A Tűzfal podcast huszonhatodik részében a hit mozzanatát járjuk körbe, mégpedig abban a történetben, amikor Ábrahám kész feláldozni a fiát, Izsákot. A beszélgetéshez az ismert dán filozófus ikonikus könyvét hívjuk segítségül. Azt hiszem, az egyik legnehezebb beszélgetésünk volt eddig, nagyon mély és szinte megválaszolhatatlan, ugyanakkor a hit misztériumának szívét érintő kérdések kerültek szóba. Az epizódot megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!
Néhány fontos gondolat a beszélgetésből, és rövid reflektálásom:
„…….. A hit akkor jelentkezik, amikor a végtelen rezignációkon túl akár a legkisebb dolgot is a jövőből meg tudod ragadni. ……..”
Erre pedig kizárólag az az értékes hit képes, amit kaptunk Istenünknek és Megváltónk, Jézus Krisztusnak igazsága által.” (2 Péter 1:1)
„……. van egy nézőpont, …… egy magasabb dimenzióban ……”
Mindig lenyűgöz annak felismerése, Isten lehetőséget ad az embernek, hogy az Ő perspektívájából szemléljen, vizsgáljon töténéseket, személyeket.
„…… a személyes kapcsolat az, ami nem kihagyható egyszerűen a hitből, ……”
Pontosan!
„…… halálosan komoly bizalom, a személyesen engem megszólító Istenben, a személyesen nekem adott ígéretre. …..”
Nálam is e kettő a feltétel.
„…… Jézus rendkívül hangsúlyosan odateszi azok elé, akik követni szándékozzák őt, hogy mi az Ő követésének a feltétele. ……”
Személyes tapasztalat, Jézus elkötelezett követői azok között is megtalálhatók, akik tapasztalták a bűn mocsarának ellenállást semmivé tevő, lehúzó erejét, és a különböző vágyak által gerjesztett megelégíthetetlen kínzó szomjúságból való szabadulást.
„……. emberileg abból a kötelességrendből amiben élünk, nem érthető a hitnek az aktusa. Nem tudod elmagyarázni, főleg olyannak, aki maga nem lépett be ilyen bensőségességbe Istennel. ……”
Tudom, gyenge hasonlat.
Mielőtt ismertem volna a banán ízét, valaki próbálta elmagyarázni. Miután ettem finomat, érettet rájöttem, képtelen dologra vállalkozott.
Köszönöm a beszélgetést.
„Ha valami a 21. századi kereszténységből kikopott az az Istenfélelem, ami ilyen paradoxonok közé vezet….” „…ezert, hogyha nem spóroljuk meg és nem kerüljük ki a paradoxon helyzeteket – csak azért mert az agyunk kapitulál – ” „…akkor csodálatos magasabb rendű igazságok közé.. érkezünk.”
Csak néhány további bibliai példa a podcast-ban említett történeteken kívül. (Értsd.: kisfiú 5 kenyerén és 2 halán kívül, amit egyébként nem a kisfiú, hanem András kínál fel, igy nem tudjuk a fiúcska önként közreadná e vacsoráját. Lehet, András apostol csak elvenné tőle.
Vagy az Ádámtól említett martír anya példája, aki latszólag nem vett tudomást gyermeke sorsáról, egy felesleges vallásos bizonyságtétel miatt.)
Szóval Illés például, szintén simán elkérte egy halálosan megkeseredett, végtelenül szegény özvegyasszony utolsó élelmiszeradagját, a maga pogácsadesszertjére.
Pedig az asszony maga mondja neki: „nincs semmi kenyerem, csak egy marok lisztecském van… ..és haza megyek, és megkészítem azt magamnak és az én fiamnak, hogy megegyük és azután meghaljunk. (1Kir 17:12)
Ebben a szituációban mondja Illés: „nekem süss abból először egy kis pogácsát, és hozd ide; magadnak és a te fiadnak pedig azután süss;” (1Kir 17:13)
Botrányosan önző Illés, vagy mégsem? Érdemes végigolvasni a történetet.
Érdekes eset az is, amikor Jézus „nem törődik” a szorgalmas és segítőkész Mártával és kiáll a látszólag önös Máriáért, aki csak ül ott. (Lk 10,38-42) Valóban lusta, önző Mária?
Vagy ugyanígy az özvegyasszony botrányosan kevés „szinte képmutató” (ahogy mondani szokták csak csörögjön valami a perselyben) két filléres adománya. (Lk 21,2)
Vagy amikor Jezus szemen köpi a vakot. (Márk 8,23) Ne feledjük, a szembe köpés akkoriban sem volt valami kedves cselekedet, hanem a másik megvetését fejezte ki. Nem tudom, h. ti mernétek e így gyógyítani? Vagy sárral bekenve valakit végigküldenétek e városközponton?
Vagy az asszony, aki igen átgondolatlan módon tört össze, sok havi fizetést érő alabástrom szelencét, hogy teljesen értelmetlen módon Jézusra öntse, amin még a közvetlen tanítványoknak is sokk volt. Botránkozva teszik fel a kérdést: „Mire való ez a tékozlás?” és magabiztosan közlik az értelmes felhasználást:
„Mert eladhatták volna ezt a kenetet nagy áron, és adhatták volna a szegényeknek.”
Megemlíthetem még Akhimélek papot, aki pap létére a szent kenyereket adta oda Dávidnak, aki azt kikérte tőle és a biztos eredményért valószínűleg hazudott is. (1Sám 21,2-5) Egyértelműen illegális eset. Jézus e szituációt mégsem ítéli el. (Lk 6,3)
Vagy ott van Bárák, aki látszólag Debóra szoknyája mögé bújt. (Bír 4,1-15) De valóban így volt ez?
Hóseas próféta (a kis kujon) miért is vett felesegül két parázna nőt? Bizonyára akkoriban is sokan tudták erre csípőből a választ.
Ne feledjük, hogy Szűz Mária is nehezen magyarázhatta ki, hogy az Igétől és nem a paráznaságtól állapotos.
Jóbot legjobb barátai sem értették meg. Mert mi más is történhetett vele, mint hogy bűnös és bűnének büntetését hordja.
És még sorolhatnám.
Egyszóval vannak szituációk, amikor az Isten akarata szemebe kerül a vallási normákkal, igaz erkölccsel, morállal, mert Isten igazsága egy magasabb szinten teljesül. Magasabban, mint azt az ember felfoghatná.
Nem tudom a mostani botrány ilyen magasságokban van e, de az biztos, hogy nekünk hívőknek nem csupán erkölcsi/morális szinten, hanem Istentől elkérve kell vizsgálnunk a történéseket.
„……… vannak szituációk, amikor az Isten akarata szemebe kerül a vallási normákkal, igaz erkölccsel, morállal, mert Isten igazsága egy magasabb szinten teljesül. Magasabban, mint azt az ember felfoghatná.”
Kegyelem, ha az ember nyitott és befogadó tud lenni, az isteni igazság magasabb szintjének felfogására.
Bándi Csaba, „Vagy az asszony, aki igen átgondolatlan módon tört össze, sok havi fizetést érő alabástrom szelencét, hogy teljesen értelmetlen módon Jézusra öntse, amin még a közvetlen tanítványoknak is sokk volt. Botránkozva teszik fel a kérdést: „Mire való ez a tékozlás?” és magabiztosan közlik az értelmes felhasználást:
„Mert eladhatták volna ezt a kenetet nagy áron, és adhatták volna a szegényeknek.”
Talán ezt a történetet nem kellene az átgondolatlan, paradoxon kategóriába sorolni, mert Jézus maga tesz bizonyságot arról, hogy ez a cselekedet mennyire értékes és megbecsült eset volt a magdalai Mária (lázadás tornya-Bábel?) részéről.
Máté 26:13 Úgy van, ahogy mondom nektek: bárhol hirdessék ezt az evangéliumot az egész világon, beszélni fognak arról is, amit ez az asszony tett, az ő emlékére!
Sajnos az egyházak elfelejtették ennek a történetnek a hirdetését, mert nem értik meg annak valódi tartalmát. A magdalai Mária nagy valószínűséggel nem volt egy „szent életet” élt asszony, sőt köztudott volt, hogy milyen (meg)ismert személy volt Simon városában, de felismerte Jézusban a Krisztust, a Messiást, megszabadult a démonaitól és az egyik leghűségesebb követője lett az Úrnak. Mert tudta, hogy Neki Jézus sok bűnét engedte el, bocsájtotta meg. Ő volt az, aki leborulva könnyeivel mosta meg Jézus lábait és hajával törölte meg azokat, és illatos olajat öntött a fejére. Megjegyezve, hogy a haj kibontását egy feleség csakis a férje előtt tehette meg az ókorban! Ez talán egy paradoxon jelenet volt, nem véletlenül mondta Simon:
Luk 7:39 Ennek láttán a farizeus (Simon), aki meghívta, azt mondta magában: – Ha ez próféta volna, tudná, hogy kiféle-miféle ez az asszony, aki hozzáér! Tudná, hogy bűnös!
Ellenben a bűnös eszében mégis ez játszódott le:
„Zsolt 2:12 Csókoljátok (végig/körbe) a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne vesszetek az úton, mert hamar felgerjed az ő haragja. Boldogok mindazok, akik őbenne bíznak!”
Máriát Krisztus személye oly mértékben megragadta, hogy szinte képtelen volt elszakadni Tőle, folyamatosan kísérte, követte, hallgatta, ahol csak lehetett és figyelte a tanításait, sőt meg is értette azokat.
Krisztus előre kijelentette az elfogását, megkorbácsolását, keresztre feszítését, szenvedéseit és halálát, de még a feltámadását is. A magdalai Mária jól tudta, hogy Jézus halálának a napjai eljöttek, nem véletlenül tartott magánál egy alabástromban olajat, ami jelképezte az embert is, a szilikátos-gipszszerű anyag az ember külsejét, a benne lévő olaj az ember szellemét is szimbolizálja. Mária egy volt az alabástrom olajával és megtörte azért, hogy a benne lévő olajat (szellemét) a Krisztusra helyezze, azzal is szimbolizálva az Ő vele való eggyé válását, egyesülését még a halálában, eltemettetésében is.
1Kor 6:17 Aki azonban az Úrhoz ragaszkodik/összeforr/összetapad/egyesül (kollaó), egy Szellem vele.
Mária nemcsak a sikerek és csodák időszakában, de a kereszten, az Ő halálában is eggyé akart válni az Úrral, Ő volt az, aki végig követte a szenvedésének az útját, a megfeszítését, a halálát, a sírba helyezését és még a feltámadását is, nem vetve le az Ő szemét az Ő Megváltójáról:
Róm 6:8 Márpedig ha Krisztussal együtt meghaltunk, hisszük, hogy élni is fogunk vele együtt,
Róm 6:9 mivel tudjuk, hogy Krisztus, aki föltámasztatott a halottak közül, soha többé nem hal meg, a halál soha többé nem lesz úrrá fölötte.
A magdalai Mária az egész ekklézsia előtt példa, Ő nem meggondolatlan volt, mikor Jézusra öntötte az alabástrom olajat, hanem előre üzent Mindenki számára, ahogy Jákob sem meggondolatlanul öntötte az olajat arra a kősziklára, amelyre a fejét helyezte és nevezte azt a helyet Isten házának, mert jól tudta, hogy a kőszikla, mely fizikailag a feje alatt volt az Úr Angyalának a szimbóluma, mellyel Ő maga is azonosult.
Képes lesz az ekklézsia a saját alabástrom olaját a Kősziklára kiönteni és eggyé válni Ővele mikor megjelenik?
Csak a meggondolatlanok nem tesznek majd így!
Kedves Batvan!
Szerintem félre értettél. A felsorolt esetke mindegyike példa a számunkra, mert úgy vélem mind a Szent Szellemtől jóváhagyott cselekedetek. Mária cselekedetét valóban hitelesíti a Biblia, ahogy a többit is, de emberi, azaz testi gondolkodás szerint mégis érthetetlen. Nagyjából én is arra akartam rámutatni amire te. Amit Ézsaiásnál is olvasunk:
„Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti utaitok az én utaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én utaim utaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” (Ézs 55:8-9)
„Képes lesz az ekklézsia ………. mikor megjelenik?”
Kétségem nincs afelől, hogy az Eklézsia képes lesz mindarra, amire hivatott. Mégpedig azért, mert érte Krisztus, mint jövendő férj kezességet vállalt. Életét adta érte, továbbá Ő maga végzi megszentelését, megtisztítását:
„……. Önmagát adta azért, hogy azt megszentelje, megtisztítva a víznek fürdőjében az Ige által, hogy majd Önmaga elé állítsa dicsőségben az egyházat úgy, hogy azon ne legyen folt, ránc, vagy ilyesmi; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.” (Efézus 5:25/b – 27)
továbbá Krisztus:
„…….. egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket.” (Zsidó 10:14)
Az Eklézsia tagjai pedig, akiknek Pál apostollal együtt az Igazság koronáját fogja adni az Úr, az igaz Bíró, ők a mindenkori jelenben vágyva várják az Ő megjelenését:
„Végezetre el van téve nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr ama napon, az igaz Bíró; és nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését.” (2 Tim. 4:8)