Pszichológusok állásfoglalása a Meseország mindenkié c. mesekönyv kapcsán címmel jelent meg számos pszichológus nyilatkozata az ominózus mesekönyv mellett és dr. Bagdy Emőke pszichológus kollégájuk ellen. Bagdy Emőke korábban veszélyesnek nevezte a gendermeséket a gyermekek nemi identitásának kialakulására nézve. Az aláíró pszichológusok mostani állásfoglalása hangsúlyozza, hogy „LMBTQI+ embernek lenni nem deviancia”, és a mesekönyvvel kapcsolatban kijelenti: „az értékek közvetítésén és a helyzettel való megküzdési módok bemutatásán keresztül a mesék éppen abban tudnak segíteni, hogy az olvasó eljusson egy saját, belső rendig” (kiemelés tőlem).
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
egzisztencialista
Európa, a szakállas nő
A szakállas nő krisztusi alakja gigantikus selfie az életünk kellős közepén. Európa úgy érett meg a győzelmére, mint pattanás kamasz fiú halántékán. A szakállas nő nárcisztikus nyugati kultúránk válságának kijózanító ikonja. Ő mi vagyunk. Kérdés, hogy kijózanodunk-e tőle, vagy groteszk látványától még jobban megmámorosodunk. Úgy érkeztünk egy határkőhöz, hogy azt részeg sofőrként gyakorlatilag lassítás nélkül át is léptük. A fejünket azért egy pillanatra felkaptuk, átfutott az agyunkon valami kételyhez hasonló rossz érzés. Meglegyintett bennünket egy furcsa lehetőség: a duzzanat most végleg...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK