céljai is. Azért nem törekednék egy ilyen kiegyensúlyozásra, mert a történelmi mérleget egyértelműen és menthetetlenül sötétnek tartom. Ugyanígy érzek a marxizmus történelmével kapcsolatban is. Nem bánom, ha az általam sugallt összkép olyan, amilyen a valóságos eredmény is volt a felfoghatatlanul sok áldozattal, népirtásokkal és istentelen kegyetlenkedésekkel. A nemzetiszocializmusról nem lehet a holokauszt után semlegesen írni. A kommunizmusról sem lehet a huszadik század után.
De az epizódunk nem is általánosságban a marxizmusról szólt, hanem konkrétan arról, ahogy Wurmbrand Marx motivációinak egy tényszerűen sötét oldaláról írt, ami sajnos nagyon komoly párhuzamban áll a megvalósult „kommunizmusok” sötétségével, ahogy ezt Wurmbrand is dokumentálja. Ha magát a marxizmust tudományos publikációban elemezném, biztosan cizelláltabban írnék, bár a végső konklúzióm valószínűleg hasonló lenne.
Kedves Ádám,
Értem, és köszönöm a válaszodat.