Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Balog Zoltán

A megújulás útja

A parokia.hu oldalán megjelent annak a gondolatmenetemnek az írásos formája, amit április 8-án mondtam el Lovasberényben, református testvérek szűk körében, akik a kegyelmi ügy utáni megrendült állapotban azért jöttek össze, hogy a megújulás útját keressék egyházuk számára. Megtiszteltetésként éltem meg, hogy kívülállóként részt vehettem az egész napos őszinte, töredelmes imádkozásban és Isten előtti útkeresésben, a bevezetőmben pedig azt mondtam el, amit a helyzet és a megújulás lehetősége kapcsán Isten a szívemre helyezett. Azért imádkozom, hogy valódi megújulás, bűnbánatból fakadó ébredés mehessen végbe nemcsak a reformátusok között, hanem az összes felekezetben! A gondolatmenetemet itt olvashatjátok el.

tovább

A megváltó arcú társ: a kegyelem

Áprily Lajos, erdélyi református költő írja Kálvin, 1535 című versében: „S két szót kiált a bibliás magasság / hogy megkondul belé a végtelen: / Eleve-elrendeltetés az egyik, / s megváltó arcú társa: kegyelem.” Erről a kegyelemről, vagy ennek valamely homályos, emberi leképeződéséről vitatkozunk hetek óta a magyar társadalom formális és informális fórumain, olykor higgadtan, máskor hevesen, néha érvekkel, máskor érzelmekkel. A bicskei pedofilügyben közvetve érintett embertársunknak adott elnöki kegyelem páratlanul mélyen hasított az életünkbe, az országunkba, egyházainkba, barátságainkba, testvéri kapcsolatainkba, és a szóról most minden eszünkbe jut, csak a megváltó arc nem.

tovább

Je suis református

Tegnap tömegek hallgatták Azahriah intelmeit, de az igazán fontos dolog egy szürke, öltönyös közegben történt. Balog Zoltán katartikus lemondása. Nem maga a lemondása volt a katarzis, hanem az, ahogyan lemondott. Isten embereként. Meghalt egy politikus és feltámadt egy lelki vezető. Nem, nem úgy. Nem átvedlett vagy átöltözött, nem átmentette a hatalmát. Nem ezt láttam. Nem egy hiúságában sértett ember szemfényvesztő mutatványa zajlott. Az történt, hogy egy megtörtségében, bűnbánatában földig hajolt ember igazi püspökké válva végre utat mutatott a szintén megalázott református népnek. Úgy mutatott utat, hogy rámutatott önmagában a bűnre. A bűn nem a kegyelmi kérvény támogatása volt, hiszen egy ártatlannak vélt embernek kért kegyelmet, hanem az, amit alázattal elismert, hogy az Isten harcát sokszor nem lelki, hanem testi eszközökkel akarta vívni. Politikusként, emberi erővel, nem az Isten embereként, lelki fegyverekkel. És lássuk be, sokan ezért is választották püspökké. Balog Zoltán lemondó beszéde őszinte volt, egyenes, sem önmagát, sem a bűnt nem kímélő, és mégis olyan, amelyben a kegyelem és az igazság útja rajzolódott ki. Az egyetlen út, amelyen járni lehet.

tovább

Nem hitvallásos, hanem politikai helyzet van

Ablonczy Bálint facebook bejegyzésében reformátusként azt írja: hitvallásos helyzet van. „Meg kell tehát szólalni mindenkinek, aki ezt az alapigazságot elfogadja, miután tegnap egy egyházi ad-hoc testület Balog Zoltán püspököt, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét szimpátiaszavazáson támogatásáról biztosította. Mindezt azután, hogy Magyarország második legnépesebb egyházának vezetője megerősítette a sajtó korábbi értesüléseit: elnöki kegyelemre ajánlotta K. Endrét, akit a független magyar bíróság jogerősen, mindhárom fokon elítélt a bicskei pedofilperben bűnsegédletért.” A posztot ezrével lájkolták és osztották meg, ami azt mutatja, hogy nagyon sokak belső érzéseivel találkozik. A dolog sürgetését és nyomasztását én is érzékelem, ezért szeretném néhány gondolatomat megosztani.

tovább

Nyílt levél Balog Zoltán miniszter úrhoz

Miniszter úr! Jogfosztott, de Krisztusban szabad evangéliumi lelkészként írok Önnek, az egyházügyekért is felelős államszolgának, a kisegyházak érdekében. Mint keresztény és mint állampolgár szólítom meg Önt, az Önnek a Biblia szerint járó tisztelettel. Bár úgy hiszem, Krisztusban testvérek, teológusként pedig kollégák vagyunk, útjaink több ízben keresztezték is már egymást, jelen helyzetben a tegeződést illetlen bizalmaskodásnak tartanám. Most nem közös evangéliumi szolgálatban találkozunk, mint amilyen a MEKDSZ vagy egy ideig a mindennapi.hu volt, hanem egy egyházi státuszától megfosztott...

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK