Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

elhívás

A lelkipásztorok kontárok lennének?

A címben megfogalmazott kérdéssel nem arra utalok, hogy egy-egy lelkipásztor jól vagy rosszul végzi-e a szolgálatát. Kétségkívül vannak az egyházban kontárok, akik hanyagul, ügyetlenül, esetleg bölcstelenül, hozzáértés nélkül vezetnek. Vannak kifejezetten rossz, alkalmatlan lelkészek. Vannak hamis munkások is. Talán azt is kimondhatjuk, hogy története során az egyháznak a legtöbb kárt a hűtlen pásztorok okozták, akik – ahogy Ezékiel próféta már az ószövetség idején is fogalmazott – „magukat legeltették” (Ez 34,2). Vannak pásztorok, akik valójában béresek, a szolgálatot csupán pénzért, fizetésért végzik, igazi felelősséget nem vállalnak, komolyabb áldozatokra nem hajlandóak. Sőt, tragikus módon állnak farkasok is pulpitusok mögött, akik lerombolják a hitet és elemésztik a nyájat. De most nem ezekre a konkrét esetekre gondolok, hanem általánosabb értelemben magára a lelkipásztori szolgálatra. Vajon nem kontárság maga a lelkipásztori munka?

tovább

Az evangélium a nagyobb ügy

Rendkívül elgondolkodtatónak tartom Pocsaji Miklós dolgozatát, amelyben azt hangsúlyozza, hogy közéleti kérdésekben nem játszhatjuk a minden ideológiától egyenlő távolságot tartó, szenvtelen, külső szemlélő szerepét. Mivel szerinte a társadalmi-kulturális topográfiában az egyház határozza meg a közepet, nem egyensúlyozhatunk a széttartó politikai ideológiák között, ahogy az ideológiák sem rendezik magukat egyensúlyi helyzetbe a kereszténységhez képest. Az írás konklúziója egy ide-oda pattogó, többszörösen újrahasznosított metaforában ölt testet: „A labda mozog, játékban van, a kérdés az, hogy focizni fogunk, vagy az evangélium féltésének álcája alatt tovább féltjük a lábunkat…”.

tovább

Episztemológiai jelentőségű igék (11)

Pál példája látszólag kivétel az alól a szabály alól, hogy Krisztus a bölcsek és értelmesek elől elrejti az Atyát, és a gyermekeknek jelenti ki magát. A farizeusból apostollá átvedlett Saul neveltetése és hallatlanul erős belső hajtóereje folytán a bölcsek és tanultak közé tartozott. Valójában azonban az ő példája is alátámasztja Jézus szavait, hiszen bölcsként nem ismerte meg sem a Fiút, sem az Atyát, és Krisztus kinyilatkoztatására volt szüksége ahhoz, hogy ez a helyzet megváltozzon. Erről szól a most következő részlet a Galata levélből: „De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám...

tovább

Az üdvösség láncolata (2)

Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. (Róma 8,29-30) Az első részben az üdvösség láncolatának első két láncszeméről írtam: Isten eleve ismeréséről és eleve elrendeléséről. Isten eleve ismerése kiválasztó szeretet, mellyel közösségre lépett velünk a világ teremtése előtt. A láncolat első láncszeme az, hogy Isten a világ teremtése...

tovább

„Ember, ki tett engem bíróvá vagy osztóvá köztetek?”

Még egy kiegészítés az előző posztomhoz, szintén Lukács evangéliumából. Jézust nem csak arra próbálták rávenni, hogy folyamatosan gyógyítson és ördögöket űzzön, de időnként más dolgokra is, melyekre a jelleme és bölcsessége miatt alkalmasnak gondolták. Lukács beszámol például egy esetről, amikor valaki a sokaságból így szólt hozzá: „Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” (12,13) Ez az ember nyilván azt gondolta, hogy Jézusnál jobban senki nem tudja megoldani a családján belül elmérgesedett örökösödési konfliktusát. Jézusnak van bölcsessége is, és van Istentől...

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK