Az igazság és az irgalom sok keresztény fejében egymást kizáró fogalmak. Ha az igazságot hangsúlyozzuk, irgalmatlanok vagyunk. Ha az irgalmat, akkor viszont szembemegyünk az igazsággal. „Jézus irgalmas volt a bűnösökhöz” – mondja az egyik hívő. „Nem, Jézus mindig néven nevezte a bűnt” – mondja a másik. „Jézus azt mondta, hogy ne ítéljünk és ő sem ítélt el senkit.” „Dehogynem ítélt, sőt, sokkal mélyebbre is vágott, mint a farizeusok!” „De Jézus sírt Jeruzsálem felett!” „Igen, de azért, mert megtéretlenül, kemény szívvel gyűjtöttek magukra haragot!” „Miért, te nem gyűjtesz?” És így tovább. Szerintem mindannyian részt vettünk már ilyen vagy ehhez hasonló vitákban.
Megmondom őszintén, engem az „irgalom vagy igazság” szembeállításban a „vagy” szócska zavar a legjobban. Persze, én is sokszor éreztem feszültséget a kettő között, de soha nem tudtam, nem akartam elfogadni, hogy az elválasztásuk szükségszerű volna. Miért volna az? Az ÚR a Biblia szerint „könyörületes Isten”, akinek „igazsága megmarad örökké”. A Biblia Istene könyörületes és igaz. Gyűlöli a bűnt és a gonoszságot, ugyanakkor szereti az embert és életét adja bűnösökért. Nem egyik vagy másik, hanem mindkettő. Irgalma és igazságossága nem játszható ki egymás ellen.
Az én világképemben akkor nőtt össze végleg az igazság és az irgalom valósága, amikor konkrét emberekben találkoztam a kettő egységével. Ilyen volt Wade Bradshaw, az angol L’Abri egyik vezetője. Soha nem fogom elfelejteni, amit 1993-ban angliai utamon vele kapcsolatban átéltem. Wade egyik este az abortuszról tartott nekünk előadást a greathami majorságban. Az volt az álláspontja, mint minden konzervatív kereszténynek, hogy az abortusz lényegében emberölés. Az előadás végén azonban valaki feltette a témával kapcsolatos legnehezebb kérdést: „Mi van, ha egy tizenhárom éves lányt megerőszakolnak, és teherbe esik?” Mind éreztük a kérdés erejét. Kíváncsi voltam Wade válaszára, de egyáltalán nem voltam felkészülve arra, ami következett.
Wade hosszú ideig nem tudott megszólalni, mert az arcán csorogtak a könnyek. Azt hittem, belátta keménységét és mindjárt visszavonja mindazt, amiről másfél órán keresztül beszélt, de nem ez történt. Amikor meg tudott végre szólalni, valami ilyesmit mondott: „Azt tanácsolnám a lánynak, hogy ne kövessen el gyilkosságot. Szeretettel venném körül, megadnék neki minden segítséget, amit meg lehet neki adni, és keresnék olyan gyermektelen szülőket, akik régóta örökbe szeretnének fogadni egy árvát.” Amíg élek, emlékezni fogok erre a válaszra. Nem a tartalma miatt, hanem a tartalom és a forma egysége miatt. Az igazságot és a könyörületet soha nem láttam korábban így együtt megnyilvánulni. Jézust láttam aznap, az Igazságost és Irgalmast.
Állítólag Francis Schaeffer L’Abri-alapító is ilyen ember volt. Akik ismerték őt, azt mondják, hogy Schaeffer karizmája elsősorban a személyes beszélgetésekben működött. Könyvei óriási hatást gyakoroltak a nyugati világ keresztény bizonyságtételére, de Schaeffer akkor volt igazán elemében, amikor személyesen beszélgetett emberekkel. Tudott hallgatni, meghallgatni, kérdezni, és sírni. Néha nem szólt, csak könnyezett, és ez mindennél többet jelentett. Akivel együtt sírt, az megérezte, hogy Schaeffer Istene nem kegyetlen. Bármi is igaz Istennel kapcsolatban, ha a tanítványa tud sírni, akkor Isten is irgalmas.
Pedig Schaeffer próféta is volt. Meggyőződéssel vallotta a történelmi kereszténység igazságait. Ha ezek az igazságok veszélybe kerültek, Schaeffer volt az első, aki megkongatta a vészharangot. Tudta, hogy a könnyei nem érnek semmit, ha a történelmi kereszténység nem igaz. Ha viszont igaz, akkor ki is kell állni az igazsága mellett. Számos könyve ezt a célt szolgálta. Az „igaz igazság” fogalma is Schaeffertől származik. „Igaz igazság” az, ami nem csak az igazság konnotációja, hanem ami egyezik a valósággal. Ha azt mondjuk, hogy a kereszténység a feltámadás igehirdetésére épül, függetlenül attól, hogy az valóban megtörtént-e (vö. Bultmann), az csak igazság. De ha azt mondjuk, hogy Jézus valóban feltámadt, és ezért hirdetjük, az igaz igazság.
Wade Bradshaw és Francis Schaeffer „síró próféták”. Sírnak, mert könyörület van bennük, de próféták is, mert az igazságból nem engednek. Ha nem tudunk mi is úgy beszélni, mint ők, akkor végül azok győznek, akik az irgalom nevében irgalmatlannak nevezik az igazság képviselőit, vagy akik az igazság nevében hazugnak nevezik az irgalom képviselőit. Akkor marad a vagy-vagy. Pedig az igazság nélküli irgalom végső soron nem csak hazug, de irgalmatlan is, az irgalom nélküli igazság pedig nem csak irgalmatlan, de hazug is.
Jézus azonban mindkettő. Benne nincs vagy. Benne és van. Irgalommal „leválasztja a bűnt, amit gyűlöl, a lélekről, akit szeret” (W. Nicholson), és mindkettőt nyíltan teszi. Kövessük a példáját! Amit Isten egybeszerkesztett, azt ne válasszuk mi se el. A bűnt sírva nevezzük bűnnek, a könnyeink pedig legyenek mindig igazak és tiszták. Csak így lehetünk Atyánk gyermekei, aki felhozza napját igazakra és gonoszokra egyaránt, miközben nem felejti el az igazság és a gonoszság közötti különbséget sem, és ezért megtérésre hív. Enélkül nincs pardon.
Az Úr Isten adjon erőt ehhez a gyereknevelésben, hogy az igazság mentén tudjuk a gyerekeinket beszeretni irgalommal az igazság és kegyelem trónusához.
Jézus nevén nevezi a bűnt, de az Újszövetség terminológiájában ez nem ítélet: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”
Jézus irgalmának, kegyelmének célja van, mégpedig éppen az, hogy többé ne vétkezzünk. Ha a kegyelmet, irgalmat cél nélkül próbáljuk értelmezni, nagyon melléfogunk.
Elevenbe vág ez az írás (talán azért is hallgatnak ennyien)… Akárhogy is, a bűn kérdését feszegeti, azt, hogy egyáltalán lehet-e nem vétkezni, „megfelelni” BÁRMELY helyzetben.
A történetben – ahogy szerintem más válasz nem is lehet – Wade Bradshaw a könnyeivel válaszolt: a „megoldás” nem volt megoldás a kislány esetében, legfeljebb látszólag. Ne kövessen el gyilkosságot, és ezzel elintéztük, helyére tettük? Ebben a kérdésben legmesszebb ez az írás mutat: http://www.reformatus.ro/admin/data/file/20130620/az-elet-istene-a-romaniai-reformatus-egyhaz-zs.pdf Az abortusz bűn, mert gyilkosság, ráadásul kettős. Ugyanakkor tisztelet illeti meg az édesanyát akárhogyan dönt …
Példánkban, ha a kislány elfogadja a javaslatot – mert modellezünk – miközben elutasítja a személyt akivel a borzalom vele esett: a növekvő gyerek egyre jobban az övé (közben mégis azé, akitől a borzalom)… Ahogy növekszik, ver a kis szíve, rugdos a pocakjában: egyre inkább Ő MAGA lesz a gyermek is! Folyamatosan utasítsa el kilenc hónapon át, szakítsa meg az ébredő életet/kapcsolatot azzal, hogy „majd te nem kellesz nekem”?! Úgy fogja élni az életét 14 éves korától, hogy a világra hozott kicsi(m) nem is tudom, hol él vagy hal? Hogy lehet szeretetet így elutasítani/megölni közben igent mondani hiszen eközben bimbózik, virágot hajt, majd gyümölcsöt hoz az ÉLET ? Hogy várható el egy ilyen helyzetben, hogy megérti, MÁSSAL jót tesz, akinek éppen nincs gyermeke … csak ő, ő menjen át ezen a kilenc hónapon, meg a szülésen. Elvárható? bizony, nem várható el.
A katolikus egyházfő megparancsolta az ELVEK miatt – fenti példa is, az „elvek miatt” nyújtott „megoldást” – hogy a délszláv háborúban megerőszakolt apácák megszüljék gyermeküket (és majd örökbe adják)most ugyanők nagy erőkkel szervezik a kiengesztelődést, lelkigyakorlatokat abortuszon átesett nőknek, akik maguknak nem képesek megbocsátani… A SÍRÁS napi kenyerünk legyen https://www.youtube.com/watch?v=nh-z4COwP9o (ez a változat az utolsó percekkel okot és lehetőséget ad)
ahogy Jézus mondta, a keresztútján: „sírjatok magatok és fiaitok felett”!
Papp Lajos szívsebész minden előadásában elmondja: 48 esetben nem tudtam elindítani műtét után a beteg szívét. Nem majdnem félszázat hanem negyvennyolcat. Bizonyára hiába mondják, bármilyen sokan, bármilyen hangosan: de Professzor Úr, hány ember életét mentette meg?
Ő halkan beszél (előadásai elején már kéri, majd ne tapsoljanak)ennek következményeként is (olvasatomban). https://www.youtube.com/watch?v=4E9TJBCH1Ms „Ma van a feleségem születésnapja és én itt vagyok, a szeretteimtől veszem el az időt” – mondja vigasztalanul (a 8. perc körül)mert ha otthon maradt volna vele ünnepelni, ezt a tanítást mulasztja el, ha az előadást tartja, akkor azt.
Ilyen példákat sorolhatunk, vég nélkül: SOSEM tudunk jól tenni teljesen, valamivel mindig hibázunk. Vagy így, vagy másként más szempontból. Lehetetlen embernek tökéletesnek lenni: teljesen „felkészültnek lenni” sátán támadásaival szemben. Ezt mossuk le, mossa le az Úr Jézus halála elsősorban, mi pedig addig, míg majd Isten letöröl szemünkről minden könnyet…
Éva,
egyik barátom – aki ma Isten szolgája az egyházban – úgy fogant, hogy az édesanyját megerőszakolták. Örülök, hogy életben hagyták. Wade arról a lehetőségről is beszélt, hogy a megszült gyermeket örökbe adják, pont az általad is felvetett probléma miatt. Ha az anya élete is veszélyben forog, nyilván sokkal összetettebb a kérdés. De a cikkben a lényeg: az igazság és az irgalom ne váljon el egymástól!
„……………………………….. A bűnt sírva nevezzük bűnnek, a
könnyeink pedig legyenek mindig igazak és tiszták. ………………..”
Egy sírás örökre beégett a lelkembe.
17 éves lehettem. Szerettem a függetlenséget. Viszolyogtam bármilyen kap –
csolattól, de még annak kísérletétől is, hogy valaki közel kerüljön hoz –
zám. Már akkor is az egyszerű, gyakorlatias munkát szerettem.
Munkahelyemen többen próbálkoztak közel kerülni hozzám, de a legtapinta –
tosabb, legkitartóbb Nusi néni volt. Tőle időnként elfogadtam segítséget,
de megnyílni felé sem akartam.
Az egyik éjszakai műszak után úgy döntöttem nem megyek haza, hanem a Dagály
strandon jó fürdőzés után majd alszom egyet és onnan megyek újból éjszakára.
Úgy is történt. Mint a „kifacsart citrom” kezdtem el a műszakot Nusi nénivel.
Nagyon aggódott és féltett, hisz nemrég kezdtem Budapesten dolgozni. Próbált érdeklődni mi történt velem, sikertelenül. Ültő helyemben elaludtam. Kettőnk
helyett dolgozott, hogy a főnök ne vegyen észre semmit. Reggel elköszönéskor
tekintete átölelt és hangtalanul potyogtak a könnyei. Akkor ez idegesített,
de az idő múlásával azok értéke egyre nő.
Ádám,
csak két gondolat ehhez:
1. Bradshaw idézett mondatában van egy nagyon fontos szó: tanácsolnám! A társadalom, az állam és az egyház általában nem tanácsol, hanem parancsol. És nem teszi mellé a további gondoskodást sem, amiről Bradshaw beszél. Ítél és büntet. Megvetéssel, ami nem csak az anyára, hanem a gyermekre is kiterjed élete során.
2. Azt mondod, ha az anya élete veszélyben van, akkor összetettebb a kérdés. És ennyi. Na, én meg úgy gondolom, hogy senkinek nem szabad megparancsolni, sem pedig elvárni tőle, hogy áldozza fel a saját életét. Ami nem áll hatalmunkban, arra jogunk sincs. Isten eldönti, hogy mi legyen a sorsa annak a nőnek, aki a saját élete védelmében átesett az abortuszon, meg annak az orvosnak, aki elvégezte a műtétet. Ő tud életet adni, sőt, visszaadni. Mi nem. Ezért mi nem is ítélhetünk. Csak ezt az egyház nem szereti hallani. Jézusnál mindenre van bocsánat, legalábbis Ő ezt mondta. Akkor talán Rá kéne bízni az ítéletet, és nem kívülről dönteni egy MÁSIK ember életéről!