Reggeli csendességemben éppen Márk evangéliumát olvasom, és a minap egészen megmelengette a szívemet egy apró momentum: az a megszokottá vált, mégis kissé furcsa tény, hogy Jézus a szolgálata kezdetén negyven napot a sivatagban töltött, vadállatokkal. A bibliai-teológiai jelentősége ennek a képnek nyilván az, hogy Jézus az Úr szolgájaként Izráellel azonosult, Izráel népéhez hasonlóan Egyiptomból kijőve, majd a pusztában megkísértetve, végül pedig a Jordánon „átkelve” kezdte meg messiási szolgálatát. Erre hívja fel a figyelmet Máté is, amikor azt mondja, hogy Isten Egyiptomból hívta el fiát, mint egykor Izráelt. Engem azonban a történetnek most nem ez a vetülete ragadott meg, hanem maga az a tény, hogy Jézus a sivatagban volt, vadállatokkal.
Két éve írtam egy cikket a világ barátságos vagy barátságtalan voltáról, és a cikk alatt egész komoly eszmecsere kerekedett. A vita teljesen jogos, hiszen rengeteg a megválaszolatlan kérdés. A világban tapasztalt állatarcú kegyetlenség számomra is az egyik nagy apologetikai csomó (van még egy-kettő), amire annak idején a magam válaszát próbáltam megfogalmazni. „Biztos, hogy érdemes felnagyítanunk a pókok kegyetlen nászát és rávetítenünk az emberek sorsára? (…) Vajon miért iszonyodunk az állatarcú gonosztól? Nem azért iszonyodunk tőle, mert az emberarcúság szétmállása ellenkezik a természet legmélyebb valóságával? Vajon nem azért, mert a világ lényegét tekintve mégsem állatarcú? És vajon nem azért, mert az emberarcúság végső soron nem az állatarcúság, hanem az istenképűség másolata?”
Akárhogy is van a dolog, számomra rendkívül szívmelengető a tudat, hogy Jézus a velünk való azonosulása kezdetén elment a sivatagba, a természet barátságtalanságának templomába, és ott vadállatokkal töltött időt. Nem olvasunk arról, hogy Kis Hercegként megszelídítette volna őket, vagy mint Assisi Szent Ferenc, prédikált volna nekik. Viszont negyven napig egy légtérben volt éles fogú, mérgező, ijesztő, félelmet keltő lényekkel. Éjjelente hallotta az oroszlánok éhes üvöltését, a hiénák hátborzongató röhögését, a viperák sziszegését. Valószínűleg vigyázott a lépteire, nehogy egy skorpióra lépjen, mely éles fájdalom kíséretében csapta volna bele fullánkját, majd tolta volna halálos mérgét érzékeny húsába. Gondolom, óvatosan emelt fel minden követ, hiszen nem csak tojás, de kígyó vagy pók is lehetett alatta. Jézus ezeket megtapasztalta, az evangélisták meg valamiért szóvá teszik.
Engem pedig jó érzésekkel tölt el. Ennek fényében azt az ézsaiási jövendölést is másképpen látom, melyben azt olvassuk, hogy az Úr szolgájának országában az oroszlán nem bántja többé a bárányt, sem a vipera a játszadozó kisfiút. A Messiás nem csak a bűn problémájával foglalkozik, hanem a vadállatok problematikájával is. A krokodil, a cápa, a pókok, az imádkozó sáska, a skorpió, a guineai féreg, a kullancs, az Ebola és AIDS vírusok, és a világunk összes többi barátságtalan, kegyetlen, ellenséges, ijesztő lénye a Messiás látókörében van. Az okokról keveset tudunk, különösen akkor, ha hiszünk a fosszíliáknak, amelyek az állati barátságtalanság nagyon hosszú történetét dokumentálják. Jézussal mégis mintha valami megoldás körvonalazódna. A Messiás a szolgálata kezdetén kiment a sivatagba és negyven napot együtt töltött a vadállatokkal. Csak ez után kezdte hirdetni, hogy elközelített az Isten országa. Más is lát összefüggést a kettő között?
Érdekes, hogy az állatok barátságtalanságát emeled ki. Nem tudjuk, mi történt Ővele konkrétan, a sátáni – pofátlan – kísértéseken kívül ami lehet, azért is történhetett, mert annyira legyengült és ez lehetett állati támadás következménye.
De az is lehet, hogy az állatok nem illették hiszen akkor honnan is a „pókokon skorpiókon járhatok, az ellenség minden erején taposok” dalunk az „akik hisznek … kígyókat vehetnek kezükbe” (Márk 16.18)alapján?
Lépten-nyomon, ahogy betegséggel találkozott az Úr Jézus, gyógyított: nem lehetett ez „künn” hasonlóan, no nem a gyógyítás, hanem a szelidítés? DE nem teljesen hasonlóan hiszen állatokból nem kellett gonosz lelket űzni…
Azt gondolom, hogy „künn” lényegesen jobb lehetett az Úrnak mint közöttünk … mi nem kíméltük Őt a kereszthalálig.
Igen, ebben igazad lehet, Éva. Nekem a jelenetből most nem is az volt fontos, hogy Jézus szenvedett-e a vadállatok jelenlététől, inkább az, hogy együtt volt velük, átélte a közelségüket.
Ádám, érdekes a kérdés, amit fölteszel. Nekem a Mk 1,13 eddig főképp azt mondta, hogy Jézus biztosan Isten, mivel az angyalok nem szolgálnak akárkinek.
A vadállatokról, az angyalokról, a pusztáról és az egy szem emberről viszont most Éden kertje jutott eszembe. Véleményem szerint Márk azt akarta itt kifejezni, hogy Jézussal elkezdődött az Új Teremtés. Az Evangéliumok itt párhuzamosak a Teremtés könyvével. A második Ádám egyedül van, mint ember, de körülveszi az egész, valószínűleg megbékélt teremtés. Utána jön a kísértés, ahogy az első Ádámnál is. Csakhogy a második Ádám nem bukik el. Utána (az első Ádámmal megint ellentétesen) kilép a bujkálásból, és meghirdeti Isten uralmát.
A kérdésedre közvetlen választ nem ad a szöveg, de szerintem a Rm 8,19-22 fényében nyilvánvaló, hogy Jézus megjelenése az állatok és a növények számára is fény volt a sötétségben. Méghozzá (ős)robbanásszerű. Hogy ezt ők hogyan érzékelik, azt nem tudom, de valami módon érzékelik és reagálnak is rá. Ebben biztos vagyok. Tapasztaltam is olyat, hogy egy kutya viselkedése mennyire megváltozott, amikor imádkoztam mellette. Úgyhogy vannak erre az állatoknak is radarjaik. És várják „Isten fiainak megnyilvánulását”.
Ugyanakkor keresztény életem egyik legkellemetlenebb pillanata volt, amikor egy 15 éves föltette a kérdést, hogy Isten miért teremtett bélférget, vagy vírusokat. Nem tudtam válaszolni, ma sem tudok, de azóta is keresem a választ. Nyilván nem az volt a funkciójuk ezeknak az élőlényeknek, mint ma, és nyilván az Új Teremtésben helyreáll a régi rend.
Szóval a magam részéről látok összefüggést.
Viktor
A teremtett világban meglévő „vadság” a tápláléklánc velejárója. Természetes. Ahogy Ádám is említette: „…És vajon nem azért, mert az emberarcúság végső soron nem az állatarcúság, hanem az istenképűség másolata?”
Saját tapasztalatunk is, hogy a számunkra vonzó emberi viselkedés nem is olyan természetes. Az állatvilágban található szimpatikus megnyilvánulások (a közösségi oldalak állati „cukiságai”) is mind azokra a nem természeti – hanem Istentől kapott „különc” tulajdonságainkra emlékeztetnek, amelyek lehetővé teszik Isten szeretetének átvételét és továbbadását. Rövidebben: szeretetközösségre Istennel és embertársainkkal.
Példák: az anyaállat gyengédsége, kölyke felé; a majmok kölcsönös „bolhászkodása”; a cetfélék könyörületben is kifejezett empátiája, a kutya hűsége, és még sorolhatnánk.
Úgy gondolom, a kreacionista és az evolucionista világképű keresztények is egyaránt egyetértenek abban, hogy egyedül – istenképűségünk emel ki bennünket az állatvilágból. Alaptulajdonságunk a kiemelkedő értelmi képesség, de mégsem ez, hanem a három isteni jellemtulajdonság: igazságkeresés, elfogadó szeretet, és – a legfontosabb – az irgalmasság (amely az előző kettőnek összeütközéséből keletkezhet).
Azokat az embertársainkat, akik a tápláléklánc ragadozóira, élősködőire hasonlítanak, érthetően érezzük kegyetlennek, állatiasnak. Pedig természetes viselkedések ezek. Isten minket megajándékozott a természeti viselkedési kényszertől való megszabadulás képességével, de úgy, hogy ezt a Vele járás során tudjuk jól megvalósítani.
Ádám,
az oroszlán mióta él a sivatagban?
Skorpió igen, kobra nem valószínű.
Engem az is érdekel, hogy ha Jézus valóban eltöltött a sivatsgban 40 napot, miért 40-et, miért nem pl. 20-at?
Viktor Barmabás,
„…Ugyanakkor keresztény életem egyik legkellemetlenebb pillanata volt, amikor egy 15 éves föltette a kérdést, hogy Isten miért teremtett bélférget, vagy vírusokat. Nem tudtam válaszolni, ma sem tudok, de azóta is keresem a választ…”
A bélféreg kívülröl kerül az emberbe pl. nyers hús fogyasztásával ( beefsteak), ismerősömnek jó 40 cm-es volt, nyers tökmagot kellett ennie néhány napig nagy mennyiségben, hogy kitisztuljon.
Vírusok nincsenek, vagyis mikroszkópikusan nem mutatható ki, csak rajzok vannak arról, hogy milyennek képzelik el. Pl. amit Ádám említett a cikkben AIDS vírus sem látható, csak az egészségi állapot megváltozásának körülményeiböl következtetnek rá.
Amit a kutyával és az imával kapcsolatban írtál, az emberrel is így működik.
Kedves tolerancia!
https://hu.wikipedia.org/wiki/Oroszl%C3%A1n#/media/File:Lion_distribution.png
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sivatag#/media/File:Trockenklimate.png
kérlek vesd össze a két képet és vond le a tanulságot!
„Vírusok nincsenek, vagyis mikroszkópikusan nem mutatható ki, csak rajzok vannak arról, hogy milyennek képzelik el. Pl. amit Ádám említett a cikkben AIDS vírus sem látható, csak az egészségi állapot megváltozásának körülményeiböl következtetnek rá.”
Neked igazad van. (csak az a baj, hogy ez nem azért van, mert úgy általában igazad van, hanem azért, mert dupla hülyeséget írtál egy mondatba.) Az AIDS vírus tényleg nem látható, mert nem létezik. A vírus neve HIV, ez a vírus okozza az AIDS nevű betegséget.
(ez azon ritka esetek egyike, amikor hülyeség+hülyeség=igaz állítás)
egyébiránt:
https://phil.cdc.gov/PHIL_Images/8254/8254_lores.jpg
https://image.slidesharecdn.com/electronandlightmicrgraph-141012180150-conversion-gate02/95/electron-and-light-micrographs-10-638.jpg?cb=1439558215
http://images.slideplayer.com/29/9467449/slides/slide_6.jpg
http://mmbr.asm.org/content/67/1/86/F1.large.jpg
https://www.researchgate.net/profile/Elizabeth_Kutter/publication/236667093/figure/fig2/AS:392841898545158@1470672215843/FIGURE-112-2-Electron-micrograph-of-phage-infecting-a-bacterium.png
https://www.giantmicrobes.com/us/media/catalog/product/cache/2/small_image/9df78eab33525d08d6e5fb8d27136e95/products/t4.jpg
találd ki melyik a kakukktojás! elektronmikroszkóppal már dolgoztam tényleg működik.
https://www.google.hu/maps/space/moon/@75.2371884,-96.5011197,3531302m/data=!3m1!1e3
a NASA-val még nem kerültem személyes kapcsolatba, úgyhogy lehet, hogy egy nagy gonosz összeesküvéses háttérhatalmi szervezet, de engem meggyőztek a képeikkel.
jó böngészést!
istván,
Nem győztél meg, tartom az állítást, nincs olyan, hogy vírus, csak az eredeti állapot megv. utaló körülmények.
A helyesbítést elfogadom, annak (is) hívják.
Szerintem Jézus (asz) oroszlánnal nem találkozhatott azon a területen, de ‘ vadon élő ‘ állattal igen.
Kedves tolerancia!
ezzel nem leptél meg.
nem tudom, hogy biológus vagy-e, mert ha igen, akkor tényleg leállhatunk vitatkozni azon, hogy mit nevezünk vírusnak. vagy azon, hogy jogos-e a viriont vírusnak nevezni, vagy inkább a kicsomagolódott és replikálódó virion a vírus. vagy esetleg maga a gazda és a benne replikálódó virionok együtt a vírus.
tartok tőle, hogy nem ez a fajta tudás áll a makacsságod mögött.
a másik
Bírák könyve
14:5 És lement Sámson az ő atyjával és anyjával Timnátba, és mikor Timnátnak szőlőhegyéhez értek, íme egy oroszlánkölyök jött ordítva elébe.
14:6 És felindítá őt az Úrnak lelke, és úgy kettészakasztá azt, mint a hogyan kettészakasztatik a gödölye; pedig semmi sem volt kezében. De atyjának és anyjának nem mondta el, a mit cselekedett.
Sámuel 1. könyve
17:34 És felele Dávid Saulnak: Pásztor volt a te szolgád, atyjának juhai mellett; és ha eljött az oroszlán és a medve, és elragadott egy bárányt a nyáj közül:
17:35 Elmentem utána és levágtam, és kiszabadítám szájából; ha pedig ellenem támadott: megragadtam szakálánál fogva, és levágtam és megöltem őt.
17:36 A te szolgád mind az oroszlánt, mind a medvét megölte: Úgy lesz azért e körülmetéletlen Filiszteus is, mint azok közül egy, mert gyalázattal illeté az élő Istennek seregét.
17:37 És monda Dávid: Az Úr, a ki megszabadított engem az oroszlánnak és a medvének kezéből, meg fog szabadítani engem e Filiszteusnak kezéből is. Akkor monda Saul Dávidnak: Eredj el, és az Úr legyen veled!
apropó ki mondta, hogy az a puszta „azon a területen” volt.(melyiken is) senki. mindegy.
akár használhatjuk a komment szekciót értelmes párbeszédre is
ezt elfelejtettem:
AIDS:
Acquired Immune Deficiency Syndrome = szerzett immunhiányos tünetegyüttes
HIV:
Human Immunodeficiency Virus = emberi immunhiány vírus
„annak (is) hívják”
nem, nem „is” a HIV a vírus, az aids a tünet amit a vírusfertőzés okoz.
akár használhatjuk a komment szekciót értelmes párbeszédre is
most már tényleg
Fent a cikkben én fogalmaztam pontatlanul. „AIDS vírus” alatt természetesen az AIDS betegséget okozó HIV-vírusra gondoltam.
istván,
nem szándékozom a cikk témájától eltérni és az egészségügyről vitátatkozni. A meggyőződésemen nem változtat az, hogy te jobban értesz e témához, mint én, mert saját tapasztalat bizonyítja a meggyőződésemet, de köszönöm a fáradozásodat.
Azért neked ajánlanék vmit, hogy vmi értelmeset is találj a beszélgetésünkbe:
5 Mózes 27/18-19
Kedves Ádám!
ez világos, nem is amiatt írtam a kommentemet.
egyébként a cikkben érintett vadállatokkal kapcsolatos kérdésekről szeretek fundamentalista módon gondolkozni
Mózes 1. könyve, a teremtésrõl
1:30 A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élő lélek van, a zöld fűveket adom eledelűl. És úgy lőn.
ezt például simán elhiszem szó szerint. az állati kegyetlenség és a vadállatok viselkedése a bűn következménye.
vagyis inkább annak a következménye, hogy az ember döntése miatt elmaradtak az Úr hűvös alkonyatkor tett sétái.
Ésaiás próféta könyve
11:9 Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén, mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják.
Az Úr is azzal érvel, hogy ezek az állatok azért lesznek együtt békességben, mert minden teremtés teljesen ismerni fogja őt.(nyilván a maga lehetőségeihez mérten)
hogy miért látjuk az ellenkezőjét a fosszíliák alapján?
ha feltételezzük, hogy a teremtés nem anyagi része nem úgy szembesül az idővel, ahogy mi (Pl. teljes egészében kerül vele kapcsolatba nem szekvenciálisan), akkor igaz, hogy a bűn a mi szempontunkból az idő egy pontján lépett a világunkba, de a hatása minden időpillanatra kiterjedhetett egyszerre. talán.
a vége félig sci-fi és egy csomó újabb kérdést és időparadoxont vet fel
Kedves tolerancia!
Szívből kívánom, hogy légy egészen valóságosan jövevénnyé Izráelben.
Akkor igaz lesz majd a 4 Mózes 15:15-16 és a 2 Mózes 12:49, és együtt örvendhetünk az Úr páskhájának.
istván,
a ‘ jövevény ‘ csak Izraelben számít annak? Tehát szerinted a Biblia csak egy bizonyos közösségre vonatkozó Szentírás? (Ádám biztos nem örül ennek.)
Az emberi immunhiány tehát = Isten elfuserálta az ember teremtését?
Márk ev. pusztáró szól, amit te, Ádám felcseréltél a sivatag szóra.
Van ennek vmi jelentős oka?
Helyesbítés:
istván,
nem szándékozom a cikk témájától eltérni és az egészségügyről vitátatkozni. A meggyőződésemen nem változtat az, hogy te jobban értesz e témához, mint én, mert saját tapasztalatom a rákos daganattal, amiből a gyógyulás nem a kemo és sugár kezelésen keresztül vezetett, bizonyítja a meggyőződésemet, de köszönöm a fáradozásodat.
A görög szövegben lévő szót lehet pusztának is, sivatagnak is fordítani.
Ajaj, nincsenek vírusok, a kemó és a sugár nem gyógyítja a rákot… egy centire vagyunk az oltástagadástól és a kemtréltől, a citromtól és a szódabikarbónától, és hogy járt-e ember a Holdon, vagy ki robbantotta fel a WTC tornyait.
Ádám,
puszta = szavanna; a sivatag = szahara.
Az oroszlán az egyikben megtalálható.
Melyik fordítás felel meg inkább a valóságnak, szerinted?
Kallard,
ahogy Lukács Béla mondta: „…nem mindenkihez jut el ugyanaz a tudás(információ)…”, és egy sajnálatos pl. mely szintén tőled, az ismerősöd, aki a diagnózis és az azt követő bevett terápia miatt mondott le az életről.
( A kommented gúnyolódó hangnemét nem vettem észre.)
Minden egészségügyi dolgozóra vonatkozik: 5Mózes 27/18
„…A Szahara termékeny vidéke Kr. előtt 3500 körül kezdett kiszáradni, de végleges, mai formáját csak Kr. előtt 700 körül nyerte el…”
( Az idézet abból a wikiped. linkb van, amit istván ajánlott az első kommentjében. )
„…Az oroszlánok Fekete-Afrika legnagyobb részén megtalálhatók. Főleg a fás területeken fordulnak elő, de megtalálhatók a félsivatagos és bozótos helyeken is.
Az Egyiptom és Jordán közötti terület már Kr. e. 700-tól homoksivatag.
Igaz, ez csak egy érdektelen, apró részletkérdés.
„minap egészen megmelengette a szívemet egy apró momentum: ……………………….,
hogy Jézus a szolgálata kezdetén negyven napot a sivatagban töltött, vadállatokkal.”
Az alábbi videó készítője téli lepkéi társaságában tölt időt, mely az én
szívemet melengeti át. Hogy mi mindenre taníthat a nappali pávaszemes lepke?!
https://www.youtube.com/watch?v=7kX7OvRbgNw&t=315s
Kedves Ádám,
Elnézést. A 3Mz. alapján a ló is tisztátalan állat lenne. Mi ennek az oka, mit eszik a ló amitől tisztátalannak volt nézve? Eddig senki sem tudott valaszt adni.
Kedves János,
sokféle találgatás született már arra, hogy miért pont azok a kritériumai a tiszta és tisztátalan állatok közötti megkülönböztetésnek, amelyeket a 3Móz-ben látunk (pl. higiéniai, pogány kultuszokban betöltött szerep, valamely morális elv szimbolikus megjelenítése, norma és eltérés jelölése). Én inkább abból indulok ki, hogy a különbségtételnek célja volt: azt jelezte, hogy Isten Izráelt elkülönítette a népektől. Ebből a szemszögből nézve majdnem mindegy, hogy Isten miért különített el egyes állatokat más állatoktól, a lényeg az elkülönítés és az engedelmesség. Ahogy az ÚSZ-ből (ApCsel 10) végül látjuk: nem a lóval volt a gond.:)
Kedves Ádám,
Köszönöm a válaszod.
Én ezt a történetet teljesen máshogy értelmezem. Az idézett Igehely véleményem szerint sokkal inkább szól Jézus belső lelki világáról, mint a lények fizikai jelenlétéről, mert aki kimegy a pusztába, nem kerülgetheti a szembenézést önmagával, annak bennsejében fel fognak erősödni a küzdelmek. Vadállatként rontanak rá kísértései, rossz szokásai, régi énje, amik nem szeretnék, hogy változás következzen be eddigi státuszukban. Például Remete Szent Antalnál is ezt látjuk, aki elhagyva e világi kötődéseit, a sivatagban szintén nagy kísértéseket tapasztalt. Minél jobban ragaszkodott elhatározásához, annál inkább felerősödtek kísértései, amit a festészet is a Biblia alapján állatalakokban jelenített meg.