Óvodás korom óta szerettem március 15-ét. A tavaszi széllel kifeszülő nemzeti érzést, a Kossuth-nótát, a „Mit kíván a magyar nemzet?” 12 pontját, a Nemzeti dalt, és szinte mindent, ami ehhez az ünnephez tartozik. Március idusán mindig kitűzöm a kokárdát, és elmondom a világnak, hogy magyar vagyok. Jó érzés kis nemzethez tartozni. Amikor valamiből kevés van, az valahogy felértékelődik. Egy liechtensteini polgárt már szinte múzeumban kellene őrizni. Orosznak, amerikainak, pláne kínainak vagy indiainak lenni nem nagy cucc. De magyarnak? Az már valami! Persze tudom, igazából ennek sincs nagy...

tovább