Úgy alakult, hogy pont a választások előtti hetekben, napokban vagyok újra itt, az Egyesült Államokban. Az apropó az, hogy egy texasi baptista gyülekezet konferenciáján tartok előadásokat Jeremiás próféta könyvéről, és ha már a tengerentúlon járok, St. Louisba is ellátogattam, hogy találkozzak régi barátokkal, volt tanáraimmal, és hogy a Covenant Seminary könyvtárában néhány teológiai témában egy kicsit kutassak, forrásokat gyűjtsek. Illetve prédikálásra is megkértek egy St. Louis-i gyülekezetben. Most pedig Dallas környékén épp abban a kisvárosban élvezem kedves barátok vendégszeretetét, ahol a Szerelem és halál című krimisorozat is játszódott. Megpróbálom megfogalmazni néhány benyomásomat.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Donald Trump
Tények és tényellenőrök
A posztmodern filozófusoktól évtizedeken át azt hallottuk, hogy nincsenek önmagukban tények és nincsen olyan, hogy igazság. Az igazságról és a tényekről csak birtokos szerkezetben beszélhetünk; a tények mindig valamely személy vagy közösség által értelmezett „tények”, és az igazság is mindig valakinek az igazsága, soha nem csupán „az igazság”. A posztmodernnek nevezett kor (már ha egyáltalán volt ilyen, és nem egy posztmarxista értelmiségi kör narratívateremtő szemfényvesztésének voltunk az elszenvedői, ahogy például Daniel von Wachter lichtensteini filozófus állítja) azonban legkésőbb 2016-ban – Donald Trump elnökké választásával – véget ért. Egy szempillantás alatt „kiderült”, hogy mégiscsak van igazság, vannak tények, sőt mindennél fontosabb az igazságért és a tényekért vívott harc. Orange Man lett az igazság utániság démoni szimbóluma, akit az „alternatív tények” ontológiai buborékjaiból objektív „tényellenőrök” parancsolnak vissza újból és újból az igazság szilárd platformjára, vagy épp onnan le. A posztmodern győzött önmaga felett és hangos nyüszítéssel ki is múlt.
Amikor a posztmodern tükörbe néz, és Donald Trump néz vissza
Meg se tudom számolni, hány vitám volt az elmúlt két évtizedben, amelyekben vitapartnereim figyelmeztettek, hogy az igazság mellett csak ne kardoskodjak, mert az köztudottan viszonylagos. Haladó szellemű keresztények is emlékeztettek, hogy a posztmodern korban már nem illik abszolút igazságról beszélni. Ahogy Chesterton mondta a jelenségről: „A régi korlátozás abban állt, hogy a vallásról csak az ortodoxok vitatkozhattak. A modern liberalizmus azt jelenti, hogy senki sem vitatkozhat róla." Aztán jött Donald Trump, és megpördült a világ a sarka körül. Hirtelen azok kezdtek kiáltani igazság...
Szükségszerű a haladás?
Az előző bejegyzésben azt a véleményemet fejtettem ki, hogy Donald Trump győzelme a vidéki Amerika dühös válasza arra a növekvő intenzitású, agresszív kulturkampfra, amellyel a progresszív társadalommérnökök az elmúlt években bontogatták az általuk mélyen megvetett hagyományos amerikai világot. Ez a diagnózis számos további kérdést vet fel, amelyek közül a legizgalmasabb számomra az, hogy vajon ez a lázadás pusztán egy haldokló kultúra utolsó visszavágása-e, mint amilyenek a pogánylázadások voltak a kereszténység felvétele után, vagy éppen azt bizonyítja, hogy a konzervativizmus az...
Trump és az izélgetők
Az ezer és ezer gondolatból, amit Trump győzelme elindított bennem, egy lehetséges magyarázatot szeretnék most elmondani arra, ami történt. Számos okfejtés közül azt, amelyik szerintem a legfontosabb a Trump-jelenség megértésében. Nem vagyok sem politológus, sem szociológus, sem Amerika-szakértő, de talán nem önhittség, ha azt mondom: a zsigereimben érzem, miért nyert Trump. Vagy inkább azt, hogy miért veszített Hillary. Tanultam ugyan amerikanisztikát, amerikai történelmet, amerikai irodalmat, éltem egy ideig az Egyesült Államokban, de a bennem kialakult meglehetősen kontúros kép mélyebbről...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK