Amerikában a progresszívek és konzervatívok között zajló ideológiai háború legfontosabb frontvonala a Legfelsőbb Bíróság (a SCOTUS) összetétele. Az abortusz lényegében korlátlan engedélyezéséről annak idején nem az államok döntöttek, nem is a szövetségi állam, hanem a SCOTUS. Arról, hogy az ún. „melegházasság” alkotmányos jog-e, szintén a SCOTUS (illetve annak szűk többsége) döntött 2015-ben. Azt is a SCOTUS döntötte el nemrégiben, hogy a nemi diszkrimináció tilalmába beleértendő a nemi orientáció, a „nem” (sex) szó pedig jelöli a transzgender identitást is. Arról is a SCOTUS döntött, hogy a halálbüntetés alkotmányos, és a fegyverviselés korlátozására tett törekvések is rendre a Legbelsőbb Bíróság előtt véreznek el. Hogy egy megüresedett alkotmánybírói székért mekkora vetélkedés folyik, azt 2018-ban láthattuk Brett Kavanaugh méltatlan meghurcolásakor, most pedig megint lélegzetünket visszafojtva várhatjuk, hogy zajlik a SCOTUS liberális ikonjának számító Ruth Bader Ginsburg helyének betöltése.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Amerikai Legfelsőbb Bíróság
Evangéliumi reakciók az Amerikai Legfelsőbb Bíróság döntésére
A magyar sajtó is beszámolt arról a történelmi döntésről, mely szerint az Amerikai Legfelsőbb Bíróság az USA mind az ötven államában kötelezővé tette az azonos neműek közötti „házasság” elismerését. A bíróság összetétele alapján a döntés viszonylag jól megjósolható volt, noha a kilenc bíróból négy határozottan ellenezte, sőt, az amerikai demokráciára nézve egyenesen tragikusnak nevezte a kis többséggel meghozott döntést, mely Amerika összes államában kötelezően újradefiniálta a házasság több ezer éves fogalmát. Az öt liberális bíró azonban megállíthatatlan kulturális földcsuszamlást...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK