Számos hírportál beszámolt arról, hogy valószínűleg megtalálták a Genezisben szereplő Sodoma városának ősi romjait. A régészeket ez nem lepte meg, hiszen Dr. Steven Collins és csapata 2005 óta végeznek ásatásokat a Holt-tengertől észak-nyugatra található Tall el-Hammam-i lelőhelyen, és korábban is felmerült már a lehetősége annak, hogy a monumentális tell alatt a bronzkori Sodoma városára bukkantak. A feltárt város a bronzkorban a terület egyik rendkívül jelentős települése lehetett, erős falakkal, kapukkal és tornyokkal. Aztán a város hirtelen kihalt (Collins szerint valamikor Kr. e. 1750 1650 között) és hétszáz évre lakatlanná vált. Majd a vaskorban újra felépítették, de akkor már nem érte el bronzkori nagyságát. A város pusztulását hirtelen katasztrófa idézte elő, amely elől az emberek ugyanúgy nem tudtak elmenekülni, mint Pompejiben. A tudományos vita még zajlik arról, hogy valóban Sodomát találták-e meg, de a jelek abba az irányba mutatnak, hogy nagy valószínűséggel igen. Két gyors megjegyzést szeretnék ehhez fűzni.
1. A felfedezés azt a meggyőződésemet erősíti, hogy az ókori források közötti hierarchiában nincs feltétlenül prioritása a régészeti leleteknek. Az archeológia tárgyi bizonyítékokat szolgáltat, melyek a múlt rekonstruálásában nagyon fontosak. Ezek a bizonyítékok azonban nem beszélnek, ezért mindig több értelmezést igényelnek és több spekuláció kapcsolódik hozzájuk, mint az írott emlékekhez. Ha jelezné például valami a most megtalált város nevét (bármi kis falfelirat), nem vitáznának arról a régészek, hogy az tényleg Sodoma-e. A régészeti leletek „keményebb” bizonyítékok az írott forrásoknál, a nyelvi források azonban többet mondanak nekünk, legalábbis ha megbízhatónak tekintjük őket. Jelen esetben az igazság úgy fest, hogy a Tall el-Hammamban talált városról (amennyiben az megegyezik Sodomával) régóta rendelkezésre állnak írott források (a Biblia történetei), és Collins csapatát – saját bevallásuk szerint – éppen ezek a források vezették a mostani romokhoz. A régészeti és az írásbeli emlékek tehát nem hierarchikus, hanem komplementer viszonyban állnak egymással.
2. Sodoma valószínű megtalálása erősíti azt a meggyőződésemet, hogy az Ábrahámról szóló bibliai történet nem mítosz, hanem valós történelem. A bronzkori város megfelel annak a képnek, amit a Genezis Sodomáról fest, beleértve annak váratlan pusztulását. Elhamarkodott és felelőtlen tehát az a történészi hozzáállás, amelyik régészeti bizonyítékok hiányában a mítoszok, legendák és hősköltemények világába száműz régi bibliai történeteket. Ez a szemlélet dőlt meg akkor is, amikor a Tell Dan felirat és a Khirbet Qeiyafában feltárt tizedik századi zsidó város helyreállította Dávid királyságának történetiségét, és az exodusz kapcsán is, amikor „kemény” bizonyítékok támasztották alá a kivonulás írott beszámolóinak egyes részleteit. A kizárólag a régészetben bízó minimalista iskola egyik kudarcot könyveli el a másik után, mert a „kemény” tények újra és újra igazolják a megbízhatatlannak tekintett írott források (mégiscsak megbízható) beszámolóit. A mostani ásatásokkal a pátriárkák története kapott újabb külső fogódzót; Sodoma feltárásával Ábrahám is bátran visszaléphet a történelembe.
Szia Ádám!
Én is olvastam ezt a cikket, és alapvetően egyet is értek az általad leírtakkal – különösen ami a régészeti leletek önmagukban való elégtelenségét jelenti. Valóban, az archeológiai bizonyítékok nem adnak igazolást értelmezés nélkül. Ezzel azonban óvatosan kell bánni, mert éppen emiatt ugyanannyira szólhatnak ellenünk is, mint mellettünk! A leletek tények, az értelmezésük már nem.
„Sodoma feltárásával Ábrahám is bátran visszaléphet a történelembe.”
Szerintem Ábrahámnak nincs hova visszalépnie: ő eddig is a történelem része volt, s ezt éppen régészettel foglalkozó könyvekből vagy bevezetéstudományi művekből is látjuk. Nem Sodoma miatt, de vannak más tárgyi bizonyítékok is, melyek megfelelnek a bibliai szöveg leírásainak (pl. a nuzi táblák) – ezek megerősítik Ábrahám történelmi személyének létezését. A legtöbb (legalábbis általam olvasott) teológiai munka kiemeli, hogy éppen Ábrahámmal indul a „valódi történelem” a Bibliában, itt lépünk be az őstörténeti időből a reálisba. Ezt még olyan kommentátorok is így vélik, akik egyébként a mítosz/antimítosz fogalmát a helyén kezelik, és a szerepét látják a teljes szövegben.
„nem mítosz, hanem valós történelem”
Ez szerintem leegyszerűsített látásmód. A kettő csakis olyan viszonyban állhat egymással, hogy VAGY-VAGY kapcsolat van közöttük? Valós történelmi események hátterében nem lehet mítosz? Talán provokatív a kérdés, de egy hirtelen elpusztuló város hirtelen elpusztulásának magyarázata nem lehet mitikus?
Szerintem végső soron minden hit kérdésévé válik, találjanak bármit is a régészek. Sodoma azért pusztult el, mert Isten ítélete sújtotta, ez a Biblia tanúságtétele, és én magam ebben hiszek. De úgy gondolom, ezt régészeti úton sehogy nem lehet igazolni. Azt is mondhatja ugyanis valaki, hogy mivel a város hirtelen, például egy súlyos természeti csapás következtében pusztult el, a régiek isteni kéz haragját látták meg ebben, ezért magyarázták ezt Sodoma történetével a mítosz nyelvén. És igen, erre is látunk példákat. Perdöntő bizonyíték soha nem lesz, mert onnantól hitre sem lenne szükség. S amíg perdöntő bizonyíték nincs, addig a különféle értelmezések – vagyis a tényanyagok magyarázatai – egymás mellett fognak élni, vitát képezve. Marad a hit vagy nemhit, erről pedig mindenki maga kell döntsön.
Sodoma és Gomorra szerintem is egy valós történet, amely köré erkölcsi tanulságot fogalmaztak a kortársak és/vagy az utókor. Ezt onnan is sejthetjük, hogy Pompei(i) dokumentáltan hasonló sorsra jutott, és a falfestményeit, mozaikjait nézegető vallásos emberek irulnak-pirulnak a rajtuk ábrázolt pikáns jelenetek láttán.
https://en.wikipedia.org/wiki/Erotic_art_in_Pompeii_and_Herculaneum
Ha Pompei közelében vallási krónikások dolgoztak volna, alighanem abból is kikerekedett volna egy nagyszabású szexuálietikai tanító történet.
Különös megközelítés kedves László, a zsidók voltak választott nép, ezt nem szabad elfelejteni valamint Sodoma és Gomora története nem szexuáletikai tanító történet: a bűnről való történet melyben az ember tragikusan kilépett a teremtés rendjéből…
„A város pusztulását hirtelen katasztrófa idézte elő, amely elől az emberek ugyanúgy nem tudtak elmenekülni, mint Pompejiben.”
erről bővebb infó hol található?
endi,
Dr. Steven Collins and Dr. Latayne Scott ebben a könyvben publikálták az ásatások részleteit: Discovering the City of Sodom (Howard Books, 2013). Itt találod az ásatások hivatalos honlapját, ahonnan letölthető az összes field report (ez a legfrissebb) és az, hogy miket találtak (itt pl. egy képsorozat az egyméteres hamurétegről, mely a városállam civilizációjának végét jelzi).
Sytka,
abban nincs köztünk vita, hogy a város pusztulásának miértjére (Isten ítélete?) a hit adhat csak választ. Természetesen én sem gondoltam, hogy erről a régészet bármit is mondhatna. Amit a régészet segítségével tudunk, az az, hogy a feltárt városállam és az ott lakók hirtelen tűz áldozatai lettek, Pompejihez hasonlóan, és ha ez a feltárt városállam megegyezik a bibliai Sodomával, akkor a bibliai beszámolóval való egybeesés feltűnő. Nem a miértek, hanem a tények tekintetében.
Ábrahám történetiségét rengeteg történész utalja a mítoszok és legendák világába. A 90-es években domináns (és ma is jelentős) neo-albrighti minimalista iskola (pl. Thompson, Davies, Lemche, Finkelstein) az exoduszt, sőt, Dávid királyt is a legendák világába sorolta. Úgyhogy nagyon fontos Ábrahám szempontjából az a tény, hogy egy bronzkori városállamot exkaváltak, mely valószínűleg az a Sodoma, melyről Ábrahám történetében olvasunk. Ez természetesen nem bizonyítja Ábrahám létét, viszont megerősíti azt a feltételezést, hogy a bibliai beszámolónak történeti értéke van. Én tulajdonképpen csak ennyit állítottam.
A mítosz vs. történelem dilemma sokféleképpen megközelíthető. Azzal szerintem mindenki egyetért, hogy a mítosz műfaja nem azonos a történeti szövegek műfajával (ezért is különböztetsz meg te is mitikus és történeti szövegeket). Abban is egyetérthetünk, hogy a mítoszok nem feltétlenül nélkülöznek (valamiféle) történeti referencialitást, noha épp azért nevezzük őket mítoszoknak, mert ezt a referencialitást (ha egyáltalán van) rendkívül gyengének, és alapvetően lényegtelennek tartjuk. Amikor tehát azt mondom, hogy Sodoma valószínű megtalálása erősíti a meggyőződésemet, hogy az Ábrahámról szóló bibliai történet nem mítosz, hanem valós történelem, arra utalok, hogy az Ábrahámról szóló bibliai beszámoló sokkal jobban beágyazódik a történelembe, mint amit mítoszoktól elvárunk.
Az őstörténet vs. reális történelem megkülönböztetést kissé önkényesnek gondolom egyébként. A nemrég uralkodó minimalista iskola még az exoduszról, a bírákról és a Dávidról szóló történeteket is az előbbi részének gondolta. Abban egyetértek veled, hogy lehetnek elvileg egy szövegnek történeti és legendás elemei. Hogy melyeket tekintjük azoknak, az részben műfajmeghatározási kérdés, részben egyéb előfeltevéseken múló döntések sorozata. Nekem például befolyásolja a szöveggel kapcsolatos meggyőződésemet az, hogy Jézus szemében a Tanakh Isten megbízható szava volt, én pedig Jézusban bízom. Ettől még nem okozna nekem problémát, ha némely történet mítosz lenne, ha a műfaj igazságigénye eképpen határozható meg, de a Genezisben nem látom az őstörténet vs. reális történet megkülönböztetést, Ádámtól egyenes a történeti ív Ábrahámig. Sodoma megtalálása ezt a meggyőződésemet megerősíti, a minimalista iskola koporsójába pedig újabb szöget ver.
Miközben Sodoma természeti katasztrófa (vulkáni gázkitörés) általi pusztulása elég valószínű, az ottaniaknak tulajdonított szexuáletikai problémák szintén elég valószínűek, az hogy a lehető legjobb, legszeretőbb, és az emberiségnek a lehető legjobbat akaró Isten büntetésből pusztította volna el a várost, nagyon valószínűtlen.
Ez nem felel meg a Jézus által tanított istenképnek. Az erkölcsi tanulság ettől függetlenül érvényes.
László a „lehető legjobb” milyen? van amihez képest? Vagy van EGY ISTEN, AKI NEM NÉZ EL MINDENT – aki nem hisz, tagadja az Ő abszolút jóságát, szeretetét, főképpen ezért nem, de tudjuk, hogy türelmes … egy darabig – mert az ítéletről még a hitvallásunkban is röviden „szót ejtünk”: „Hiszek Jézus Krisztusban … megtestesült … szenvedett, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe onnan jön el ÍTÉLNI eleveneket és holtakat.”
Tán nem kell az Írásból hoznom sok-sok részt, ami mind arról szól, hogy az Úr megítél „a kosokat baljára, a bárányokat jobbjára állítva”… és megint elképedtem hsz-d után a közepes-ember-arcú istenképtől … és, ha nem lapozod fel, olvasd kérlek Máté 25-ből
Az utolsó ítélet.
31Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. 32Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. 33A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. 34Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! 35Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. 36Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. 37Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? 38Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? 39Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? 40A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. 41Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. 42Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom. 43Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. 44Ekkor ezek is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra? 45Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. 46Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”
„a “lehető legjobb” milyen? van amihez képest?”
Kedves Éva! Ha egy apa megöli a rosszalkodó gyerekeit, az a lehető legjobb? Közvélekedés szerint nem. Van olyan érvünk, ami szerint egy apa megölheti a rosszalkodó gyerekeit úgy, hogy továbbra is a lehető legjobbnak számítson? Tartok tőle, hogy nincs.
Istent mintha másképp ítélnénk meg, pedig szerintem nincs rá okunk. A teremtményeit rosszalkodás miatt elpusztító Isten NEM a lehető legjobb Isten, hanem hamis istenkép.
Egyrészt markáns váltás van az Ószövetség istenképe és az Újszövetség istenképe között, az újszövetségi Isten nem pusztít, hanem maga a szeretet. Másrészt Jézus soha sem mondja, hogy a túlvilágról szóló tanítása több lenne, mint példázat. A földön bűnösként élt, és kegyelmet nem talált embernek rossz lesz a túlvilágon, de hogy pontosan hogyan, miért, stb. azt nem tudjuk, mert Jézus szerint nem kell tudnunk, nem erre kell összpontosítanunk, hanem az erényekre és Isten szeretetére.
A lehető legjobb és legszeretőbb istenkép sokkal jobban működik: a bűnös magát és szeretteit károsítja, és eltávolodik Istentől. Nem Isten löki el a bűnöst, hanem a bűnös löki el Istent, és nem Isten bünteti, hanem saját magát bünteti. Nem Isten taszítja a kárhozat helyére, hanem maga dolgozza be magát oda. Ha így nézzük a kereszténységet, kiderül, mi benne az örömhír. Jobb lesz nekünk és szeretteinknek a Messiás tanítását követve, mint a nélkül. Nézzünk körül a világban, ma is ez látszik.
@Vértes László:
Az általad felsorolt isteni tulajdonságok alapján a pokol is nagyon valószínűtlen, a kárhozat meg egyenesen vérlázító.
Azért érdekes megközelítés az, ami csak a tárgyi bizonyítékokban hisz. Akkor ezek szerint pl. Petőfi Sándor is csak valami mítikus figura, hiszen a holtteste sosem került elő. Honnan is tudhatnánk test nélkül, hogy valóban élt. Csak mert mindenféle irományok maradtak fenn, amiket neki tulajdonítanak?
Vagy ott van például a lakásom. Csak mert van nálam egy írott papír arról, hogy az enyém, még nem jelenti azt, hogy tényleg az enyém. Bárki hamisíthat ilyet. Hol van a kulcs? Elhagytam, persze, remekül illik a kis történetembe. Ezt bárki mondhatja.
Ezek természetesen nagyon sarkított példák.
Általában nem szívesen szállok be a vitákba, de ez a mondat nagyon megütötte a szememet:
„Ez [Sodoma bűne miatti isteni ítélet] nem felel meg a Jézus által tanított istenképnek. ”
Máté evangéliuma 11. rész
Jézus mondja:
„23. Te is Kapernaum, a ki az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz megaláztatni; mert ha Sodomában történnek vala azok a csodák, a melyek te benned lőnek, mind e mai napig megmaradt volna.
24. De mondom néktek, hogy Sodoma földének könnyebb dolga lesz az ítélet napján, hogynem néked.”
Idealista, rácsodálkoztál, hogy valaki aki azt gondolja ismeri a Bibliát, mégis azzal ellentétes dolgokat ír? Az „Isten nem bánt senkit” a leggagyibb Jézus-hamisítások egyike. 🙂
Kedves Ádám; Szeretném megkérdezni,hogy kérdéseimet melyek nem kapcsolódnak szorosan az adott poszt témákhoz,hol vagy hogyan tehetem fel neked…már amennyiben ez lehetséges.-Köszönöm.
@Vértes László
„Istent mintha másképp ítélnénk meg”
Na, látod ez a probléma. Ítélni akarunk Isten felől, pedig le kellene borulni Előtte. Ha Isten kijelentette magát (márpedig így van), akkor ítélkezésnek nincs helye. Nem mi ítéljük meg Istent, hanem az Ő igéje ítéli meg a mi gondolatainkat. Számodra a Kijelentés csupán egy „ugródeszka”, ahonnan elrugaszkodhatsz a saját tetszésed szerint kialakított istenképhez. Ezt úgy hívják, hogy bibliakritika, s a te istened: a humanizmus.
„markáns váltás van az Ószövetség istenképe és az Újszövetség istenképe között, az újszövetségi Isten nem pusztít, hanem maga a szeretet.”
Az Ó- és Újszövetség az egy élő és igaz Isten kinyilatkoztatása. „A teljes írás istentől ihletett” (2Tim 3,16). Jézus maga is bizonyságot tett erről, hogy az (ószövetségi) Írás Róla szól, s hogy Ő maga annak beteljesítője. Sőt, Jézus az Írás szó szerinti ihletettségét vallotta (Mt 5,18; Mk 12,26). A bűn a Biblia szerint nem egy jellembeli fogyatékosság, amit kinőhetünk, hanem a végtelen és szent Isten elleni lázadás, ami abszolút mértékű elégtételt von maga után. Ezért kellett a végtelenül értékes Fiúnak gyalázatos kínhalált szenvednie, hogy Isten könyörülhessen rajtunk (2Kor 5,21). Ezért tűnik másnak az Újszövetség istenképe; Jézusban békélt meg a haragvó Isten és Jézus által mondhatjuk Istennek: Atyánk! Isten önkijelentése az ószövetségben pedagógiai célzatú is: a törvény által vezeti az embert a törvény céljáig, Krisztusig (Gal 3,24). „Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által.” – írja a zsidókhoz írt levél. Vagyis az Ószövetségben megnyilatkozó Isten ugyanaz, aki Fiában teljességre juttatta kinyilatkoztatását, szerves folytatásaként az Ószövetségnek.
Még hogy az „újszövetségi Isten” nem büntet? Az újszövetség lényege a büntetés, a kiengesztelés, a helyettes elégtétel: Krisztus golgotai keresztje. Ő a Megváltónk, a „góél”, aki helyettünk fizetett, s kivált bennünket a törvény átka (az ószövetség) alól. Az „Isten csak szeretet” hamis istenkép. Az igazságosság nélküli szeretet torz, hamis. Rengeteg példát lehetne hozni arra, hogy Isten az Ószövetségben is szeretet és az Újszövetségben is büntet. Néhány példa az utóbbira:
Az „Idealista” által is idézett rész: „Mondom pedig néktek, hogy a Sodomabeliek állapota tűrhetőbb lesz ama napon, hogynem azé a városé. Jaj néked Korazin! Jaj néked Bethsaida! mert ha Tírusban és Sídonban lettek volna azok a csodák, melyek te benned lőnek, régen zsákban és hamuban ülve megtértek volna. Hanem Tírusnak és Sídonnak tűrhetőbb lesz állapota az ítéletkor, hogynem néktek. És te Kapernaum, mely mind az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz lealáztatni.” (Lk 10,12-15)
„Jövének pedig ugyanazon időben némelyek, kik néki hírt mondának a Galileabeliek felől, kiknek vérét Pilátus az ő áldozatukkal elegyítette. És felelvén Jézus, monda nékik: Gondoljátok-é, hogy ezek a Galileabeliek bűnösebbek voltak valamennyi Galileabelinél, mivelhogy ezeket szenvedték? Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan, hasonlóképen elvesztek.” (Luk 13,1-3)
A Mt 23-ban nyolcszor hangzik el, hogy „jaj néktek!”. „Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát, és színből hosszan imádkoztok; ezért annál súlyosabb lesz a ti büntetéstek.” (Mt 23,14)
„A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik. Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de a ki utánam jő, erősebb nálamnál, a kinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket. A kinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. (Mt 3,10-12)
„Minden plánta, a melyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik.” (Mt 15,13)
„Annakokáért mondom néktek, hogy elvétetik tőletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, a mely megtermi annak gyümölcsét. És a ki e kőre esik, szétzúzatik; a kire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt.” (Mt 21,43-44)
Mindenek mértéke és célja: Krisztus.
„Nem Isten löki el a bűnöst, hanem a bűnös löki el Istent, és nem Isten bünteti, hanem saját magát bünteti”
A Biblia egy szuverén Istenről beszél és az ő kiválasztó (igen, kiválasztó) szeretetéről, nem pedig olyanról, akit az ember ide-oda lökdöshet. A Messiás nem egy erkölcstanító, akit ha követünk, majd megjobbítjuk magunkat, hanem megváltó Úr, Aki bűneink bocsánatát és az új életet kínálja mindazoknak, akik ezt Tőle hittel elfogadják. Őt kellene megismerni, s az Ő életet átformáló szabadítását elfogadni, nem pedig egy megcsonkított Bibliára alapozni egy humanista önnevelést. Nem nevelgetésre van szükségünk, hanem újjászületésre. Az embernek nem kell „bedolgozni” magát a kárhozatban, mert eleve ott van, s kidolgozni sem tudja magát, ha meg nem ragadja őt a szabadító Kegyelem, s ki nem emeli onnan.
„És láttam a megnyílt eget: íme, egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol, szeme tűz lángja, és fején sokágú korona és ráírva egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül; és vérbe mártott ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje. A mennyei seregek követték őt fehér lovakon, tiszta fehér gyolcsba öltözve. Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját. Ruhájára és derekára az a név van írva: Királyoknak Királya és uraknak Ura.” (Jel 19,11-16)
A mi Megváltónkat, a mindenség Urát várjuk vissza, nem egy erkölcsprédikátort.
Kedves aggeus, azt tanácsolom, hogy írj a posta@szabadosadam.hu email címemre.