Észrevettem, hogy a kultúra változásaival együtt szép lassan az én olvasási szokásaim is megváltoztak. Nem olvasok kevesebbet, mint régen, az elolvasott könyveim száma viszont éves szinten nagyjából felére csökkent a tíz évvel ezelőttihez képest. Ennek egyetlen magyarázata van: az internet. A nyomtatott könyveket ma is kiemelten kezelem, szeretem a szagukat, szeretem, hogy lapozhatok bennük, tisztelem a mögöttük álló sok-sok munkát, de anélkül, hogy erről tudatosan döntöttem volna, az olvasmányaim komoly százalékát ma már az online cikkek és blogbejegyzések teszik ki. Korábbi évekhez...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Edward Fudge
Legjobb olvasmányaim 2012-ben
Úgy írom ezt a listát, hogy néhány könyvet még nem fejeztem be, pedig szívesen felvenném a legjobb idei olvasmányaim közé. Ilyen például Faith Cook Selina: Countess of Huntington c. életrajza. Mély vonzódást érzek a kor felé, amelyben a grófnő élt, de nem a kultúra, hanem az evangéliumi ébredés miatt, amely páratlan erővel kavarta fel a 18. századi angolszász világot. Selina Huntington ennek az ébredésnek volt egyik vezéralakja. Faith Cook úgy mutatja be őt, hogy az életrajza felemelő kontrasztban áll egy másik idei olvasmányommal, a Hiúság vásárával Thackeray-től, amit viszont unalmasnak,...
Ádám, te mit gondolsz a pokolról?
Azt ígértem, hogy külön cikkben válaszolok az egyik hozzászóló érdeklődésére, hogy személy szerint én mit gondolok a pokolról. Olyasmit érzek most, mint John Stott, aki hasonló helyzetben így kezdte a válaszát: „Vonakodva és nehéz szívvel beszélek erről a témáról.” Nem is fogok tudni most határozott választ adni. Nem azért, mert nem szeretnék, vagy ne tettem volna korábban, hanem azért, mert éppen egy gondolkodási folyamat közepén vagyok. A szeptemberi MEKDSZ apologetika táborban Dányi-Nagy Márióval beszélgettem, és szóba került a pokol témája. Akkor azt mondtam neki, hogy szerintem...
Milyen érvet ne használjunk a pokollal kapcsolatban?
Az elmúlt napokban kisebb vita kerekedett egy korábbi cikkem alatt a pokol mibenlétéről. A hozzászólások mély érzésekről tanúskodnak, ami teljesen jogos és érthető egy ilyen borús téma kapcsán. Én sem tudok érzelmek nélkül gondolkodni a gyehenna ítéletéről. Néha egyáltalán nem is tudok gondolkodni róla, annyira súlyos ez a batyu a hitem számára. Hálás vagyok ezért a kis vitáért, mert ez most engem is felkavart és elgondolkoztatott. Hozzá akartam szólni, de minden alkalommal eltántorított valami attól, hogy véleményt mondjak. Inkább a kezembe vettem néhány könyvet, és olvasni kezdtem. Szombat...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK