Hogyan épül fel az evangéliumi egyházfelfogás? Mielőtt felsorolnám az alapvető építőköveit, szeretném tisztázni, hogy nem pusztán szabadegyházi ekkleziológiáról beszélek. Az alábbi egyházfelfogást magáénak érezheti minden evangéliumi keresztény, azok is, akik régi és nagy protestáns felekezetekben szolgálnak, mint amilyen a református, az evangélikus vagy az anglikán egyház. Az itt megfogalmazott alapegységekhez ők talán hozzátennének más építőkockákat is (pl. zsinatok, hitvallások, püspökök, felekezeti hagyományok szerepe), de az alapokkal lényegében egyetérthetnek. Azt hiszem, egyet is...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
apostoli
Fülbesúgós hagyomány?
Hadd fogalmazzam meg egyszerűbben is az előző cikk lényegét. Az apostolica successio katolikus és ortodox elképzelését hallva az a játék jut eszembe, amit gyerekkoromban az óvodában játszottunk. Az egyik gyerek kitalál egy mondatot (pl. „az erkély hűvös”), és belesúgja a mellette ülő fülébe. Ő továbbadja, amit hallott, majd a következő is, aztán ő is, és így tovább, egészen a kör végéig. Az utolsó gyerek aztán elmondja hangosan, hogy az ő fülébe mi jutott el (pl. „a szekrény büdös”). A játék azért vicces, mert az üzenet akaratlanul is torzul. Rutinos óvodások néha rá is játszanak a...
Mi a valódi apostolica successio?
Katolikus és orthodox felfogás szerint az egyház által közvetített kegyelem töretlenségét az apostoli utódlás, az apostolica successio biztosítja. Az apostolica successio katolikus és ortodox értelmezése az egyház önmagával való (ipse) azonosságát abban látja, hogy a kegyelmet közvetítő papság kézrátétellel való felszentelése püspökök megszakítatlan láncolatán át visszavezethető egészen az apostolokig. Katolikusok és ortodoxok számára más felekezetek állapotának meghatározásában fontos szempont ezért, hogy (ha „formálisan” nem is részei az egyház „élő egységének”) püspökeik által...
Apostoli gondolatok a vezetők és a gyülekezeti tagok kapcsolatáról
Milyen legyen a gyülekezeti vezetők és a gyülekezeti tagok kapcsolata? Ez az egyik legizgalmasabb, ugyanakkor az egyik legterheltebb kérdése is a közösségi életnek. Ki az, aki ne szerzett volna sebeket akár gyülekezeti vezetőktől, akár vezetőként a gyülekezete tagjaitól? Én voltam mindkét oldalon. Gyülekezeti tagként bántottam vezetőimet, engem is bántottak vezetőim, vezetőként vétkeztem gyülekezetem tagjai ellen, és engem is bántott gyülekezeti tagok viselkedése. Amikor nem vagyunk vezetői pozícióban, inkább a vezetők visszaéléseitől félünk, és arra törekszünk, hogy a gyülekezeti struktúra...
Most akkor az Úr mondja, vagy nem az Úr mondja?
A korai egyház az újszövetségi iratok tekintélyét elsősorban az apostolok Krisztustól kapott tekintélye miatt fogadta el. Az apostolok Krisztus különleges felhatalmazásával bíró küldötteiként leveleikben az Úr szavát vetették papír(usz)ra. Pál apostol félreérthetetlenül szögezi le a korinthusiaknak, hogy amit ír, az az Úr rendelkezése. „Ha valaki azt tartja magáról, hogy próféta vagy Lélektől megragadott ember, tudja meg, hogy amit nektek írok, az az Úr parancsolata. És ha valaki ezt nem ismeri el, ne ismertessék el.” (1Kor 14,37-38) Erre a tekintélyre utal az a metafora is, hogy az...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK