A bizonyosság kapcsán körülöttem fellángolt vitát látva déjà vu érzésem van. Mintha ez megtörtént volna már. Ezeket a vitákat húsz-harminc évvel ezelőtt lefolytattam, nem is egyszer. Fiatal hívőként megéltem, hogy a világom globálissá zsugorodott, és mindenféle világnézetek, vallások és bölcseletek lepték el. Telibe kaptam a posztmodernnek nevezett intellektuális mozgalmat is, amely éppen virágkorát élte. A nyugati világ torkig volt a racionalizmussal, helyette az intuíció keleti útjait kereste, próbálta meghaladni a konfliktusokat okozó dualista megközelítéseket, és ezekkel együtt lemondott az igazságról. Ennek egyik oka a pluralizmus mellett az észtől remélt bizonyosság kudarca volt. Abban az időben olyan volt az igazságot keresni, mint amikor valakit bedobnak az óceán közepébe, és azt mondják, hogy tetszés szerint bármelyik irányban elkezdhet úszni, és mivel a partra úgysem fog kiérni, egyszerűen csak élvezze a vizet. Intellektuális és hitbeli fejlődésem jelentős része arról szólt, hogy valahogy mégiscsak kijussak a partra. Mivel sikerült, nem csak együttérzéssel, de reménységgel is figyelem azok küzdelmét, akik most ugyanabban az óceánban találják magukat, amelyben én is vergődtem annak idején.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
bizonyosság
Tudhatunk-e bármit bizonyossággal – a Szentírás szerint?
Olyan évtizedek állnak a hátunk mögött, amelyekben folyton arra figyelmeztettek bennünket, hogy szeressük a bizonytalanságot és óvakodjunk a bizonyosságtól. Élvezzük az úton levést és tekintsünk gyanakvással arra, aki azt állítja, hogy biztosan tud valamit. Legyünk nyitottak, ezért semmit ne tartsunk a kezünkben túl szorosan, leginkább az igazságot ne, hiszen annak senki nem lehet birtokában. A bizonyosság végső soron illúzió, talán egy ideig hasznos annak, aki még nem tud lemondani a kapaszkodókról, de a végtelen intertextualitás szövevényes világában az igazság mindig nézőpont és...
Az érettség a bizonyosságban való növekedés vagy a bizonytalanságban való megnyugvás?
Kierkegaard szerint nem hisz igazán, aki még nem kételkedett. Egész pontosan úgy fogalmaz, hogy „másként senki nem juthat el a hithez, mint a botránkozás lehetősége felől”. A valódi hit az Istenemberben való megbotránkozás lehetőségén túl van, mondja Kierkegaard, hiszen a Jézus Krisztus személyéről és szenvedéséről szóló keresztény tanítás felfoghatatlan botránykő az emberi értelem számára, amit csak a kereszténységnek az az igénye múl felül, hogy mindent rendeljünk is alá ennek a tanításnak. Ha a keresztény tanítást anélkül fogadjuk el, hogy belegondolnánk az üzenet bolondságába,...
Episztemológiai jelentőségű igék (5)
Az ismeretelméleti vonatkozású bibliai igék sorát egy Jézustól származó gondolattal folytatom. Azt hiszem, kétezer éve nincs nagyobb jelentőségű kérdés az emberi kultúrában, mint az, hogy mit kezdjünk a názáreti Jézus tanításaival. Vajon csak egy ember tanításáról van szó? Vagy több annál? Maga Isten szól hozzánk általa? A most következő mondat a kérdés eldöntését befolyásoló tényezőre világít rá. Jézus azt mondta zsidó hallgatóságának: „Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki elküldött engem. Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől...
Mi a Szentlélek szerepe a megismerésben?
Néhány nappal ezelőtti blogbejegyzésemben (Jó-e az, ha hittel közelítünk a Biblia szövegéhez?) arról írtam, hogy a felvilágosodás kételyre és az objektivitás mítoszára épült ismeretelmélete a huszadik század második felére gyakorlatilag összeomlott. Kiderült, hogy a megismerő és a megismerés tárgya nem választható el egymástól. Annak beismerése viszont, hogy a hitünk, személyes meggyőződéseink, tapasztalataink, közösségi hátterünk befolyásolja a megfigyeléseinket, komoly válságot eredményezett az ismeretelmélet terén. Ezt a válságot legkönnyebben az irodalomban zajló változásokon keresztül...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK