Sokan arra számítottak, hogy tegnap este Schmitt Pál a lemondását fogja bejelenteni, miután a Semmelweis Egyetem plágium miatt megfosztotta kisdoktori címétől. Szomorú volt látni Magyarország realitásérzékét vesztett elnökét. Schmitt Pál az interjúban újabb bizonyságát adta annak, hogy nagyobb feladatot vállalt, mint amire a képességei alkalmassá teszik. Az egykori olimpiai bajnok felfelé bukott. Ez azért félelmetes, mert mindannyiunkkal előfordulhat. Nem az, hogy államelnökök leszünk, hanem az, hogy alkalmatlannak bizonyulunk. Azt hiszem, a szívem mélyén sajnálom ezt az embert.
Ha jóhiszeműen figyelem a magyarázkodásait, arra a következtetésre jutok, hogy a köztársasági elnökünk látványosan nem érti, mi zajlik körülötte. Az elmúlt hónapokban sokszor mondta el, hogy annakidején „legjobb tudása szerint” írta meg a doktori dolgozatát. Felfogta, hogy ez a mondat mit jelent? Vajon jól jár azzal, ha elhisszük neki? Mert ha igazat mond, és tényleg legjobb tudása szerint cselekedett, és ma sem látja, hogy mi a dolgozattal a gond, abból sajnos az következik, hogy Schmitt Pál meglehetősen buta ember. Ettől lehet kedves, lehet jóhiszemű, lehet kellemes, beszélhet nyelveket, de arra a feladatra tökéletesen alkalmatlan, amit éppen végez.
A doktorijával kapcsolatos tényállás természetesen a hvg első cikkéből szakvélemény nélkül is teljesen egyértelmű volt, minden, ami azóta történt, pusztán a politikáról és a felelősség áthárításáról szólt. Az viszont nem világos, hogy Schmitt Pál érti-e ezt, vagy tényleg azt gondolja, hogy az ügy alapvetően rendben van, csak politikai indíttatású szőrszálhasogatás zajlik a dolgozata körül. Ha az utóbbi az igazság, az Schmitt Pál becsületének jót tesz ugyan, de a kompetenciájáról kialakított amúgy is megtépázott hiedelmeket végleg porrá zúzza. A bürokráciában ismert Peter-elv szerint „a hierarchiában előbb-utóbb mindenki felemelkedik saját inkompetencia szintjére”. Talán ez történt Schmitt Pállal is. Nem most, valamikor jóval korábban. Hogy az inkompetencia-szint elérése mekkora veszély, azt mutatja az államelnök gyors morális megsemmisülése. Ha Schmitt Pál megmaradt volna olimpiai bajnoknak és az olimpiai mozgalom lelkes képviselőjének, most valószínűleg nem a szégyenét tajtékozná ország-világ előtt. Felfelé haladva azonban elérhetett valamikor saját inkompetencia szintjére, és gyanútlanul túllépett rajta. Vesztére.
Ezt a bejegyzést nem Schmitt Pál miatt írom, nem is Magyarország miatt, hanem önmagam és a szolgálataim miatt. A köztársasági elnök vergődése szörnyen tanulságos. Schmitt Pál vesszőfutása kapcsán azon gondolkodom: vajon törvényszerű az, ami vele történt, vagy simán elkerülhető az ilyesmi? Vajon ő érezte, amikor felemelkedett az inkompetencia-szintjére? És én, én ismerem a korlátaimat? Meg fogom tudni állapítani azt a pontot, amit nem szabad már átlépnem, bármilyen sokan biztatnak is, hogy menjek tovább? Fel fogom ismerni, amikor olyan feladatot kapok, amire az ajándékaim már nem képesítenek? Ellen tudok állni a kísértésnek, ha egy megbízatás hízeleg az önbecsülésemnek, de a feladat nem rám van méretezve? Képes leszek megítélni az elhívásom kereteit és határait? Schmitt Pál látványos bukását figyelve a tárzuszi Pál szavai most még időszerűbbnek tűnnek: „A nekem adatott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint.” (Róm 12,3)
Uram, kérlek, vigyázz rám! Add meg nekem azt a józanságot, hogy soha ne gondoljak többet magamról, mint amit gondolnom kell!
Síkos pálya ez Ádám! Ahogy az előző bejegyzésed is igen kérdéses. Jézus és Pál is mondta, inkább szenvedjétek el a kárt, de ne gyalázzátok egymást. Különösen igaz ez állami vezetőkre. Ha elolvasod a Neh 6-ot láthatod mire megy ki a játék. Nagy szükség van ma arra, hogy a vezetőkért imádkozzunk, és nem csak az ország vezetőiért, hanem tágabb szövetségben lévén, az EU vezetőiért is, hogy Isten szabadítsa meg őket az ördög hazugságaitól és adjon nekik bölcs szívet a vezetésre.
Gondolod Isten nem elég hatalmas, hogy gondoskodjon Rólad az új törvények ellenére is?
(Schmidt Pál esetéről nem tudok nyilatkozni, nem ismerem sem az akkori, sem a mostani körülményeket, nem tudom miért adták meg akkor a címet, akinek nem tetszett miért nem szólt akkor, és miért csinált bohócot magából az egyetem szenátusa a cím visszavonásával…, max annyit, hogy „Menj és többé ne vétkezzél” (Jn 8:11))
Kedves Miklós!
A fenti sorok nem gyalázták az elnököt. Az az érzésem, hogy elfogult vagy.
A cikk üzenetével maximálisan egyetértek, de Mikós figyelmeztetését is jogosnak érzem valamilyen szinten. Úgy gondolom, tényleg veszélyes terület ez, mert politikai felhangjai is vannak, és ha oda tévedünk, ahol sárral dobálóznak, ne csodálkozzunk, hogy ránk is jut belőle.
Csatlakozom Miklóshoz, hogy imádkoznunk kell a nemzet vezetőiért, erre az ige egyértelműen felszólít. Persze, én most könnyen beszélek, mert alapvetően jobbra húz a szívem, és az „én egyházamat” nem tiltották be.
Bennem csak egy kerdes merult fel ennek a cikknek a kapcsan. Mozes is elvileg ismerte a korlatait, amikor Isten egy igen komoly feladatra hivta el… es tiltakozott is rendesen. 2 Mozes 4:10-13: 10Akkor ezt mondta Mózes az ÚRnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló. Ezelőtt sem voltam az, de azóta sem vagyok, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok én. 11De az ÚR ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az ÚR?! 12Most azért menj! Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj! 13De ő azt felelte: Kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudsz!
Szoval, ha en elvileg tudom a korlataimat… ahogy Mozes is tudta, es Isten megis valami, sajat eromon feluli feladatra hiv el, akkor mi a helyes? Elfogadni es Istenben bizva vegigcsinalni, bizvan abban, hogy majd O mindenhez erot es bolcsesseget ad, vagy a sajat korlataimra hagyatkova es magamban bizva elutasitani?
Meg egy igeszakasz eszembe jutott az 1 Korinthusbol.
1 Korinthus 1:26-31:
26Mert nézzétek csak a ti elhivatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. 5Móz 7:7 27Sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket: 1Sám 16:7 2Kor 4:7 28és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket; 29hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. 5Móz 8:17-18 Róm 3:27 Ef 2:9 30Az ő munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, 31hogy amint meg van írva: „Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.” Jer 9:23
Tudom, hogy ez mas hivokre es hitetlenekre nezve… de nekunk hivoknek, megis mi a helyesebb? Ha megitelem a sajat elhivasom kereteit es hatarait, az ajandekaim, akkor mar 7 evvel ezelott meg kellett volna alljak ott, ahol voltam, es nem elindulni abba az iranyba, amerre Isten megis biztatott, bar en magamba nezve, magambol kiindulva ketelkedtem. Sot, ha magamra nezek, most is folyamatosan ketelkedem, Isten megis oda helyezett, ahol vagyok, sokat bizott ram, es hiszem, hogy ezt azert teszi, hogy az en erotlensegem es „inkompetenciam” altal az O dicsosege meg fenyesebben ragyogjon.
Ti mit gondoltok?
Ádám! Semmi baj a poszttal, mélyen egyetértek veled. De ahogy imádkozni is kell az elöljárókért, úgy inteni is egymást, meg elváltozni a világtól! Ne legyetek rövidlátók és elfogultak, kedves testvérek. S. Pál elnök úr állítólag keresztény. Tehát lehet inteni őt is.
Jelenleg köztiszteletben álló személy, aki a(z egyik) legfőbb méltóság Magyarországon. De akkor viselkedjen is ehhez méltóan!
Alázat, igazmondás, bűnbánat, bűnbocsánat. Képmutatás sztorno.
Most azt mondja, nem adja fel, mert sportoló.
Na de tus után is előbb tudomásulvesszük a hátrányt és utána igyekszünk bevinni a (jó) pontot. Ha nem veszek tudomást a hibáról és nem ismerem el, az attól még van és látták a nézők is!
Kéretik megnézni az ATV Egyenes beszédében a Szalma Botonddal (KDNP képviselővel) készült interjút…
Isten áldja Magyarországot és adjon vezetőinek szemet a látásra és fület a hallásra!
Ámen
Szeretem a józan ítélőképességed, Ádám. Egyetértek veled. De az jutott eszembe, ami Marcinak és Csabának. Igazuk van.
Kedves Marci,
Személy szerint azt gondolom, hogy a te „levezetésed” tetszik nekem és én is úgy vélem, hogy – de igen – a személyes inkompetencia ellenére való sikeres futás Isten segítségével nagyon is dicsőséges dolog, ami természetesen az Ő dicsősége. Mózesnek ugye egyértelmű volt az elhívása, saját (komoly) önkritikája ellenére végső soron kitartott, sőt, még plusz segítséget is kapott (Áron), ráadásul Isten személyesen szólt hozzá.
Az a szörnyű félelmem, hogy SP kizárólag OV-tól kapott elhívást (s még csak a néptől sem, legalábbis közvetlenül), ahogyan a visszahívás elhalasztását is tőle kellett kérnie, úgy tűnik. SP egy szóval sem említette eddig, hogy isteni’ küldetést teljesít, legalábbis nem tudok róla, s csak azért merészelek ilyen következtetést levonni magam is.
Kedves jobbagyp!
Nagy tisztelettel jelezni szeretném, hogy neked nincs egyházad, mert az élő Istennek van egyháza, ennélfogva nem is lehet betiltani. De biztos egyet értesz te is, nem kötözködni akartam.
üdv,
Csaba
„SP egy szóval sem említette eddig, hogy isteni’ küldetést teljesít”
És ha mondta volna? Akkor a hazugságok mellé még az istenkáromlás is felsorakozott volna. Hát kellene ez nekünk?
Teljesen jól látod Marci. A vezetés folyamata, legyen az a saját életünk vezetése, vagy másoké, nem más, mint inkompetens területek birtokbavétele. Ez mehet rendezett tanulási folyamaton keresztül, kockázatmentesen, veszteségek nélkül (bár tandíj itt is van), de az élet többnyire nem ilyen.
Az út hibákon, gyengeségek felismerésén keresztül vezet, és az egyetlen igazi hiba amit elkövethetünk, hogy nem vonjuk le a tanulságokat. Péter vajon a vizenjárás szakértője volt-e, amikor kilépett a tengerre?
Ami Schmitt Pált illeti, lehet, hogy volt inkompetenciája amikor írta a dolgozatát, de amennyiben most levonta a tanulságokat (akár kommunikálja ezt, akár nem), akkor most már kompetens, pont a hibájából való tanulás által.
Talán hasznos ha mások munkájára hivatkozok itt, mert a Harvard Kennedy School egy csoportja kidolgozott egy vezetési modellt, melyben részletesen tárgyalják a témát. Adaptív Vezetésnek, illetve egyik cikkükben nyitott szívvel való vezetésnek nevezik.
A vezetővé válás akadályai pl.:
– Ragaszkodás olyan emberekhez, akik nem hisznek abban, hogy a helyes úton jársz.
– Az inkompetenciától való félelem.
– Bizonytalanság az út helyességével kapcsolatban.
– Veszteségektől való félelem.
– Nincs gyomrod a nehéz feladatok végrehajtásához.
(saját fordítás, 247. old. http://books.google.hu/books/about/The_practice_of_adaptive_leadership.html?id=86OJwyvGzCoC&redir_esc=y, ha valakit részletesebben érdekel)
A Peter elv egy ostoba, üres állítás, a való élet ismeretének hiányából, irracionális gondolkodásból fakad.
Mélyreható változások rövidtávon mindíg veszteségekkel járnak, akiknek ezt el kell szenvedniük, azok ezt a figyelmezetést vehetik fontolóra:
„Vigyázz, ne fordulj a gonoszsághoz, ne válaszd azt a nyomorúság helyett!” (Jób36:21)
Isten uralkodik!
„Felfogta, hogy ez a mondat mit jelent?”
Nem tudnék egyértelmű választ adni. Lehet, hogy Schmitt Pál nem játssza meg magát, hanem egyszerűen eddig jut. Ez nagyon elkeserítő tudat számomra. Ha valaki egy olyan pozícióba kerül, amit köztársasági elnökségnek nevezünk, attól – még ha nem is várjuk, hogy agysebész legyen – azért egyszerű dolgok megértése talán nem túl magas kritérium… Tizenkét éves kislányom felfogja, ha egy dolgozatot a padtársáról másol és lebukik, akkor azért büntetés jár. Ha még hazudik is, de leleplezik, akkor megérti, hogy ennek viselnie kell a következményeit. Nem magyarázkodik, nem mentegetőzik, hanem tudomásul veszi a zsebpénzmegvonást és az esetleges szobafogságot. 🙂
Az egyik lehetőség tehát az, Schmitt Pál egy kamaszlány képességeivel sem rendelkezik. Ezt nem rágalomként írom, pusztán ténymegállapítás abból, ami látszik. A másik lehetőség, hogy úgy tesz, mintha nem értené: ebben az esetben nem a doktorijával kapcsolatban hazudott, hanem azóta is folyamatosan ezt teszi. A helyzet így még rosszabb.
Egyébként én pont most fejeztem be a szakdolgozatomat. Fél évig írtam, szerkesztettem, konzulensi egyeztetéseken vettem részt. Nem egy bolgár teológus munkáját másoltam le, hanem én küzdöttem meg érte. Félre ne értsétek, nem kívánok dicsekedni, mert nincs mivel: az ugyanis teljesen normális üzemmenet, ha valaki a saját munkáját maga írja meg.
„S. Pál elnök úr állítólag keresztény”
Pont ez jutott eszembe az eddig történtekről! 🙂
dr. Sytka
index.hu/belfold/2012/04/01/schmitt_csak_a_birosag_vehette_volna_el_a_doktorimat/
Sajnálatos módon olybá’ tűnik, hogy Elnök Úr egyre jobban belebonyolódik, belegabalyodik ebbe a magyarázkodásba, tovább növelvén a méltatlanságot ebben a történetben. De bizonyára mégis az egyetem lehet a hibás, mert amikor az „akikre büszkék vagyunk” olimpiai bajnok egykori vívónk, akkoriban már sportdiplomáciai karriere által (vélelmezhetően) befolyásos emberként, doktori értekezésében ~80%-ban bolgár, ~15%-ban német forrásmunkákat használt fel egyszerű tükörfordítással, akkor nem szóltak neki, hogy az az ~5% kevés lesz, Palikám…
Az jut eszembe erről, amikor az USA-ban a fogyasztóvédelmi perek hatására a boltokban kapható vasalók dobozára rákényszerültek felvezetni a gyártók/forgalmazók, hogy „ha forró a vasaló, ne tedd a fülehez”.
Én nem gondolnám, hogy nem érti, mi történik vele, inkább csak politikusként nyilatkozik. Ennyi. Szó sincs itt őszinte megbánásról, annál inkább egy áldozatról, legalábbis Elnök Úr interpretációjában!
Koszonom az epito hozzaszolasokat a megjegyzesemhez. Bar annyit meg hozzafuznek, hogy a felreertesek elkerulese vegett, en egy szoval sem Schmitt Palt vedtem (szemely szerint en ugy gondolom, hogy az lett volna bolcs, ha lemond), hanem Adam bejegyzese kapcsan felmerult bennem a kerdes (sajat magamra is vonatkoztava) pontosabban, amikor Adam Schmitt Pal kapcsan a tanulsagot levonva, sajat maganak tette fel a kerdeseket: „És én, én ismerem a korlátaimat? Meg fogom tudni állapítani azt a pontot, amit nem szabad már átlépnem, bármilyen sokan biztatnak is, hogy menjek tovább? Fel fogom ismerni, amikor olyan feladatot kapok, amire az ajándékaim már nem képesítenek? Ellen tudok állni a kísértésnek, ha egy megbízatás hízeleg az önbecsülésemnek, de a feladat nem rám van méretezve? Képes leszek megítélni az elhívásom kereteit és határait?”
Bennem csupan ezeknek a kerdesek kapcsan merult fel a fennt leirt kerdes… „Szoval, ha en elvileg tudom a korlataimat… ahogy Mozes is tudta, es Isten megis valami, sajat eromon feluli feladatra hiv el, akkor mi a helyes? Elfogadni es Istenben bizva vegigcsinalni, bizvan abban, hogy majd O mindenhez erot es bolcsesseget ad, vagy a sajat korlataimra hagyatkova es magamban bizva elutasitani?”
Miklos es Csaba, azt hiszem egyet ertunk.
Isten természetesen használhat bennünket jóval a kompetencia-szintünk felett is, Pál figyelmeztetését (Róm 12,3) mégsem hagynám figyelmen kívül. Ő azt tanácsolja, hogy mérjük fel: 1) milyen kegyelem adatott nekünk, 2) mekkora az Istentől kapott hitünk mértéke, és 3) józanul gondolkodva önmagunkról mi az a feladat, amire Isten képessé tett (akár természettől, akár Lélektől kapott karizmákkal felruházva). Én például nem hiszem, hogy valaha is saját zenei albummal állok elő, mert se a zenéhez nem értek, se hangom nincsen, bár Isten kétségkívül meg tudná tenni a csodát, hogy az emberek Bach-koncertek helyett Szabados-koncertekre járjanak. Mégis inkább a tanítás és vezetés területén keresem a kompetenciám határait, és emiatt nincs lelkiismeret-furdalásom.
Kedves Csaba!
Nem veszem kötekedésnek, pontosan ezért tettem idézőjelbe a kifejezést 🙂 Csak így egyszerűbbnek tűnt megfogalmazni, mitha körbemagyarázom, hogy az állam által egyháznak elismert felekezet, amelynek szervezeti keretei között (többnyire) a hitemet gyakorlom 😀
Üdv
Péter
Egyetértek Ádám a bejegyzéseddel. Az olvasása közben még egy dolog fogalmazódott meg bennem.
Magam is néha attól tartok, hogy olyan területre tévedek, vagy oda vonz valami, ahol nincs keresnivalóm. SP elnök úr esete, sajnos egy jó példa a rossz példák sorában. Talán a leggyakoribb kísértések jelentik a legnagyobb vonzerőt a tiltott, vagy bölcstelen határátlépésekhez.
Tehát: ha az ember szabályszerűen küzd, vagyis nem követ el olyan szabályszerűtlenségeket, amilyen például az elnök úr esetetében bizonyított ténynek tűnik, akkor kisebb az esély arra is, hogy akár később, inkompetens területre téved. Mivel korábban nem próbálta meg becsapni a környezetét, és főleg saját magát.
Ha van kedved, azért csak nyugodtan koncertezzél Ádám. Pál apostol sátorkészítő volt mellékállásban. A kompetencia fogalma bármennyire divatos is, nem alkalmas a valóság leírására. Egy iskolai tananyag esetében ki a kompetens az elégséges, vagy a jeles? Mi van a közepessel és a jóval? Gyanítom, hogy Pál nem volt a világ legjobb sátorkészítője, szerintem mégsem mondta neki senki, hogy ne merészeljen a sátorponyva közelébe menni, és valószínűleg Pál sem mondta, hogy én apostol vagyok nem nyúlok a sátorponyvához, hanem fogjul ejtek minden gondolatot ami azzal kísért, hogy akár csak meg is érintsem. Valóban az a legjobb ha azt csináljuk amihez a legjobban értünk, azonban irreális elképzelés elvárni, hogy mindenkivel így legyen, vagy mindíg így legyen velünk, ez inkább kivétel, mint szabály, és a szintek is különböznek, vannak jók és kevésbé jók is. A magyar viszonyokat látva is így van ez, de említhetem az éhező afrikai emberek millióit, akik kiszolgáltatottságukban tuti nem azt csinálják amihez a szívük húzná őket. Ezért hát, ha úgy hozza a sors, hogy olyan feladatot kell elvégeznünk, amit nem szeretünk, vagy nem tudunk olyan jól amennyire szeretnénk, akkor se legyen kárhoztatásunk, ha Isten egy feladatot ránk bíz, akkor megadja hozzá a képességet is, hogy elvégezzük azon a szinten ahogy az szükséges, törekedjünk azt legjobb tudásunk szerint elvégezni.
A másik témát illetően a politkában igen gyakori, nem csak a politika politikájában, hanem a mindennapi élet politikájában is, hogy hatalmi pozícióban lévők ellen személyi támadást intéznek, hogy a partvonalra szorítsák, ellehetetlenítsék, de attól még, hogy ez gyakori, nem lesz etikus. Miért nem kerestek a köztársasági elnöki munkájában lényegi szakmai hibát, ha már mindenáron viaskodni akartak? Egyébként sem Schmitt Pál volt itt a lényeg, nem is a becsület és nem is az igazság, hanem a magyarországi folyamatok megtorpedózása, bármennyire szeretnék is a ügy élharcosai a becsület lovagjainak feltüntetni magukat. Vajon a becsület lovagjai etikátlan módszerekkel fognak az igazságnak érvényt szerezni?
A csőcselék lincsel című történet ez, semmi köze a bibliai elvekhez, mint megtérés, bocsánatkérés, melyeknél pl. a Mt.18 alapján a cél a megjobbítás és a visszafogadás, itt azonban a lejáratás és a megsemmisítés volt az indíték. A bocsánatkérés, amennyiben szükséges, azokra tartozik akikkel az adott ügyet rendeznie kell, akik segíteni tudnak abban, hogy a hibát korrigálja, és nem a nyilvánosságra. Lemondania sem feltétlenül kellett volna, de végülis érthető, ilyen helyzetben, még ha igaza van is, én sem vállaltam volna a helyében a nyomást, nem ér annyit az egész.
Hoppá!
Elnök Úr lemondásában Isten akaratát emlegette szolgálatai vitele tekintetében, noha nem fejtette ki részletesen, mire is terjed ki a Szent Akarat. Nem megkérdőjelezve tehát ezt az elhívást, visszavonom ennek hiányára vonatkozó korábbi feltételezésemet.
Mindazonáltal, figyelemmel Ádám legújabb (ezt követő) posztjára is, imádkozni fogok azért, hogy Isten akarata maradéktalanul teljesüljön Schmitt Pál elnök úr futása tekintetében, bármi is legyen az. Valamint felhasználom a szituációt az őszinte önvizsgálat lefolytatására is, idézőjelek nélkül, kérve azonban a Szent Lélek segítségét ehhez, mert csak simán önmagamtól talán még ez sem menne igazán őszintén, lévén ember vagyok.
Nem tudom, hihető-e, amit zárásképp mondani akarok, de nem vagyok boldog a lemondástól és egyáltalán nem örülök összességében. Sajnálom az egészet, most viszont (még?) – megvallom őszintén – nem érzem azt, hogy személyes véleményem megfogalmazása hiba lett volna, csak azért, mert valaki más cselekedeteit minősítettem vele, mert a hallgatáshoz képest mindenképpen helyesebbnek tűnt, még ha a kommentelő társakhoz képest „síkos” talajra is léptem általa magam is…
Én egy ilyen fiaskó után nem emlegetném Isten akaratát…, felesleges Istent is hírbe hozni…
Ádám írása teljesen rendben van. Schmitt Pál szimpatikus ember, de úgy látszik, mai napig nem látja, miben hibázott anno. Nem értem, miért kell még ezek után erről beszélni. Teljesen egyértelmű az ügy.
Miklós: ugyanabba a hibába esel, amibe a baloldali értelmiség nagy része, amikor kiderült az öszödi beszéd. Akkor is arról kezdtek el beszélni, hogy no vajon ki volt olyan erkölcsi nulla, hogy kiszivárogtatta a beszédet. Holott ez mellékes. Igen, lehet hogy az illetőt rosszindulat vezérelte. De ami kiderült, az kiderült, és a tény tény marad.
„A csőcselék lincsel című történet ez, semmi köze a bibliai elvekhez”. Totálisan demagóg módon állsz hozzá az ügyhöz. Szerintem pontosan arról van szó, hogy ha törik, ha szakad, menni a tömegben arra amerre irányítanak, miközben már rég átléptük az alapvető normákat. Mindezt pusztán azért, mert valaki „velünk van”. Ha valaki a mi szekértáborunkhoz tartozik, akkor az ég is ránk szakadhat, kiállunk mellett, betyárbecsületből, és visszatámadunk, hogy „ti is legalább olyan sárosak vagytok”.