Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Bryan Chapell

A hiteles megszólalás három feltétele

Annak idején homiletika professzoromtól, Bryan Chapelltől tanultam, hogy a hiteles igehirdetésben három elem van: logosz, pathosz és ethosz. Ez valójában a klasszikus arisztotelészi retorikafelfogás jól ismert triásza. Mindhárom elem elengedhetetlen ahhoz, hogy az üzenetünk a hallgatók számára meggyőző legyen. Valahogy úgy, ahogy Pál apostol a fiatal thesszalonikai hívőknek írta: „Mert a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is. Ti is tudjátok, hogyan éltünk közöttetek, a ti érdeketekben, ti pedig a mi követőinkké lettetek, és az Úréi, amikor sok zaklatás ellenére a Szentlélek örömével fogadtátok be az igét.” (1Thessz 1,5-6)

bővebben

Miért jó teológia a Covenant Theological Seminary?

Egyik nap belém hasított, hogy lassan nyolc hónapja indítottam ezt a honlapot, de még nem írtam semmit kedvenc iskolámról, a St. Louis-i Covenant Theological Seminary-ről (CTS), teológiai képzésem eddigi utolsó állomásáról. A CTS egy evangéliumi presbiteriánus teológia, a Presbyterian Church in America (PCA) hivatalos lelkészképző intézménye, ahol más felekezetekből is – és a világ minden tájáról – sokan tanulnak. (Akik nem hallottak még erről az egyházról: a PCA többek között Tim Keller, R. C. Sproul és Michael Card felekezete.) A Covenant Seminary az amerikai presbiteriánus mozgalmon...

bővebben

Négy homiletika tankönyv

Az igehirdetéssel kapcsolatban négy tankönyvet találtam különösen hasznosnak az elmúlt tizenöt évben, amióta magam is foglalkozom prédikálással: John Stott: Hiszek az igehirdetésben, Martyn Lloyd-Jones: Preaching and Preachers (Prédikáció és prédikátorok), Bryan Chapell: Christ-Centered Preaching (Krisztus-központú igehirdetés) és John Piper: The Supremacy of God in Preaching (Isten mindenek felett valósága az igehirdetésben). Az igehirdetésről a látott és hallott példák (valamint Andrew Page jegyzetei) mellett leginkább ennek a négy embernek a gondolatai alakították az elképzeléseimet....

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK