Amikor angol nyelv és irodalom szakos egyetemistaként a diplomadolgozatom témájául két allegorikus művet választottam, az Everyman középkori moralitásdrámát és John Bunyantól a The Pilgrim’s Progress (A zarándok útja) c. regényt, témavezetőm megkérdezte, nem tartom-e unalmasnak az utóbbit. Meglepett a kérdés, mert én már gyerekkoromtól a könyv hatása alatt voltam, és amikor megtértem, még elevenebben ragadtak magukkal a könyv képei és párbeszédei. Egy kis dac is volt bennem ezek után, hogy T. B. Macaulay-val értsek egyet, aki ezt írta: „Talán az egyetlen olyan könyv, amelyet illetően száz év elmúltával a művelt kisebbség fogadta el az egyszerű emberek véleményét.” Kitartottam tehát Bunyan mellett, megírtam a diplomadolgozatot, és azóta is kitartok mellette, sőt, A zarándok útját néhány évente újra elolvasom, és minden alkalommal közelebb kerül a szívemhez. Érthető tehát az örömöm, amikor Roger Scruton A szépről c. könyvében a következő idézetet találtam:
„A propagandaművek, mint például a szocialista realista szobrok a szovjet korszakból vagy (prózai megfelelőjük) Solohov Csendes Donja feláldozzák az esztétikai integritást a politikai korrektség oltárán, a jellemből karikatúrát, a drámából dicshimnuszt fabrikálnak. Másfelől, részben azért utasítjuk el ezeket az alkotásokat, mert valótlanok. A ránk tukmált tanulságot nem hitelesen ábrázolja a történet, nem hitelesen jelenítik meg az eltúlzott figurák és jellemek: a propagandaüzenet nem része az esztétikai jelentésnek, hanem idegen tőle, a mindennapi világ betüremkedésre, amely elveszíti minden meggyőző erejét, ha az esztétikai szemlélődés közepette akarják ránk erőltetni.
Ezzel szemben léteznek olyan műalkotások, amelyek intenzív erkölcsi üzenetet hordoznak integrált esztétikai keretek között. Gondoljunk például Bunyan művére, A zarándok útjára. A keresztény életvitel népszerűsítése itt is sematikus jellemekben és átlátszó allegóriákban történik. De a könyv nyelvezete oly hevesen és oly igaz érzésekkel bízik a szavak súlyában és az ábrázolt beállítódás komolyságában, hogy a keresztény üzenet a mű integráns részévé válik, amit széppé tesznek a lenyűgöző szavak. Bunyannál a forma és a tartalom olyan egységével találkozunk, ami lehetetlenné teszi számunkra, hogy egyszerű propagandának tekintsük.
Ugyanakkor, még ha csodáljuk is A zarándok útját igaz mivoltáért, nem kell feltétlenül elfogadnunk a mögötte húzódó hitet. Bunyan a keresztény tanítványi lét megélt valóságát ábrázolja, és ateisták, zsidók, valamint muzulmánok egyaránt találhatnak igazságot az ő történetében, igazságot az emberi lényegről, igazságot egy olyan ember szívéről, aki megpillantotta az élet rendetlenséget és egy jobb világot remél. Bunyan moralizálása nem bántó, mert őszintén megragadott és elevenen átélt élményekből fakad.” (A szépről, 139-140)
Scruton kiváló esztétaként azt magyarázza el, amit több évtizede ösztönösen érzek, és generációk sora érzett, akik olvasták Bunyan könyvét. Az irodalom nem attól jó vagy rossz, hogy van-e morális üzenete vagy nincsen. A mű esztétikai értéke sokkal inkább függ attól, hogy a morális üzenet szerves része-e a műnek, hogy úgy mondjam, odaillő-e, vagy kitüremkedik belőle (esetleg a műbe idegen testként türemkedik be), következik-e a szerző megélt tapasztalatából, mint Bunyannál, vagy szervetlenül fityeg rajta, mint Solohov életművén a Fjodor Krjukovtól lopott regény. Scruton nem biztos, hogy teljesen értette a „tanítványi lét megélt valóságát”, hiszen az pont nem a moralizálásról szól, hanem az üdvösségről, de azt értette, hogy Bunyan számára megélt valóság volt, ezért e tekintetben a műve kiállja az esztétikai próbát.
Szerintem is jó könyv a Zarándok útja és szerintem sem propaganda, de Scruton érvlése nekem kicsit lötyög.
Az „őszintén megragadott és elevenen átélt élményekből fakad” két szinten is problematikus megállapítás: egyfelől honnan tudjuk, milyen élményekből fakad? A szövegből véljük kiolvasni, amely valahogy hitelessé lesz nekünk, de mitől? Scruton itt feltételez, de nem derül ki, mi alapján. (Vagy csak az idézetből hiányzik – el kéne olvasnom a könyvet.)
Másfelől az ” őszintén megragadott és elevenen átélt élményekből” bőséggel áll rendelkezésünkre, ilyen élményekből fakad minden rossz, dilettáns, amatőr irodalom is, ilyenek nyomán születnek a tizenévesen írt, közhelyt közhelyre halmozó szerelmes versek is, mégsem dícséri őket esszékötetben Roger Scruton (akit amúgy bírok, egy zenéről írt esszéjét szoktam is ajánlgatni, de itt most úgy nem lettem meggyőzve, hogy egyetértek vele :))
Mert itt lenne érdekes a dolog, ahol az esztétikai kérdés nyelvi kérdéssé válik.
Illés,
ez egy kiragadott idézet, nem csodálom, hogy önmagában nem győz meg. Scruton a l’art pour l’art (és Théophile Gautier) elvárásával vitatkozik, miszerint ha a művészetet önmagáért akarjuk becsülni, akkor szabadnak kell lennie mindenféle céltól, beleértve az erkölcsös élet céljait is. Scruton ezután beszél arról, hogy valóban van propaganda, amely lealacsonyítja a műveket, de Bunyant pont ellenpéldaként emeli ki, mert A zarándok útja a morális üzenete ellenére szerinte esztétikailag rendben van. És azért van rendben, mert a forma és a tartalom egységben van. Tehát nem pusztán azért, mert a szerző elevenen átéli, amiről beszél, hanem mert a moralitás nem idegen a mű szövetétől, a mű organikusan bontakozik ki a szerző benső világából. Itt a szerzőről egyébként történetesen sokat lehet tudni, Bunyan személyes (belső) története a műveiből is és külső forrásokból is elég jól összerakható. De azt is hadd tegyem hozzá, hogy Scruton a könyvben sokat ostorozza a giccset is, tehát biztosan nem a dilettantizmus előtt akar kaput nyitni. Sőt, ő maga érvel ellene.
Köszi, sejtettem, hogy ilyesmi a helyzet. Most kénytelen leszek ezt is elolvasni 🙂
Ezt a Zarándok Útja rajzfilm feldolgozást nemrég láttam és nagyon tudom ajánlani nem csak gyerekeknek – sőt felnőtteknek is legalább annyit ad szerintem:
https://www.revelationmedia.com/watchpilgrims/?_thankyou=Y
(csak e-mail kell megadni, azután gratis nézhető több nyelven is)
-> ha az angolt választjuk, akkor az egyik szinkront készítő – a zenész Kristyn Getty – bevezetőjét is láthatjuk.
Természetesen nem helyettesíti az animáció magát a könyvet és először mindenkinek a papír/betű alapú olvasását javasolnám.
Mégis ez a fenti anyag – ami egész kis gyerekekkel is nézhető, tehát jól megoldják a “korhatáros” jeleneteket (pl. nem mutatják Hűséges kivégzését Hiúság Vására városában) – jó kiegészítő, eszköz lehet e nagyszerű mű megismerésében.