Az olimpiai megnyitó blaszfém jelenetei világszerte kifejezetten meglepő, nem várt mértékű felháborodást szültek, viszont a metronóm mérhető pontosságával érkeztek rá azok a nagyon is várható reakciók, amelyek leszidták a keresztényeket ezért. Van, aki azon akadt ki, hogy más keresztények kiakadnak az istentelenségen, holott annak is örülhetnénk, hogy Jézus egyáltalán téma lett. Van, aki felháborodva arra emlékeztetett, hogy a valódi keresztényeknek nincs idejük felháborodni, mert a valódi keresztények a szegények etetésével és a gyengék felemelésével vannak elfoglalva. Van, aki szerint a keresztények reakciója bárdolatlan csődületet, hitbuzgalmi köpködést, sőt, homofób, már-már genocíd közhangulatot eredményezett. A központi motívum ezekben a megszólalásokban a felemelt ujj, amely arra emlékeztet, hogy a keresztényeknek nem lenne szabad megsértődniük, és kifejezetten ostobák, ha mégis megsértődnek. Látszik más közös szál is, de azt talán majd máskor elemzem.
Nos, úgy gondolom, hogy a keresztényeknek ugyanúgy szabad megsértődniük, mint másoknak, csak nem érdemes. Ebben tehát egyetértek az előbb említett reagálókkal. A Mesterünk tűrte a megvetést, és szerette az ellenségeit, azokat is, akik hangosan röhögtek a kiszolgáltatottságán. Nem látjuk sehol, hogy Jézus megsértődött volna a gyalázkodások miatt. Ez nem azt jelenti, hogy a gonosz emberi viszonyulások nem is bántották őt. Többször olvassuk, hogy Jézus az ellenséges viszonyulást látva szomorú volt, haragudott, sőt, egyenesen gyötrődött a lelkében. Volt, hogy az evangélisták szerint felháborította a hitetlenség, egy alkalommal még ostort is ragadott. De nem sértődött meg, mert nem tette az érzéseit függővé az emberek reakcióitól. Jézust soha nem tudta olyan értelemben kizökkenteni az emberek bántása, hogy elfelejtse, amiért jött (pontosabban akikért jött), és ebben nekünk is példát adott. Szabadok vagyunk arra, hogy ne sértődjünk meg, a megbocsátás és az ellenség szeretete pedig parancs, amit a Mestertől kaptunk.
A kiakadó és megbotránkozó keresztényeken kiakadó és megbotránkozó keresztények viszont néhány fontos dolgot figyelmen kívül hagynak. Ez a néhány fontos dolog szintén azzal kapcsolatos, akit követünk. Jézus számunkra nem csupán egy a társadalomban virágzandó sok virág közül, hanem az Úr. Amikor megvalljuk a hitünket, azt valljuk meg, hogy az Isten őt Úrrá és Krisztussá tette mindenek felett. Hitünk szerint minden térd meg fog hajolni Jézus előtt és minden nyelv Úrnak fogja szólítani őt. Jézusnak ez az igénye, és ennek az igénynek az elfogadása óhatatlanul konfliktusba sodor bennünket a kor uralkodó ideológiáival. A kultúrharc azért elkerülhetetlen, mert abszolút uralkodónk van, abszolút igényekkel. Egy Úr oldalán állunk, aki leleplezi a fejedelemségeket és hatalmasságokat, és az Ellenség minden hazugságát. Amikor Jézust gyalázó mondatok, képek jönnek szembe velünk, nem kell megsértődnünk, de helyes, ha összerezzenünk, hasonlóan ahhoz, mint amikor azt látjuk, hogy valaki egy oroszlánt piszkál a közvetlen közelünkben. Jézus a Júda oroszlánja, az urak Ura és királyok Királya, a fehér lovon kivont karddal jövő Hős, az emésztő Tűz. Ha mást ez hidegen is hagy, nekünk tisztában kell lennünk a téttel. Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni.
Megsértődnünk felesleges, de a Fiút mindenképpen csókoljuk, amikor a föld fejedelmei az Úr Felkentje ellen gyülekeznek! Ha nem valljuk meg őt az emberek előtt, ő is szégyellni fog bennünket az Atya előtt. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy vele azonosulunk. Vajon szereti-e az Úr Jézust az, akit nem bánt, ha őt bántják? Jézus az életét adta értünk, mert szeretett bennünket. Vajon nem rendült meg a magdalai Mária szíve, amikor töviskoronát húztak az Úr fejére, majd köpdösni és ütlegelni kezdték az arcát? Vajon nem nőtt a szívében a felháborodás és a méltatlankodás? Vajon tanítványnak nevezhető az, aki nem érez valódi, mély dühöt egy ilyen méltatlan jelenet kapcsán?
És mit gondoljunk arról, aki Máriát utasítja helyre egy ilyen helyzetben? Igen, ismerjük az epizódot, amikor Jézus elfogatásakor Péter kardot ragad, és maga az Úr mondja neki, hogy tegye azt vissza a hüvelyébe. Lehet rosszul harcolni. Ott, akkor Jézusnak szenvednie kellett, Péter meg emberi módon gondolkodott arról, hogy minek kell megtörténnie és minek nem. Pontosabban nem is gondolkodott, hanem ösztönösen cselekedett, mint egy gyermekét védő anya, vagy egy féltékeny férj. Nekünk, keresztényeknek okosaknak kell lennünk mint a kígyóknak, és szelídeknek mint a galamboknak. Nem szabad engednünk, hogy az indulataink elragadjanak. De ez inkább taktikai kérdés, és semmiképpen sem arról szól, hogy van-e időnk az éhezők etetése mellett felháborodni. Péter szíve a helyén volt, csak a kardot kellett eltennie, a fejét meg rendbe.
Valójában épp fordítva van, mint amit a felemelt mutatóujjak üzennek: minden igazi tanítványt mélyen érint, amikor a hitét gúny tárgyává teszik és a Megváltóját gyalázzák. Csak az olyan keresztény nem érez ilyenkor belül szomorúságot, haragot, felindultságot, akinek az élete egy területén más az Úr. No meg az, aki a szíve mélyén lenézi azokat a keresztény testvéreit, akik megrendülnek a gonoszságon. Más indulatok is dolgoznak a mélyben, amelyek tisztátalanabbak a jogos felháborodásnál.
Köszönöm szépen Ádám! Megrendítően igaz, amit írsz.
Perintfalvi Rita megint védi a védhetetlent. Azt írja, hogy a transzok és a melegek csupán Jézus asztalához szeretnének ülni, ezt mutatja a koreográfia. Ez egy hazugság. Ha így lenne akkor nem egy kövér nő (?) lenne Jézus helyén a kép közepén…
Perintfalvi Rita túl gyors volt, Lukácsi Katalinnal együtt beelőzték azt a fázist, amikor megváltozott a narratíva, és kiderült, hogy a kompozíció nem is Leonardo Da Vinci Utolsó vacsora című képére hajaz, hanem Jan van Bijlert Leonardo Da Vinci Utolsó vacsora című képét a dionüszoszi bacchanáliák mentén újraértelmező Istenek ünnepe című képére. Vagyis hogy a szervezők csak a román építészeti stílusra gondoltak…
Nem csupán a keresztények sértegetésével és Jézus gyalázásával szembesülünk. Alapvetően az emberi méltóságból való kivetkőzésre és a bestialitásra való nyílt, elszánt törekvés megnyilvánulását látjuk. A kirakott fotón egy kislány is látható az elhízott nő jobbján, akit bevontak az őrjöngésbe (amikor először néztem a történéseket a tévében, nem voltam biztos benne, hogy jól látok). Mindenkire rátámadtak, aki ezt a világon látta, és embernek érzi magát. Ez felért egy globális terrorcseleménnyel.
helyesen: terrorcselekménnyel
Valóban „nem kell megsértődnünk”, de harcolnunk, azt kell. Mert harcunk e világ sötét „kormányzói” és a magasságok gonosz szellemei ellen van.
” megváltozott a narratíva, és kiderült, hogy a kompozíció nem is Leonardo Da Vinci Utolsó vacsora című képére hajaz, hanem Jan van Bijlert … Istenek ünnepe című képére.
Hát így is lehet mondani…
Ha lebukik a lótolvaj, akkor ugyebár az új „koncepciója” az lesz, a lovat se lopta, csak talált négy patkót a réten, amire rá volt szegezve valami állat.
Érdeklődve kérdezem, hogyha Jan van Bijlert miatt a hollandok is megsértődnek, akkor mi lesz az új ötlet? Ha így szemből kettévágjuk a kövér nőt, szerintem tisztára Whistler anyja, szóval senki se mondja, hogy én nem segítettem.
A provokáció feltételezne valami kiállásfélét, bátorságot, érvelési színvonalat.
Én speciel nem vagyok megsértődve, amíg ostoba és gyáva az ellenfél, addig én csak irgalmas szamaritánus vagyok a vitában.
(Mivel képet nem lehet csatolni, így most képzeljetek ide egy ilyen kézzel formázott szívecskét, természetesen a szeretet és az elfogadás jegyében.)
Annyi kárt azért valóban okoznak, hogy az értelmes és színvonalas párbeszédet nehezítik a meleg emberekkel, emberekről.
Számomra még az a kérdés, hogy ha elfogadjuk, hogy a sértődés nem a legjobb reakció, de azt is belátjuk, hogy valamiféle negatív reakció helyénvaló, akkor ez pontosan mi legyen. Egyesek mintha a felháborodást, a tiltakozást, az ellenkezést szorgalmaznák — mintha a cél az lenne, hogy megüzenjük az embereknek, hogy ilyet ne csináljanak máskor. Bennem felmerül, hogy ez nem rövidlátó törekvés-e. Nem inkább ítéletet kéne hirdetnünk, mint a Jónásnak Ninivében? Közölni, hogy aki ezt gyakorolja és ünnepli, annak sürgősen meg kell menekülnie Isten haragjától? Ez a reakció osztja a felháborodók értékítéletét, de számomra azért vonzóbb, mert a sértett felet nem a keresztényekkel, hanem magával Istennel azonosítja.
Szerintem minden embernek joga van a maga hitéhez, és minden hitet tisztelni kell, egyszerűen azért, mert az emberek a hitükért sokszor az életüket áldozzák, a hithez komoly szellemi értékek tartoznak, és a hit, a „hívő” magatartás (bármilyen hitről is legyen szó…) fejezi ki az odaadásukat, a lelkesedésüket a magasztosért, a szépért, a nemesért – a puszta biológiai vágykielégülésén, az élet felszínes élvezetén túlmutató értékekért… Éppen ezért én minden hitet tisztelek, a kereszténységet pedig különösen.
Nem is értem azt, hogy aki olvasta az evangéliumokat, aki olvasta Ágostont, aki látta a Sixtusi Kápolnát és a Notre Dame katedrálist, aki csak kicsit ismeri Szent Tamást – szóval aki európai, aki kultúrember, az hogyan nem tisztelheti a kereszténységet.
És teljesen megértem azt, hogy ha megsértődnek a keresztények – mint ahogy azt is megértem, hogy a mohamedánok megsértődtek a Charlie Hebdo karikatúráin. (Bemenni a szerkesztőségbe és agyonlőni ott az embereket persze nem kellett volna ezért.)
Az, hogy Jézus Krisztus nem sértődött meg, amikor gyalázták, sértegették – az az ő dolga, ő egy rendkívüli ember volt (sőt, szerintetek még Isten is…), az nem várható el egy átlag keresztény hívőtől, hogy olyan alázatos legyen, mint Jézus Krisztus.
Bálint,
az egyik a prófétai attitűd, a másik a keresztény állampolgáré. Mindkettőnek van helye. Amikor Pál ragaszkodott ahhoz, hogy a filippi városvezetők személyesen vezessék őket ki a börtönből, vagyis a nyilvánosság előtt demonstatíve hagyják abba a keresztények zaklatását, gyalázását (ApCsel 16,37), vagy amikor az ezredes meg akarta korbácsoltatni, ő viszont a polgárjogára hivatkozott (ApCsel 22,24-29), keresztény állampolgárként állt ki magáért és a többi keresztényért. Most is valami hasonló történik. A keresztény polgárok megszólalnak. És persze van helye a prófétai szónak is. Az is elhangzik most rengeteg fórumon.
„az emberek a hitükért sokszor az életüket áldozzák” Meglehet, a produkció elkövetői is készek rá, hogy hitükért, a bestiális hedonizmusért, feláldozzák az életüket. Az imént olvastam az Indexen – és kicsit sajnálom, hogy nem írtam le az előző kommentemben, pedig gondoltam az esetleges következményekre -, hogy a kövér nő már halálos fenyegetéseket is kap. Azt írtam volna, hogy ne lepődjön meg senki, ha azt halljuk majd a hírekben, hogy az orvtámadásszerű performansz, hasonlóan egy terrorcselekményhez, megtorlást vont maga után. Megeshet, hogy amiképp a müncheni olimpián történt támadás után, valaki utánamegy a „művészeknek”. Nemcsak szelíd, hívő keresztények érzik sértve magukat. Ha a toleráns, megértő keresztényeket akarták fricskázni, könnyen lehet, hogy elszámították magukat. Megkockáztatom, hogy hallunk még a folyományokról.
