„Van olyan bűn, amelytől egyetlen ember sem mentes a világon, amelyet mindenki megvet, ha másban látja, s amelyről a keresztények kivételével aligha gondolja bárki is, hogy érintett lenne benne” – írja C. S. Lewis Keresztény vagyok (Harmat, 2006) című könyvében. „Hallottam már embereket beismerni, hogy rosszkedvűek, hogy elveszítik a fejüket a nők vagy az ital miatt, vagy hogy gyávák. De azt hiszem, soha senkit nem hallottam, aki nem volt keresztény, hogy ezzel a bűnnel vádolta volna magát. S ugyanakkor nagyon ritkán találkoztam olyan nem hívő emberrel, aki a legcsekélyebb megértést tanúsította volna ezzel kapcsolatban mások iránt. Nincs még egy ballépés, ami népszerűtlenebbé tenné az embert, sem olyan, amelynek önmagunk kevésbé lennénk tudatában. S minél jellemzőbb ránk, annál kevésbé kedveljük másokban. A bűn, amiről beszélek, a gőg és az önhittség.” (163-4)
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
alázat
A tanítványság feltétele: a taníthatóság
Az evangéliumok egyik feltűnő jelensége, hogy Jézus tanítványokat hívott el. A görög μαθητής (máthétész) szó követőt, diákot, tanítványt jelent. Ilyen volt Simon, András, ilyenek voltak a „mennydörgés fiai”, a Tizenkettő, akik földi élete során faluról falura, városról városra vándoroltak Jézussal, de akár a hetven tanítvány is. Mielőtt a Mester felvitetett a mennybe, azt mondta követőinek: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek” (Mt 28,19-20a). Jézus mesterterve tehát arról szól, hogy a kezdeti tanítványok másoknak is továbbadják mindazt, amit tőle hallottak, és így minden nép között egyre több tanítványa legyen, akik szintén ugyanezt teszik. Az Isten országa a tanítványokon keresztül terjed el a földön, ez volt az elképzelés, és ez is történt az elmúlt két évezredben. Jézus ügye tehát a tanítványságtól függ. De vajon mi a tanítványság legfontosabb feltétele? Ha egy szóban akarnám megfogalmazni, akkor azt mondanám: a taníthatóság.
Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (43) – Nem én, hanem Isten!
„József így felelt a fáraónak: Nem én, hanem Isten ad választ a fáraó javára.” (1Móz 41,16) Amikor elkezdődik József felmagasztaltatása, József pontosan tudja már, hogy hol van a világban a helye. Isten uralma alatt. A főpohárnok beajánlja őt a fáraónak, mint olyan embert, aki meg tudja fejteni az álmokat. A fáraó senkit nem talált udvartartásában, aki képes lett volna megfejteni nyugtalanító álmait, ezért kapva kap az alkalmon és magához hívatja Józsefet. Azután, amit neki a főpohárnok a börtönben történtekről mesélt, a fáraói bizalma rendkívül nagy a héber rabszolga iránt. „Rólad azt...
Hogyan kezeljük a sikert?
„Annál rosszabb nem történhet senkivel, mint hogy sikeres legyen, mielőtt kész lenne rá” – mondta egy alkalommal Martyn Lloyd-Jones, velszi lelkipásztor. A siker könnyen átokká válik, ha nem tudjuk megfelelően kezelni. Márpedig a sikert legalább annyira nehéz jól fogadni, mint a kudarcot. A kudarc fájdalmas, mert megkérdőjelez bennünket. Önvizsgálatra kényszerít és szerénységre szólít fel. A sikert viszont megerősítésként fogadjuk, és nagy kísértést jelent, hogy általa az önvizsgálat alól is felmentést szerezzünk magunknak. A kudarc természetes módon emlékeztet bennünket vétkeinkre és...
Apostoli gondolatok a vezetők és a gyülekezeti tagok kapcsolatáról
Milyen legyen a gyülekezeti vezetők és a gyülekezeti tagok kapcsolata? Ez az egyik legizgalmasabb, ugyanakkor az egyik legterheltebb kérdése is a közösségi életnek. Ki az, aki ne szerzett volna sebeket akár gyülekezeti vezetőktől, akár vezetőként a gyülekezete tagjaitól? Én voltam mindkét oldalon. Gyülekezeti tagként bántottam vezetőimet, engem is bántottak vezetőim, vezetőként vétkeztem gyülekezetem tagjai ellen, és engem is bántott gyülekezeti tagok viselkedése. Amikor nem vagyunk vezetői pozícióban, inkább a vezetők visszaéléseitől félünk, és arra törekszünk, hogy a gyülekezeti struktúra...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK