A Különvélemény 14. epizódjában Roger Scruton A szépről c. könyvét beszéljük át. A szép kérdése sokkal messzebb mutat, mint a szépítélet, vagy az, hogy szép környezetben élünk-e. Messzebb mutat a természeti és az emberi szépségnél is, sőt, magánál a művészetnél is. A szép kérdése azt veti fel, hogy vajon metafizikai értelemben otthon vagyunk-e a világban, van-e eredendő rend és odaillés, van-e jelentés és értelem, van-e transzcendens valóság, amely után a szép élménye vágyat ébreszt bennünk, vagy éppen egzisztenciális félelmet, amely menekülésre késztet. A szép problematikája vezet el a megszentségtelenítés modern törekvéséhez is, ahhoz a meglepő fordulathoz, hogy „a művészet fölvette a szép fáklyáját, vitte egy darabig, majd beledobta Párizs piszoárjaiba” (109). Mi igyekszünk most is fölfelé mutatni.
A beszélgetés itt vagy itt meghallgatható.
Hallgatva a beszélgetést Scruton könyvéről, melyben a szép messzebb mutat a bennünket körülvevő világ szépségeitől, mégis örömmel idézem az alábbi mondatot.
Bár a szép, amiről ír, a bennünket körülvevő világban látható, ám feltétele föntebb mutat a földi szépen:
„A deres fej a dicsőség koronája, ha az igazság útjában található.”
„The hoary head is a crown of glory, if it be found in the way of righteousness.” (Proverbs 16:31)
Napóleon is értelmezte a szépet, (kicsit tömörebben mint Scruton😊):
„Mindenekelőtt a nagyságot keresem, ami nagy, az mindig szép.”
Tucker Carlson is érti:
https://twitter.com/ColumbiaBugle/status/1424790804812505095