„Megeshet, hogy amiképp a müncheni olimpián történt támadás után, valaki utánamegy a „művészeknek”.”
Több önmérsékletet, nincs párhuzam egy terrortámadás és egy provokáció között.
Benchmark, természetesen igazad van, de a hírek szerint vannak, akik mégis úgy érzik, a legsúlyosabban kellene megtorolni a történteket. Valószínűleg nem hívő keresztények, és nem érzik szükségesnek az önmérsékletet, de az emberi mivoltukban meggyalázottnak érezhetik magukat, amit egzisztenciális fenyegetésként élnek meg. Nem indokolt, de érezhetik úgy, hogy az életükre törtek. Rossz ötlet belegázolni mások értékrendjébe, mert sokan úgy féltik azt, mint az életüket.
Kedves György, különbözőek vagyunk, én nem bánom, ha akár provokatívan is kiélesedik egy vita, ez keresztények között is előfordul, lásd a mise megítélése protestáns körökben és erre adott katolikus reakciók.
A ránk maradt reformáció korabeli hitviták se a visszafogottságukról híresek, így például Luther művei is vaskos megfogalmazásokat tartalmaznak, a XVII. századi kassai Pázmány-Alvinczi „meccs” pedig egy külön hungarikum, nyelvészetileg is igen értékes rágalmakat szórnak a küzdő felek egymásra bőségesen.
Az érzéseink felett uralkodni kell, tiszta fejjel kell védekezni és visszatámadni. Persze ez a műfaj nem való mindenkinek. Ebben alapállás, hogy ahogy a fenyegetőzők sem azonosak a keresztényekkel, úgy a provokatív „hídfoglalók” sem azonosíthatóak a meleg stb. szubkultúrával, kisebbséggel.
Szerintem megint a szokásos társadalom mérnökösködési módszert használták az olimpiai megnyitó koreográfusai. Provokálnak majd megnézik a reakciókat. Ezzel az ingerküszöböt is magasabbra tolják és legközelebb már ezt a mostani ördögi szintet akarják meghaladni. Azt várván, hogy az emberek majd csak legyintenek: „láttunk már ilyet”
Ha ez egy keresztény (akár igazi, vagy kulturális) templomban történt volna, akkor jogos lenne a felháborodás.
De nem ott volt.
Miért lepődünk meg azon, hogy a nem keresztény embereknek nem fontosak a keresztény értékek…stb.? Ja és még számon is kérjük őket ezért?
Tényleg ez lenne a jó irány?
A korbácsos történet pont nem ilyen szituációban történt (ha jól tudom az egyetlen, ahol Jézus tényleg keményen nekiment embereknek), hanem A TEMPLOM-ban. Ott hívőket rakott helyre. Sose tette ezt így meg hitetlenekkel.
…nekem sem tetszett minden a megnyitón, de tényleg jogos lenne a „számonkérés”, a nem hívők számonkérése?
Ennél komolyabb bűnökön nem háborognak fele ennyire sem a „hívek”. Főleg nem a sajátjukon…
Leginkább azt gondolom továbbra is, hogy ez „gumicsont”, csapda.
bélabácsi,
ezt olyan lendülettel böffentetted ide, hogy még abban sem vagyok biztos, hogy elolvastad a cikket, amire elvileg (és „továbbra is”) reagálsz. A cikket éppen az olyan felháborodott reakciókra írtam válaszként, mint a Tiéd.
@Szabados Ádám,
Elnézést kérek, hogy hozzászóltam!
Nem tudom mitől tűnt „böffentésnek” vagy felháborodottnak amit írtam, főleg miből lehetett következtetni a „lendületre”…
…még a másik kapcsolódó cikket is elolvastam. 😉
Azt hittem lehet továbbgondolni a cikk felvetéseit, arra reagálni, még esetleg meg is kérdőjelezni, a kommentekre válaszolni, azokhoz kapcsolódni, akár ellentmondani…s nem a másik személynek nekiesni.
Persze, hogy lehet hozzászólni, továbbgondolni, ezért van a kommentfelület. Csak a kommentedből számomra az érződött, hogy nem a cikk tartalmához, gondolatvezetéséhez szólsz hozzá, hanem a témával kapcsolatos frusztrációidhoz, és olyan előfeltevésekhez, amelyek meglehetősen távoliak a cikkem tartalmától. Nagy lendülettel érkeztél, ezért elszáguldottál a cikk üzenete mellett. Az ilyen jellegű hozzászólásokat látom odaböffentéseknek. Nem vezetnek valódi párbeszédhez, csak használják a felületet.
Bátran töröld/moderáld, nem sértődöm meg! Bocs, hogy a felületet használtam!
Kedves bélabácsi,
bocsánatot kérek az erős szóhasználatért! Nagyon zavar, amikor úgy érzem, nem a cikkre reagálnak (l. Moderálási elvek), de máshogy kellett volna ezt jeleznem. Ha a „bácsi” esetleg az életkorra is utal, akkor a tiszteletlen hangvétel miatt külön megkövetem. A nickekre ritkán figyelek, számomra arctalanok a kommentelők, csak most figyeltem fel rá.
Nem haragszom, nem bántottál meg, semmi gond! Remélem én sem tettem ezt!
Olvastam a moderálási elveket is 🙂 , pont ezért írtam, hogy bátran törölj. Te lapod, te szabályaid.
Amúgy meg van igazság abban amit írtál. Frusztrál(t) az, hogy a hívők ilyennekkel foglalkoznak, ilyen átlátszó csalira ráharapnak, közben nem foglalkozunk azokkal a dolgokkal, amik fontosak lennének igazán.
De az is kiderült, hogy benned is van frusztráció…több posztot is szántál a témának, a reakciód egyáltalán nem volt átgondold és talán ugyanaz a lendület is benne volt, mint amit nálam véltél felfedezni. 🙂 Legalább annyira „böffentés” volt, mint amennyire az enyémet annak láttad. 😀
Mindenki frusztrálódik így vagy úgy. Annak sikerül talán előrelépni, aki hátra tud lépni az adott helyzetben és onnan ránézni a dologra…és saját magára is.
Nem vagyok bácsi (remélem :))) ). Lehet nincs annyi teológiai címem és szaktudásom ilyen területen (még jó, hogy odafent nem ez számít igazán), mint neked, de élettapasztalatban hasonlóan állunk.
Nem frusztrációról szóltak a cikkeim, és nem is frusztráció motiválta azokat. Szerintem nem is fontos dolgok végzése helyett születtek.
„Miért lepődünk meg azon, hogy a nem keresztény embereknek nem fontosak a keresztény értékek…stb.? Ja és még számon is kérjük őket ezért?” Pont arról van szó, Bélabácsi, hogy nem csak a nem keresztény embereknek szúrja a szemét, facsarja az orrát a jelenség, és nem csak ők háborognak.
„nem foglalkozunk azokkal a dolgokkal, amik fontosak lennének igazán” Lehet, nem figyeltem. Mi igazán fontos szerinted?
Helyesen: „nem csak a keresztény embereknek…”
@Kövi György
A hitelesség és a reménységünk megosztása.
Például ez is egy „keresztény” reakció:
https://transtelex.ro/kozelet/2024/08/08/reformatus-esperes-facebook-bejegyzes-homofob-parizsi-olimpiai-megnyito
Ijesztő és rémisztő.
Úgy tűnik, szubjektív, hogy kinek mi „ijesztő és rémisztő”, Bélabácsi. Számomra pl. az, hogy egy kislány is együtt ugrabugrál az obszcén társulattal. Ez nekem rémisztőbb, mint felháborító. A jelek szerint ez neked fel sem tűnik (fura, másnak sem, legalábbis ezen a fórumon), pedig a pofánkba ordít az üzenete: „A gyerekeiteket áldozzuk fel a bestiális hedonizmus oltárán. Ezek vagyunk mi, és ezt szánjuk nektek. Már faljuk fel őket, ti pedig semmit nem tehettek ellene.” Innen nézve az idézett lelkész adekvát választ ad erre az üzenetre.
Miért? Egyfelől azért, mert a keresztények nem bamba idióták, akik Jézusra hivatkozva minden atrocitást szó nélkül hagynak. A kereszténység az emberi méltóság vallása. Másfelől azért, mert a gyerekek a többségi társadalom (nemcsak a hívő keresztények) számára a fennmaradás mint az ember legalapvetőbb ösztöni törekvésének a beteljesülését jelentik. A szereteten túl egzisztenciális kötelék is fűz minden gyermekes embert a gyerekéhez, unokájához. Ez lélektani törvény, a lelkész válasza pedig teljes mértékben adekvát ebben az összefüggésben, többet üzen, mint a keresztények felhördülését.
Fentebb Benchmark megjegyzi, hogy van különbség terrortámadás és provokáció között. Igaza van. Azonban a gyerek részvétele és megtáncoltatása túlmegy a provokáció határain. Ez hadüzenet. Kiszámított ragadozó attitűd áll a hátterében. Ráadásul az imént olvastam a hírt, hogy még nagyobb „durranásra” készülnek az olimpia záróünnepségén. Messze nem biztos, hogy meg fogja érni nekik. Egyelőre védi őket a törvény. De az egzisztenciális fenyegettség nagyobb úr, és egy ponton túl fittyet hány a törvényre.
Bélabácsi aug 9, 08:17
Én megértem az Esperes úr indulatait.
Az enyémek is hasonlóak voltak az első pillanatban, de nem szabad engedni ezeknek a hirtelen felcsapó érzelmeknek.
Viszont a hozzád hasonlóknak Bélabá, tudomásul kell venni, hogy nem biztos ám, hogy megéri belegázolni más emberek értékrendjébe, világlátásába, kultúrájába, nehogy aztán úgy járjon Bélabácsihoz hasonlóan gondolkodó francia „művészcsoport”, mint a charlie hebdo szerkesztősége!
A keresztények indulatait megértem, de az esperes úr posztját nem. A párizsi olimpián fellépő művészcsoport nem azt követelte, hogy a keresztényeket kínozzák és öljék meg, tűzzel kínozzák az intim testrészeiken, stb. Ha EZT követelték volna, akkor az esperes úr szavai érthetőek (bár nem keresztényiek…) volnának. Igy nem azok. Keresztény lelkész nem követelheti, hogy embereket a keresztény értékek, világnézet nyilvános, ordenáré megsértéséért öljenek meg…
Miklós, egyetértek.
Így van Miklós, szerintem is. Ezért írtam, hogy ez gáz…
@Kövi György és Pokolban bolyongó, érdekes számomra, hogy olyan gondolatokat vetítetek ki rám és olyan mondatokat tulajdonítotok nekem, amiket nem írtam, nem mondtam. Kár…
„Nem is értem azt, hogy aki olvasta az evangéliumokat, aki olvasta Ágostont, aki látta a Sixtusi Kápolnát és a Notre Dame katedrálist, aki csak kicsit ismeri Szent Tamást – szóval aki európai, aki kultúrember, az hogyan nem tisztelheti a kereszténységet.”
Mert láttuk a rabszolgaságot, a jobbágyságot, a boszorkányüldözést, az inkvizíciót, a keresztes háborúkat, a gyarmatosítás és a gyarmatosított népek erőszakos térítését, a haladás akadályozását, stb. stb. stb..
Amit szeretünk a nyugati civilizációban, azt a felvilágosodás jobbára az addigi keresztény világgal szemben hozta létre.
Kedves Tamás,
Jézus tanításainak logikus alkalmazását nem a rabszolgaságban, jobbágyságban, boszorkányüldözésekben, inkvizíciókban, gyarmatosításban, a haladás akadályozásában fogod megtalálni, mert azok inkább ellentétesek vele, ahogy azt Jézus tanításának valódi követői maguk is rendre jelezték. Ezek a szomorú jelenségek inkább azt támasztják alá, hogy az ember bűnös lény, gonoszra hajlamos, bármit, a kereszténységet is felhasználja önző törekvései érdekében. Erre egyébként Jézus előre figyelmeztetett. Amikor viszont a felvilágosodás filozófiái az egyénbe helyezték a morális iránytűt, meghaladva a transzcendens vonatkoztatási pontot, eljutva „Isten haláláig” (Nietzsche), logikusan ágyaztak meg azoknak a poszt-keresztény mozgalmaknak, amelyek a 20. század történelmi léptékű tömegmészárlásaihoz vezettek (nemzeti és nemzetközi szocializmus). Jézus tanításának fényében mind az első lista, mind a keresztény erkölcsöt meghaladó modernitás hullahegyei gonosz dolgok.