Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Diószegi Rita

Megjelent a Teológus a sakktáblán!

Jó hír: kijött a nyomdából és már kapható Teológus a sakktáblán című esszékötetem! Megrendelhető itt is és itt is. Ezúttal szeretnék ismét köszönetet mondani a Luther Kiadónak, külön Diószegi Rita olvasószerkesztőnek, aki kezdeményezte és végig gondozta ezt a projektet, valamint Herjeczki Kornélnak és a Harmat Kiadónak, akik szintén a kiadás mögé álltak. A cím azt sugallhatja, hogy a könyv csak teológusoknak szól. Valójában éppen a sakktábla itt a lényeg, a világ egésze, amelynek különböző zugaiba és tereibe a teológus bevilágít a kinyilatkoztatás szövétnekével. A könyv esszéi a mindenségről szólnak és rólunk. Az előszóban így mondom el a könyv célját:

tovább

Teológus a sakktáblán

A Divinity olvasói számára jó hír, hogy Teológus a sakktáblán címmel hamarosan megjelenik egy válogatás az elmúlt tíz év terméséből. Aki eddig csak pontszerűen, egy-egy cikk erejéig találkozott a gondolataimmal, az most egyben is láthatja azt a nagyobb ívet, amit 2010 óta bejártunk. Diószegi Rita, a Luther Kiadó szerkesztője keresett meg az ötlettel, hogy a Luther Kiadó szívesen kiadna egy ilyen válogatást, és ezt a folyamatot végig szeretettel gondozta is. Hálás vagyok érte, mert magamtól nem biztos, hogy nekiálltam volna. Az elmúlt években Herjeczki Kornél, a Harmat Kiadó igazgatója is többször bátorított, hogy gondolkodjak valami hasonlón, csak akkor még nem volt erre kapacitásom. Rendkívül megtisztelő számomra, hogy a két kiadó összefogva, együtt állt végül a könyv kiadása mögé.

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK