Figyelemre méltó vita alakult ki az elmúlt napokban a keresztelés gyakorlata körül. Most nem az egyházban, különböző felekezetek között, hanem a társadalomban, egy fiatal ateista köztisztviselő írása kapcsán. Békés Gáspár azt vetette fel, hogy be kellene tiltani a kereszteléseket, mert szerinte az Alaptörvény és az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye által egyaránt védett vallásszabadságot sérti, ha valaki a saját vallását másra – jelen esetben a gyermekére – kiterjeszti. A Mandinernek adott interjúban így fogalmaz: „A vallásszabadság ugyanis saját magadra vonatkozik, azt másra kiterjeszteni már a másik ember jogába ütközik, akkor is, ha az illető valakinek a gyermeke.” Igaza van-e?
Mivel a keresztség kérdésében „credobaptista” vagyok (a hitvalló keresztség pártján állok), egyetértek azzal, hogy mindenkinek meg kell hoznia a saját döntését arról, hogy akar-e Krisztushoz tartozni, és én is úgy gondolom, hogy csak azokat helyes megkeresztelni, akik hihető hitvallást tesznek saját hitükről. (Ezt a hitvallást egyébként a reformátusoknál a konfirmáció is elvileg biztosítja.) De nem azért írok most erről, hogy olyan vitát nyissak újra, amit lassan kétezer éve egyik oldal sem tud megnyerni. Másodlagos kérdésnek tartom ezt az evangéliumhoz képest, tisztelem azokat a keresztényeket, akik erről különbözően gondolkoznak, mint én, elfogadom, hogy ebben a kérdésben ők jó lelkiismerettel máshogy értik a bibliai tanítást. Számos hithősöm paedobaptista volt. Azért írok, mert szeretnék rámutatni egy sokkal alapvetőbb tévedésre Békés Gáspár felvetésében.
A felvetés ugyanis nem pusztán arról szól, hogy meg lehet-e keresztelni valakit akkor, amikor még nem döntött a saját hitéről. A felvetés mélyén az a kérdés húzódik meg, hogy szabad-e a szülőnek a gyermekére „kiterjesztenie a vallását”. Ez radikálisabb, mint a credobaptizmus. A credobaptisták nem kérdőjelezik meg a szülő jogát arra, hogy hitben nevelje a gyermekét, csak azt hangsúlyozzák, hogy a keresztség a hit sákramentuma. A szülő tehát kiterjeszti a vallását a gyermekére, abban neveli, annak az alapelveit, meggyőződéseit, világlátását adja tovább. Ha úgy tetszik, a legalapvetőbb szinteken befolyásolja a gyermekét. Pontosan úgy, ahogy egy ateista is teszi. Az ateista úgy neveli a gyermekét, hogy megfosztja őt attól az ismerettől, hogy a világegyetemnek van alkotója, az emberi életnek transzcendens célja, és azt a világlátást adja át a gyermekének, hogy a vallások alapvetően tévesek és valószínűleg feleslegesek is. Miben különbözik a kettő?
Itt van a lényeg. Számos ateista – elsősorban a harcos dawkinsi változatból valók, amilyennek Békés Gáspár is tűnik – úgy gondolják, hogy az ateizmus az alapállapot, és ehhez képest minden vallás bizonyítandó – és szerintük természetesen bizonyíthatatlan – elhajlás ettől az alapállapottól. Az ateizmust a semleges, normális kiindulópontnak tartják, amit nem szükséges bizonyítani sem. A világnézetek piacán az ateizmusnak olyan versenyelőnyt biztosítanának, amely soha nem illette meg, hiszen a világnézeti viták ezen a fronton éppen arról szólnak, hogy a világegyetem önmagában lévő vagy létrehozott valóság-e, és az emberiség túlnyomó többsége számára az előbbi nézet tűnt mindig a kevésbé racionálisnak. Szofisztikáltabb ateisták – amilyen például Tim Crane – általában elismerik, hogy az ateizmus is hit függvénye. Vallásnak nevezni valószínűleg helytelen, mert tagadja a transzcendens létét, de metafizikai alapállapotnak tartani még nagyobb tévedés.
Ha a kereszteléseket valaki azon az alapon helyteleníteni, hogy a szülő nem terjesztheti ki a vallását a gyermekére, valójában azt kérdőjelezi meg, hogy lehet-e gyermeket nem ateista szellemben nevelni. Az igazi keresztény világnézeti befolyást a gyermekre ugyanis nem a megkeresztelése jelenti (ahogy Konok Péter példája is mutatja, aki arra panaszkodik, hogy bár ateista, „papíron örökre katolikus marad”). A legmélyebb befolyást a gyermekre a szülőnek az élet minden területét átjáró hiteles, gyakorlatban megmutatkozó hite jelenti. Vagy éppen a képmutatása, a hite névlegessége, amely a keresztény hit szempontjából rosszabb hatást érhet el az ateista nevelésnél is. A gyermekeinkre így is, úgy is hatást gyakorolunk, és jelentős mértékben befolyásoljuk a világlátásukat. Ateistaként is. Ez így jó, ezért vannak szülők, akik nevelnek bennünket.
Mi pedig felnőve döntést hozunk, hogy hogyan akarunk ahhoz viszonyulni, amit tőlük láttunk, hallottunk, tapasztaltunk, tanultunk. Ezt a döntést annak is meg kell hoznia, akit csecsemőként megkereszteltek, meg annak is, akit úgy neveltek, hogy nincs Isten, vagy nincs igazán jelentősége annak, hogy van. Aki úgy gondolja, hogy a vallást nem szabad kiterjeszteni a gyermekekre, saját világnézetét szeretné kiterjeszteni rájuk. Ez is egyfajta misszió, csak ne tévesszük össze a szabadsággal.
Sajnos alapvető félreértések van e cikkben. A keresztény hit szerint van személyes alkotója a világnak. De ez nem ismeret, ez hit. További részletek:
https://www.facebook.com/groups/1887522211470696/permalink/2776093135946928/
Egyrészt most már arról van szó, hogy ki lehet-e valaki rúgni véleménye miatt, és erről nem szól a cikk. Másrészt pedig két alapvető tévedés van a cikkben :
1. ‘A nem vallásos nevelés ateista nevelés’. Ez nem automatikusan igaz. Létezik ugyanis szekuláris nevelés is, az ateisták jelentős része így nevel. Azaz egyszerűen a vallás nem központi eleme az életüknek, ahogy mondjuk a foci sem. Nincsenek ateista szertartások, szokások vagy bármi, ami az ateizmusra explicit nevelne. A szekuláris nevelés lényege, hogy a gyereknek van lehetősége megismerni akár a vallásokat is, azonban a, szülő egyiket sem állítja be abszolút igazságnak, ahogy az ateizmust sem.
2. ‘szülő nem tud nem világnézetileg elfogultan nevelni’
Ez szintén nem igaz, nem teljesen. Lehet törekedni objektivitásra: az én szüleim nem mondták azt, hogy az ateizmustól leszek jó ember. Értékeket úgy is át lehet adni, hogy közben nem árukapcsoljuk ideológiához. A tízparancsolat helyett ott a jóval pontosabb Emberjogi Egyezmény például. Azzal sem értek egyet, hogy a gyerekek nem alapból ateisták. Az évezredek során több ezer istenben hittek az emberek, mind földrajzi eloszlás alapján. Ha nem tanítanak istenhitet a szülők, akkor a gyerek valószínűleg nem lesz hívő. Az istenhit egyértelműen egy tanult kulturális minta, semmilyen kutatás nem bizonyítja, hogy sz erre való igény belénk lenne kódolva.
Kedves Gáspár!
Először is köszönöm, hogy leírtad a gondolataidat az én gondolataimról, amelyekben a Te gondolataidra reagáltam. A kirúgásod körülményeit nem ismerem, ha jogtalanul vagy igazságtalanul jártak el veled szemben, azt őszintén sajnálom.
Az első pontodhoz: a szekularizmus is világnézet. Ha érdekel, erről itt írtam. Abból a szempontból mindegy, hogy ateizmusról vagy szekularizmusról van-e szó, hogy egyik sem számol az itt és moston túli transzcendens valósággal, és ez ugyanúgy meghatározó egy ember nevelésében, mint ennek az ellenkezője.
A második pontodhoz: világnézeti objektivitás nincsen. Még az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is világnézeti alapon született, talán kevésbé ismert, de egyik legfontosabb megszövegezője Charles Malik, aki egy libanoni származású evangéliumi keresztény volt, aki akkoriban az ENSZ Közgyűlésének elnöki posztját töltötte be. A dokumentum egy szociáldarwinista alapon álló világnézettel (nemzetiszocializmus) szemben jött létre, amely néhány évvel előtte lángba borította az egész világot. Az EJENY arra a keresztény meggyőződésre épül, hogy minden ember Isten képmására teremtetett. Ennek ma is vannak riválisai, gondolj csak Steven Pinkerre, Yuval Noah Hararira vagy az állatjogi aktivistákra, akik tagadják az ember kivételességét vagy különleges értékét.
Azzal az állításoddal, hogy az istenhit kulturális minta eredménye, sokan nem értenének egyet. Itt van például egy viszonylag friss, nagy mintás, húsz országban végzett és az Oxfordi Egyetemen koordinált tudományos kutatás, amely arra jutott, hogy az emberek között az Istenben való hit a „természetes”, és éppen az ateizmus a későbbi, tanult álláspont.
Kedves Kormányos Iván,
Erős a gyanúm, hogy mást értesz ismeret alatt, mint Szabados Ádám.
Az, hogy a akár a legjobb barátodat ismered, az ismeret vajon? Nem csupán hit?
Ha már mindenképpen valamiféle semleges „alapállapotot” keresünk, akkor talán igazságosabb, ha az agnoszticizmust tesszük meg annak. Nem?
Sziasztok!
Ádám, köszi a bejegyzést, jó volt olvasni. Imádkozunk a szolgálatodért.
Gáspár, bízom benne,hogy olvasni fogod a hozzászólásomat.
Én fundamentàlis keresztyének tartom magam. Ez nem tudom, hogy nálad mit jelent, nálam azt, hogy Krisztus követőjeként ragaszkodok Isten szavàhoz, a Bibliàhoz, és annak józan, logikus, hittel és szeretettel történő magyaràzatàhoz. Vagy inkább hadd használjam a radikális szót.
Radikális keresztyénként 2 dolog kell, hogy a leginkább vezessen, parancsolatként: Isten és felebaràtaim szeretete. (Màté 22). Ezzel sok téged ért kommenttel teljesen szembemegy, tehát ők nem keresztyénként viselkedtek, mikor gyalàztak téged.
Sok mindent tudsz, ez kétségtelen, ezt a 4 diplomàd igazolja (a mandineres cikket olvastam). Emellett tudod,hogy mit gondol rólad az Origo, sokan a vasárnap.hu-n, vagy az ellenzéki oldalról. De ez mind tulajdonképpen lényegtelen. A kérdés ez: mit gondol rólad a Mindenható? Mi van, ha Isten létezik, és nemcsak létezik, hanem szól talán hozzád is? Ne rám hallgass, hanem derìtsd ki magad! Olvasd el az evangéliumokat!
Én mindenesetre nem haragszom rád (mondjuk azért a keresztet ne fessétek át, az hihetetlen módon Istenkàromlàs).
Szeretettel:
Kovács Pisti
Köszönöm Ádám az érveid, mert ezek tényleg izgalmas háttér információk.
De ijesztő és elkeserítő látni azt a folyamatot, ami a gyermekjogok terén zajlik! Zűrzavar és káosz.
1. Nem értem, kit és pontosan mitől óvna meg egy ilyen rendelet? (De lehet, hogy csak amiatt, hogy nem olvastam el a konkrét idítványt.) Vagy valóban az erkölcsi tartás ma a legfenyegetőbb veszély?
2. Anyaként eldönthetem, hogy mikor ölöm meg a gyerekem (és ezen megy az alkudozás, hogy akár még a szülés után is eldönthessem), mert jogom van hozzá, de ahhoz már ne legyen, hogy a hitem szerint neveljem? Azért, mert az káros az életére? A halála viszont minden gond nélkül megoldható?
3. Ma minden arról szól, hogy hiteles szülőnek kell lenni. Hogyan lehetnék hiteles, ha nem azt mondom, amit hiszek? „A szekuláris nevelés lényege, hogy a gyereknek van lehetősége megismerni akár a vallásokat is” Hiszem, hogy ez a saját keresztény értékrendem felvállalása mellett is nyitott kapu. Isten országába nem lehet senkit sem bekényszeríteni. De azt meg kell mutatnom, hogy én miért hiszem így. Ahogy egy más értékrendű ember is úgyanígy tesz.
Szépek ezek a kulturált viták, de ha valamit törvényerőre emelnek, annak be nem tartása következményekkel jár. Mi lesz a következmény? Háromszori figyelmeztetés után elveszik a gyereket, mert azt tanítottam neki, hogy Jézus meghalt a bűneinkért? (Meg, hogy ne ölj, ne lopj….?)
Szeretném remélni, hogy minden ilyen kezdeményezés mögött van valami nemes cél. Hogy Békés Gáspár és akik még egyetértenek vele, azt szeretnék elkerülni, hogy gyermekeket bántalmazhassanak vallási meggyőződésre hivatkozva. (Ezzel az a gondom, hogy ateisták is bántalmazhatják a gyerekeiket, tehát a vallástalan életfelfogás nem gyógyír ebben a kérdésben.)
Én hálás vagyok, hogy Isten nem a valószínűségek alapján ragadott meg. („Ha nem tanítanak istenhitet a szülők, akkor a gyerek valószínűleg nem lesz hívő.” ) Ha jól tudom talán egy felmenőm volt hívőnek mondható, de legalábbis vallásos, viszont biztos, hogy nem tanított nekem a hitről. És mivel Isten kisgyermekkoromtól fontos része volt az életemnek, nagyon hiányzott, hogy ezt otthon nem oszthattam meg senkivel és amíg lehetett jobb volt titkolni. (Nem is látom, hogy a kezdeményezés egy ilyen helyzetben pl. hogyan segített volna.) Épp ezért kincsként akarom továbbadni mindazt a tapasztalatot, amit hívőként átéltem (akár öröm, akár fájdalom), mert tudom nekem mennyire sokat jelent(ett), amikor én profitálhattam más hitéből.
Kedves dzsaszper,
<Az, hogy a akár a legjobb barátodat ismered, az ismeret vajon? Nem csupán hit?>
Ez egy jól ismert relativizálás. Ha ezen elindulsz, akkor elmondhatod, hogy minden csak hit, és ezzel az ismeret szó értelmét megszüntetted. De kár lenne a fogalmaink értelmét meghamisítani csakhogy össze tudd keverni a hitet az ismerettel. Talán szerinted nincs különbség a megtapasztalható, megfogható, látható, hallható barátom és a kereszténység transzcendenciáról vallott „ismeretei” között? Tagadhatatlanul van különbség – ha nem lenne, akkor annyi szükség lenne az Egyház tanítására, mint azt bizonygatni, hogy a barátom, akivel minden nap találkozom, létezik – semennyi.
A kereszténységbe vetett hited lehet bármilyen erős, semmilyen erős hit sem lép túl azon, hogy hit legyen.
Kedves Iván,
Félreértetted a kommentemet, ezek szerint nem ismerted fel az indirekt érvelést. Éppen tágítani szeretném az ismeret értelmét, és a személyes ismeretre irányítani a figyelmet.
Természetesen van különbség a megfogható, látható, füllel hallható és a transzendens között. De miért következne ebből, hogy ne lenne szükség az Egyházra, vagy arra, hogy az Egyház taníson?
„A vallásszabadság ugyanis saját magadra vonatkozik, azt másra kiterjeszteni már a másik ember jogába ütközik, akkor is, ha az illető valakinek a gyermeke.”
A fenti mondat azt sugallja, hogy ez az ütközés megengedhetetlen, de ez tévedés. Az alapjogok kollíziója általános, és elkerülhetetlen. Annak ellenére, hogy az alapjogokok között nincs hierarchikus kapcsolat, mégis szükség van az érvényesülésükben korlátozni őket, mert ellenben egy inkoherens káosz lenne az egész. A jogalkotó és jogalkalmazó szervek ezzel tisztában vannak, és történetileg a vallásszabadság tartalma szépen kidolgozottá vált, különösen itt európában.
A római egyezmény 9. cikkét értelmezve a strasbourgi bírósági döntések egyértelműen megállapítják, hogy a szülőnek joga van a gyermeke vallásáról döntenie, és joga van a vallási meggyőzőse szerint nevelni. (vö: https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_alapjogok_alkotmanytan_ii/ch02s06.html )
Jelenleg ez a jog, minden más csak egyéni vélemény és maszatolás.
Számomra visszataszító az a folyamat, ahogy a szülők nevelési jogait igyekeznek a progresszívek megcsorbítani. Lassan ott tartunk, hogy szerintük még talán van jogod megszülni, de utána csak kötelezettségeid vannak, jogaid de facto nincsenek. Hála Istennek a jogalkalmazás még nem tart itt, de egykézők és gyermekeket nem vállaló progresszívek képesek lennének a ténylegesen több gyermeket vállalókra oktrojálni az irracionális vízióikat. Ez se nem fair, se nem logikus.
A logikus az, ha már én küzdök a gyermekem megélhetésért (sok esetben közel rokkanásig), én járatom iskolába, tanítom magam is, védem az egészségét, és egyébként is az én testemből származik, akkor hadd neveljem belátásom szerint abban a pár évben, amit az Örökkévaló ad. Kegyelemből eléri majd a felnőttkort, és minden joga meg lesz rá, hogy úgy éljen, ahogy jónak látja. Ha akarja elfelejtheti mindazt, amit tőlem hallott, és felrúghat minden valós értéket.
De amíg jog szerint is cselekvőképtelen, és nincs belátási képessége, addig én tudom leginkább eldönteni, hogy mi válik a javára, és nem valami idegen jöttment. Ezt nem sértésként szándékozom mondani, és nem is a diskurzusban résztvevőkre értem, hanem általánosságban.
Az igazi hit nem nevelés és oktatás eredménye hanem ajándék. Ezt pedig a világ nem tudja sem megadni ebből kifolyólag elvenni sem. Amúgy meg számtalan példa van arra hogy valaki aki vallástalan közegben nő fel az felnőtt korában csatlakozik valamilyen felekezethez ahogy ennek ellenkezőjére is. Miért kell ezt újra meg újra elmondani amikor ezt mindenki tudja? Gyenge ateista érvek és jogi abszurditások mellett még mártír szerepben való tetszelgés: én csinálok valamit aztán utána eljátszom az ártatlanul üldözöttet akit az un: kultúrkeresztenyek támadnak.Előre kiszámolva a várható reakciókat hogy aztán úgy vonuljak vissza hogy azzal előkeszitsem a visszatérésemet. Amikor a sötétség harcol a sötétség ellen.Tényleg csak ennyire futja ez jelenik meg a médiában? Nincs más út? Azért vegyük észre hogy ebben a felfogásban a kereszténységre megint milyen szerepet osztottak : nem lehet áldozat. Ő a rossz. Aki a mi ártatlan gyermekeink lelket akarja stb…. A huszonegyedik században a vallás miatti üldözés nem terjedhet ki a keresztényekre. A pápaság pedig hallgat. Döntött az új szekuláris ideológia és vallás a mindenható progresszió: Ők nem lehetnek az áldozati kultusz részei. Ezért lesznek egyre inkább valóban azok….
Egy pár gondolat Békés Gáspár ezen gondolatához:
„Az istenhit egyértelműen egy tanult kulturális minta, semmilyen kutatás nem bizonyítja, hogy az erre való igény belénk lenne kódolva.”
Egyet értek ezzel a gondolattal.
A hit valóban nem jön létre csak úgy magától, és igen sokak életében valóban”tanult kultúrális minta”.
A gyermek azt fogadja el, amire a szülei tanítják.
Egy indián szülő nem Jézus feltámadásáról fogja tanítani gyermekét, hanem arra neveli, hogy tisztelje a folyó szellemét nehogy kiapadjon, tisztelje a fa szellemét nehogy ne teremjen gyümölcsöt….stb.
Egy hindu, vagy egy mohamedán szülő szintén a maga világnézetét osztja meg gyermekével.
És ez így megy már több ezer éve.
Évszázadokon át a szülők a hitüket tovább adták a következő generációnak, majd azok, az utánuk jövő generációnak.
Vajon ezzel a gyermekek jogait sértették meg?
Szerintem egyáltalán nem.
Ugyanis ez biztosította azt, hogy generációk tudjanak egymással békésen, és szeretben egymás mellett élni évszázadokon át.
Apa a fiával, fiú a nagyapával, dédapa az unokával.
Minél erősebb volt az azonos hit, annál erősebb volt az adott család,
az adott falu, az adott törzs, az adott régió, az adott ország.
Az istenhit átadása biztosítja egy hindu társadalom egységét, egy muszlim falu békességét, egy keresztény család erejét.
Amikor különböző jogokra hivatkozva megtiltjuk, a hit átadásának jogát a szülők számára, ezzel olyan beláthatatlan lavinát indítunk be, ami teljes káoszba sodorja az adott család életét, majd az adott térség, az adott ország békességét.
Érdemes lenne átgondolni a mélységét, tartalmát és hatását, ezeknek a vallási hagyományoknak, mielőtt ilyen- olyan jogokra hivatkozva belnyúlnánk és megtiltanánk, évezredes tradiciókat.
Van ehhez valóban jogunk??
Tavaszieper,
a záró kérdésedre wkm már korrekt választ adott.
annyit szeretnék hozzátenni, hogy a római egyezmény 17. cikkelye azt mondja ki, hogy „Az Egyezmény egyetlen rendelkezését sem lehet úgy értelmezni, hogy az bármely állam, csoport vagy személy számára jogot biztosítana olyan tevékenység folytatására vagy olyan cselekedet végrehajtására, amely az Egyezményben foglalt jogok és szabadságok megsértésére vagy pedig az Egyezményben meghatározottnál nagyobb mértékű korlátozására irányul.”
Szerény véleményem szerint az eredeti blogposzt ( https://kolozsvaros.com/2018/06/15/alkotmanyos-e-a-gyerekek-keresztelese/ ) mondandója pont ilyen korlátozásra irányul.
Amennyiben egy gyermek maga nyilatkozik arról, hogy vallásiés lelkiismereti kérdésekben mit gondol, azt természetesen komoly súllyal figyelembe kell venni. Erre van jópár európai precedens, különösen elvált szülők vitái kapcsán.
Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a felvetés a családi életbe való tömeges és általános belegyalogolás egyáltalán nem szükséges egy demokratikus társadalomban, aránytalan és gyakorlatilag az egyik szabadságjog nevében a másik szabadságjog korlátozására irányul, de úgy, hogy nem tartja tiszteletben annak lényeges tartalmát.
Békés Gáspár ötletét elképesztő abszurditásnak tartom. Az ilyesmi csak lejáratja, nevetségessé teszi az ateizmust. A nyugatnémet alkotmánybíróság 1972-es döntése szerint az „Elternrecht” (a szülők joga a gyermek szerintük megfelelő neveléséhez…), nem sértheti a gyermek jogát saját személyisége, képességei kibontakoztatásához. De fel sem merült az, hogy az „Elternrecht” ne is létezne… Mennyiben sérti a gyermek jogát saját személyisége kibontakoztatásához, hogy csecsemőként elviszik a templomba, és elvégzik rajta a keresztelés szertartását? És ha később megismertetik a kereszténység tanításaival (amelyek ráadásul egyetemes kulturális értékek is)… Az, hogy megengedik egyes országokban (Izraelben például), hogy a vallásos szülők fundamentalista iskolába járassák a gyerekeiket, ahol alapvető természettudományos ismeretektől (mindenekelőtt a fejlődéselmélettől) megfosztják őket, vitatható. De az alapvető emberi joga minden szülőnek, hogy a saját világnézetét megismertesse a gyermekével, abba őt bevezesse. Egyébként meg ELKERÜLHETETLEN, hogy a szekuláris szülő is bizonyos mértékben elfogultan vezesse be a gyermekét a saját világnézetébe. Én nem hívő szülőként viszem a fiamat a templomokba, zsidóba, katolikusba. De nincsenek illúzióim arról, hogy TELJESEN semlegesként tudnám bemutatni a vallásokat, hogy a saját ateista meggyőződésem ne szűrődne át ezen a bemutatáson.
Az ember a számára legfotnosabb érétkeket átadja a gyerekinek, nem tud mást tenni, nem is lenne helyes, ha máshogy tenné. Ha pedig a gyerek felnő, saját mérlegére teszi majd, amit kapott.
Semlegesen nevelni nem lehet, tudom, engem próbáltak. A szüleim elküldtek egyszer hittanra, lássak olyat is, és ha tetszik, járjak. De mivel a szüleim soha nem fordultak meg templom környékén, otthon az nem volt téma, nem túl meglepő, hogy ez egyszeri alkalom maradt, nem is sokat értettem belőle hat évesen.
„Az évezredek során több ezer istenben hittek az emberek, mind földrajzi eloszlás alapján. Ha nem tanítanak istenhitet a szülők, akkor a gyerek valószínűleg nem lesz hívő. Az istenhit egyértelműen egy tanult kulturális minta, semmilyen kutatás nem bizonyítja, hogy sz erre való igény belénk lenne kódolva.”
Azt gondolom, hogy attól, hogy „semmilyen kutatás nem bizonyítja”, még lehet egy dolog igaz, mert semmilyen kutatás nem is tudja cáfolni! A transzcendens létét a tudomány módszereivel direkt bizonyítékokkal alátámasztani nem igazán lehet, főleg, hogy az az Isten, akiről a Biblia szól, saját bevallása szerint egy rejtőzködő Isten, Ézs.45.15:
15
Bizony, a rejtőzködő Isten közöttetek van,
Izráel Istene a Szabadítótok!
16
Akik bálványokat készítenek,
mind csalódni fognak,
gyalázat éri őket.
Bizony, mindannyian megszégyenülnek!
17
De Izráelt az Örökkévaló örökre megszabadítja,
szégyen és gyalázat többé nem éri őket!
18
Mert ezt mondja az Örökkévaló,
aki az eget teremtette,
Isten, aki a földet formálta és alkotta,
de nem kietlen pusztaságnak,
hanem lakóhelynek készítette:
„Én vagyok az Örökkévaló,
nincs más Isten kívülem!
19
Nem titokban szóltam,
nem valami sötét zugban,
hanem nyilvánosan!
Nem azt mondtam Jákób népének:
Keressetek, de hiába,
mert úgysem találhattok meg!
Én, az Örökkévaló, igazságot mondok,
valóságot hirdetek.
20
Hát gyűljetek hozzám!
Jöjjetek közel mind,
akik a népek közül megmenekültetek!”
Indirekt és nem tudományos, de józan paraszti logika mentén, ha nem is bizonyíték, de ráutaló jel lehet esetleg éppen az amit, Gáspár, mondtál:
„Az évezredek során több ezer istenben hittek az emberek, mind földrajzi eloszlás alapján… Az istenhit egyértelműen egy tanult kulturális minta, … az erre való igény belénk lenne kódolva”.
Engem sokkal inkább érdekel az a kérdés, hogy MIÉRT? Akármerre mész a kerek világon, a legelszigeteltebb kisközösségnek is van valamilyen transzcendens hite.
Én elfogadom saját magam számára magyarázatként azt, amit Pál írt az efézusi gyülekezetnek: „10 Végül pedig, erősödjetek meg az Úrban, és hatalmának erejében! 11 Öltözzetek fel abba a teljes fegyverzetbe, amit Isten ad, hogy képesek legyetek ellenállni a Sátán minden cselének és ravaszságának! 12 Hiszen mi nem emberek ellen harcolunk, hanem szellemi természetű uralkodók és fejedelmek ellen, a jelenlegi sötét világot irányító hatalmas és gonosz szellemek ellen, akik a magasságban vannak.13 Ezért szükséges, hogy vegyétek fel és használjátok mindazokat a fegyvereket, amelyeket Isten ad nektek. Így lesztek képesek ellenállni a gonosz napokon, és megtartani az állásaitokat a gonosszal szemben.” Mivel úgy tűnik, élet-halál kérdés a Transzcendensben való hit, ezért gonosz, sőt gyermekgyilkos lennék, ha a gyerekemnek nem tanítanám meg a Biblia igazságait! Szellemi háború van, hiszed vagy nem, tetszik vagy nem…
Dzsaszper,
egyetértek. Egyébként a hatályos magyar alkotmány is rögzíti a VII. cikk (1) bekezdésben: „…Ez a jog magában foglalja … hogy vallását vagy más meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon, akár egyénileg, akár másokkal együttesen, nyilvánosan vagy a magánéletben kinyilvánítsa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolja vagy tanítsa.”
Tehát ha a társadalom irányában is szabadon kinyilvánítható és tanítható az ember (vallási) meggyőződése, akkor argumentum a minore ad maius, mennyivel inkább a családtagok felé!
Nyilvánvaló – és gondolom mindenki számára elfogadható – hogy ez nem lehet fedezéke pl a zaklatásnak.
Fontos még a 1990. évi IV. tv. 3. § (1) bekezdése, amely szerint: „Vallása, meggyőződése és azok kinyilvánítása, illetőleg gyakorlása miatt senkit semmilyen hátrány nem érhet és semmiféle előny nem illet meg.”
Ezt csak a progresszívek, néha boszorkányüldözésbe torkolló megnyilvánulásai miatt említeném meg.
Hupsz, elírtam: argumentum a maiore ad minus (többről a kevesebbre való következtetés)