Elsősorban Wolfgang Bühne 1992-ben megjelent Harmadik hullám (Evangéliumi Kiadó) c. könyve a felelős azért, hogy Magyarországon az ún. „harmadik hullám” sokak fejében összekeveredik a hit mozgalommal és a koreai Yonggi Cho hajmeresztő tanításaival. Pedig ezek történetileg, szociológiailag és teológiailag is jól elkülöníthető jelenségek. A nyolcvanas-kilencvenes évek óta sokat változott a vallási térkép, kicsit anakronisztikus ma már a „harmadik hullámról” beszélni, de mivel a körülötte kialakult félreértés nálunk makacsul tartja magát, és amúgy is a karizmatikus mozgalomról posztolgatok, ideje, hogy erről is elmondjam régóta kikívánkozó gondolataimat.
A „harmadik hullám” kifejezést annak idején C. Peter Wagner, a Fuller Theological Seminary missziológia professzora találta ki, még a nyolcvanas évek közepén. A kifejezésre azért volt szükség, mert elindult egy új, karizmatikus jellegű mozgolódás a konzervatív evangéliumi táboron belül (nem véletlen, hogy az evangéliumi Fuller Seminary tanára állt elő a kifejezéssel). Ez a mozgolódás sok tekintetben különbözött a hagyományos pünkösdi mozgalomtól és a korábbi évtizedek karizmatikus megújulásától, ezért új elnevezésre volt szükség. Az új név a „harmadik hullám” lett.
C. Peter Wagner a Lélek huszadik századi kiáradásának három hullámát különböztette meg egymástól. A Lélek különleges kiáradásának első hulláma a Los Angeles-i (Azusa Street-i) pünkösdi ébredés és az abból kibontakozott világméretű pünkösdi mozgalom volt. A pünkösdizmus főleg az alsóbb osztályhoz tartozók, feketék, munkások és szegény, harmadik világbeli emberek között terjedt. A mozgalom legfontosabb üzenete a Szentlélek-keresztség volt, melynek jele a nyelvekenszólás ajándéka. A Szentlélek-keresztség pünkösdi értelmezésben a megtéréstől különböző tapasztalat, mely Istennel való szorosabb közösségbe von és erővel ruház fel a szolgálatra.
A Lélek kiáradásának második hulláma Wagner szerint a karizmatikus mozgalom. A karizmatikus mozgalom az ötvenes években indult, amikor a pünkösdi megtapasztalás az anglikán, az evangélikus és a katolikus egyházban is megjelent. Ez a mozgalom kifejezetten az előbb említett (és más történelmi) felekezetek megújítását tűzte ki célul, és a pünkösdi mozgalommal ellentétben elsősorban inkább középosztálybeli emberek kerültek hatása alá. A nyelvekenszólás hangsúlyos eleme volt ennek a mozgalomnak is, de a glosszoláliát nem tekintették a Lélek-keresztség feltétlen ismertetőjelének. Ebben a „hullámban” jelentek meg azok az ismert arcok is (pl. Kathryn Kuhlman, A. A. Allen, Oral Roberts), akik látványos, színpadias gyógyító szolgálatukkal rengeteg evangéliumi keresztényt idegenítettek el a mozgalomtól.
A nyolcvanas években valami új kezdődött. Váratlanul rengeteg evangéliumi keresztény vált nyitottá a Lélek karizmatikus munkájának megtapasztalására, anélkül azonban, hogy a pünkösdi-karizmatikus mozgalom kétlépcsős teológiáját (először megtérés, azután Szentlélek-keresztség) magukévá tették volna. Wagner ezt a jelenséget nevezte „harmadik hullámnak”. Ez a „hullám” szorosan kötődött John Wimber szolgálatához (Wimber egy ideig a Fulleren is tanított) és az általa vezetett Vineyard mozgalomhoz. Mivel Wimber a nagy karizmatikus gyógyítók és a színpadiasság helyett az egyszerű hívők egyszerű imádságára helyezte a hangsúlyt, illetve mivel a karizmatikus jelenségek értelmezésében is az evangéliumi mozgalom szemantikájához igazodott, az egészet sokkal emészthetőbbé tette a hagyományos evangéliumi tömegek számára, mint amilyen a pünkösdi vagy a karizmatikus mozgalom volt. A „harmadik hullám” a karizmatikus mozgalom józan, evangéliumi arca lett. Azt is mondhatnánk a mozgalomról, hogy az a Lélek karizmatikus munkájára nyitott evangéliumi kereszténység. Rich Nathan és Ken Wilson Empowered Evangelicals c. könyvének alcíme megragadja a „harmadik hullám” célját: „Bringing Together the Best of the Evangelical and Charismatic Worlds” (Összehozni azt, ami a legjobb az evangéliumi és a karizmatikus világban). A könyvhöz J. I. Packer írta az előszót.
A „harmadik hullám” jelenséggel nagyjából egyidőben, de attól teljesen függetlenül indult világkörüli hódító útjára a hit (Word of Faith) mozgalom. A hit mozgalom épített a pünkösdi mozgalomban már korábban is fel-felbukkanó teológiai hangsúlyokra (pl. a gyógyulás benne van a megváltásban, hittel elvehető), de szemben Wimberrel és a Vineyard mozgalommal, a karizmatikus gyógyítók színpadias hagyományát folytatta. A hit mozgalom régi pünkösdi gyülekezeteket is átformált – így született például Paul/David Yonggi Cho szöuli megagyülekezete (bár az igazat megvallva, Yonggi Cho és az amerikai-típusú „prosperity gospel” hirdetői között is vannak érzékelhető különbségek). A hit mozgalom – és legfőbb exportja, a bővölködés evangéliuma – nagyhatású evangélistákon keresztül ma is egészen döbbenetes eredményeket produkál, különösen a globális Délen. Ez a jelenség azonban nem a „harmadik hullám”. Yonggi Cho sem az.
A „harmadik hullám” nem volt soha egységes mozgalom, a kifejezés sem lett igazán sikeres brandnév, de ha valamit valaha jelölt, akkor az leginkább az, amit Wimber és a Vineyard gyülekezetek, meg a Vineyard-jellegű evangéliumi közösségek megjelenítettek. Wimber és mondjuk Benny Hinn között a különbség ég és föld. Wimber evangéliumi ember volt, evangéliumi teológiával, legfeljebb néhány gyakorlati kérdésben hangsúlyozott mást (pl. több, bátrabb ima betegekért, nagyobb nyitottság a Lélek konkrét vezetésére és fizikai megnyilvánulásaira). Olyan evangéliumi teológusok tanultak mellette „gyakorlati teológiát” (nem formálisan, csak közelről figyelve őt), mint David Pytches anglikán püspök, a szintén anglikán David Watson és Michael Green, a kálvinista, szabad evangéliumi Wayne Grudem és Sam Storms, Ove Conrad Hanssen lutheránus teológus, valamint az IFES-körökből jól ismert Charles E. Hummel és John White (A harc és A jó vezető c. könyvek szerzője). A 90-es évek elején a baptista John Piper is érdeklődéssel figyelte az új mozgalmat. Wimber és a Vineyard hatása különösen jelentős volt az angliai anglikán közösség evangéliumi gyülekezeteiben. A karizmatikusnak egyáltalán nem nevezhető John Stott személyesen felkereste Wimbert, hogy beszélgessenek a hit kérdéseiről. Bár Stott nem azonosult Wimber szolgálati módszereivel, az evangéliumi családhoz tartozónak tekintette őt. Halálakor méltatta Wimbert J. I. Packer is.
Lehet egyetérteni vagy egyet nem érteni Wimberrel, a Vineyard mozgalommal és a „harmadik hullám” jelenséggel, egyet azonban nem szabad tenni: összemosni a hit mozgalommal. Aki Benny Hinnt és a többi kabátlengető „Cipollát” a „harmadik hullámhoz” kapcsolja, nagy tudatlanságról tesz bizonyságot. Ez két külön mozgalom.
A „harmadik hullám” nem azonos a „torontói áldással”, a Todd Bentley-féle lakelandi „ébredéssel” és más youtube-ról letölthető anomáliákkal sem. Amikor a kilencvenes évek közepén a „torontói áldás” (melynek extrém megnyilvánulásai között volt a kutyaugatás, kukorékolás, szent nevetés, repülőként szaladgálás stb.) az egyik Vineyard gyülekezetből útnak indult, a mozgalom vezetői elhatárolódtak a jelenség kezelésétől és kiléptették a gyülekezetet a mozgalomból. Ha a metodizmust nem lehet a Whitefield és Wesley összejövetelein történt bizarr megnyilvánulások alapján megítélni, az is hiba lenne, ha a „harmadik hullámot” a köztük is megjelenő szélsőséges jelenségekkel azonosítanánk. A Vineyard józanabb vezetői ugyanúgy fékezték ezeket, mint annak idején a 18. századi ébredés vezetői. Todd Bentley és Rodney Howard-Browne nem a „harmadik hullám”, hanem annak vadhajtásai. Máshogyan fogalmazva: Sam Storms és Wayne Grudem, valamint Todd Bentley és Rodney Howard-Browne között legalább akkora a szakadék, mint ami Cseri Kálmánt Németh Sándortól elválasztja.
Természetesen lehet rossz véleménye valakinek a „harmadik hullámról”, csak legalább tudja, miről beszél. Szerintem nem nagy elvárás, hogy ha bírálunk valamit, megbízható forrásokból tájékozódjunk. Wolfgang Bühne könyve nem az. Sajnos egyre világosabb, hogy John MacArthur sem tekinthető annak. Azt hiszem, elkerülhetetlen, hogy ilyen esetekben azokat is meghallgassuk, akik egészen közel vannak a tűzhöz (pl. Grudem, Storms, Nathan, Hummel, White, Green, Watson), vagy legalább azokat (pl. Carson, Packer, Stott), akik igyekeznek jóindulatú és tisztességes kritikát mondani a mozgalomról.
Kedves Ádám!
Köszönöm ezt a kiváló írást!Számomra valóban felvilágosítás volt.
Nálam is összemosdott sok minden ezzel dologgal kapcsolatban.
Rám is anno nagy hatással volt Bühne könyve és befolyást is
gyakorolt rám.Azért ő nem annyira szélsőséges mint pl.Alexander
Seibel akinek a „A gyülekezet észrevétlen félrevezetése”(alcíme:
passzivitás,New Age,csodás gyógyítások,áldás vagy átok?,teljhata-
om vagy félrevezetés?,A Torontói áldásról)-de ez utóbbi könyv
radikalizmusa miatt kezdtem el egy kicsit másképpen gondolkodni
a karizmatikus mozgalomról,a „harmadik hullám”-ról.Annyira nega-
tív és tagadó a könyv hangneme,hogy az már nekem nem karizmatikusnak
is sok volt.Egyszer olvastam valakitől egy kritikát erről a
könyvről.A kritika címe nagyon találó volt:”Antikarizmatikus
tévelygés”.Szerintem ez több kárt okozott mint Bühne könyve,habár
az csak a harmadik hullámmal foglalkozott míg Seibel „mindennel”
foglalkozott.Az ilyen könyvek döbbentettek rá,hogy milyen nagy
az írástudók felelőssége.A kár szanálása sok energiát emészt fel.
Nem tudom olvastad-e John Wimber-Kevin Springer:Teljhatalmú
evangelizáció(eredetileg:Power Evangelism)c.könyvét amelynek az
alcíme:Mai csodák és jelek.Ezt 1990-ben adták Németországban?
A magyar nyelvezete elég pongyola,úgy látszik nem volt nyelvi
lektoruk.Maga a poszt nagyon tetszik,még nem szólok hozzá,
„emésztenem”kell,elég „tömény”,de azért így elsőre is helyre
tett dolgokat bennem a harmadik hullámmal kapcsolatban.Így nálam
már most pozitív hatást ért el.Most várom a többiek értékes
hozzászólását és esetleg a poszt folytatását…!
Olvastam Wimber és Springer könyvét. Mást is olvastam Wimbertől, például a Power Points c. könyvét, amiben az evangéliumi élet alapkérdéseiről ír (pl. a Biblia tekintélye, a Krisztusnak való engedelmesség, a kereszthordozás, a Szentlélektől való függés, az evangélium hirdetése).
Ez a poszt abból a szempontból különösen érdekes, hogy a MacArthur kritikákra adott válaszáról szóló christianpost.com cikk kapcsán próbáltam a neten keresni a karizmatikus mozgalom történetére (angolul). Tucatjával kaptam a gúglin olyan találatokat, amelyek a cesszászionista felfogás szerint tálalják a mozgalmat, és ezek emlékeim szerint meg sem említik se Wimbert, se a Vineyardot és még Wagnert sem, aztán egy saját harmadik hullám definícióval hozakodnak elő. Emlékeim szerint jellemzően a torontói áldáshoz kötik a harmadik hullám kezdetét, ami vagy fatális tévedés vagy esetleg egyesek részéről szándékos kavarás.
Szerencsére elég hamar lejött a találatokról, hogy előre élesített külső kritikus szemek percepciója a mozgalom történetéről, így a „meg nem erősített hírek szerint” súllyal kezeltem őket, egész idáig 🙂
Viszont érdekes, magyarban nem sok találatot kaptam ami a karizmatikus mozgalomról szólt volna. A terminológia vagy pünkösdi-karizmatikus mozgalom volt (beleértve a klasszikus pünkösdieket is), vagy karizmatikus megújulás mozgalomról (avagy charismatic revival movement) volt szó. Illetve viszonylag jelentős számú találat csak és kizárólag a római katolikusokon belüli karizmatokusok történetét taglalta…
Innentől kezdve a karizmatikus mozgalom szerintem nem jól definiált, különböző kontextusokban egész mást jelent. [A Pews Research 2006-os kutatásának 0nkényes pünkösdi és karizmatikus definícióira most nem is tértem ki]. Ha valaki „a karizmatikus mozgalomról” beszél, akkor mostantól az első reakcióm, hogy így egyes számban ilyen mozgalom szerintem nincs, hanem mozgalmak vannak, és akkor részletesen tisztázzuk, hogy a mindenféle mozgalmak közül melyik(ek)re gondolt. 🙂
Ádám, nagyon jó, hogy írsz erről, én ezt a kifejezést sem hallottam még, de valami hasonló érzést keltett bennem az előző bejegyzésed – a Vinayardot is csak névről ismertem, de így a leírásod alapján eléggé hasonló lehet a hozzáállásuk a golgotáshoz: a karizmákért helyén való dolog imádkozni, de a nyelveken szólás gyülekezeti használata magyarázat nélkül gyümölcstelen, és az Ige is tiltja:
„Ha valaki nyelveken szól, kettő vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után, és egy magyarázza meg.
Ha pedig nincs magyarázó, hallgasson a gyülekezetben, csak magának szóljon és Istennek.”
(1Kor 14:27)
De tiltja a nyelveken szólás tiltását is:”Testvéreim, törekedjetek a prófétálásra, és a nyelveken szólást se tiltsátok.” (1Kor:14:39 )
Érdekes amúgy a hiperkarizmatikusoknál, hogy sokaszor hivatkoznak Márk 16:17-18-ra, de a kígyók felemelgetését és a méregivást mégis ritkán alkalmazzák…
Kedves Ádám! Én is beállok azok sorába, akik megköszönik neked ezt a kíváló írást! A bevezetőben említett könyv, meg más anti-karizmatikus írások, ill. a hitben való neveltetésem hatására a harmadik hullámot abszolút ördöginek tartottam. Teljesen azonosítottam az általad sem elfogadott szélsősőges jelenségekkel. Most a kettő szépen elvált egymástól, és a harmadik hullám pozitívan áll előttem. Valóban igaz az amivel zárod írásod: megbízható forásból kell tájékozódni, és úgy véleményt kialakítani.
Jobb fordítás az „erő evangelizáció”, és nem teljhatalmú (bár ez is lefedi valamennyire).
Kedves Ádám!
Nekem nem teljesen egyértelmű az, amit a cikk elején írsz. Ezek szerint az „első 2 hullám” is a Szent Lélek kiáradása? Én nem nagyon ismerem ezeket a mozgalmakat, ezért kérdezem. Csak a cikkben említett „szent-lélek keresztség” miatt vetődik fel ez bennem, amitől ha jól értem (de ez se teljesen egyértelmű) te is elhatárolódsz.
Másik kérdés, ezen „A hit mozgalom – és legfőbb exportja, a bővölködés evangéliuma – nagyhatású evangélistákon keresztül ma is egészen döbbenetes eredményeket produkál, különösen a globális Délen.”
mit értesz, miféle „döbbenetes eredményeket”? Jókat vagy rosszakat vagy megkérdőjelezhetőeket?
Remélem nem veszed kötekedésnek; csak ha már rászántad magad, hogy segíts a fogalmi zavarok tisztázásában, akkor gondoltam rákérdezek.
Idealista!
Remélem nem baj, ha hozzászólok, úgyis majd érkezik a válasz. Szent Szellem keresztség ide vagy oda, ember legyen a talpán, aki ezt az igéből ki tudja mutatni ill. igazságot tud tenni. Nyilván az üdvösséggel szóba se jöhet, de szerintem az a fajta ferdülés már kihalt és csak egyháztörténeti emlék. Nehezen találnánk olyat, aki ezen még vitatkozna. Nem ismerek olyat aki attól ne határolódna el. A bővölködés evangéliumáról van egy régebbi blog 2011-ből, Ahol Ádám leírja mennyien térnek meg ennek hatására. „Mi a legnagyobb baj a bővölködés teológiával?”, rá tudsz keresni. Én még emlékszek arra, amikor egy gyülekezeti vezetőm azt mondta, „Ha igaz ez a tan, miért csak Amerikában működik ill. a gazdag nyugaton. Menjen el Benny Hinn és hirdesse a szegény harmadik világban!” Nos, ha nem is elsősorban Benny Hinn, (akinek a stílusa nekem nem nagyon jön be, de ez mindegy), ez a mozgalom ezt megtette és most kap a fejére. Részletesebben majd átevezek én is oda, ha rá tudom venni magam.
Ha már felvetült: ezzel nem szoktam „dicsekedni”, de személy szerint én is a prosperity gospelen át tértem meg, konkrétan a Titok, Vonzás törvénye, Neal Donald walsch: Beszélgetések Istennel és egyéb, a tudat hatalmát hirdető és az attól független valóságot tagadó ezoterikus tanítás között böngészve akadtam rá Kenneth és Gloria Copeland, majd a többiek tanításaira, amit egy időben napi szinten fogyasztottam a God TV-n. Aztán 1-2 év alatt megszilárdult a hitem annyira, hogy belássam ennek a fals voltát, hiszen Pál és a korakeresztények is sokat nélkülöztek, pedig hitük aztáén bőven volt stb.
De a Bibliát valóban ezeken a tanításokon átszűrve kezdtem olvasni. Hála Istennek, az Ige aztán erősebbnek bizonyult és az Úr ezt is tudta használni – ez persze nem legitimál egyx tévtanítást sem, de Isten erejét megmutatja.
Illés!
Ez egy nagyon érdekes hozzászólás!
Kedves Illés!
Az Úr szuverén kegyelme mutatkozott meg az életedben, övé a dicsőség egyedül.
Kedves Idealista!
Nekem nem teljesen egyértelmű az, amit a cikk elején írsz. Ezek szerint az “első 2 hullám” is a Szent Lélek kiáradása? Én nem nagyon ismerem ezeket a mozgalmakat, ezért kérdezem. Csak a cikkben említett “szent-lélek keresztség” miatt vetődik fel ez bennem, amitől ha jól értem (de ez se teljesen egyértelmű) te is elhatárolódsz.
C. Peter Wagner missziológus véleményét foglaltam össze a „harmadik hullám” névadása kapcsán, nem a sajátomat. Ha engem kérdezel, én is látom a pünkösdi és a karizmatikus mozgalomban a Szentlélek munkáját, de nem merném egyik mozgalmat sem mindenestül a Léleknek tulajdonítani. Nem vallom a pünkösdi teológiának azt a sajátosságát, hogy a Szentlélek-keresztség második áldás, melynek jele a nyelvekenszólás. Abban viszont hiszek, hogy Krisztus Szentlélekkel keresztel, és szerintem ez lényegében a Lélekkel való betöltés szinonimája, ami többször megtörténhet egy hívővel (l. ApCsel).
Másik kérdés, ezen “A hit mozgalom – és legfőbb exportja, a bővölködés evangéliuma – nagyhatású evangélistákon keresztül ma is egészen döbbenetes eredményeket produkál, különösen a globális Délen.”
mit értesz, miféle “döbbenetes eredményeket”? Jókat vagy rosszakat vagy megkérdőjelezhetőeket?
Csak azt értettem ez alatt, hogy a mozgalomnak óriási hatása van. Ezt én inkább károsnak gondolom, de Isten kegyelmes, sokszor az evangélium halovány, pislákoló fényénél is újjászül embereket. Meggyőződésem, hogy a bővölködés-tan ellenére sokan megismerik Krisztust ebben a mozgalomban is. Ennek akkor is örülök, ha a bővölködés-tantól egyébként kiráz a hideg.
Remélem nem veszed kötekedésnek; csak ha már rászántad magad, hogy segíts a fogalmi zavarok tisztázásában, akkor gondoltam rákérdezek.
Egyáltalán nem éreztem kötekedésnek. Köszi a kérdéseket!
Én még mindig azt vallom, hogy mindhárom ‘hullám’ egy tőröl fakadt.
Szentlélek kegyelmi ajándékai ma is ugyan úgy működnek mint az első században, ez vallja és hirdeti mindhárom mozgalom.
illés,
a hasonlóság a Calvary Chapel és a Vineyard között érthető, hiszen egy ideig egy felekezet is voltak. Aztán különváltak. A Calvary (illetve Chuck Smith) gyökerei egyrészt a pünkösdi, másrészt a fundamentalista mozgalomban vannak. A Vineyard (illetve John Wimber) gyökerei a kvéker és a szélesebb evangéliumi mozgalom (Henry-Stott-Graham-Ladd-Carnell) volt. Bár a Vineyard gyülekezetek egy ideig a Calvary-n belül működtek, a kulturális különbségek kiütköztek, ezért külön folytatták útjukat. A lelki ajándékok hétköznapi, természetes használata és az imádat bensőségesebb jellege azonban mindkét mozgalomban hasonló. A két csoport között az egyik legismertebb összekötő kapocs talán Keith Green, aki a Jézus-mozgalom egyik legnagyobb hatású énekese, halála előtt pedig egy Vineyard gyülekezet tagja volt.
Kedves Ádám, köszönöm a válaszokat! Most már világosabb. És ezek szerint akkor a Szent Lélek keresztségről hasonlóan gondolkodunk, ami olyan szempontból megnyugtat, hogy valószínűleg nem értem nagyon félre a Bibliát.
Ha már ilyen kedvesen válaszoltál 🙂 és ha már így kategorizálunk, akkor a beszélgetéseket olvasva most már az is felvetődött bennem, hogy mit jelent az „evangéliumi mozgalom”? Nekem ez se teljesen tiszta. Ha esetleg erről már írtál valahol, akkor link is elég. Persze lehet, hogy a karizmatikushoz hasonlóan ezt is sokan sokféleképpen értelmezik.(?)
Az evangéliumi kereszténységet sokféleképpen lehet definiálni.
Teológiai értelemben azt az irányzatot jelöli, mely az igazság és a hitélet minden kérdésében a Bibliát tekinti megbízható és végső tekintélynek, a hit középpontjába pedig a Jézus Krisztus haláláról és feltámadásáról szóló evangéliumot helyezi, megkülönböztetve azt másodlagos kérdésektől.
Történetileg felekezeteken átívelő protestáns lelkiségi mozgalom, melyre a reformáció mellett hatott a puritán és a pietista ébredés, a 18. századi nagy angolszász ébredések, a liberális teológiával való szembenállás, a karizmatikus mozgalom, a globális Délen történt robbanásszerű növekedés, valamint egy csomó egyéb áramlat, melyre a különböző evangéliumi irányzatok az elmúlt évszázadokban pozitívan vagy negatívan reagáltak.
Hogy mi az evangéliumi kereszténység ma, azt talán a felekezetközi evangéliumi szervezetek, missziók és mozgalmak mutatják meg legtisztábban: a Lausanne-i mozgalom, a European Leadership Forum, az IFES, a MEKDSZ, az Evangéliumi Alliansz, L’Abri, az OM, a The Gospel Coalition, a Liebenzelli Misszió, a Biblia Szövetség, a Timóteus Társaság (vagy FÉK), a Bethánia Szövetség, a C.E., a YWAM, a CARE, a Wycliffe stb.
Csúnya kirekesztő/általánosító vagyok, ha ezek alapján az „evangéliumi mozgalom” és a „kereszténység” közé egy jó nagy egyenlőségjelet teszek?
Nem vagy csúnya kirekesztő, de azért a kereszténység határa többféle értelemben is tágabb az evangéliumi kereszténységnél.
Talán nem is látható még, milyen nagy hiányt töltesz be Ádám ezekkel a gondolkodásunkat tágra nyitó, hitünket a Szentíráshoz vonzó bevezetőkkel, vagy cikkekkel, melyeket utána megvitathatunk. Ha nem lenne lehetőségünk a hozzászólásra, az olvasottak megvitatására, a kérdéseink feltevésére, szerintem nagyon megcsappanna az olvasók tábora. Ezzel messze nem a cikkek értékét akarom gyengíteni, és a hozzászólásokat emelni, hanem érzékeltetni azt, hogy milyen vonzereje van annak, ha teret engedsz az interakciónak. Ugyanakkor nem csodálkozom, ha valaki ezt nem bírja energiával, de ők szerintem el is vesztik az olvasóikat. (Hallod Infa’?)
A bevezetődben említett Wolfgang Bühne vajon miért, vagy milyen háttérrel gondolkozik úgy, ahogy? Úgy tudom, hogy ő egy németországi „exkluzív testvérgyülekezet” tanítója, (mellette egy bibliaiskola vezetője (volt?)) akik ugye közelebb állnak a „zárt testvérgyülekezetekhez”, de náluk valamivel nyitottabbak. Így talán jobban érthető, hová is köthető az ő „zártsága”, vagy elhatárolódása minden karizmatikus iránytól. Rám is hatással volt az ő könyve, azonban ma már én is úgy gondolkodom erről a mozgalomról, illetve a jelenségeiről, hogy balgaság a vízzel a gyereket is kiönteni. Nagy bátorság a Szent Szellemről és a munkájáról tanítani, mert a mi emberi dimenziónkban befoghatatlan. Mégis nagy szükséget érzek e téren is Isten eligazításaira, hiszen valamiért éppen Őt adta nekünk az újjászületéskor, hogy meggyőzzön, és hogy elvezessen minden igazságra. Szóval a Szent Szellem munkájáról is indíthatnál egy cikket, vagy sorozatot.
Hallom. Nem nem bírom energiával. Pusztán értelmetlennek tartom a meddő vitatkozást és kötekedést, ami sehová nem visz. A statisztikák szerint az olvasóim 80%-a soha nem szólt hozzá, így őket eddig se a kommentálás lehetősége vonzotta. Ám ha mégis megcsappan az olvasók száma, ám legyen. A lelki békém fontosabb, mint a számok.
Jonas, köszi. Remélem, azért más jó blogok sem maradnak olvasó nélkül. Az biztos, hogy a blogger is emberből van, véges erőforrásokkal.
Ádám, nem teljesen értem, hogy a kereszténység hogyan tágabb „sokféle” értelemben az általad leírt evangéliumi kereszténységnél. Történetileg természetesen egyértelmű, és azt is el tudom hinni, hogy nem-protestáns felekezetekben is vannak újjászületett emberek, még ha sok szempontból másként is gondolkoznak esetleg.
Mégsem teljesen értem, hogyan határolódik le az evangéliumi kereszténység, mint mozgalom, vagy al-halmaz a nagy Kereszténységen belül – és itt Kereszténység alatt „Az Egyházat” értem.
Tudom, hogy nem baj az, ha eltérőek vagyunk, és nem rakunk be mindenkit egy nagy keresztény „olvasztótégelybe” a hamis (bár jószándékú) ökumené jegyében. Mégis zavar kicsit, hogy keresztények felcímkézzük magunkat, hogy én ilyen keresztény vagyok, te meg amolyan keresztény vagy. Szóval nem teljesen értem, miért „evangéliumi kereszténységről” beszéltek sokszor, nem pedig egyszerűen kereszténységről. Pusztán praktikus, történeti okokból vagy van egyéb oka?
És nagyon köszönöm az eddigi válaszokat is! Tényleg jó, hogy lehet így a cikkek alatt kicsit mélyebbre menni.
Idealista, Istennek sok gyermeke van, aki teljes szívével Krisztusban bízik, de nem mondaná, hogy számára a Biblia a végső tekintély, mert mondjuk mellé állítja a Szenthagyományt is, és például egy Tanítóhivatalt tekint a legfőbb döntőbírának. Az evangéliumiság egy alapvető teológiai állásfoglalás, mely tudatosan csak az apostoli alapokra akar építkezni. Az evangéliumi kereszténység tehát apostoli kereszténység, és bizonyos értelemben nincs is más, csak apostoli kereszténység. Történetileg viszont soha, senki nem igazodott még tökéletesen az apostoli alapokhoz (még az első századi gyülekezetek sem!), ezért arrogáns állítás lenne az evangéliumi kereszténységet az apostoli kereszténységgel azonosítani. A katolikus és az ortodox egyházak is megőrizték az apostoli kereszténység számos elemét, mi, evangéliumi keresztények pedig a sola Scriptura elv ellenére nem mindig vagyunk eléggé apostoliak, inkább csak törekszünk rá.
Most, hogy kritikát fogalmaztál meg Alexander Seibel és Wolfgang Bühne könyveire, ismét kíváncsi lettem, mit is írtak ők. Az fogalmazódott meg bennem, hogy sok értékes figyelmeztetést is olvashatunk tőlük, amelyeket máshol talán egyáltalán nem. (Persze szerintem is sok problémásat is.) Ami viszont nagyon meglepett, hogy A.Zeibel a Krisztus gyülekezete tévelygések veszélyében című könyvében nem mondja azt, (mint sok „követője”), hogy megszűnt a nyelveken szólás ajándéka. Íme:
„A nyelveken szólás (glosszolália) el van terjedve az iszlámban, a hinduizmusban, a mormonoknál, a spiritizmusban és a varázslás körében is. Nyilvánvaló tehát, hogy a valódi nyelveken szólás mellett van nem valódi is.” 37.o.