Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

arminiánus

Milyen szabad akarat?

A keresztény teológiai és filozófiai hagyományban a szabad akarat többféle értelmezését különböztetik meg egymástól, amelyek a köznyelvben mégis rendre összekeverednek, kilátástalanul kuszává téve a témáról szóló párbeszédet. Mikor arról vitatkozunk, hogy van-e szabad akarata az embernek, vagy nincsen, hogy a kálvinistáknak vagy az arminiánusoknak, az augusztiniánusoknak vagy a molinistáknak, a deterministáknak vagy az indeterministáknak van-e igazuk, időnként észre sem vesszük, hogy egészen eltérő értelemben használjuk a szabad akarat fogalmát. Ebben a bejegyzésben azzal szeretném segíteni...

tovább

Két akarat van Istenben?

Pál apostol azt mondja a Timóteusnak írt első levelében, hogy Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére” (1Tim 2,4). Most tegyük félre azt az értelmezési lehetőséget, hogy a „minden ember” mindenféle embert jelent (visszautalva a Pál által korábban említett királyokra és feljebbvalókra, akikért rendszeresen imádkoznunk kell). Feltételezzük, hogy a mondat helyes olvasata az, hogy Isten minden egyes ember üdvösségét akarja. Ez tökéletesen egybevágna azzal, amit Ezékiel mondott évszázadokkal korábban: „Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát - így...

tovább

Logikai rendszer vagy az igazság morzsái?

A kegyelmi kiválasztásról szóló cikkeimhez érkezett hozzászólások arra a bölcsességre emlékeztetettek, hogy nem lehet mindent egyetlen mondatban elmondani, minden gondolat elmondásához minimum még egy mondatra van szükségünk. Ez a téma pedig annyira szerteágazó és annyira mély, hogy úgy látszik, sok-sok mondatra van szükségem, míg koherens módon ki tudom fejteni, mit is gondolok a predesztinációról. Az a tapasztalatom, hogy különböző emberek különböző módon tudtak behatolni a kegyelem doktrínáiba. Spurgeon számára a hívők örök biztonsága volt a kapu. Piper inkább az ellenállhatatlan kegyelem...

tovább

Egyéni vagy kollektív a kiválasztás?

Arminiánusok és kálvinisták egyaránt hiszik, hogy Isten Krisztusban választott ki bennünket magának, de nem ugyanazt értik a mondat alatt. Arminiánusok többsége szerint Isten nem egyéneket választott ki, hanem azt döntötte el, hogy aki hisz Krisztusban, az választott lesz. Azért lesz választott, mert Krisztusban hisz, és hite által kapcsolódott ahhoz a csoporthoz, melyben lévők a választottak. Kálvinisták szerint Isten egyéneket választott ki a világ teremtése előtt, végzésében Krisztussal kötve össze a sorsukat. Az arminiánus nézet szerint a kiválasztás kollektív, egy előre nem...

tovább

Arminiánus bumeráng?

Ebben a bejegyzésben az arminiánus teológia egyik önveszélyes érvére szeretnék rámutatni. Arminiánus teológiának a 16. században Jacobus Arminius által kidolgozott, majd a 18. században John Wesley által finomított teológiai irányzatot nevezik. Az arminiánus nézet a kálvinizmus kritikájaként jött létre, mert hívei igazságtalannak és személyválogatónak tartották a predesztináció kálvinista értelmezését. Az elmúlt hetekben több bejegyzésben igyekeztem megmutatni azt a meggyőződésemet, hogy a kiválasztó kegyelem kálvini értelmezése sem nem személyválogató, sem nem igazság alapján adatik....

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK