Nemcsak az emberek, de az emberek kommunikációra használt jelei is el tudnak kárhozni. Ez akkor történik, amikor a jel elveszíti önmagával való kapcsolatát, léte eredeti értelmét, és egészen mást kezd szimbolizálni, mint amit eredendően jelentett. Így lett a „népi demokrácia” szóösszetétel a demokrácia ellentéte; így lett a Pravda (Igazság) a hazugság szimbóluma; így lett a Népszabadság egy egész nemzedék számára a nép által vívott szabadságharc eltiprásának a jelképe (a Népszabadságról még Esterházy Péter is azt írta a kilencvenes évek közepén: „már csak a nevét utálom”); így lett a „felszabadítás” az elnyomás szava; így lett a „baráti” a tankokkal kikényszerített szövetség jelzője, a „rothadó” kapitalizmus a prosperáló Nyugaté, a „reform” pedig a brutális gazdasági megszorításoké.
Szavak és szimbólumok ki is merülhetnek, fokozatosan elveszíthetik tartalmukat, mint szüleink vagy nagyszüleink generációjának napi irritációja, az „elvtárs” megszólítás. (A „keresztény” jelző talán csak az általa jelzett valóság természetfeletti erejének köszönheti, hogy soha nem vált végleg használhatatlanná.) Szavak elkárhozása drámai gyorsasággal és végérvényesen is bekövetkezhet; ez történt a vészkorszakban a „végső megoldás” szóösszetétellel, amivel ma senki nem utalhat egy népcsoport égető problémáinak kezelésére anélkül, hogy ne rántaná magával a legborzalmasabb képzeteket. A „megoldás” szó ebben a kontextusban majd nyolc évtizede a pokolra jutott, és – ha lehet szavak esetében ilyet mondani – megérdemelte a sorsát.
A szavak és szimbólumok úgy is elkárhozhatnak, hogy egy új jelentés hordozására választanak egy régi, ellentétes jelentésű szót vagy szimbólumot. Jellemzően olyat, amelynek eredeti, pozitív tartalma vonzóvá teszi az új jelentést. Ennek ma egyre gyakrabban vagyunk tétova tanúi, mert éppoly hatásos trükk, mint amikor bűnözők rendőrruhában csöngetnek be lakásokba, vagy muszlim radikálisok mentőautóval hajtanak egy nyugati nagyváros piacán sétáló tömegbe. A megtévesztés óvatlanná tesz, így az új jelentés könnyebben célt ér, mint ha új jelekkel operálna. Hadd mondjak néhány példát a szavak és szimbólumok efféle pokoljárására.
Kezdem rögtön egy szimbólummal, a letérdeléssel, amely a futball Európa-bajnokság egyik megosztó mozzanatává vált. A térdelés hagyományos jelentése a megalázkodás, a hódolat. Amikor kikényszerített, a leigázás, a megalázás jelképe. Ha önkéntes, akkor viszont a tisztelet és a hódolat felemelő gesztusa. A lovagot térden ütik lovaggá. Fülöp herceg letérdelt felesége, II. Erzsébet királynő előtt, hogy kifejezze a korona előtti meghajlását. A bűnbánó ember gyakran letérdel. A megtérő letérdel. A csodáló letérdel. A szolgálatkészségét bátran kifejező ember letérdel. A térdelés szimbóluma a belső megalázkodást fejezi ki a külső meghajlással.
Ez a gyönyörű gesztus azonban új jelentést kapott, amikor egy Colin Kaepernick nevű amerikai-focista egy nap úgy döntött, hogy nem fogja állva hallgatni nemzete himnuszát, ahogy az arrafelé szokás, hanem a himnusz alatt egyszerűen letérdel. A vigyázzban állás Amerikában a zászló iránti tisztelet jele, a letérdelés abban a kontextusban tehát éppen az ellenkezője: a megvetés és a tiszteletlenség gesztusa. Kaepernick a térdepléshez olyan zoknit vett fel, amely a rendőröket disznóként ábrázolta, és kijelentette: „Nem fogom magam büszkén vigyázzba vágni olyan ország zászlaja előtt, amely elnyomja a feketéket és színesbőrűeket.” Ez a megvető térdre ereszkedés az amerikai városokat erőszakba és lángokba borító, marxista hátterű BLM mozgalom szimbólumává vált, a felemelt zárt ököllel együtt, amely régi jelképe a marxista és neomarxista mozgalmaknak.
A mondanivalóm megértéséhez nem szükséges tisztázni az egyébként nagyon is releváns kérdést, hogy a focipályán térdelés mennyiben a rendszerszintű rasszizmus elleni antirasszista, vagy mennyiben fehérellenes – valójában rasszista – gesztus, mennyiben az elnyomás alól felszabadító, vagy mennyiben ideológiai elnyomást szolgáló mozdulat, és hogy valóban a faji alapú elnyomást kritizálja-e, vagy inkább a kritikai fajelméletet propagálja. Még azt sem fontos eldönteni, hogy az első letérdelés spontán ötlet volt-e vagy átgondolt, hiszen a tudatosság ma már nyilvánvaló. Csak egy dologra akartam most a figyelmet ráirányítani: a térdelés szimbólumának elkárhozására. Arra, hogyan lett az alázat és hódolat jeléből egyik napról a másikra a lázadás, megvetés és szándékos tiszteletlenség jelképe. Vagyis éppen ellenkezője annak, mint amiről eredetileg szólt.
Hasonló a helyzet az egyik legértékesebb, leggyönyörűbb fogalommal, megszámlálhatatlan mennyiségű műalkotás, film, vers, regény, mítosz vagy mese központi témájával: a szeretettel. A Harry Potter mesesorozat például azzal kezdődik, hogy egy édesanya az életét adja a fiáért, és azzal fejeződik be, hogy egy professzor életét adja a diákjaiért, egy diák pedig a társaiért. Mert nincsen nagyobb szeretet annál, ha valaki életét adja a barátaiért. A szeretet áldozatos. A szeretet lemond. A szeretet nem szeg esküt. A szeretet hosszútűrő. A szeretet állhatatos. A szeretet tiszta. A szeretet nem a maga hasznát keresi, és nem a saját vágyait részesíti előnyben. A szeretet nem hivalkodik. A szeretet nem büszke. A szeretet nem örül a hamisságnak. A szeretet nem veszíti el a reményt és a hitet. Mert a szeretet ilyen.
De amikor ma valaki azt mondja, hogy „a szeretet az szeretet”, ennek szinte homlokegyenest az ellenkezőjére gondol. A szeretet ebben a tautológiában elementáris vágyakról szól, amelyeknek nem lehet határt szabni, mert a szeretet az szeretet. A szeretet felmondja a hűséget, mert a szeretet az szeretet. A szeretet esküt is szeg, mert a szeretet az szeretet. A szeretet nem ismer isteni parancsokat, mert a szeretet az szeretet. A szeretet a romantika és a fülledt erotika határtalansága, mert a szeretet az szeretet. A szeretet türelmetlen, mert a szeretet az szeretet. És folytathatnánk. Ez a „szeretet” nem ismer el mást, csak a minden korlátot elsöprő vágyat, illetve a vágyak jogát, hogy minden korlátot elsöpörjenek, mert ilyen ez a szeretet. De a szeretet valójában nem ilyen. A szeretet akkor ilyen, amikor a szó elkárhozik.
Ehhez nagyon hasonló a másik önmagába kunkorodó szlogen: „a család az család”. Amikor a Németországban élő Gulácsi Péter megvallotta, hogy „a család az család”, az új elvárásoknak megfelelően használta a család szót. A család hagyományosan azt jelenti: apa, anya, gyerekek. Nem bonyolult definíció, még akkor sem, ha az élet nagyon kusza helyzeteket teremt. Amikor az emberi testről tanulunk, megtanuljuk szép sorban a testrészeket: két karunk és két lábunk van, tíz lábujjunk és tíz kézujjunk, de csak egy szívünk és egy májunk, viszont két tüdőnk és két agyféltekénk, és nagyjából kétszázhúsz csontunk. Értelmes ember nem kezd azon vitatkozni, hogy vannak olyan emberek, akik csak egy vesével vagy egy tüdővel élnek, és az ő testük is emberi test, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy az ilyen esetek valójában tragikusak. Szánalmat érzünk, de nem írjuk át az emberi test anatómiáját.
A család szó akkor kárhozott el, amikor a tragikus veszteségeket – mint amilyen a válás vagy a halál – normális élethelyzetként kezdték értelmezni, majd egyre több olyan élethelyzetet jelöltek ugyanezzel a szóval, amit korábbi korokban senkinek eszébe nem jutott volna a család szóval jelölni. Régebben a „csonka-család” pontosan olyan kifejező volt, mint amikor a csonka szót egy testre használjuk, hiszen amikor valakinek hiányzik a lába vagy a fél keze, akkor ő ténylegesen csonka. Persze ha a csonka szót bántónak érezzük, használhatunk más szót is, ami kifejezi a hiányt, de a lényeg az, hogy a végén mégiscsak olyan szót kell használnunk, amely valamilyen módon utal a veszteségre, különben egyszerűen tagadjuk a nyilvánvalót. Ugyanígy, sokféle szóval jelölhetjük azt, ha egy család széthullik vagy elveszíti egyik vagy másik alapvető elemét, de ha végül nem marad szavunk a veszteségre, lehet, hogy csak nem jutottunk túl a gyász első fázisán, a tagadáson.
A megsérült családok továbbra is családok, de vannak olyan állapotok is, amelyek már kezdettől nem illenek a definícióba. Egy lábak nélküli ember teste még mindig emberi test, ha csonka is, de egy ló teste nem emberi test, hiába van két tüdeje, két heréje, egy szíve és egy feje, mint az embernek. A család definíciójába sem fér bele akármi. Két apa (három apa, négy apa, akármennyi apa) nem alkot családot, hiszen az olyan, mintha a víz komponenseit változtatnánk meg H2O-ról mondjuk H2H-ra vagy O2O-ra. Az egyszerűen nem víz többé. Abban az általános értelemben persze beszélhetünk ilyenkor is családról, ahogy egy cég vagy egy lakóközösség is lehet „egy nagy család”, meg abban a sokkal bensőségesebb értelemben is, ahogy családként tekint magára néhány hajótörött, de csak ha nem felejtjük el, hogy a család szó itt pusztán egy metafora. Amikor „a család az család” szlogen – „a szeretet az szeretet” önmagába kunkorodó tautológiájához hasonlóan – a család jelentésétől alapvetően eltérő emberi kapcsolódásokat akar beletuszkolni a család fogalmába, magát a család szót teszi tönkre, és így a metaforát is. A szó ugyanúgy kárhozik el, mint a szeretet vagy a letérdelés. Vagy épp a szivárvány jelképe, amit utoljára hagytam.
A szivárvány évezredek óta jelképezi Isten hűségét a teremtéséhez. Az özönvíz után mondta Isten Noénak: „szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, amelyet most a földdel megkötök. Amikor felhővel borítom be a földet, és feltűnik a szivárvány a felhőn, akkor visszaemlékezem a szövetségemre, amelyet veletek és minden élőlénnyel kötöttem, amely testben él, és nem válik többé a víz özönvízzé minden élőlény pusztulására.” (1Móz 9,13-15) Talán egyetlen szimbólum sem kárhozott el olyan látványos hangzavarban, fanfárokkal és hangos csinnadrattával, mint ez a régi jelkép. Ma már szinte alig vannak, akik emlékeznének az ősi jelentésre, holott csak néhány év telt el azóta, hogy az új megjelent. Ez az új szivárvány a teremtés állandósága helyett a teremtés korlátainak átlépését jelképezi, a teremtés rendjének megerősítése és védelme helyett annak eltörlését és összezavarását, a természetes helyett a természetellenest. A legtöbb embernek az sem tűnik föl, hogy az új szivárványból kikerült az ég világoskék színe.
Vajon megválthatók-e az elkárhozott szavak és jelképek? Azt hiszem, igen. A minap olyan szivárvány tűnt fel az égen (azon az égen, amelynek színe hiányzik az új, hat színű szivárványból), amit még soha sem láttam: földtől földig érő ív, élénk színekkel és kontúrokkal. Az emberek kiszaladtak az utcákra, hogy csodálják és lencsevégre kapják. Én is felnéztem, és nem tudtam betelni a látvánnyal. A hatalmas szivárvány pompás magabiztossággal feszült fölénk, fenséges boltozata mint egy csillagkapu keretezte a földi világ színes kavalkádját, és parancsolón szabott határt a betolakodók seregének. A müncheni arénában közben reklámok futottak körbe-körbe, és a szurkolók kis zászlócskákat lengettek, a csapatkapitányok karszalagján is ott körözött az önmagába visszatérő hat szín. Az égen viszont maga Isten feszítette ki a hatalmas ívet, mintha azt mondta volna: ti ki tudtok világítani stadionokat, épületeket, rá tudjátok vetíteni a színeket követségekre, parlamentekre, de nem tudtok olyan ívet helyezni az égre, mint én! Ez az én jelképem! Az én szövetségemé! Az ív az én hűségemet hirdeti a teremtésem iránt! Mind a hét szín! Ti romboltok, én építek! Ti szétkentek, én teremtek! Ti összemostok, én elválasztok! Ti mindent összezavartok, én mindent újjá teremtek! A Szó az enyém!
Igen, van megváltás, mert Isten hűséges a teremtéséhez. De ebből a megtérés sürgető parancsa is következik.
Nagyon pontos írás! Köszönöm Ádám.
Az egyetlen vigasztaló, hogy az efféle csak rezsim-függő. ( Rezsimen a tágabb hatalmi – társadalmi kontextust értem, nem azt , hogy ki az aktuális bábkormány mondjuk Németországban, mert nem ők a tényleges ” szuverén”, hanem akik irányítják őket politikai téren, a szellemi háttér, meg inkább hagyjuk is…)
De ennél is fájdalmasabb, és sokkolóbb sok keresztény árulása. Nem csak az örökös ünneppé tett szexuális devianciák kapcsán, de amikor 10 éve még „szuper-lelki ” keresztények lájkolták az abortuszt pártoló lengyel tüntetéseket, az engem konkrétan megviselt.
Mert ott még az sem mondható, hogy a szeretet fogalma ment félre. A gyilkosság az gyilkosság marad.
Mert az előző lehet téves szolidaritás, de az abortusz mellett kiállni az élet, sőt az Élet elárulása, meg az Úté és Igazságé…
Nem tagadom, nagyon dühös vagyok. Nem ezt vártam sok régi ismerőstől.
( A sors iróniája, hogy van aki 10, 15 éve még gyanakodva nézett, mert én katolikus vagyok, ők meg szuper- bibliai korszakukat élték. Természetesen fordítva ugyanúgy előfordulhatott volna, nincs kétségem hogy ugyanolyan gyakran elő is fordul, hogy a ” szektás ” evangéliumi protestáns őrzi a hitet, az ” ősi és eredeti” katolikus meg manapság szivárvány hátteret rak a Facebook nevű kém/reklám/agymosóprogramos háttérre. )
bezzeg a nemzeti együttműködés rendszere, vagy épp a kereszténydemokrácia (magyar változata) az milyen hiteles kifejezés maradt.
Szep iras. De konnyen kicselezheto, sot, mar sok evtizeddel ezelott kicseleztek. Konkretan a posztmodern ‘ertelemvaltozasok’ tobb mint felevszazados megjelenese a filozofiaban mar akkor is kesei reakcio volt pl Duchamp piszoarjara, esatobbi. Mar sokmindent elfelejtettem.
A 60-as evekben az ilyen kamuemberek, mint az akkori felmuvelt sznobok, lehutok es divatujsagirok altal vallra emelt Andy Warhol modszeres rombolast vegzett a kulturaban, nem jo ertelemben veve feje tetejere allitva a rendet. Hogy ejtettek volna le.
Hirtelen eszembe jutott, hogy Tarantino Holliwood-filmje vajon mennyire utasitja (vegre) vissza ezt a lumpen, drogaholic, munkakerulo tarsasagot, amibe mintha meg Polansky is siman beletartozna (Bruce Lee mondjuk dolgozott, csak fene nagy volt a pofaja T. ertelmezeseben).
és még egy ”apróság” : ebben a beállitásban mit kezdjünk a karácsonnyal ami egy pogány ünnepnap krisztianizálása volt, vagy épp azzal az eleganciával, amivel a kereszténység a TÍZPARANCSOLAT Szombatját lecserélte a Nap napjával? ha már annyi empátia nincs a szerzőben, hogy egy több évszázados múltra visszatekintő polgárjogi mozgalom gesztusaiban nem lát mást, mint tiszteletlenséget (sic!) és marxizmust, legalább saját egyházának általa bizonyára sokat tanulmányozott múltja inthetné tapintatra. amúgy a szivárványon, ahogy a római kivégzőeszközön (kereszt) sincs tudtommal copyright…
Én úgy tudom hogy a kereszténységnek sokáig nem volt jellegzetes és csak általa használt szimbóluma és mást sem használtak. A halak jelkép nem jelkép volt hanem a keresztény hitvallás görög nyelvű szövegének a kezdő betűiből megalkotott mozaikszó aminek a jelentése görögül halak volt. Ezt pedig könnyen le lehetett rajzolni. Semmi köze az asztrológiához és semmi köze néhány görög filozófiai szekta- által használt jelképhez ……
Stalker, a szombati napot nem a keresztények változtatták a ” Nap napjává” hanem a Feltámadás a Feltámadás napjává.( Speciel pl oroszul vaszkreszénye. )
A többivel az a bajom, hogy úgy csinálsz mintha mérleghinta lenne. Ennél Puzsér vagy pláne szellemi mestere, a buddhista Farkas Attila Márton is jóval árnyaltabb, nem gondolják hogy a NER legjobb ellenszere a nyugati technológiai progresszív diktatúra. Meg hogy nem lehet legitimen szidni az egyiket úgy, hogy az ne a másik magasztalása legyen. Miért ne lehetne?
kedves Cyp! őszintén megleptél, ilyen nicknévvel azt hittem jó ismerője vagy az ókeresztény tanításoknak. a szombatnak nem a nevét változtatták meg, hanem magát a szombat napját egyszerűen kikukázták és lecserélték a vasárnapra, sőt volt idő amikor azokat akik változatlanul ragaszkodtak az eredeti Isteni tanításhoz és a szombatot tartották szent napnak, egyszerűen elégették.
ami pedig puzsért illeti, én csak empátiát és tapintatot kértem számon (egy teológustól talán nem túl nagy kérés) különösen egy olyan vallás felkent szolgájától ahol a Behelyettesítés teológiája meghatározó volt egészen a huszadik század közepéig, s talán még tovább. szavak, fogalmak kisajátítása, más értelemmel való feltöltése, a régi értelmezés híveinek megbélyegzése a legkeresztényibb hagyomány Európában. a család, a szeretet, a térdelés, vagy épp a szivárvány nem keresztény privilégiumok, univerzális, az egész emberiség által tulajdonlott, szabadon értelmezhető fogalmak. szerintem…
Stalker,
A szombat / vasárnap kapcsán nem bonyolódnék vitába, szerintem nem a poszt témája. ( Van a Neten irodalom, pl Szalai Andrásnál volt annó )
Ennél személy szerint jobban zavar, hogy a BLM és az LGTQ mozgalmak jó ideje már humortalan, és kategorikusan fanatikus ideológiai hátteret visznek, maximális támogatással a politikai-gazdasági rezsim tényleges gerincétől, a nyugati vállalati szférától.
Azért itt sokaknak bekapcsol a történelmi érzéke, és valahogy nem tudjuk jóindulattal egy ” sok száz éves nemes hagyomány ” újabb verzióját látni benne.
Mert a munkásmozgalom is több száz év hagyomány volt. A sötét Oroszország földjén végre felgyulladt a vörös fáklya, olyan sokat szenvedett emberek is támogatták, mint a stupid és elnyomó cári despotizmus által bebörtönzött Kropotkin herceg.
Nagyszerű entelektüel vezetők, mint Vlagyimir Uljanov ( Lenin ), vagy Trockij, és a szabadidejét az őshonos Kaukázusi 3 nyelvcsalád bonyolult viszonyait elemző kiemelkedő módon intelligens volt teológiai növendék, Joszif Dzsugasvili vitték a mozgalmat, igazán ígéretes csapat!
Ahogy a német nemzeti emancipáció , és romantikus nacionalizmus is. Olyan nagy koponyák bábáskodása mellett született, mint Fichte és Hegel. Nem értem mi baj is lehetne vele. Ne feledjük, hogy a modern tömegdemokratikus nacionalizmus előtt is a németek szerették volna , ha nem érzik magukat másodrendűnek a latin népek, majd a sikeresebb germán népek, mint angolok és hollandok mögött.
Ráadásul a kortárs filozófia is nagy hatást gyakorolt rá, mint Nietzsche, vagy Spengler aki csatlakozott is e nemes mozgalom azon szárnyához, amely több évezredes ősi jelet a horogkeresztet rakta ki a munkás forradalom vörös zászlajára, és Németország legokosabb emberei , Nobel- díjasok sora és elismert cégóriások álltak ki az akkori woke mozgalom mellett ( Erwache Deutschland !!! – ugyanaz a germán gyök, mint a wake, woke szó )
Ehhez képest a csodálatos világformáló, forradalmi erőkhöz képest az akkori NER , a Horthy korszak posványába ragadt , az akkori feudális népegyház kitermelte reakciós apáca Slachta Margit és nagy példányszámban nyomott mérgező lapja,( az akkori CitizenGo) vagy a sötét és korrupt magyar mucsa , Győr városának a püspöki székébe került Apor Vilmos ,- nos nem átallották e nagyszerű és számos szociális vívmányt hozó mozgalmakat sátáninak meg újpogánynak bélyegezni, amelyek zsarnokságot, rabszolgaságot és népírtást hoznak.
Természetesen a történelem már ítélt, látható, hogy a múlt feudális csökevényei vagy a Haladás csodálatos harcosai tették e a helyes dolgot. Hitler tudott diploma nélkül is Királytigris tank tervezésében részt venni, vagy dönteni a Sarlóvágás hadműveletről, Sztálin egy nagy és hatalmas Oroszországot hagyott maga után, felülmúlta Rettegett Ivánt.
Ehhez képest Apor szánalmas módon halt meg, amikor egy fáradt szovjet katona rekreációs szexuális élményét akarta megakadályozni, vitatva hogy a hölgyek is önkéntes alapon csatlakoznak, Slachta Margit meg óbégató zsidó kölyköket dugdosott , – semmi Királytigris tank meg nyelvészet. Míg Hitler halála grandiózus volt, a Világ egyik legnagyobb városának füstös romjai között égett el, mint a régi nagy pogány királyok , ráadásul kőszénből előállított műbenzinnel, míg Slachta egy amerikai katolikus öregek otthonában halt meg évtizednyi Alzheimer után.
Micsoda kicsinyes lábvíz. Semmi intellektuális kihívás. Pedig Apor és Slachta is csatlakozgatott volna az erősek és bátrak mozgalmaihoz, akik a kizsákmányolás ellen harcoltak. Sajnos mérhetetlen elvakultságukban zavarta őket a fölperzselt országok, koncentrációs táborok, kötelező tapsok, mindentudó titkosszolgálatok és kinzókamrák világa, és nem lettek elég Woke- ak.
Milyen kár!……
Kedves Cyp szívesen megtapsolnám mutatványodat, igazán ihletett kis dolgozat. Kár, hogy zavaros, hiányos, elfogult és pontatlan, mondhatni több benne az érzelem, mint az értelem. Tudom a dialektikus megközelítés ezen a helyen nem lehet elvárás, de sajna anélkül soha nem fogjuk sem a múltat feldolgozni, sem a jelent megérteni. Nélküle marad a sárdobálás, meg a gyűlölködés.
Azt kérem, hogy ezen a felületen továbbra is a tisztelet hangján beszéljünk egymással, és ne ventilláljatok, hanem a cikkekhez szóljatok hozzá, érvekkel. Stalker, ezt most különösen Neked írom. Kérlek, olvasd el a moderálási elveket.
A dialektikus megközelítés nem tudomány és a hithez sincs köze. A valósággal nem bír az igazságot nem ismeri. Én már régen kiszálltam ebből a játszmából is……
Stalker, éppen hogy dialektikusan elemeztem a múltat.
Hogy hová vezetnek rohamosztagosok támogatta , önmagukat a társadalmi igazságosság letéteményeseinek hívő politikai erők. Pláne ha kritizálni sem szabad őket.
kedves Cyp az nem dialektika, hogy a másikban csak a rosszat a magunkéban meg csak a jót emeled ki. a baloldalon is voltak vannak nemes érzelmű és jó szándékú emberek, céljaik között is számos olyan elem amit minden keresztény helyesnek kellene hogy tartson. a slachtamargitokat (azt az elenyésző kissebbséget) pedig nem a horthysta egyház termelte ki magából, hanem a Szentlélek, ugyanennek az egyháznak minden nyomorúsága és sötétsége ellenére. tragédia általában épp abból fakad, ha ezt nem vagyunk hajlandóak felismerni és újra és újra ugyanazokba a hibákba esünk. szerintem…
Stalker, úgy tudom a magunkba nézés elsősorban magunkra vonatkozó tanács, nem valami amit másikra tukmálunk.
Amúgy sajátos, hogy mennyire elfogult vagy ( pl a Horthy korszak egyháza egy az egyben sötét a szemedben ). Pedig Horthy alatt sokkal jobb volt, mint bármely alternatíva. Teljesen mindegy, hogy egy gyengekezű és tehetségtelen politikus volt. Megjegyzem a földosztás, általános egészségbiztosítás, és nyugdíjrendszer kiépítése is akkor indult, nem a jó Kádár János meg a baloldal találmánya volt. ( A földosztás 1943-ra elfogadott volt, de a háborús helyzet miatt nem kivitelezhető )
kedves Cyp a magunkba nézést kollektív feladatként értettem, hisz az egyháztörténet felemlegetett eseményeinek időpontjában egyikünk sem élt. én magam harminc éve minden vasárnap templompadban ülő ember vagyok, teológiát is tanultam épp eleget ahhoz, hogy ne a levegőbe beszéljek. Tegnap előtti hír, miszerint Trump kifejtette, hogy Hitlernek is voltak nagyon jó döntései és gazdasági lépései, mi valahogy még sem ezeket emlegetjük. Nem is ez a lényeg. Nincs olyan oldal, vagy izmus aminek ne lennének szörnyű tévedései, vétkei. Szerintem egyszerűen szálljunk le arról a magas lóról és próbáljuk meg a másik helyébe képzelni magunkat.
Kedves Stalker, rendben.
Kedves Ádám! Remek írás és világos gondolatmenet, igazán tetszett. Az utolsó passzus nyitókérdése továbbgondolásra késztet: vajon milyen társadalmi (civil), gazdasági, politikai, egyéb törekvések lehetségesek a szavak értelmének megváltására?
Afelől nincs kétségem, hogy ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. De mégis…
Jól mondotta a régi pogány bölcs:
„A legfontosabb dolog a szavak kiegyenesítése.”
(…)
„Ha a szavak nincsenek kiegyenesítve,
akkor a beszédben nincs összhang,
és akkor a tettek nem végbevihetők,
és akkor a hagyományok és a harmónia nem tud kibontakozni,
és akkor a törvények és ítéletek helytelenek lesznek,
és akkor a nép azt sem tudja, hová tegye kezét és lábát.
Ezért a nemes ember szavai a beszédben mindig alkalmazhatók,
és szavai tettekre válthatók…”
(Konfuciusz, i.e. 500)