A cinikus ember arról van meggyőződve, hogy látja a felszín mögötti folyamatokat, és azok mindig rosszabbak, kiábrándítóbbak, alantasabbak, mint amit mások látnak. Ez sok esetben igaznak is bizonyul, sőt a cinizmus mint világlátás is rengeteg ilyen tapasztalatból áll össze azzá a borús, gyanakvó nézőponttá, ahonnan semmi nem az, aminek látszik. A cinikus észreveszi a dicséret mögött a hízelgést, az ajándék mögött az érdeket, a vallás mögött a hatalmat, a politikus mögött a pénzt, a szerelem mögött a libidót, a kultúra mögött a gazdaságot, a szellem mögött az anyagot, az anyag mögött a semmit. A cinikus úgy hiszi, jobban érti a valóságot, mint mindenki más. A cinikust nem realisták és optimisták veszik körbe, hanem naiv és hiszékeny emberek. A cinikus átlát a valóság Patyomkin-falvain, és tudja, hogy ami mögöttük van, az az igazi valóság, és a valóság mindig rosszabb a látványnál. Mindössze egy baj van ezzel a világlátással: a cinikust képtelenné teszi arra, hogy ténylegesen lássa a világot. Ennek pedig egyetlen egyszerű, de a cinikus szempontjából végzetes oka van, amire C. S. Lewis Az emberiség felszámolása című könyvében mutat rá: ha a valóság teljesen átlátszó, akkor egyáltalán nem látható.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
cinizmus
Nem oké, boomer
Egykor (nem is olyan régen) az én generációm – az X generáció – volt a téma. Ma „digitális bevándorlóknak” neveznek bennünket, de emlékszem, amikor nem a technológiához való viszony volt a fő ismertetőjelünk, hanem a globalizációba való belépés, a kommunizmus bukásának eufóriája, az új kor kapujában való toporgás, a köztesség, és hogy mi vagyunk az első igazi posztmodernek. Mi előbb mondtuk, hogy „oké, boomer”, csak az még egy új világrend előszobájában való ténfergés és onnan visszanézés volt, nem a közeledő világvége kilátástalansága. Az én generációm jellemzője a cinizmus, nem a...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK